A Moody's francia bankokat érintő leminősítése nyomán romló nemzetközi befektetői hangulat és leginkább a magyar devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatos bejelentés devizapiacra gyakorolt hatásai nyomán folytatódott ma is a forint lendületes gyengülése. Fél tizenegy előtt az eurót 286,66, míg a frankot 238 forinton jegyezték, korábban születtek kötések az euró esetében 287 forint felett is.
Az Orbán Viktor által bejelentett hatpontos országvédelmi akcióterv legtöbb eleme előremutató és a releváns problémákra összpontosít, azonban vannak aggályos részletei is – fejtette ki álláspontját az atv.hu-nak Orbán Gábor közgazdász, az Aegon Alapkezelő vezető kötvényportfólió menedzsere.
Intenzív gyengüléssel kezdõdött a forint napja, amely a nemzetközi befektetõi hangulat újbóli romlásával, illetve a magyar devizahitelek végtörlesztési lehetõségével kapcsolatos...
A vártnál is gyorsabban eszkalálódó euróövezeti adósságválság gazdasági hatásai miatt jövőre ismét recesszióba süllyed az euróövezet, és a visszaesés két évig is eltarthat - jósolták szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Három héttel korábban jött Bence, mint ahogy a szülei számítottak rá. Az édesanyát, Béres Tóth Annamáriát szeptember 25-re írták ki az orvosok, az esküvőt pedig még előtte, szeptember 5-én tartották volna.
Tovább gyengült szerdán délelőtt a forint a bankközi devizapiacon, az eurót 287,64 forinton jegyezték, utoljára egy évvel ezelőtt járt hasonló szinten az euró.
A vártnál is gyorsabban eszkalálódó euróövezeti adósságválság gazdasági hatásai miatt jövőre ismét recesszióba süllyed az euróövezet, és a visszaesés két évig is eltarthat - jósolták szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A miniszterelnök 150 és 300 ezer közé teszi azoknak a devizahiteleseknek a számát, akik élhetnek majd az adósságuk rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztésének lehetőségével. Orbán Viktor kedden a HírTV Rájátszás című műsorában hozzátette ugyanakkor, ez a szám nagyobb is lehet. A szerinte a magyar jogba nem ütköző egyösszegű végtörlesztés egy meghatározott ideig lesz igényelhető. Azt,…
A ma reggeli 286 feletti EUR/HUF árfolyammal 12 hónapos leggyengébb szintjére került a forint, a CDS-felárunk két és fél éves csúcson található, minden jel arra mutat, hogy fokozódik a nagyvilágban a...
A tavalyi évhez képest mintegy 40 százalékkal kevesebb új társasházi lakást adhatnak át idén Budapesten. Öt év után viszont újra meghaladhatja az átadott lakások számát az eladott volumen - derül ki az OTP Jelzálogbank fővárosi újlakás-piacot vizsgáló elemzéséből. Az értékesítési statisztikák szerint a budai piac válságállóbbnak bizonyul, s ezen belül továbbra is a XI. kerület a favorit....
Enyhíthetne az Európai Unió munkaerőgondjain, ha nagyobb arányban sikerülne a munkaerőpiacon tartani vagy oda bevonni a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők rétegét - állapította meg egy kedden elfogadott európai parlamenti jelentés.
Még júliusban a francia autógyártó hivatalos közleményében bejelentette, hogy a Frankfurti Autószalonon szériaállapotban bemutatásra kerül 508 RXH modelljük, a szalon hajnalán már minden fontos információ napvilágot látott a modellről, Frankfurtban pedig személyesen is megtapasztalhattuk a franciák új dízel-hibrid kombiját.
Emelte bruttó 5-5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára szerdán új történelmi csúcsot ért el.
Mallorca – Éveken keresztül kezelte a Mallorca egyik leghíresebb tengerpartjára, a Playa de Palmára érkező turistákat a Marc K. (43). Nem csupán ellátta betegeit, még recepteket is írt, ha szükség volt rá.
A világóceánok felmelegedése veszélyt jelent az emberi egészségre - hangsúlyozzák tizenhét európai tengerbiológiai intézet együttműködésében születet tanulmány szerzői.
Visszavonta az elsőrendű vádlottra vonatkozó, a nyomozati vallomása során tett terhelő vallomásainak jó részét szerdai tanúmeghallgatásán az az asszony, aki a romák elleni támadássorozat négy vádlottjának munkaadója volt; a büntetőügy koronatanújának számító nő, aki az elsőrendű vádlottal, Kiss Árpáddal korábban szerelmi kapcsolatban állt, sírva magyarázkodott a Pest Megyei Bíróságon.
Az emberek 37 százaléka szerint nem javult az utóbbi másfél évben a munkavállalók helyzete, és az új Munka törvénykönyvének változásai miatt sokan tartanak a munkahelyek számának csökkenésétől - derül ki a Policy Agenda és az Ipsos kutatásából.
A montenegrói cégbíróság bejegyezte az OTP Bank montenegrói leánybankjánál történt tőkeemelést, áll az OTP közleményében. A Crnogorska Komercijalna Banka A.D. Podgorica jegyzett tőkéje 96.876.521...
Megszavazta az újpesti képviselő-testület az 5 milliárd forint értékű kötvénykibocsátásról szóló előterjesztést kedden este – tájékoztatta Wintermantel Zsolt, a kerület polgármestere szerdán az MTI-t.
Kétségtelen tény, hogy több százmilliárd forintos támogatást lehet az EU-tól kapni a következő években, nagy kérdés viszont, hogy a pályázati rendszer és az elnyert összegek valós segítséget jelentenek-e a kkv-knak....
Harminckét ország több mint ezer kiállítójának részvételével megnyitott a világ legnagyobb nemzetközi autókiállítása Németországban. A szervezők 800 ezer látogatót várnak a tíz napig tartó rendezvényre. Frankfurtban látható először az a Mercedes is, amelyet Kecskeméten gyártanak majd.
Visszavonta az elsőrendű vádlottra vonatkozó, a nyomozati vallomása során tett terhelő vallomásainak jórészét szerdai tanúmeghallgatásán az az asszony, aki a romák elleni támadássorozat négy vádlottjának munkaadója volt; a büntetőügy koronatanújának számító nő, aki az elsőrendű vádlottal, Kiss Árpáddal korábban szerelmi kapcsolatban állt, sírva magyarázkodott a Pest Megyei Bíróságon.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a montenegrói Cégbíróság bejegyezte az OTP Bank montenegrói leánybankjánál történt tőkeemelést - olvasható a BÉT honlapján.
Az 1. és a 93. percben is gólt lőtt a Milan a Barcelona ellen a Bajnokok Ligája csoportkör első fordulójában, így hiába játszott mezőnyfölényben a katalán csapat, az olasz bajnok végül egy ponttal távozott a Nou Campból. Egyedül a Marseille tudott nyerni idegenben az első játéknapon, a Tőzsér Dániellel és Köteles Lászlóval felálló Genk 0-0-s döntetlent játszott a Valenciával, a Huszti Szabolcsot…
Az euróövezet tagországai továbbra is tehetetlennek látszanak az adósságválsággal szemben, Magyarország pedig a devizahitelek végtörlesztésével intéz támadást a forint ellen
Négy embert, köztük egy óvodás gyereket mészárolt le, kettőt pedig megsebesített a nyílt utcán egy ámokfutó, aki baltával támadt a járókelőkre a közép-kínai Honan tartománybeli Kungji városban.
Új, 180 millió forintos beruházást jelentő papírfeldolgozó üzem építését kezdte meg az SCH-Ózon Kft. Maglódon – olvasható a Világgazdaság szerdai számában.