2011. augusztus 4. csütörtök

aug. 4
7:48
Japán beavatkozott a jen gyengítése érdekében (Infostart)
Több mint 1,5 százalékkal gyengült a jen a bankközi devizapiacon a dollárral szemben az ázsiai kereskedésben, miután a tokiói jegybank beavatkozott a piacon, hogy megfékezze a japán nemzeti fizetőeszköz erősödését.
aug. 4
7:48
Állóháború - Még mindig nem fizet a Tesco rendes bért a pénztárosainak (hirado.hu)
A Duna TV Közbeszéd című műsorában a kereskedelmi dolgozók szakszervezetének vezetője azt mondta: egy-egy munkavállalónak már többszázezer forinttal tartozik a multi.
aug. 4
7:49
Szocialista vállalati struktúrával kellett leszámolni (HírTV)
A korrupciós ügyek feltárása és a feljelentések mellett egy szocialista nagyvállalati struktúrát kellett átalakítani a visszaélések kizárására a Honvédelmi Minisztérium cégeinek elnöke szerint – olvasható a Magyar Nemzetben.
aug. 4
7:51
Közzétette eredményét a Magyar Telekom (ProfitLine)
A Magyar Telekom Nyrt. 4,362 milliárd forint nettó eredményt ért el a második negyedévben, ami 72,6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, a bevétel 4,6 százalékkal, 143,566 milliárd forintra csökkent a csütörtökön közzétett konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli szabványoknak megfelelő (IFRS) tőzsdei gyorsjelentés szerint.
aug. 4
7:53
PSZÁF - Újabb elvárás a magánnyugdíjpénztári kifizetésekkel kapcsolatban (ProfitLine)
Újabb elvárást fogalmazott meg a magánnyugdíjpénztárakkal szemben a felügyelet elnöke, aki a kasszákat levelében arra szólította fel, hogy a volt tagoknak járó kifizetésből csak a minimális, és ésszerűen indokolt költségeket vonják le.
aug. 4
7:57
Újabb csúcson az arany ára - meddig érdemes venni? (Privátbankár)
A megoldatlan európai és amerikai adósságproblémák súlyosbodása miatti befektetői félelmek szerdán ismét új történelmi csúcsra lőtték ki az arany árát
aug. 4
8:03
Wolf Kati: nem leszek külföldi sztár (BorsOnline)
Wolf Kati jó úton halad afelé, hogy egész Európában ismert és közkedvelt legyen, ő mégis inkább Magyarországon maradna. Pedig az énekesnő dala, ha minden jól megy, franciául is hallható lesz.
aug. 4
8:03
Év végéig minden miniszter marad - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet megtudta, hogy Orbán Viktor a miniszterek közül először Navracsics Tiborral, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetőjével értékeli a tárca munkáját.
aug. 4
8:03
A bankok számítógépeiben rejlik a nagy veszély? (HírTV)
Elkerülhetetlen a globális gazdasági válság a Guardian publicistája szerint. Richard Murphy azt írja: a valóságban kétféle gazdaság létezik.
aug. 4
8:03
Meztelenül balhézott a baranyai szexrendőr (Blikk)
Pécs - Önfeledt pásztorórának indult, mégis nagy árat kell fizetnie érte annak a rendőrnek, aki egy mélygarázsban élte ki szexuális álmait, vágyait.
aug. 4
8:03
Mégsem lesz 3000 új munkahely Szlovákiában (HR Portál)
Valószínűleg nem Szlovákiában valósul meg az IBM amerikai óriáscég megaberuházása, amely a tervek szerint az elkövetkező három évben háromezer új munkahelyet teremtett volna.
aug. 4
8:05
Több millióra perli a kiadóját Bíró Ica (BorsOnline)
A bíróságon folytatódik Bíró Ica könyvének ügye, a fitneszlady milliókra perelte be egykori kiadóját.
aug. 4
8:05
Kivonják a forgalomból a Kassáról készült botrányos könyvet (HírTV)
Kivonják a forgalomból a Kassáról készült turisztikai könyv magyar változatát a botrányos fordítás miatt - írja az Új Szó.
aug. 4
8:06
Életmentő vesét kapott Gálvölgyi unokája (hirado.hu)
A tízéves Simonnak édesapja fél veséjét ültették be; már mindketten jól vannak, s a család boldogabb, mint valaha.
aug. 4
8:06
A szénhidrát háztartás zavarai - Inzulinrezisztencia (WebBeteg)
Az egészséges éhgyomri vércukor szint 3.9 - 6.0 mmol/l. A tartomány alatti vércukorszint esetén alacsony vércukorszintről (hipoglikémiáról), az a feletti érték esetén magas vércukorszintről (hiperglikémiáról) beszélünk.
aug. 4
8:06
Hitzfeld szerint idén sem lesz Bayern-gála (Agroinform)
Egykori csapatát, a Bayern Münchent tartja fő esélyesnek Ottmar Hitzfeld, aki szerint a Dortmund és a Leverkursen is favorit a Bundesliga pénteken kezdődő új idényében.
aug. 4
8:07
Egyszemélyes zárkák: módosítást javasol az ombudsman (HírTV)
Nem megfelelő az elítéltek egyszemélyes zárkában való elhelyezésének szabályozása az ombudsmani vizsgálat szerint. Szabó Máté egy, a hivatalához beérkezett panasz után megállapította, hogy a fogvatartottak esetében többször hiányzik a jogorvoslat lehetősége is.
aug. 4
8:15
Videó: Ezzel a góllal verte a Roma a Vasast (Sport365)
Tegnap este egy szerencsés góllal nyert az AS Roma a Vasas-Híd SC elleni centenáriumi gálamérkőzésen.
aug. 4
8:21
Ricottás-pórés ravioli (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 3 tojás sárgája pici víz 1/2 teáskanál só A töltelékhez: 40 dkg ricotta 1 szál póréhagyma 1 tojás 15 dkg sonka bors szerecsendió ételízesítő só vaj 1 csokor petrezselyem A szószhoz: 5 dl főzőtejszín ételízesítő só 3 paradicsom (hámozva, kockázva) 20 dkg füstölt sajt
aug. 4
8:21
A kolumbiai kormány nem tud több száz túsz sorsáról (Infostart)
Rodrigo Rivera kolumbiai védelmi miniszter felszólította a latin-amerikai ország szélsőbaloldali, illetve szélsőjobboldali gerillaszervezetét, hogy szolgáltassanak információkat a hatóságoknak a fogságukban lévő 252 túsz sorsáról.
aug. 4
8:21
Iránymutató lehet Európának, ha Gyurcsányék ellen eljárás indul (HírTV)
Egész Európa számára példaértékű lehet, ha Magyarországon eljárás indul Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, illetve más korábbi szocialista miniszterek ellen - írja a Financial Times.
aug. 4
8:21
Ügetőderby: a szakág ünnepe (Metropol)
A hazai lósport egyik legjelentősebb eseményét rendezik meg vasárnap délután két órától a Kincsem Parkban.
aug. 4
8:21
Intervenció és likviditásfokozás Japánban (Portfolio)
Előbb interveniált, majd tovább növelte likviditásfokozó programjának keretösszegét a japán jegybank. Az intervenció célja a jen gyengítése volt. Mint ahogy az várható volt, mai kamatmeghatározó...
aug. 4
8:23
Túl erős volt a jen – közbelépett a tokiói jegybank (HírTV)
Szárnyal a japán tőzsde, miután a tokiói jegybank gyengítette a japán jen árfolyamát. A jegybank saját tartalékaiból jent adott el és dollárt vásárolt. A beavatkozás miatt 1 dollár a korábbi 77 helyett 78 és fél jent ér.
aug. 4
8:23
Figyelmeztetést kaptak a pénztárak a PSZÁF-tól (Portfolio)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Elnöke a volt pénztártagok érdekeinek védelme érdekében, a tagi kifizetések banki átutalása, továbbá postai kiutalása költségeinek a volt tagokra történő...
aug. 4
8:24
Olaszország is a bedőlés velé vezető úton jár - elemzők (ProfitLine)
Olaszországot adósságdinamikája a törlesztésképtelenség felé sodorja, a kötvénypiaci figyelem középpontjában álló másik nagy déli euróövezeti tagállam, Spanyolország azonban kedvezőbb adósságmutatói miatt "épphogy megúszhatja" kényszerű törlesztési leállás nélkül - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
aug. 4
8:24
Szijjártó a Munka törvénykönyvéről: Nem felháborodni kéne, hanem örülni (ATV)
A miniszterelnök szóvivője szerint az nem megszorítás, ha az államadósságot újra termelő rendszereket átalakítják, még ha ez bérbefagyasztással is jár.
aug. 4
8:26
Megszakadt a veszteségszéria az amerikai piacokon (ProfitLine)
Veszteségből fordulva végül emelkedéssel zárták a szerdai kereskedési napot az amerikai részvénypiacok. A Dow index a nap elején mutatott 166 pontos csökkenés után végül 30 pontos emelkedéssel zárt.
aug. 4
8:33
Most jön a neheze: élet az adósságplafon emelése után (Privátbankár)
A vita áthelyeződhet arra, hogy melyek azok a konkrét területek, amelyeket be kell vonni a deficitcsökkentésbe, közben a tavalyi hazai összterméke fölé ugrott az USA adóssága
aug. 4
8:35
Beindult a szállítás a magyar-horvát gázvezetéken (Privátbankár)
A Plinacro nevű cég szerint a szállítás beindítása történelmi jelentőségű esemény, mert 33 évig a horvát-szlovén vezeték volt az egyetlen kapcsolat a nemzetközi földgázszállító vezetékhálózathoz, most...
aug. 4
8:36
Munkástanácsok: az utcán és a munkahelyeken is tiltakoznának (HR Portál)
Kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat az új munka törvénykönyvének tervezete - véli a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ). A szakszervezeti szövetség megfogalmazta javaslatait, és kész utcára vonulni, vagy sztrájkolni, ha nem érik el céljaikat. Palkovics Imre úgy fogalmazott: a tervezet "kereszténytelen, emberietlen."
aug. 4
8:38
Panaszkodnak a rokkantnyugdíjasok: valóban áldozatok lettek? (HR Portál)
Csehország lelketlen takarékoskodással vádolják a kormányt, amely sok ezer rokkantat visszaküldene dolgozni. A rokkantak szövetségének jogásza szerint minimális számban buktak le az ügyeskedők, a döntő többség az állam kíméletlen, olykor kimondottan lelketlen takarékoskodási intézkedésének áldozata lett - írja a Népszabadság.
aug. 4
8:39
Óriási nőn vitázik Hamburg (BorsOnline)
Egy vitatott művészeti alkotás miatt áll a bál Hamburgban. Az Alster folyóban felállították azt a négy méter magasan kiemelkedő nőalakot, amiért hosszasan küzdött alkotója.
aug. 4
8:39
Recept: Ricottás-pórés ravioli (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt 3 tojás sárgája pici víz 1/2 teáskanál só A töltelékhez: 40 dkg ricotta 1 szál póréhagyma 1 tojás 15 dkg sonka bors szerecsendió ételízesítő só vaj 1 csokor petrezselyem A szószhoz: 5 dl főzőtejszín ételízesítő só 3 paradicsom (hámozva, kockázva) 20 dkg füstölt sajt
aug. 4
8:39
"A gyermektelen fiatalok mentették meg Budapest belvárosát a gettósodástól" (Infostart)
Budapesten is megjelent az a réteg, amely visszaköltözik, vagy ki sem költözik az agglomerációba - mondta Kocsis János Balázs városszociológus. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy az új agglomerációs törvény segít összehangolni a főváros és az azt körülvevő települések életét. Jó irány például a közlekedési rendszer…
aug. 4
8:39
213 forintnak megfelelő szinten rögzítenék a svájci frank árfolyamát (HírTV)
A horvát kormány is árfolyamgáttal védené a hiteleseket, a svájci frank árfolyamának befagyasztását és kamatcsökkentést kért a horvátországi bankoktól.
aug. 4
8:39
Szervezett védekezés, erre készül a Paks (Metropol)
Felhős idő s nagyjából 20 fokos hőmérséklet várta tegnap Edinburgh-ban az MVM Paksi FC delegációját. A Hearts elleni Európa Liga-selejtező visszavágójára készülő magyar együttes a ma esti mérkőzés időpontjában – magyar idő szerint – 20.45 órakor edzett a 17 ezres Tynecastle-stadionban.
aug. 4
8:39
Lehangoló vélemény: árral szemben úszik a svájci jegybank (Portfolio)
Agresszív lépést hajtott végre a svájci jegybank a frank drágulásának megakadályozása érdekében, kérdéses azonban, hogy a beavatkozás mennyire lesz hosszú életű és ezáltal hatásos - foglalható össze...
aug. 4
8:39
Gyászolják az idei balatoni nyári szezont (Pénzcentrum)
Elmosta a hideg, esős időjárás az idei balatoni főszezont. Alig akad vendég, amit számos szolgáltató áremeléssel próbál ellensúlyozni - írja a Népszabadság....
aug. 4
8:40
Mégsem lesz sztrájk a német reptereken (HR Portál)
Mégsem sztrájkolnak csütörtökön a német repülésirányítók - jelentette az InfoRádió németországi tudósítója.
aug. 4
8:41
Kiásták a bombázót (HírTV)
Hatvanhat évig hevert a föld alatt egy második világháborús vadászgép Emilia-Romagnában. Történetét és a gépen szolgáló katonákat személyes tárgyaik segítségével azonosították.
aug. 4
8:41
Megpihent a medve a tengerentúlon (Portfolio)
A tegnapi nap nem indult jól Amerika számára, a kereskedés elején úgy tűnt, hogy semmi sem állíthatja meg a további leértékelődést a parketten. A nap során komoly, 1,5 százalék feletti eséseket is...
aug. 4
8:42
244 forint közelében mozog a svájci frank árfolyama (hirado.hu)
Tegnap reggel 253 forintot is kértek az alpesi valutáért.
aug. 4
8:42
Megfojtja az önkormányzatokat a svájci frank (ATV)
A helyhatóságok gyakorlatilag azt kérik a kormánytól, hogy egy évre számukra is rögzítse az árfolyamokat.
aug. 4
8:42
Semenya megdöntené a 800 és az 1500 világrekordját (Agroinform)
Idén szinte alig hallottunk Caster Semenya eredményeiről, a dél-afrikai futónő azonban 800-on és 1500-on is világcsúcsot döntene.
aug. 4
8:43
A Bankszövetség vizsgálja az önkormányzati hitelek helyzetét (Portfolio)
A Magyar Bankszövetség már hónapokkal ezelőtt létrehozott egy munkacsoportot, hogy vizsgálja meg az önkormányzati hitelek kérdését, és a testület rövidesen beszámol a munkájáról - mondta a Kossuth...
aug. 4
8:44
Váratlanul rosszul lett a magyar sztár (ATV)
3 fellépés 700 kilométeren - ezt kellett volna szombaton teljesítenie a magyar énekesnek, ám szervezete határozott tiltakozásba kezdett, az utolsó, békéscsabai fellépés előtt belázasodott.
aug. 4
8:44
Alberto Contador befejezte a szezont (Agroinform)
Ebben az idényben már nem versenyez Alberto Contador háromszoros Tour de France-győztes - az idei viadalon csak ötödik helyen záró - spanyol kerékpáros, aki doppingügyének novemberi lezárására vár.
aug. 4
8:45
Ázsiát is megtalálták az eladók (Portfolio)
A tegnapi kereskedés során pozitív fordulat bontakozott ki Amerikában, mely jótékony hatását a japán piac kivételével szinte senki sem tudta élvezni. Ehhez az is hozzájárult, hogy az elmúlt napok...
aug. 4
8:47
Elindult a szállítás a magyar-horvát gázvezetéken (Portfolio)
Elkezdődött szerdán a földgázszállítás a Horvátországot és Magyarországot összekötő új gázvezetéken - közölte az MTI-vel a vezeték horvát üzemeltetője. A Plinacro nevű cég közleménye szerint a...

Keresés