2011. szeptember 14. szerda

szept. 14
20:29
Ronaldo, Özil és Benzema a Real kezdőjében (Agroinform)
Idei első Bajnokok Ligája fellépésén a Real Madrid a horvát fővárosba látogat, ahol José Mourinho a szokásos kezdőcsapatot küldi majd pályára.
szept. 14
20:30
Cukkinis-banános-ananászos dzsem (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg cukkini lereszelve 50 dkg banán pépesítve 1 kg friss ananász apróra vágva (vagy 750 ml 100%- os, cukor nélküli ananászlé) 1 kg befőzőcukor 2 citrom leve (mag nélkül!) 1 csomag vaníliás cukor aki szereti, egy pici rumot tehet bele
szept. 14
20:30
Budapesti újlakás-piac: élénkülő kereslet, drasztikus kínálatcsökkenés (ProfitLine)
2010-hez képest mintegy 40%-kal kevesebb új társasházi lakást adhatnak át idén Budapesten. Öt év után viszont újra meghaladhatja az átadott lakások számát az eladott volumen – derül ki az OTP Jelzálogbank fővárosi újlakás-piacot vizsgáló elemzéséből. Az értékesítési statisztikák szerint a budai piac válságállóbbnak bizonyul, s ezen belül továbbra is a XI. kerület a favorit.
szept. 14
20:32
ACE dzsem (Mindmegette)
Hozzávalók: 35 dkg alma héjastul apróra vágva 35 dkg narancs megtisztitva a fehér héjaktól is, apróra vágva levével együtt 35 dkg sárgarépa reszelve 1 citrom leve 50 dkg befőzőcukor
szept. 14
20:33
Aranyérmes a magyar férfi váltó (Sport365)
Aranyérmet nyert a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter összeállítású csapat a férfiak szerdai váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.
szept. 14
20:34
Kovászos uborka III. (Mindmegette)
Hozzávalók egy 5 literes üveghez: 3 kg uborka 2 csokor kapor 4-6 gerezd fokhagyma kevés friss torma 4-5 babérlevél literenként 6 dkg só kenyér a tetejére
szept. 14
20:36
Kávés-diótorta II (Mindmegette)
Hozzávalók: a tésztához: 8 egész tojás 16 dkg kristálycukor 1 púpozott evőkanál őrölt kávé 1 csomag vaníliás cukor 15 dkg darált dió 3 evőkanál zsemlemorzsa 1 púpozott evőkanál liszt fél csomag sütőpor A krémhez: 6 adag erős feketekávé 40 dkg kristálycukor 3 tojás sárgája 45—50 dkg vaj a tetejére pár szem dió
szept. 14
20:38
Rozmaringos tejszínes csirkemell (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db csirkemellfilé 3 dl tejszín 2 gerezd fokhagyma 1,5 dl száraz fehér bor 1 teáskanál ételízesítő rozmaring fél citrom leve só étolaj
szept. 14
20:40
Túrós-meggyzselés süti (Mindmegette)
Hozzávalók: a tésztához: 6 egész tojás 6 evőkanál cukor 4 evőkanál víz 2 evőkanál kakaópor 1 dl étolaj fél csomag sütőpor csipet só 6 púpozott evőkanál liszt A krémhez: 25 dkg margarin 20 dkg porcukor 1 csomag vaníliás cukor 50 dkg túró A tetejére: 1 üveg (7 dl) meggybefőtt 3 csomag 12 g-os tortazselé 6 evőkanál kristálycukor 4 dl víz 5 dl gyümölcslé (meggylé)
szept. 14
20:42
Tojáspaplanos zöldbab II (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg zöldbab 20 dkg füstölt kolbász 8 egész tojás 2 dl tej 1 fej vöröshagyma 2 evőkanál étolaj 2 evőkanál liszt csipetnyi só a tepsi kikenéséhez vaj
szept. 14
20:42
Szűkítik a végtörlesztést igénybe vevő devizahitelesek körét (HírTV)
A kormány szerdai ülésén többek között arról is döntött, hogy azok a devizahitelesek, akik 180 illetve 250 forintos árfolyam felett vették fel svájci frank, illetve euró alapú hiteleiket, egyelőre kimaradnak abból a körből, amelyben igénybe lehet venni a rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztés lehetőségét – tudta meg a Magyar Nemzet. Értesülésük szerint a kabinet ezzel a „...
szept. 14
20:42
Mindennap ágyba bújt vele a fiatal színésznő (hirado.hu)
Sok színészt zavar, ha szexjelenet felvételére kerül sor. A Mamma Mia fiatal színésznője azonban mindig élvezte partnerei játékát.
szept. 14
20:42
A Világbank vezére szerint újra veszélyben a világgazdaság (Portfolio)
A Világbank elnöke Robert Zoellick szerint újra veszélyzónába érkezett a világgazdaság. Európának, az Egyesült Államoknak és Japánnak kemény döntéseket kell meghoznia, hogy ne rántsák magukkal a...
szept. 14
20:44
Bosszantja a végtörlesztés terve az osztrák jegybank-kormányzót (hirado.hu)
Nowotny azt mondta, "nagyon bosszantónak" tartja az intézkedéseket, "amelyekhez legutóbb nyúlt Magyarország".
szept. 14
20:45
A gátizomzat jelentősége (WebBeteg)
A kismedence izomzatának és egyéb szöveteinek gyengülése, és az ezzel járó kellemetlen tünetek gyakran jelentősen rontják a komfortérzetet, a szexuális életet, az önértékelést, egyszóval az életminőséget.
szept. 14
20:45
Lázár támogatja, hogy zárják ki a képviselőket a végtörlesztésből (ATV)
A Fidesz frakcióvezetője szerint az országgyűlési képviselők és állami vezetők nem vehetnék igénybe a rögzített árfolyamos végtörlesztést. Lázár János az MSZP erről szóló javaslatát támogathatónak tartja. Közben a kormány szerdai ülésén többek között arról is döntött, hogy azok a devizahitelesek, akik 180, illetve 250 forintos árfolyam felett vették fel svájcifrank-, illetve euróalapú hiteleiket,…
szept. 14
20:45
Benfica-Manchester United - ÉLŐ (Agroinform)
Az első félidőben a Manchester United halvány árnyéka volt a Premier League-ben látott formájának, megérdemelten szerzett vezetést a Benfica, de Ryan Giggs egyetlen villanása elég volt az egyenlítéshez.
szept. 14
20:46
Román himnusszal kezdődne a tanítás a romániai iskolákban (hirado.hu)
A román államfő mindennapos himnuszéneklést tenne kötelezővé az iskolákban. A székelyföldi iskolaigazgatók körében derültséget váltott ki az ötlet.
szept. 14
20:48
Bíróság elé állítanák a pápát (hirado.hu)
A pedofília áldozatait képviselő két amerikai szervezet szerint az egyházfő a felelős a papok által elkövetett nemi visszaélésekért.
szept. 14
20:57
Miért hagyunk milliárdokat a biztosítók zsebében? (Infostart)
Az idei első félévben több mint kétmilliárd forintot hagytak a biztosítók zsebében azok az autósok, akik megfeledkeztek kötelező biztosításuk évfordulójáról - derül ki a Netrisk legfrissebb elemzéséből. A statisztika szerint a novemberi kgfb kampányban az autósoknak több mint harmada él a biztosításváltás lehetőségével, a kampányon kívül ugyanakkor ez az arány nem éri el a 25 százalékot sem, ami…
szept. 14
21:00
Súlyos következményei lesznek, ha ezt megteszik a palesztinok? (HírTV)
Súlyos következményei lesznek annak, ha a palesztinok önálló államként felvételüket kérik az ENSZ-be – jelentette ki az izraeli külügyminiszter. Avigdor Liberman konkrétumokat nem említett, miközben azt hangoztatta, hogy szavait nem fenyegetésnek szánta.
szept. 14
21:00
Valaki nagyot szakított a Skandináv lottón (hirado.hu)
Egyetlen telitalálatosra több mint háromszázmilliót fizetnek.
szept. 14
21:00
Spanyolország is tervez vagyonadót (Portfolio)
A spanyol kormány is tervezi vagyonadó bevezetését, a miniszterelnök-helyettes egy rádióinterjúban elmondta: az adó nagyjából 90 ezer embert érintene a 46 milliós országban - írja az MTI. "Ha egy...
szept. 14
21:02
Czink Melinda az első helyen kiemelt versenyzővel néz szembe (HírTV)
Czink Melinda az első helyen kiemelt Daniela Hantuchova ellen játszik a Quebec-i tenisztorna nyolcaddöntőjében.
szept. 14
21:03
Lázár szerint támogatható az az MSZP-javaslat, hogy a képviselőket zárják ki a végtörlesztésből (ProfitLine)
Lázár János támogathatónak tartja azt a szocialista javaslatot, hogy a 180 forinton történő végtörlesztést az országgyűlési képviselők és állami vezetők ne vehessék igénybe - közölte Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke szerdán az MTI megkeresésére.
szept. 14
21:03
CNN: rekordmélységben Barack H. Obama népszerűsége (ATV)
Rekordmagasságba, 55 százalékra emelkedett azoknak az amerikaiaknak a száma, akiknek nem teszik az, amit Barack Obama elnökként tesz - derült ki a CNN hírcsatorna és az ORC közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
szept. 14
21:03
Kövesd a szerdai BL-meccsek eredményeit élőben! (Agroinform)
A szerdai játéknapon nyolc találkozót rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az A, B, C, és D jelű négyes mérkőzéseinek eredményeit folyamatosan frissülő cikkükben nyomon követheted.
szept. 14
21:04
Álrendőrként fosztogattak Budapesten (HírTV)
Őrizetbe vette a rendőrség és kezdeményezte előzetes letartóztatását annak a három férfinak, akik álrendőrként ékszereket, más értéktárgyakat és pénzt zsákmányoltak Budapesten.
szept. 14
21:06
Öt év után dobbant a VIVA műsorvezetője (BorsOnline)
Búcsút int a VIVA csatornának Zola, hogy a közeljövőben a rádiózásnak és zenélésnek szentelhesse minden idejét.
szept. 14
21:06
ÉLŐ: Benfica - Manchester United és BL -eredménykövetés - videók! (Sport365)
Szerda este további nyolc mérkőzéssel folytatódik a Bajnokok Ligája 2011/2012-es szezonja. A nap csúcsrangadója a Benfica - Manchester United találkozó lesz. Nézd nálunk a találkozó ÉLŐ tudósítását.
szept. 14
21:06
Ha rosszul döntenek, mást is magukkal ránthatnak (HírTV)
Új veszélyzónába érkezett a világgazdaság a Világbank elnöke szerint. Robert Zoellick úgy véli: Európának, az Egyesült Államoknak és Japánnak kemény döntéseket kell meghoznia, hogy ne rántsák magukkal az egész globális gazdaságot.
szept. 14
21:18
Kolbászkrémes leveles tekercs (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta 20 dkg házi kolbász 10 dkg trappista sajt 2—3evőkanál tejföl
szept. 14
21:18
Hamarosan dönt a fordított áfáról a parlament - a nap hírei (Infostart)
Már a jövő héten dönthet a mezőgazdaságot érintő fordított áfa-fizetés rendjéről a parlament. Nagyobb költségvetési támogatást kért a bíróságoknak az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Ausztriában fogtak el egy újabb gyanúsítottat a csepeli gyilkossági ügyben.
szept. 14
21:18
Kadhafi „elkövetett bűnökről” beszélt (HírTV)
Szirt elszigetelésének megszüntetését sürgette szerdán Moammer Kadhafi, Líbia szökésben lévő volt vezetője.
szept. 14
21:18
Az amerikaiak felének nem tetszik Obama politikája (Metropol)
Rekordmagasságba, 55 százalékra emelkedett azoknak az amerikaiaknak a száma, akiknek nem teszik az, amit Barack Obama elnökként tesz - derült ki a CNN hírcsatorna és az ORC közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
szept. 14
21:18
Nincs vesztegetés a Kopaszi-gát melletti telekügyben (Metropol)
Megszüntette a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapest XI. kerületében lévő, a Kopaszi-gát melletti területek eladásával kapcsolatban - hangzott el az MTV Híradójában szerdán.
szept. 14
21:18
Önkormányzati szövetség - elfogadta a beszámolót a 23 fővárosi kerület (Alternatív Energia)
Egyhangúlag, vita nélkül elfogadták a 23 fővárosi kerület vezetői a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége(BÖSZ) elnöksége által előterjesztett, az önkormányzati törvényre vonatkozó koncepcióról szóló beszámolót az érdekképviselet szerdai közgyűlésén - tájékoztatta Riz Levente, a BÖSZ elnökségi tagja az MTI-t az ülés után.
szept. 14
21:18
Törökország Malatya tartományába telepíti a NATO-radart (hirado.hu)
A berendezés feladata a Törökországgal szomszédos Iránból fellövendő ballisztikus rakéták jelzése lesz.
szept. 14
21:18
Határidős átkötés az E-Star részvényekben (Portfolio)
Az E-Star közölte, hogy a 2010. 09. 14. napján határidőre kötött, decemberi lejáratú, 120 000 darab E-Star részvény (1200 darab kontraktus) átkötésre került. A zárásra 7163 forintos áron került sor,...
szept. 14
21:18
Egymillió család is élhet a végtörlesztés lehetőségével (Pénzcentrum)
Akár egymillió olyan család is élhet a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével, akik eddig rendben fizették a részleteiket - mondta az InfoRádióban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője....
szept. 14
21:20
Ki fizet a végén? – Rájátszás (videó) (HírTV)
Milyen hatása lesz Orbán Viktor bejelentéseinek? Az országvédelmi akcióterv részleteiről Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértőt kérdezték a Rájátszásban.
szept. 14
21:20
Elvitték a Skandináv lottón a 318 milliót (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 14-én megtartott 37. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták.
szept. 14
21:20
Kína a piacgazdasági státusz elismerését várja Brüsszeltől (hirado.hu)
Az EU Kína legnagyobb kereskedelmi partnere, míg Kína az unió számára a második legnagyobb; az EU elismerése, vagy annak megtagadása tehát nincs nagy hatással a gazdasági kapcsolatokra.
szept. 14
21:20
Egyelőre maradhatnak a görögök az eurózónában (Portfolio)
Franciaország Németország és Görögország vezetői megállapodtak abban, hogy Görögország annak ellenére az euróövezet tagja maradhat, hogy a déli ország adósságspirálba került és aláássa a közös valuta...
szept. 14
21:21
Toni Kroos gyors góljával vezet a Bayern a Villarreal otthonában - videó (Agroinform)
Toni Kroos, a Bayern München fiatal támadója a 7. percben megszerezte a vezetést a bajoroknak a Villarreal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
szept. 14
21:22
Kínai-francia nukleáris kutatóintézet nyílt Kantonban (hirado.hu)
A kínai és a francia egyetemek közti együttműködésben rejlő lehetőségeket hangsúlyozta a polgári hasznosítású nukleáris energiaiparban Alain Juppe francia külügyminiszter a dél-kínai Kantonban.
szept. 14
21:22
Átadták a Faipari Inkubátorházat Zalaegerszegen (Portfolio)
Átadták a közel 178 millió forint költséggel az Új Széchenyi Terv 70 százalékos támogatásával felépült Faipari Inkubátorházat szerdán Zalaegerszegen - tudósít az MTI. A városban a faiparnak és a...
szept. 14
21:36
Vita az országvédelmi akciótervről – Rájátszás (videó) (HírTV)
A kormány országvédelmi akciótervéről Harrach Péter, a KDNP és Schiffer András, az LMP frakcióvezetője vitázott a Rájátszásban.
szept. 14
21:36
Schmitt is megszólalt Kertész ügyében (Metropol)
Levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnökhöz, arra kérve a kormányt, hogy vizsgálja meg az állami kitüntetések visszavonásának lehetőségét "az arra érdemtelenné vált személy" esetében.
szept. 14
21:36
Eltitkolt interjú - viszonya volt az egykori amerikai first ladynek (hirado.hu)
Jackie Kennedy az elnök halála után adott interjút férjéhez fűződő viszonyáról és a hatvanas évek vezető politikusairól - most lánya hozta nyilvánosságra az eddig sosem látott felvételeket.

Keresés