Megkezdődött a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat által működtetett intézmények állami fenntartásba adásának folyamata - jelentette be csütörtökön a helyhatóság közgyűlésének elnöke és a megyei kormányhivatal vezetője közös sajtótájékoztatón Szolnokon.
A devizahitelesek terheinek átmeneti enyhítésére Bosznia is az árfolyamrögzítéshez folyamodik: a boszniai pénzügyi felügyelet csütörtökön megállapodott a helyi bankokkal, hogy rögzítik a svájci frank...
Tripoli - Pompa és fényűzés! Fedett medence, házi vidámpark, egzotikus állatkert, lakosztályok és egy scud rakétákkal zsúfolt titokzatos alagútrendszer. Ezeket találták a felkelők Moammer Kadhafi rezidenciáján, amikor két nappal ezelőtt tűzharcban elfoglalták a négy méter magas kőfallal körbevett negyedet Tripoli szívében.
Egy napokban megjelent rendeletmódosítás értelmében az eddigi 10 év helyett 13 évig tartható forgalomban egy mentőautó. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője állítja, ha nem módosítottak volna a jogszabályon, akkor több mint háromszáz kocsit kellene leállítani.
A Samsung Electronics ma megerősítette, hogy nem érdeklődik a Hewlett-Packard személyi számítógép üzletága iránt, mellyel azokat a piaci pletykákat cáfolta meg a társaság, amik szerint a dél-koreai...
A MasterCard Europe és a Wizz Air bejelentette, hogy mától Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága lehetővé teszi a Maestro kártyával való vásárlást weboldalán. Nemcsics Róbert, a Master...
Teljesen új és markáns feladatot kapnak majd a megyei önkormányzatok az ősszel a Parlament elé kerülő önkormányzati törvény szerint; a megyei önkormányzatok intézményeit ugyanis az állam, pontosabban a kormányhivatalok vehetik át a pénzügyi forrásokkal és minden adósságukkal együtt - hangzott el azon a csütörtöki sajtóbeszélgetésen, amelyet Demeter Ervin kormánymegbízott és Mengyi Roland, a…
Az NGM rendeletben határozta meg az idegenforgalmi adó differenciált kiegészítéseit. Az önkormányzatoknak járó kiegészítés a befizetett idegenforgalmi adó arányában jár.
Mindenki a Fed elnökének pénteki bejelentésére vár - ha Bernanke szavai pozitív fogadtatásra lelnek, akkor akár tartósan 235 alá kerülhet a CHF/HUF árfolyam
Az Otthonvédelmi Monitoring Bizottság augusztus 26-án tartja alakuló ülését, ahol elfogadja munkatervét és működési rendjét. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása szerint Matolcsy György ...
Továbbra is nagy biztonsággal tudja finanszírozni államadósságát Magyarország a piacról, legalább is erre utal, hogy az ÁKK mai kötvényaukcióján 50 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre összese...
Megdőlt a budapesti és az országos melegrekord is. Holnap tartja alakuló ülését az Otthonvédelmi Monitoring Bizottság. A tankönyvszállítási probléma megoldását ígérte az oktatási államtitkár.
Immáron huszonöt év telt azóta, hogy magyar labdarúgó-válogatott utoljára világbajnokságon szerepelt. Azóta szűk esztendőt még szűkebb követ, ami még akkor is igaz, ha azóta klubszinten voltak fellángolásaink, gondolhatunk itt elsősorban a Ferencváros nagy Bajnokok Ligája menetelésére a '90-es években, a Debrecen utóbbi évekbeli nemzetközi sikereire, vagy épp arra a szépemlékű zakóra, amit a…
Az LMP azt javasolja, hogy induljon egyeztetés a parlamenti pártok között egy igazságos és fenntartható adórendszer bevezetéséről. A párt szerint Pálffy István KDNP-s politikus szerdai, a szolidaritási adó bevezetéséről tett nyilatkozata azt mutatja, hogy a kormánypártok is kezdik belátni: az egykulcsos adórendszer bevezetése súlyos károkat okozott az országnak.
A Szent István-terv nagy lehetőséget ad arra, hogy az emberek megtalálják egymást Magyarország felemelkedése érdekében – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Polgárok Háza nyolcadik évadának megnyitása alkalmából rendezett esten csütörtökön Budapesten.
Az áruszállításnak is betett az export szűkülése, a szállított áruk tömege – 126 millió tonna – a 2010. I. félévben szállított mennyiséghez képest 4 százalékkal csökkent
Nem könnyű a frissdiplomások élete, hiszen álláskereséskor sok helyen gyakorlatot várnának el a munkadók, munkahely nélkül viszont nem szerezhető gyakorlat
Kevesebbet tudnak félrerakni a családok mint 5 évvel ezelőtt, felük pedig spórolt pénzét a megnövekedett törlesztőrészletekre fizet ki. Akik mégis tudnak félretenni, azok inkább rövid távon gondolkoznak - félnek az elköteleződéstől, de az adószabályok sem kedveznek nekik
A spanyol tulajdonú Mivisa Hungary Kft. a Tatabánya-Környei Ipari Parkban építi meg új magyarországi üzemét, ahol konzervdobozokat gyártanak majd; a beruházás 40 embernek ad munkát. A vállalat a napok...
Az újabb kedvezőtlen makroadatok miatt egyre nagyobb az esély az amerikai recesszió kialakulására, ha ez valóban bekövetkezik az a világgazdaság növekedési ütemét is jelentősen visszavetheti
A Líbiában győztes lázadók eufóriája ma már nem érezteti hatását a nyersanyagpiacon, az olajár - az elemzőket meglepve - a hét közepe óta újra növekszik
Békéscsaba - Nem elég, hogy egy hatalmas kutya kis híján leráncigálta biciklijéről, gazdája is helyben hagyta Veres Imre postást, mert a hangzavar megzavarta pihenését – számolt be a beol.hu.
Őrizetbe vettek Ausztriában egy 80 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1970 óta rendszeresen megerőszakolta és bántalmazta két szellemi fogyatékos lányát - adta hírül csütörtökön az osztrák média.
A PannErgy Nyrt. 93,9%-os tulajdonában lévő PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. 100%-os tulajdonrészt szerzett adásvétel útján, a geotermikus kutjai fúrásával megbízott egyik stratégiai partnerében, a ...
Budapest - Svájci kebelbarátnőjével domborít a nyuszis magazin pénteken megjelenő számában Czeglédi Edit, a modellről ugyanis a playmate Nomi Fernandesszel készített szexi fotókat Nánási Pál.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Megérkezett Moszkvába Samuel Eto'o. A Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Anzsi Mahacskala új sztárigazolása sajtótájékoztatóján azt mondta, nem a pénz miatt igazolt a dagesztáni klubhoz, hanem azért, mert szeretne barátságos környezetben, nyugodtan futballozni.
Teljesen új és markáns feladatot kapnak majd a megyei önkormányzatok az ősszel a Parlament elé kerülő önkormányzati törvény szerint; a megyei önkormányzatok intézményeit ugyanis az állam, pontosabban a kormányhivatalok vehetik át a pénzügyi forrásokkal és minden adósságukkal együtt - hangzott el azon a csütörtöki sajtóbeszélgetésen, amelyet Demeter Ervin kormánymegbízott és Mengyi Roland, a…
Korlátozott marad az euróövezeti adósságválság hatása Kelet- és Közép-Európában - vélekedett Herbert Stepic a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója, aki szerint különösen a magyar...
Zalaegerszeg - Két sorozat megszakadásában is reménykedik Tököli Attila (35). A bajnoki tabellán egy ponttal álló sereghajtó, a ZTE egy hete igazolt csatára az NB I 7. fordulójában a százszázalékosan szereplő Győr otthonában lép pályára.
Melléképületet adományoznak segélyszervezetek az iszapkatasztrófa új devecseri lakóparkba költözött károsultjainak, a huszonegy négyzetméteres garázsnak vagy tárolónak használható könnyűszerkezetes építmények kivitelezése szeptember közepén kezdődik.
Sikeresnek nevezte az egykulcsos adórendszert Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva, a kormánypárti politikus semmilyen egyeztetést nem tart erről szükségesnek. Leszögezte: szó sincs arról, hogy a szolidaritási adó bármiféle politikai alakot öltött volna, vagy javaslat lenne.