Szilvásy György után őrizetbe vették Laborc Sándort is – tudta meg a Hír Televízió. Laborc Szilvásy György minisztersége ideje alatt irányította a Nemzetbiztonsági Hivatalt.
Az eddig ismert legfényesebb és legkorábbi kvazárt figyelték meg: a csillagszerű objektum fénye csaknem 13 milliárd év alatt ért a Földre, vagyis arról az időszakról "tudósít", amikor a világegyetem még "gyerekcipőben" járt, mindössze 770 millió éves volt.
A cseh legenda, Jaromír Jágr bejelentette, hogy az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Philadelphia Flyers csapatához szerződik. Pénteken a Pittsburgh Penguins visszavonta 2 millió dolláros ajánlatát.
Az idei év eleje óta nemcsak a bejelentett részesedés értékesítésének adóévi árfolyamnyereségével, hanem a részesedés nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként (apportként) történő kivezetése következtében az elszámolt bevételnek a ráfordítást meghaladó részével is csökkenthető az adózás előtti eredmény - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a honlapján.
A Bryan-testvérek, Bob és Mike nyerték a wimbledoni tenisztorna férfi párosversenyét, miután a szombati fináléban három játszmában múlták felül a Robert Lindstedt, Horia Tecau svéd-román duót.
Péntek este rendezték meg a SmackDown adását, ahol Randy Orton és Christian a mérkőzésükről szóló szerződést írták alá, mikor megjelent Sheamus, aki mindkét pankrátort elintézte. Mark Henry ismét tört-zúzott.
Az amerikai válogatott háromgólos győzelmet aratott szombaton Kolumbia felett a németországi női labdarúgó-világbajnokság C csoportjának 2. fordulójában.
Svájc kis ország, három nagy szomszéddal, amelyek rányomják bélyegüket a svájci étkezési szokásokra. Tehát Svájcban ehetünk franciául, németül, olaszul, továbbá nemzetköziül. És egy kicsit még svájciul is! Nézzünk néhány svájci specialitást!
Mit jelent az extra szűz kifejezés? Miért nem alkalmas magas hőfokon történő sütésre? Tényleg csökkenti a rossz koleszterin szintjét? Rövid összeállítás az olívaolajról.
Szilvásy György után őrizetbe vették Laborc Sándort is — tudta meg a Hír Televízió, amely szombat este számolt be erről internetes oldalán. Laborc Sándor Szilvásy György miniszterségének ideje alatt irányította a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH).
Kihúzták az Ötöslottó 26. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő játékhéten az elvihető főnyeremény összege 360 millió forint lesz....
Budapest — Már Németh Lajos is csak nevet azon, amikor a tévében bejelenti: szerdán és csütörtökön szokás szerint hőség várható, péntektől pedig drasztikus lehűlés jön. A nyár összes eddigi hétvégéjén 5-8 fokkal kevesebbet mutatott a hőmérő, mint ami normális volna. Valóban ellenünk játszik az időjárás?
Nem várhatók viták és nagy meglepetések a Fidesz vasárnapi kongresszusán. A pártelnöknek és az alelnököknek ugyanis várhatóan nem lesznek kihívóik, azonban magyarázatot várhatnak a párttagok a szavazótábor csökkenéséről.
Szigethalom — Az erről szóló döntést Rippel Feriék a szülés előtti utolsó napon hozták. A Krisztofer köldökzsinórvérében található őssejtek bármikor életet menthetnek.
A bizonytalanság rosszabb a hiteles diagnózisnál - sokan osztják ezt a véleményt, akik látják, hogy gyermekük fejlődése, viselkedése eltér a megszokottól.
Liptai Claudiát követelik a Megasztár 6 háziasszonyának. A Bors olvasói az interneten nyilvánították ki véleményüket, Claudia pedig ígéri nekik, szeretetük befolyással lesz a döntésére, ha felkérik a műsorra.
Nem dolgozta még fel három hónapja kimondott válását Pachmann Péter, aki egyelőre képtelen más nővel elképzelni az életét. A műsorvezető elárulta: Balázs fia szülinapját újra együtt ünnepli a család.
"Világnépszámlálásba" fogott az amerikai népesség-nyilvántartó iroda, amely szerint 2050-re India lesz a legnépesebb állam, már 2025-ben lehagyva Kínát.
Európa szidja a lusta görögöket, a görögök szidják a pénzéhes Európát, az unióval együtt. A pénzemberek meg azt lesik lélegzetvisszafojtva, hogy mikor omlik össze a tragikusan eladósodott, festői ország egész gazdasága.
Házkutatást tartottak és őrizetbe vették Szilvásy Györgyöt péntek éjjel. A Gyurcsány-kormány volt titokminiszterét információink szerint az NBH volt vezetőihez hasonlóan kémkedéssel vádolja az ügyészség. Az MSZP kiáll Szilvásy mellett, többen azt mondják: politikai ügyről van szó.