Kecskemét és Budapest között féltávon, Kakucson rendezik meg vasárnap a Rallycross-Autocross Országos Bajnokság soron következő futamát egy Quad Short Track bajnoki derbivel fűszerezve. A többórás küzdelem az egész család számára látványos és egyben szórakoztató sportprogramot kínál.
Túlélte a bizalmi szavazást a szlovák miniszterelnök. Az ellenzék által benyújtott kezdeményezést nem szavazta meg a pozsonyi parlament, így továbbra is Iveta Radicová marad a kormányfő.
Emelte bruttó 5-5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., ezzel a benzin ára szerdán új történelmi csúcsot ért el.
Értelmetlen látszatszövetségekre, felesleges adminisztrációra és jelentős pluszkiadásra kényszerülnek a zeneművészeti szakközépiskolák amiatt, hogy az új oktatási struktúrában a szakképző intézmények közé sorolták őket - olvasható a Magyar Nemzetben.
A hétfő délután mutatkozó pozitív fordulatot követően az amerikai részvénypiacok emelkedéssel zárták a keddi napot is, a piaci feszültség oldódásának köszönhetően. A vezető indexek leginkább az ipari vállalatok vezetésével erősödtek.
Tegnap lejátszották az idei Bajnokok Ligája kiírás csoportkörének első fordulójának felét. Az E jelű csoportban a Chelsea 2-0-ra legyőzte a Bayer 04 Leverkusent a Stamford Bridge-n.
Nem várja idekint szerelem Gergőt, a ValóVilág 5- be elsőként beszavazott játékost. A sittet is megjárt alfahím nehezen marad meg egy nő oldalán, az első összezördülés után otthagyja barátnőit.
Nemzetközi elismerésben részesült a napokban Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár a vörösiszap-katasztrófa során végzett munkájáért. Ennek kapcsán kérdezte a Magyar Nemzet a környezetvédelem előtt álló feladatokról. Elárulta: a jövőben emelkedik a termékdíj, és bővül a termékdíjköteles cikkek köre, erősödhet az állami szerepvállalás a hulladékgazdálkodásban, és megváltozik a…
Kína bővítené európai befektetéseit, de úgy gondolja, cserébe az európai vezetőknek "bátor lépéseket" kell tenniük, mindenekelőtt elismerni, hogy Kína piacgazdaság - mondta az MTI tudósítása szerint...
A boldogság mindenki életében ugyanazt az állapotot jelenti. A boldogság alappillére a belső harmónia és a lelki béke megteremtése. A boldogságérzés eléréséhez azonban mindenki életében más és más tényező szükséges. A boldogságérzet kialakulásához számos dolog segít hozzá bennünket, a szervezetükben aktiválódó biokémiai folyamatok révén.
Kína bővítené európai befektetéseit, de úgy gondolja, cserébe az európai vezetőknek "bátor lépéseket" kell tenniük, mindenekelőtt elismerni, hogy Kína piacgazdaság - mondta a kínai miniszterelnök, Ven Csi-pao szerdán az északkelet-kínai Dalianban, a Világgazdasági Fórum tanácskozásán.
Minden hétfőn el kell énekelni a román himnuszt és minden tanteremben ki kell feszíteni a román zászlót, ha elfogadja a parlament az egyik kormánypárti képviselőnő, a PDL-s Maria Stavrositu tervezetét.
A Pulitzer-díjas Anthony DePalma, a New York Times egykori újságírója könyvet írt szeptember 11-éről. Pontosabban azokról a rendőrökről és tűzoltókról, akik a terrortámadás után a Ground Zero környékén hetekig lebegő, mérgező anyagokat is tartalmazó füsttől súlyosan megbetegedtek. A City of Dust szerzőjével beszélgettünk.
A Magyarországon működő munkaerő-kölcsönzők 90,5 százaléka magyar tulajdonú. A 747 cégből 104-et idén alapítottak. Tavaly 124.213-en voltak kölcsönzésben érintettek, ami 5 százalékos növekedés az előző évhez képest. Becslések szerint a kölcsönzők 2010-ben mintegy 155 milliárd forint adót és járulékot fizettek be és 4-12 százalékkal csökkentették a munkanélküliséget.
Zárásig kitartott a jó hangulat az amerikai részvénypiacokon, mindhárom vezető tőzsdeindex a pozitív tartományban tudott zárni. Fontosabb piacmozgató makroadat és nyugtalanító görög hírek hiányában a...
Csúcsot döntött a szegénységi küszöb alatt élők száma Amerikában, ahol immár csaknem minden hatodik állampolgár tartozik ebbe a körbe. Az Amerikai Egyesült Államokban az számít szegénynek, aki átszámítva 4 millió 650 ezer forint alatti éves összjövedelmű négytagú családban él, vagy egyedül élőként kevesebbet keres havi 191 ezer forintnál.
Intenzív gyengüléssel kezdődött a forint napja, amely a nemzetközi befektetői hangulat újbóli romlásával, illetve a magyar devizahitelek végtörlesztési lehetőségével kapcsolatos forintgyengítő...
A BL F csoportjában a német bajnok BV Borussia Dortmund fogadta az Arsenal FC-t, amely pocsék szezonkezdet után egy ponttal vígasztalódhatott Dortmundban.
Látványos performansszal tiltakozott a Város Mindenkié elnevezésű csoport a józsefvárosi népszavazás kérdései ellen. Egyebek mellett a kukázást és az utcán alvást büntetné - aki igennel voksol. Az aktivisták szolidaritást várnak a kerületi lakosoktól.
A Bajnokok Ligájának H csoportjában már le is játszották a kvartett első szuperrrangadóját, ahol az AC Milan 2-2-s döntetlent ért el a címvédő FC Barcelona vendégeként.
A kormány célja, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben az emberek és az állam, illetve a vállalatok közösen viseljék az üzleti terheket és kockázatokat
Jövőre 49 milliárd forint bevétellel számolnak a termékdíjból, amiből 26 milliárd forint a hulladékgazdálkodás célját szolgálja, 23 milliárd forint pedig a költségvetésbe megy - nyilatkozta Illés Zolt...
Nem hitt az ember a szemének, amikor meglátta az FTC–ZTE bajnokin Détári Lajost, a hazai csapatnál bemutatkozó szakmai igazgatót. Külsejében óriásit változott előnyére. Vecsési trénerként még nem volt ilyen elegáns.
Az OTP Bank - április 29-i közgyűlés határozata alapján - kedden 100.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt darabonként 3.646 forintos átlagáron - tette közzé a pénzintézet a BÉT honlapján szerdán.
Magyarország egyebek mellett az egészségügyi, az oktatási, valamint a vízgazdálkodás terén elért tapasztalataival kampányol az ENSZ BT nem állandó tagsági posztjáért - mondta egy háttérbeszélgetésen Martonyi János külügyminiszter.
A vérbe is bekerülnek azok a mérgek, amelyeket egyes genetikailag módosított növények termelnek, ha elfogyasztjuk a génpiszkált adalékokat tartalmazó élelmiszereket vagy az ilyen növényekkel táplált állatok húsát, tojását – bizonyították be a kanadai Sherbrook Egyetemi Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának kutatói - írja a Magyar Nemzet.
Továbbra is Iveta Radicová marad a szlovák miniszterelnök. Az ellenzék által a kormányfő ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nem kapta meg a többség támogatását a szerda kora reggeli szavazáson a pozsonyi parlamentben.
A kormány célja, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben az emberek és az állam, illetve a vállalatok közösen viseljék az üzleti terheket és kockázatokat; a korábbi és a hétfőn bejelentett...