A KSH ma reggel közzétett adatai szerint a második negyedévben negyedéves alapon 2,4%-kal, éves összevetésben pedig 6,5%-kal zuhantak a beruházások. Az egyértelmű gyengélkedést a korábbi időszakra...
Bronislaw Komorowski szerint szerint számos országban úgy vélik, hogy a Timosenko ellen indított eljárás politikai indítékú, és ez rossz fényt vett Ukrajnára.
Rudolf Gergely a Panathinaikoszhoz kerülhet, Eljero Elia négy évre a Juventushoz igazolt, Lencse Kecskeméten, Németh a Standardnál folytatja. A ZTE a címvédő Videotontól igazol.
Több mint 740, állami feladatokat ellátó megyei önkormányzati intézmény kerül vissza január 1-jén az állam kezelésébe – közölte a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár.
A mediátor feladata, hogy a kommunikációs csapdákból kivezesse a gazdasági feleket - vélekednek az International Association Coaching and Mediation tagjai, akikkel Vámosné Sinkó Klára mester coach és ontological mediátor beszélgetett a szervezeti mediációról, mint a humántanácsadás egyik legújabb és leggyorsabban eredményt hozó formájáról.
Főhet a feje Barack Obamának, ugyanis letartóztatták ittas vezetésért az amerikai elnök nagybátyját, akiről ráadásul kiderült, hogy illegálisan tartózkodik az államokban, így kitoloncolhatják Kenyába.
Tegnap éjjel megszökött P. Gábor, a Cozma-ügy negyedrendű vádlottja, akivel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság. A BRFK a Blikknek megerősítette, hogy körözik a férfit.
Már csak egy munkanap van hátra az átigazolási időszakból, mintha most éledt volna fel az Arsenal. A londoni Ágyúsok eddig a nyár vesztesei, miután eladták Cesc Fabregast a Barcelonának és Samir Nasrit és Gael Clichyt a Manchester Citynek, Emmanuel Ebouét a Galatasaraynak, Carlos Velát a Real Sociedadnak és Denílsont a Sao Paulónak. Erősítésként még négy-öt játékossal tárgyalásban vannak, közülük…
Még jó néhány kérdés van, amelyet rendeznünk kell, mielőtt a kormánynak átadnánk a kórházakat, itt csak maga az elképzelés "stabilizálódott", a módja "még picit nyitva van" - válaszolta Tarlós István főpolgármester az MTI kérdésére szerdán, azzal összefüggésben, miért vonta vissza a kórházak állami kézbe adásával kapcsolatos közgyűlési előterjesztést.
Enyhe elmozdulások mutatkoznak a forint euróval szembeni árfolyamában, amely mögött az a magyarázat, hogy a kereskedők kivárnak, nem vállalnak fel komolyabb pozíciókat, inkább megvárják, hogy a...
A múlt hét végén átlépte a 15 000-ret az idén megindult végelszámolások száma. Tavaly egész évben 13685 esetben indítottak végelszámolást a tulajdonosok vagy a hatóságok a cégek bezárása érdekében,...
A német Wolfsburg csapatánál "szabadlistára" kerülő brazil karmester sajtóhírek szerint a spanyol pontvadászatban szereplő Atlético Madrid csapatához kerülhet.
Adrian Newey, a Red Bull Racing főtervezője a brit sajtónak adott nyilatkozatában nemrégiben elismerte, a hétvégi Belga Nagydíjon pályafutása legrémisztőbb versenyét teljesítették. Tovább »
Vegyesen ítélik meg a beruházási kilátásokat az MTI által megkérdezett elemzők: van, aki szerint az év hátralévő részében kezdődő beruházások javíthatnak az adatokon, míg mások szerint folytatódhat a beruházások csökkenése.
Hozzávalók: 1,5 kg ponty 1 dl olaj 4 közepes fej vöröshagyma 3 evőkanál őrölt pirospaprika 1 teáskanál őrölt erős pirospaprika 2-3 db kisebb paradicsom 2 db zöldpaprika só
Súlyos etikai vétséget követtek el amerikai tudósok Guatemalában az 1940-es években, amikor kísérlet keretében szándékosan fertőztek meg szifilisszel rabokat és pszichiátriai betegeket - derült ki egy szakértői jelentésből.
Mi a teendő gazdasági válság esetén? Természetesen cselekedni kell minden létező állami eszközzel: nagyszabású programok a költségvetés kárára, a jegybanki alapkamat csökkentése - ún. élénkítés. Mára...
A gazdaságnak az a lendületes fejlődése, amire a kormányprogram épült, a ciklus első felében nem lesz teljesíthető - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. Az egyetemi tanár szerint szükség van a kiigazítására, amit nem lehet véghez vinni úgy, hogy nincs megszorítás.
Szokatlanul magas a forgalom a mai napon az Állami Nyomda papírokban, ami egyetlen nagyobb kötésnek tulajdonítható. Ez a kötés azonban az 5%-os küszöb alattinak számít, hiszen a 349 187 darab a...
Már több mit két hete élhetünk az árfolyamrögzítéssel, sokan azonban még mindig keveset tudnak arról, mire számíthatnak az árfolyamrögzítés ideje alatt és az után, noha ennek kiszámítására több lehetőségünk is van. A pénzügyi felügyelet által készített kalkulátor mellett internetes cégek is kínálnak hasonló megoldásokat. Most megmutatjuk, hogyan lehet ezeket jól használni....
A Rexplo 21 Lőpor Termelő és Kereskedelmi Kft. vagyontárgyaira kiírt pályázat nyertese a MIL-EXIM Kereskedelmi Bt. lett - közölte Vass Magdolna felszámolóbiztos.
Kétezer ember részesítette világsztárnak kijáró forró ünneplésben Lionel Messit az indiai Kolkata repülőterén, ahová az argentin válogatott tagjaként érkezett szerdán a földkerekség jelenlegi első számú labdarúgója.
Vajon érzelmek nélkül van vezetés? A vezetők tényleg hideg fejjel hozzák azokat a bizonyos racionális döntéseket, vagy csak azt hiszik? A HR Portal GottHard Anikó munkaszervező-szociológust, Jagudits Ákos HR vezetőt, Dr. Bodó Péter képző-mester coachot, az Európai Coaching Szövetség (ECA) alelnökét, és Cservenyák Tamást, a KPMG-BME Akadémia vezető oktatóját és képzési projektmenedzserét kérdezte…