Tanult szakmája szerint férfiszabó, diplomája szerint táncpedagógus. És persze, ahogy az egész ország ismeri: profi táncos, aki későbbi, szintén táncos férjével természetesen egy tánciskolában ismerkedett meg.
Szélesedik a lakásfenntartási támogatás: szeptember 1-jétől a gázzal és távhővel fűtők mellett azok is igénybe vehetik, akik fával, olajjal vagy más módon fűtenek, és előnyösebb lesz a jogosultsági jövedelemarány is - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Jövő héten újabb történelmi mélypontra kerülhet a forint a svájci frankkal szemben. Madár István elemző szerint a drágulás mértékét lehetetlenség előre megmondani, mert hasonló helyzet még soha nem volt a piacon. Eközben amerikai politikusok egymásra mutogatva kommentálják az Egyesült Államok leminősítését.
Átmenetileg lehűlés következik, de a jövő hét végére ismét visszatér a nyár - mondta el az MTI érdeklődésére Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese szombaton.
A Milan nyerte a labdarúgó Olasz Szuperkupát. A bajnok csapat 2-1-re győzte le a kupagyőztes és városi rivális Internazionalét a pekingi Madárfészekben rendezett mérkőzésen.
Dzsudzsák Balázs leigazolását követően újabb nagy névvel erősödött az orosz Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata: a dagesztáni klub négy évre szóló szerződést kötött Jurij Zsirkovval, aki a Chelsea-től érkezett az együtteshez.
Kórházba szállítás után meghalt az a motoros, aki szombat délelőtt szenvedett balesetet Debrecenben; a 20 éves áldozat a debreceni Báthory SE világ- és Európa-bajnok kick-box versenyzője volt.
Hátrányból fordítva nyert a Chelsea a Rangers elleni felkészülési mérkőzésén szombaton délután. A londoni Kékek fordításából Sturridge két szép góllal vette ki a részét.
Kigyulladt a tarló és néhány szalmabála is lángot fogott, szombat délután, Győr közelében. A lángok lakott területet nem veszélyeztetnek - értesült a HavariaPress.
Nemcsak a terror, az atomtámadás áldozatai és túlélői előtt kell tisztelettel adózni, hanem azok előtt is, akik a népek szabadságáért álltak ki - mondta szombaton a hirosimai atomtámadás 66. évfordulójára szervezett hajókiránduláson Budapesten Köteles György, a Magyar Békeszövetség elnöke.
A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) folytatódott a szabad-ügynökök jövés-menése. Az elmúlt pár nap legmegdöbbentőbb híre kétségkívül Randy Moss visszavonulása volt. LaMarr Woodley új szerződést kötött a Pittsburgh Steelersszel.
Fegyvere hibája miatt nem lett aranyérmes Nemes Adrienn a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság szombati versenynapján: a magyar lövőnek a döntőben háromszor romlott el a pisztolya, ám így is a negyedik helyen zárt a junior lányok sportpisztoly számában.
Kórházba szállítás után meghalt az a motoros, aki szombat délelőtt szenvedett balesetet Debrecenben; a 20 éves áldozat a debreceni Báthory SE világ- és Európa-bajnok kick-box versenyzője volt.
Az egyházügyekért felelős államtitkár arra számít, hogy a jelenlegi 14 egyház mellett ősszel további 8-10 egyház regisztrációs kérelme kerülhet az Országgyűlés elé.
A La Manche-csatornánál lévő észak-franciaországi Dinard tengerpartján szürke zászlók lengedeznek, nem a tenger állapotát jelzik, hanem a bolygóét. Wilfredo Prieto kubai művész (1978) lobogói színüket vesztett nemzeti zászlók.
2013-ban Horvátország lesz a második volt jugoszláv tagország Szlovénia után, amely csatlakozik az Európai Unióhoz. Ám ez a nemzet már korábban a jövőbe tekintett, amikor az 1990-es évek háborús időszaka után feltörekvő turisztikai célponttá kezdett válni, csábítva a nyugat-európai turistákat. A szikrázó Adriai-tenger partja, a nemzeti parkok és tavak vonzzák az országba a nyaralni vágyókat és…
A világbajnoki címvédő amerikai Sanya Richards-Ross idei legjobbján csaknem egy mp-et javítva, kiváló, 50 mp-en belüli eredménnyel nyerte meg a női 400 métert.
Budapest - Genya visszatér! A Megasztár 5. dalos kedvű punk targoncása újra jelentkezett a tehetségkutatóba. Biciklivel, két energiaitallal, egy doboz sörrel és egy gitárral felszerelkezve érkezett a tegnapi válogatásra.
Eljárást indítottak az ellen a fiatalember ellen, aki albérleti lakásában marihuánát termesztett saját fogyasztásra. A rendőrök a szag alapján kezdtek kutatni a VII. kerületi házban, péntek délután - értesült a HavariaPress.
Három embercsempészt és negyven határsértőt fogtak el a rendőrök szombaton Szegeden - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az orosz pénzügyminisztérium nem lát veszélyt az amerikai adósosztályzat leminősítésében, mivel a legjobb adósnak kijáró "AAA" kategória és az egy alacsonyabb besorolás, az "AA-plusz" között nincs nagy különbség. A G7-ek pénzügyminiszterei már vasárnap videotanácskozást tartanak, hogy egyeztessék álláspontjukat.
Balog Zoltán szerint a romakérdés megoldása nem csak "emberbaráti ügy", hanem gazdasági szükségszerűség is. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteken Siófokon, a Fidelitas nyári táborában tartott rendezvényen hangsúlyozta: "nemzetstratégiai túlélési kérdésről" van szó.
Várhatóan jelentősen lassítják a magyar gazdaság növekedési ütemét a svájci frank erősödése miatt emelkedő törlesztési terhek - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Összesen 45 rendkívüli és egyéb esemény történt a bíróságokon, mindemellett csökkent a bírósági épületek előtti fenyegető jellegű demonstrációk száma, és kevesebbszer rongálták meg szándékosan az épületeket – derül ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) múlt évi beszámolójából, amelyet a héten nyújtott be a testület a parlamentnek.