Az MSZP szerint nem érte váratlanul a kormányt az Európai Unió Bíróságának csütörtöki döntése, hogy nincs összhangban a közösségi joggal a magyar áfa-szabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést.
Az általános forgalmi adót (áfa) ás a számlázási szabályokat érintő változásokról tartott előadást Farkas Alexandra, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) címzetes vezető főtanácsos a Conforg július 28-i konferenciáján.
Várhatóan javulni fognak Magyarország hitelminősítői besorolásai a kormány által elkezdett konszolidációs program végrehajtása esetén - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A három élcsapat pilótái domináltak a Formula-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén, az első Hamiltont és az ötödik Buttont bő 4 tized választotta el egymástól. Tapad a Mercedes, Rosberg csak 1 tizedre maradt el Massától.
Több mint harminc öltözőszekrényt tört fel a hódmezővásárhelyi strandfürdőben két fiatal, akiket egy újabb bűncselekmény elkövetése közben fogtak el a rendőrök - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Az első félévben némileg csökkent a háztartási vegyi áruk és kozmetikumok kiskereskedelmi eladása a múlt év azonos időszakhoz viszonyítva - olvasható a Nielsen piackutató közleményében....
Túlbuzgóak voltak a hitelminősítők, mikor lerontották Magyarország besorolását - a javulást már sokkal lassabban ismerik el. De elismerik - és ez most nagyon fontos
Takács Krisztián bejutott az 50 m gyorsúszás döntőjébe a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki napján, egyben teljesítette az olimpiai indulási szintet. Cseh László viszont nem jutott be a 100 m pillangó döntőjébe.
Pénteken hallgatja meg az UEFA José Mourinhót az eltiltása ügyében. A Real Madrid szakvezetője azután kapott öt mérkőzésre szóló eltiltást három évre felfüggesztve, hogy a Barcelona elleni Bajnokok Ligája elődöntő után sértően nyilatkozott az Európai Labdarúgó Szövetségről.
Rozsdamentes acélból készült, 20 méter magas Jézus-szobrot állítanak fel a romániai Hargita megyében található Székelyudvarhely és Farkaslaka közötti Gordon-tetőre. A tervek szerint a monumentális alkotás tetején kilátót is fognak működtetni.
A Fotex tegnap 5923 darab saját részvényt vásárolt a Concorde Zrt.-n keresztül 365 Ft/darab átlagáron. Ezen tranzakcióval a Fotex közvetlen tulajdonában 487 209 darab, a Társaság...
A lengyel gép személyzetének hibái, az orosz légi irányítás téves adatai és a rossz időjárás együttesen okozta a szmolenszki repülőgép-szerencsétlenséget - ez áll a a hivatalos lengyel vizsgálatot végző bizottság jelentésében.
Pénteken kora délután hirtelen eurógyengülés mutatkozott a dollárral és a svájci frankkal szemben, amelynek nyomán az alpesi deviza új történelmi csúcsra ért a közös európai fizetőeszközzel szemben....
Javult az Erste Group eredménye az első félévben, a csoport a tőkemegfelelési mutatójának és az eredményének további javulását várja az idén - derül ki az Erste MTI-hez eljuttatott első féléves beszámolójából.
A rendőrség lezárta pénteken azt a nyomozást, amit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indítottak tavaly januárban, amikor két társaság verekedett össze a Borsod megyei Hangácson, az eset során két férfit karókkal vertek agyon. A rendőrség az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg az ügyészségnek.
Várhatóan javulni fognak Magyarország hitelminősítői besorolásai a kormány által elkezdett konszolidációs program végrehajtása esetén - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Az MSZP szerint nem érte váratlanul a kormányt az Európai Unió Bíróságának csütörtöki döntése, hogy nincs összhangban a közösségi joggal a magyar áfa-szabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést.
Egyre közelebb kerül történelmi rekordjához a svájci frank árfolyama, délután már 237 forint felett is születtek üzletek a bankközi kereskedelemben. Az euró a 270-es szint fölött ragadt
Az Emberi Jogok Európai Bírósága keddi ítéletében kimondta, hogy Magyarország nem tett meg mindent Fiona (10) visszajuttatásáért, és ezzel megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét - írta az origo.hu
Egy év alatt 105-re emelkedett azoknak a száma, akik a volt Fico-kormány állampolgársági törvénye miatt elvesztették szlovák állampolgárságukat – írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.
Várhatóan javulni fognak Magyarország hitelminősítői besorolásai a kormány által elkezdett konszolidációs program végrehajtása esetén - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci...
Újra pályázhatnak uniós támogatásra az iskolák és az óvodák referenciaintézmények működtetésére az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. pályázatán - közölte az MTI nyomán a zipp.hu.
Több mint 20 millió forintot fordít a magyar dinnye fogyasztásának ösztönzésére belföldön a Magyar Dinnyeszövetség, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) az Agrármarketing Centrum támogatásával – közölte Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke pénteken.
A román munkás sokat dolgozik, keveset pihen, és rosszul fizetik - derül ki egy írországi felmérésből, amely arra a következtetésre jut, hogy az Európai Unióban a román alkalmazott a legboldogtalanabb.
Igaz a Maserati GranCabrio Sport már nem jelent újdonságot, hiszen a Genfi Autószalonon alaposan megismerhettük, most mégis úgy éreztük, tollat kell ragadnunk és egy kis különlegességgel kedveskedni az olvasók felé. Az olaszok hihetetlenül hangulatos és igényes fotósorozatot állítottak össze az izgalmas Maseratiról, érdemes tehát hosszú perceket áldozni a galériára.
Hivatalosan is bejelentették, hogy hároméves szerződést írt alá az Újpesttel Leo Benhakker. A labdarúgócsapat új sportigazgatója korábban edzőként dolgozott a Real Madridnál, az Ajaxnál, volt holland és lengyel szövetségi kapitány is.
Várhatóan javulni fognak Magyarország hitelminősítői besorolásai a kormány által elkezdett konszolidációs program végrehajtása esetén - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci...