2011. szeptember 10. szombat

szept. 10
11:06
Feloszlatta magát a pilisszentkereszti önkormányzat (Blikk)
szept. 10
11:08
„Ahol lehet, ott a hagyományos piacokat meg kell védenünk” (HírTV)
Jelenleg a legnagyobb feladatunk a 2013-as postapiaci liberalizációra való felkészülés. A Magyar Posta Zrt. mindent megtesz azért, hogy a liberalizáció után is sikeres és nyereséges vállalat maradjon – közölte a Magyar Nemzet pénteki, a postai stratégia részleteit ismertető cikke kapcsán az intézmény. A laphoz eljuttatott közlemény konkrétumok említése nélkül ugyan, de egyértelműsítette a cé...
szept. 10
11:09
9/11: amerikaiak is lehetnek a támadásra készülő terroristák között (ATV)
Valószínűleg legalább két amerikai állampolgár vagy amerikai vízummal rendelkező ember van azon férfiak között, akik az Egyesült Államokhoz a minap eljutott hírszerzési értesülés szerint terrortámadásra készülnek New Yorkban vagy Washingtonban - közölték az AP hírügynökséggel szombat hajnalban meg nem nevezett kormányzati források.
szept. 10
11:09
Lázár Bencét Angliában vizsgálják (Agroinform)
A lila-fehérek 20 éves, utánpótlás-válogatott támadója derék- és hátfájdalmai miatt csütörtökön Angliában járt kivizsgáláson.
szept. 10
11:09
Benzingőzös napok jönnek - az Autó Pult Németországban (Auto Pult)
Ma délután egy rövid időre letesszük a tollat, hiszen a következő napokra olyan programot szerveztünk, amiről talán még gyerekekként álmodtunk, amikor poszterekkel tapétáztuk ki szobánk falait, vagy magunkban berregve, teljes erővel tekertünk lefelé a hegyoldalon.
szept. 10
11:24
Feloszlatta magát Pilisszentkereszt önkormányzata (Infostart)
Feloszlatta magát a Pest megyei Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának képviselő-testülete.
szept. 10
11:24
Zsaruzsora – Célpont (videó) (HírTV)
Eladott adósok, szexszel törlesztett kölcsön. Kamatos pénz rendőri felügyelettel, eltűnt bizonyítékok. Infóért cserébe szemet hunytak a sünök. Jól kamatozott az uzsorázás a hatóságnak is Baranyában. Célpontban egy újabb botrányos ügy, amely nem maradhat következmények nélkül.
szept. 10
11:24
Vigyázat, a frank erősödésére kezdtek spekulálni! (Portfolio)
A svájci jegybank elkötelezte magát, hogy minden eszközzel megakadályozza a frank tovább erősödését az 1,2-es euró árfolyamtól. Egyes hedge fundok azonban arra számítanak, hogy a jegybank nem fogja...
szept. 10
11:26
Schäuble kerülhet az Eurócsoport élére (Portfolio)
2012-től Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszterek vezetheti az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácsát, az Eurócsoportot - értesült a Focus. A testület jelenlegi vezetője, Jean-Claude Juncker,...
szept. 10
11:27
Összehangolt nemzetközi lépésről döntött a G7 (ProfitLine)
A világgazdaság növekedésének lassulása okozta nehézségek ellen egy "erős és összehangolt nemzetközi lépés" meghozataláról döntött péntek este a legfejlettebb ipari államok G7-es csoportja a franciaországi Marseille-ben megtartott pénzügyminiszteri és jegybankelnöki tanácskozáson - közölte a francia pénzügyminiszter Francois Baroin.
szept. 10
11:30
Feltérképezték az elmúlt nyolcszázezer év éghajlati változásait (Infostart)
Az elmúlt nyolcszázezer év éghajlati változásait térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport Stephen Barkerrel, a Cardiffi Egyetem docensével az élen; a vizsgálat eredményeit a Science pénteki számában tették közzé.
szept. 10
11:30
ÉLŐ: Forma-1, Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés (Sport365)
Szombaton 11 órától kerül sor a Forma-1-es Olasz Nagydíj harmadik szabadedzésére. Élő szöveges közvetítés.
szept. 10
11:42
Szent István-díjjal tüntették ki Makovecz Imrét (HírTV)
Szent István-díjat vehetett át Makovecz Imre Kossuth-díjas építész Hende Csaba honvédelmi minisztertől szombaton, az esztergomi Vármúzeum Korona-termében.
szept. 10
11:42
Szent István-díjat kapott Makovecz Imre (Blikk)
szept. 10
11:44
Arra kérték az amerikai alelnököt, hogy dicsérje Bajnait (HírTV)
A budapesti amerikai nagykövetség arra kérte Joe Biden amerikai alelnököt, hogy a nyilvánosság előtt támogatóan és elismerően szóljon a Washingtonba látogató Bajnai Gordonról – derül ki a WikiLeaks által közzétett egyik bizalmas diplomáciai táviratból. A dokumentumokból kiderült, hogy a budapesti követség akkori ügyvivője, Jeffrey Levine előszeretettel foglalkozott a Jobbik retorikájával, az...
szept. 10
11:45
Feloszlatta magát a testület, hogy lecserélhesse a polgármestert (ATV)
A pilisszentkereszti önkormányzati képviselők képtelenek voltak együttműködni a település első emberével és a jegyzővel.
szept. 10
11:45
Nyer az Újpest – ha bejön a jóslat (Agroinform)
A 8. forduló szombati játéknapján öt mérkőzést rendeznek, az elsőt a Megyeri úton. A kieső helyen álló, még nyeretlen Újpest az újonc, harmadik helyezett Pécset fogadja.
szept. 10
11:47
Kis Sebő helyettesíti Kellner Ádámot (Agroinform)
Kis Sebő helyettesíti a betegeskedő Kellner Ádámot a jövő pénteken kezdődő, britek elleni tenisz Davis Kupa-mérkőzésen, amelyen az euro-afrikai zóna I. csoportjába jutás a tét.
szept. 10
12:00
Nem lesz elég az IMF pénze? (HírTV)
Kevésnek bizonyulhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénze, ha a globális pénzügyi helyzet romlása miatt több ország fordul a szervezethez kölcsönhöz – áll az IMF egy Reuters által megszerzett belső dokumentumában.
szept. 10
12:00
MSZP: a Fidesz megszünteti a bírói önigazgatást (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megszüntetésével megszűnik a bírói önigazgatás fóruma, ezzel a kormány újabb lépést kíván tenni a demokratikus intézményrendszer felszámolása felé.
szept. 10
12:02
Nadal „kiütéssel” győzött (HírTV)
A címvédő spanyol Rafael Nadal rendkívül könnyedén, három szettben nyert a 2003-as győztes, hazai közönség előtt szereplő Andy Roddick ellen, ezzel bejutott a legjobb négy közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
szept. 10
12:03
Újra a frank erősödésre és az euró gyengülésére játszanak a befektetők (ATV)
Elemzői vélemények szerint az euró újabb megingása esetén a svájci jegybank nem lesz képes ellenállni a menekülő befektetők áradatának és alacsony árfolyamon tartani a frankot.
szept. 10
12:03
A Videoton sötét ló - Aczél Zoltán (Agroinform)
A hullámzó teljesítményt nyújtó bajnok Videoton otthonába a gyenge kezdés után egyre jobb formában futballozó Haladás látogat az OTP Bank Liga 8. fordulójában.
szept. 10
12:06
Nincs elég pénze az IMF-nek? (Infostart)
Kevésnek bizonyulhat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénze, ha a globális pénzügyi helyzet romlása miatt több ország fordul a szervezethez kölcsönhöz - áll az IMF egy Reuters által megszerzett belső dokumentumában.
szept. 10
12:08
Fél év óta először csökkent a kínai külkereskedelmi többlet (Infostart)
Augusztusban, hat hónap óta először csökkent az előző hónaphoz képest Kína külkereskedelmi többlete.
szept. 10
12:18
HÉV-vel a belvárosig? (Infostart)
Több jelentős beruházás előkészítésén dolgozik a Budapesti Közlekedési Központ a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra szólóan - írta nemrég a Napi Gazdaság. A többi között meghosszabbítanák a HÉV-et a belvárosig, a metrót kivinnék a külvárosba és korszerűsítenék a földalattit is.
szept. 10
12:18
Giró-Szász: Ugyanaz az arc állt minden probléma mögött (HírTV)
Hétfőn nevezi ki a kormányfő az új kormányszóvivőt. Giró-Szász András a hírTV Péntek8 című műsorában beszélt először új feladatköréről. Úgy fogalmazott: ő a kormány arca lesz, elsődleges feladatának pedig a kormánydöntések bejelentését és értelmezését tartja.
szept. 10
12:18
BKV: ellenőrzött búcsú (Alternatív Energia)
Belső vizsgálat indul a BKV-nál egy csaknem 200 millió forintos szerződés ügyében, amely információink szerint szerepet játszhatott Kocsis István vezérigazgató távozásában.
szept. 10
12:20
200 kilométerrel arrébb is érezték a rengést (HírTV)
Erős, 6,4-es földrengés volt pénteken a kanadai Vancouver-sziget közelében, Vancouver várostól 280 kilométerre északnyugatra, de károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
szept. 10
12:21
380 halott – elsüllyedt egy túlzsúfolt komp (ATV)
A szemtanúk szerint a 600 utasból csak 220-at sikerült kimenteni, és a komp annyira túl volt terhelve, hogy ki sem futhatott volna a vízre.
szept. 10
12:33
MSZP: a FIDESZ pénteki javaslata nem megoldás a devizahiteleseknek (ProfitLine)
Az MSZP véleménye szerint a Fidesz pénteki javaslata nem jelent érdemi megoldást a devizahitelesek problémáira, ezért Burány Sándor arra szólította fel a kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a pénzügyi szakemberekkel és az ellenzéki pártokkal.
szept. 10
12:36
Közel másfél millió forintot nyerhet, ha ennyi a tartozása (HírTV)
Csaknem másfél millió forintot nyerne a Fidesz javaslatának elfogadásával az az adós, akinek svájci frank alapú hitele van, és tőketartozása hat és fél millió forint körüli. Euróalapú hitelnél viszont ennél kisebb a megtakarítás.
szept. 10
12:36
Elutíasította a pápa az erőszakot - Szeptember 11. (Blikk)
szept. 10
12:36
Így húznak le az online társkeresőkön (Pénzcentrum)
Magyarországon az elmúlt évben közel 900 ezer felnőtt esett áldozatul valamilyen számítógépes bűnözésnek, ami 7 milliárd forint pénzbeli veszteséget okozott az áldozatoknak és 14 milliárd forint időbeli veszteséget jelentett - ismertette Gombás László, az internetes biztonsággal foglalkozó Symantec magyarországi képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón....
szept. 10
12:36
F1: Vettel az utolsó pillanatban nyerte meg a harmadik szabadedzést (Sport365)
Sebastian Vettel nyerte meg a Forma-1-es Olasz Nagydíj harmadik szabadedzését.
szept. 10
12:39
Berlin és egész Németország szeptember 11-re emlékezik vasárnap (ATV)
Egyperces csenddel, istentiszteletekkel, békemenetekkel és egy nagyszabású nemzetközi béketalálkozóval emlékezik Berlin és egész Németország vasárnap az Egyesült Államok ellen 2001 szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások 10. évfordulójára.
szept. 10
12:39
Red-Bull fölény a harmadik szabadedzésen (Agroinform)
A harmadik legjobb időt Felipe Massa autózta a Ferrarival, Lewis Hamilton a negyedik, Jenson Button az ötödik, Nico Rosberg a hatodik, Michael Schumacher a hetedik, míg Fernando Alonso a nyolcadik lett.
szept. 10
12:41
A Bayern és a Dortmund kötelező hazai feladat előtt, Hajnalék a Hannover ellen (Agroinform)
A Bayern München és a Borussia Dortmund is könnyűnek látszó hazai összecsapásra készül a jövő heti Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt a Bundesliga hétvégi, 5. fordulójában.
szept. 10
12:54
A szakorvosképzési ösztöndíjprogram módosításával a meghirdetett helyek többsége betelhet (Infostart)
A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a szakorvosképzési ösztöndíjprogram feltételeinek módosításával már betelhet a meghirdetett helyek többsége.
szept. 10
12:54
Szemet hunynak felette? – Természetben is fizettek az adósok (+videó) (HírTV)
Nem indít belső vizsgálatot az Országos Rendőr-főkapitányság az uzsorások és egyes nyomozók kapcsolattartása miatt. A hírTV Célpont című műsorának több uzsoraáldozat is azt állította: sok esetben szemet hunytak a rendőrök az uzsora-bűncselekmények felett, ha az uzsorás besúgóként segítette a nyomozók munkáját. Komádiban az adós asszonyok természetben is fizettek az uzsorásoknak.
szept. 10
12:54
Berlin és egész Németország szeptember 11-re emlékezik vasárnap (Kripto Akadémia)
Egyperces csenddel, istentiszteletekkel, békemenetekkel és egy nagyszabású nemzetközi béketalálkozóval emlékezik Berlin és egész Németország vasárnap az Egyesült Államok ellen 2001 szeptember 11-én végrehajtott terrortámadások 10. évfordulójára.
szept. 10
12:54
Kudarcba fulladhat az Orbán-kormány legújabb adóamnesztia-akciója (Adózóna)
Kudarcba fulladhat az Orbán-kormány legújabb, a külföldi rendszámú autók „hazahozatalára” összekapkodott adóamnesztia-akciója, ahogyan az idén eddig a százmilliárdosra becsült offshore vagyonból is csupán 6,5 milliárdnyi csordogált haza. A csali ezúttal a regisztrációs adó felének elengedése, a honosítandó autók áfáját viszont meg kell fizetni.
szept. 10
12:54
Komoly lépés történt az egyéges energetikai külpolitika irányába (Portfolio)
A héten az Európai Bizottság az energiaellátás biztonságáról és a nemzetközi együttműködésről szóló közleményt fogadott el, melyben első alkalommal vázol fel átfogó stratégiát az EU energiapolitikai...
szept. 10
13:09
Öttusa-vb: Két szám után Kovács a második, a csapat első (Sport365)
Két szám után Kovács Sarolta a második helyen áll a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság női döntőjében, a csapat pedig vezet a versenyben.
szept. 10
13:11
Videó: Tőzsér bevágta! Szabadrúgásból döntötte el a derbit (Sport365)
Tőzsér Dániel 87. percben szerzett remek szabadrúgásgóljával győzte le a Sint-Truiden együttesét a Genk a belga bajnokság péntek esti limburgi derbiét. A gól 7.45-től látható az összefoglalóban.
szept. 10
13:12
Mi a közös Usain Boltban és Christiano Ronaldóban? (HírTV)
Egy, a közelmúltban elvégzett tanulmány szerint Usain Boltnak, a 100 méteres síkfutás jamaicai világcsúcstartójának és Cristiano Ronaldónak, a Real Madrid aranylabdás portugál játékosának kísértetiesen hasonlóak az antropometrikus jellemzői.
szept. 10
13:12
Vettel volt a leggyorsabb a szabadedzésen (Blikk)
szept. 10
13:12
Kitüntették Makovecz Imrét (Alternatív Energia)
Szent István-díjat vehetett át Makovecz Imre Kossuth-díjas építész Hende Csaba honvédelmi minisztertől szombaton, az esztergomi Vármúzeum Korona-termében.
szept. 10
13:12
Rendkívüli állapot Egyiptomban: rátámadtak az izraeli nagykövetségre (Kripto Akadémia)
Szombaton hajnalban rendkívüli állapotot hirdettek Egyiptomban, miután az éjszaka több ezer tüntető gyűlt össze az izraeli nagykövetség előtt Kairóban, és mintegy harminc embernek sikerült betörnie az épületbe.
szept. 10
13:14
Sherlock Holmes nevében film készül Dunaújvárosban (Blikk)

Keresés