Huszonöt éve, 1986. augusztus 20-án hunyt el Ladányi Mihály József Attila-díjas költő, az 1956 után jelentkező költőnemzedék egyik legtehetségesebb alakja.
Az euróövezeti szuverén adósságszolgálati válság rendezésében megingott befektetői aggodalom és a világgazdasági növekedés kilátásaival szemben táplált befektetői kételyek csütörtökön nagy árfolyamesést okoztak a nemzetközi értékpapírpiacokon, illetve a kockázatosabb eszközök közé sorolt devizák körében is. Délután fél öt körül egy euró 273,54, egy svájci frank pedig 242,63 forintot ért.
Nincs olyan ember a világon, aki ne a Barcelona és a Real Madrid párviadaláról elmélkedne az utóbbi napokban - a csata újból érzelmes fordulatot vett ugyanis, az indulatok a tetőfokára hágtak, és szenvedélyes adok-kapok kezdődött a két szurkolótábor között.
Egy sportoló számára a legrosszabb dolog ami történhet, hogy komoly sérülést szenved. Mi most összegyűjtöttük a legdurvább sportsérüléseket, amelyek örökre beleégtek az alábbi sportolók tudatába.
Szeged - Már az elő- és középfutamok során sokan drukkoltak kedvenceiknek a Maty-éri lelátón az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, ám akadt, aki a szurkolás különleges módját választotta.
Az egyébként is negatív világpiaci hangulatot csak tovább rontották a ma nyilvánosságra került amerikai makroadatok. Mind az európai, mind az amerikai piacokon óriási eladói nyomás mutatkozik.
Az euróövezeti szuverén adósságszolgálati válság rendezésében megingott befektetői aggodalom és a világgazdasági növekedés kilátásaival szemben táplált befektetői kételyek csütörtökön nagy árfolyamesést okoztak a nemzetközi értékpapírpiacokon, illetve a kockázatosabb eszközök közé sorolt devizák körében is.
Egy órával a budapesti zárás előtt újra hatalmas zakók röpködnek a tőzsdéken világszerte, az amerikai zuhanás hatalmasat taszított a DAX-on. Zuhan az OTP árfolyama, és persze megint előkerült a svájci frank, mint menedék. Egyre nagyobb a baj a világgazdasággal
Megkerült a Balatonban eltűntként keresett nő; a 66 éves asszony csütörtök reggel a balatonkenesei Vak Bottyán strandról indult fürdeni, s mint kiderült, egy másik strandnál pihent meg, mielőtt visszaúszott volna.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a tervek szerint októberben elindítja a különböző termékköröket lefedő, minőségi árukból összeállított nemzeti termék kosár elnevezésű kezdeményezését - közölte Pintér István, a szervezet főigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön, Nyíregyházán.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslat a legfrissebb információk szerinti makrogazdasági pályára fog épülni - válaszolta a Portfolio.hu kérdésére Banai Péter. A Nemzetgazdasági Minisztérium...
Az előző negyedévhez képest leginkább a közszolgálat területén csökkent a meghirdetett pozíciók száma. A pályakezdők számára viszont jó hír, hogy a legnagyobb bővülést a gyakornoki, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatalok számára meghirdetett pozíciók kapcsán mérték....
Ecuadorban is vannak bevállalós riporterlányok. Legalábbis ez derült ki abból a videóból, mely egy nap alatt lett „sláger” a neten. A szőke leányzó egy focistától kért autogramot a fenekére, de úgy látszik, a játékos szégyenlősebb volt.
Veszprém - Nincs az az autószerelő műhely, ahol szebbé tudnak varázsolni egy autót, és nincs az a pók, amely szebb hálót szőne egy magyar lánynál, aki „Babukatorium" művésznéven kápráztatja el a világot extrém horgolásaival.
Az előzetes őrizetben lévő Julija Timosenko volt ukrán kormányfő csütörtöki tárgyalásán azt kérte, hogy engedjenek be hozzá a fogdába olyan orvost, akiben megbízik, mert súlyosan megromlott az egészségi állapota.
Míg az óvodai ellátás önkormányzati feladat marad, addig az alapfokú oktatást az állam fogja megszervezni, ellátni a jövőben. Az egészségügyi ellátást továbbra is a helyhatóságok szerveznék -...
A svájci frankot délután négy óra előtt 240,86 forinton jegyezték a kora reggeli 234 után; az euró 270-ről 272,75 forintra kapaszkodott a magyar bankközi kereskedés végére.
A hivatalos megfogalmazás szerint "jókora" váltságdíjat követlenek azok, akik a múlt héten elrabolták John Obi Mikelnek, a Chelsea labdarúgójának édesapját Nigériában.
A nap során folyamatos romlott a hangulat a világ részvénypiacain, amin a 16 órás amerikai makroadatok csak tovább rontottak, mely újfent a növekedési félelmekre irányította a befektetők figyelmét. A...
Fél évszázaddal ezelőtt, 1961. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit a Budai Ifjúsági Park, a legendás ifipark, ahol 23 éven át irányítottan buliztak a fiatalok.
Demonstrációra készül a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet azért, hogy a Felügyelő Bizottság kezdeményezze a tulajdonosnál a Kapos Volán vezérigazgatójának felmentését.
Meghibásodott egy magyar Gripen vadászgép hajtóműve a levegőben még júniusban, de a pilótának sikerült visszatérnie a repülővel a kecskeméti bázisra; Molnár Tibor őrnagyot, a gép pilótáját csütörtökön tüntették ki a fővárosban.
Augusztus 23-án lesz az együttes legújabb számának a bemutatója, amelyre jobb ha minden magyar híresség felkészül. A csapat keményen el fogja mondani, hogy mit is gondol a celebseregrôl!
A délelőtti intenzív magyar állampapírpiaci hozamesés a délutáni jelentős nemzetközi befektetői hangulatromlás hatására elillant, így ma késő délután mintegy 5-8 bázisponttal magasabban járnak a...
Csütörtök reggel még gyengélkedett a svájci frank, majd ahogy egyre romlott a nemzetközi befektetõi hangulat a recessziós félelmek hatására, újra erõre kapott. Késõ délután már...
Több mint egymillió forinttal tartoztak, ezért kikapcsolták az áramot szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gacsály polgármesteri hivatalában - közölte a község független polgármestere csütörtökön.
A Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó 1000 méteren a csütörtök délutáni középfutamban a második helyet megszerezve finalista, és továbbra is harcban van a londoni indulási jogért.
Megérkeztek Olaszországból az AC Parmától kölcsönvett Filipe Oliveira papírjai, így a portugál szélső már pályára léphet a Videoton szombaton esedékes bajnokiján.
Szúrt sebekkel találtak rá egy 51 éves férfira csütörtökön Kiskunhalas egyik utcájában; a kiérkező mentősök sikertelenül próbálták a férfit újraéleszteni - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A 28,6 milliárd dolláros venezuelai tartalékokból összesen mintegy 17,9 milliárd dollárnyi az aranytartalék értéke. Utóbbiból közel 7 milliárd dollárnyi van hazai bankokban.
Hivatalosan nem értesítették a bankokat arról, hogy az otthonvédelmi program ellenőrzésére monitoring bizottságot állítanak. A Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója azt mondta: várják az ezzel kapcsolatos szabályozást, de a törvény eleve pontosan rendelkezik az árfolyamgát feltételeiről. Elkészült egy nap alatt a kormányfő által kért jelentés is, miszerint a szocialista kormányok a felelősei a…
A Pénzcentrum.hu az adóhatóság tájékoztatására hivatkozva csütörtökön arról számolt be, hogy a 98 százalékos különadó által érintett képviselők mintegy negyven százaléka, vagyis összesen 85 politikus nem tett eleget befizetési kötelezettségének a július 31-i határidőig.
Budapest ‒ A rengeteg felhívás, reklám és casting ellenére úgy tűnik, mégsem indítja el az idén ősszel nagy sikerű műsorának, a Megasztárnak a hatodik szériáját a TV2.
Ismét erősödött a svájci frank árfolyama, de a múlt heti csúcsát még nem érte el, délután öt óra körül 242 forintért adták a devizát. Közben az erős frank eddig soha nem tapasztalt mértékű bevásárló-turizmust idézett elő a svájci-francia határ menti üzletekben. Az alpesi ország lakosai hetek óta sokkal olcsóbban juthatnak az alapvető élelmiszerekhez, ha a határ túloldalán, euróban fizetnek az…
Főleg a rossz amerikai hírek, az erősödő recessziós félelmek hatására zuhantak a fejlett országok tőzsdeindexei. A hazai börze hozzájuk képest ütésállóbbnak bizonyult.