A japán gazdaság a vártnál jobban teljesített 2011 második negyedévében - derül ki a japán statisztikai hivatal ma hajnali jelentéséből. Örömre azonban semmi ok, hiszen a vártnál jobb teljesítmény...
A munkavállalókkal és a munkaadókkal is találkoztak a múlt héten a nemzetgazdasági tárca képviselői, hogy egyeztessenek az új Munka Törvénykönyvéről. Ám továbbra sem ismert az a módosított szöveg, amely a leginkább kifogásolt pontokon változtatna - írja a Világgazdaság.
Eladási hullám söpört végig a részvénypiacokon a múlt héten, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe és több vezető részvény árfolyama is másfél-kétéves mélypontokat érintett. A BUX értéke egy hét alatt 8,62 százalékot, 1.700 pontot zuhant, 18.032,49 ponton zárt pénteken. A vezető papírok mindegyikének hatalmasat esett az árfolyama és az esés nagy forgalommal párosult: a heti részvénypiaci…
A szlovák rendszámmal kapcsolatos hercehurcát könnyen meg lehet úszni. A megoldás annyi, hogy az autónak ne tulajdonosai legyünk, hanem béreljük vagy lízingeljük azt
Számos új kreatív stúdió mutatkozik be a 2011-es budapesti Design Héten, a 2009 óta működő Nyitott Stúdiók program keretében a látogatók megismerkedhetnek a kreatív szakma kulisszatitkaival és bepillantást nyerhetnek a dizájnerek munkájába.
Nagyot emelkedtek a ma reggeli kereskedésben a Nintendo részvényei azon spekulációk hatására, miszerint a társaság részvényei bekerülhetnek a Nikkei 225 indexbe. A játékgyártó cég részvényei 11%-kal...
Bár sokat meg lehet spórolni a regisztrációs adón, ha valaki külföldi rendszámmal trükközik, rossz esetben azonban igen kemény szankciókra számíthat az érintett. Mint a legtöbb esetben, most is akadnak természetesen kiskapuk - írja a Napi Gazdaság....
Mintegy 100 hektár termőföldet és 25 ezer ingatlant nem tartottak nyílván eddig a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél az állami földvagyonaudit szerint - írja a Magyar Hírlap.
Havi mélypontjára, a 240-es szint alá süllyedt a svájci frank árfolyama a forinttal szemben ma reggel. Az elmúlt három kereskedési napban megfigyelhetõ hatalmas zuhanás egyaránt köszönhetõ...
Megelégelték a King’s City fejlesztői az évek óta tartó huzavonát és a Világbank mellett működő választott bírósághoz fordulnak, amely a nemzetközi beruházásokat kísérő viták rendezésére hivatott - írja a Népszabadság.
Meredeken felfelé vették az irányt az ázsiai parkettek hétfő reggel, köszönhetően többek között a múlt hét pénteki a vártnál jobb amerikai kiskereskedelmi adatnak és a reggeli japán GDP adatnak. A...
Több neves közgazdász is nyilatkozott a hétvégén az euróválságról. Soros György Görögország és Portugália euróövezetből való kilépését sürgette, német közgazdászok pedig a márka bevezetése ellen kardoskodtak.
A jövő évi költségvetés tervezési körirata szerint 2012-től a különböző hatóságok által kiszabott bírságokat maradéktalanul be kell szolgáltatni a központi büdzsébe, azaz a pénz beszedői egyetlen fori...
Ki lesz a következő? – tette fel a morbid kérdést az Enquirer magazin Amy Winehouse halála után. Dr. Lillian Glass Beverly Hills-i pszichológus szerint négy önpusztító híresség is hamarosan követi Amyt a másvilágra.
Tudta ön, kedves olvasó, hogy a Parlament közelében számos vadállat és veszélyes trópusi lény bújik meg, köztük egy anakonda is? Ha valaki most esetleg arra gondol, valami nem mindennapi rejtély került napvilágra a belvárosban, rosszul hiszi, de ha az impozáns belső térrel rendelkező Néprajzi Múzeum második emeletére téved, az európai ember számára kevésbé ismert, kalandos világgal találkozhat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a múlt héten ígéretet tett arra, hogy az új Munka törvénykönyvében a jövőben is szerepelni fog, hogy a munkaadó nem kérhet terhességi tesztet az álláskeresőktől. Ez a pont a jelenlegi tervezetből egyelőre hiányzik - mondta az ELTE professzora.
A gáztőzsde koncepcióján dolgoznak a piaci szereplők, várhatóan október elején kapja meg a Magyar Energia Hivataltól az engedélyt a tőzsde létrehozására alapított CEEGEX (Central Eastern European Gas...
Általános sztrájkra készül a legnagyobb olasz szakszervezet a kormány legújabb válságcsomagja elleni tiltakozásul. A CGIL nevű szakszervezet augusztus 23-án dönt a sztrájk pontos időpontjáról.
A már sorozatban a harmadik napja menekülő, svájci frank erősödésére spekulálók menekülése az EURCHF keresztből jó hatással lehet az OTP mai teljesítményére, ami valószínűleg ma vezető lehet a...
Elképesztően kaotikus a DAX futures chartja az elmúlt napokban. Gyakorlatilag nyílegyenesen szakadt le a piaci mutató 7250-ről 5500-ig. Ennek a szintnek a közelében azonban támaszra talált és bár a piac három alkalommal is tesztelte ezt a tartományt, nem tudta letörni és ez alapozta meg a korrekciós mozgást. (Solar Capital)
Andrea Seppi lábsérülés miatt feladta a Juan Martin Del Potro elleni vasárnapi mérkőzését 2,6 millió dollár összdíjazású, cincinnati tenisztorna 1. fordulójában.
A japánok már Frankfurtban esedékes hivatalos világpremier előtt elárultak néhány információt a Honda Civic következő, immár ilencedik generációjáról – legalábbis az európai változatról.