A postai küldemények az elektronikus kommunikáció korszakában is megtartották létjogosultságukat, így a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra továbbfejlesztésére, korszerűsítésére is megvan az igény. A...
A San Jose Earthquakes kapusa, David Bingham saját tizenhatosán belülről lőtt gólt a Premier League-ben játszó West Bromwich Albionnak, amelyhez hamarosan csatlakozni fog Gera Zoltán is.
Calicivírus-fertőzés okozta a múlt heti megbetegedéseket két káptalanfüredi táborban - közölte Bujdosó László, a balatonfüredi kistérségi megbízott tiszti főorvos szerdán.
A fiatalok megfelelő munkajogi tájékoztatása, valamint a nyári munkavégzésének segítése érdekében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Munkástanácsok ifjúsági tagozata közös jogsegélyszolgálatot indít - mondta el Stágel Bence, az IKSZ elnöke.
Stratégiai terve módosítását kéri az Európai Bizottságtól (EB) a belga KBC Csoport (KBC), a magyar K&H Bank (K&H) tulajdonosa. Az új terv szerint mégsem viszik tőzsdére a magyar érdekeltség kisebbségi részvénycsomagját.
A Regus kutatása szerint az üzletemberek egyre személyesebbé teszik üzleti utazásaikat. A menedzserek 27 százaléka nem indul el külföldi útjára a fürdőnadrágja vagy az edzőruhája nélkül. A családi fotók és az egyéb személyes tárgyak pedig, az otthon egy darabját jelképezik az úton lévő vezetők számára.
Jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélte a Győri Városi Bíróság szerdán azt a három fiatalkorú fiút, aki tavaly burgenlandi és soproni boltokból lopott, valamint halálra kínzott egy kismacskát. Az állatot gázspray-vel lefújták, többször a falhoz vágták a farkánál fogva, majd felgyújtották és a magatehetetlen, égő kiscicát bakancsban összetaposták.
Technikai koalíciót kötne a jelenlegi ellenzéki pártokkal az LMP, hogy megváltoztassák a kétharmados törvényeket. Schiffer András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nincs elvi egyetértés a pártok között, kizárólaga Fidesz narancsuralmi törekvéseinek visszametszése a cél. A frakcióvezető szerint a kormánypárt lebontotta az alkotmányosságot Magyarországon
Zárt tárgyalást rendeltek el a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat négy vádlottjára vonatkozó igazságügyi pszichológiai és elmeszakértői jelentés ismertetésére szerdán a Pest Megyei Bíróságon, így a sajtó képviselőinek és a hallgatóságnak el kellett hagynia a tárgyalótermet.
A fejlett európai piacok a további fellélegzés jegyében zömében emelkedést mutatnak főként annak köszönhetően, hogy a gazdasági növekedés, a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés adat is a...
Gyanúsítottként hallgatta ki Gergényi Pétert a Debreceni Katonai Ügyészség - erősítette meg a Magyar Hírlap információit a volt budapesti rendőrfőkapitány ügyvédje. Gergényi panasszal élt a gyanúsítással szemben.
A nyáron igazolt játékosok közül a Pick-nevelés Buday Dániel, az egykori szegedi játékos, Czina József és a horvát beállós Antonio Pribanic volt ott az első foglalkozáson.
Zárt tárgyalást rendeltek el a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat négy vádlottjára vonatkozó igazságügyi pszichológiai és elmeszakértői jelentés ismertetésére szerdán a Pest Megyei Bíróságon, így a sajtó képviselőinek és a hallgatóságnak el kellett hagynia a tárgyalótermet.
Már interjúnk készítésekor is találkozhattunk a végleges modellel, ám akkor még csak álmodozhattunk róla. Azonban a szerencsések számára hamarosan már nem csupán álom lesz az elektromotorok hajtotta hibrid, négyüléses sportkupé, ugyanis még ebben a hónapban átadják az első példányt a büszke és boldog tulajdonosnak, melyek száma kitartóan gyarapszik.
Elvi döntés született arról, hogy a Nukleáris Biztonsági Számla és az Csernobili Alap adományozói kiutalják Ukrajnának a csernobili projektek megvalósításához szükséges pénzt.
A cégvezetők igényelnék, ha az áramszolgáltatók, kereskedők versenyeznének értük, ugyanakkor az átlagosnál nagyobb állami szerepvállalást várnának a kormánytól
Az idei első félévben mind a budapesti, mind a vidéki használt tégla lakások árai stagnáltak, és bár a panellakások árai a fővárosban 1, vidéken pedig 4 százalékkal estek, a piacon lassú árnövekedésre lehet számítani - közölte saját eladási adatai alapján az Otthon Centrum (OC) franchise hálózat.
A várakozásoknál kisebb mértékben ugyan, de nőtt májusban az ipari termelés az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
A világbajnoki negyedik uruguayi válogatott két döntetlen után utolsó csoportmérkőzésén győzött, így másodikként végzett csoportjában az Argentínában zajló labdarúgó Copa Americán, melynek negyedöntőjében a házigazdák együttesével csap majd össze.
2011 első félévének adatai alapján az ingatlanpiaci szegmensek többségében megállt a 2008 végén indult árcsökkenés. A jövőt illetően nehéz becslésekbe bocsátkozni, az árak változásának iránya nagy...
Egy szerencsés brit ütötte meg a főnyereményt a Euro Millions elnevezésű lottójátékon, ezzel övé lett a 185 millió eurós (50 milliárd forintos) rekordnyeremény....
Hárommiliárd eurót költ az a több olajcégből álló konzorcium a Shetland szigetektől nyugatra fekvő schiehallioni olajmezőkön, melyben az OMV is részesedéssel rendelkezik. A mező 1998 óta...
Az immár Andre Villas-Boas irányította Chelsea lejátszotta első felkészülési mérkőzését a nyáron. A londoniak magabiztosan 3-0-ra nyertek a Wycombe Wanderers ellen, a gólokat Yossi Benayoun, Fernando Torres és Slobodan Rajkovic szerezték.
2007 óta az Új Magyarország Fejlesztési terv (újabb nevén: Új Széchenyi Terv) keretében 61,5 ezer pályázat érkezett be 8708 milliárd Ft támogatási igénnyel, amelyből 31 ezret támogattak 4934 milliárd Ft-tal. Közel 28,5 ezer szerződést kötöttek már meg 4460 milliárd Ft értékben, s ebből 1802 milliárd Ft (40%) 2011. július közepéig már kifizetésre került.
A jegybank kedvező képet festett az idei költségvetés alakulásáról. Az MNB szerint elérhető az idei hiánycél, azonban a 2012-es évet már sokkal kockázatosabbnak látják. A kormány 2,5 százalékos GDP-arányos hiánycéljának eléréséhez ugyanis több feltételnek is mindenképpen teljesülnie kell
2011. július 1.-től Zárda Olivér a SZÁMALK Oktatási és Informatikai Zrt. új vezérigazgatója. Az okleveles pénzügyi közgazdász korábban a banki szektorban dolgozott, többek között a német Dresdner Bank AG. magyarországi képviseletén volt kockázatelemzés, majd ügyfél-kapcsolattartó osztályvezető.
A fiatalok megfelelő munkajogi tájékoztatása, valamint a nyári munkavégzésének segítése érdekében az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Munkástanácsok ifjúsági tagozata közös jogsegélyszolgálatot indít - mondta el Stágel Bence, az IKSZ elnöke az MTI-nek.
Sokan nem mernek részt venni a mai, a közmédia 13 szakszervezete által szervezett tüntetésen, mert félnek a retorzióktól - mondta a Népszavának a múlt héten kezdett, mintegy 600 embert érintő elbocsátási hullám elleni tiltakozást szervező Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának elnöke.
A vártnál nagyobb mértékben csökkent a termelői és import árak alakulásából képzett index június folyamán Svájcban, leginkább a kőolaj és a fém árak csökkenésének köszönhetően - számolt be a svájci szövetségi statisztikai hivatal.
Átlag feletti forgalommal pattant vissza tegnap a BMW a 65 eurós támaszról, miután az autógyártó megemelte éves profit és értékesítési várakozását. A jelenlegi szinten érdemes vásárolni a papírt, a további emelkedést a tegnapi vételi jelzés is erősíti - olvasható az Erste elemzésében.
Komplett hamisítóüzem került elő varrógéppel, címkézővel, szitanyomóval és kész ruhákkal abból a két konténerből, amit egy fővárosi gyártelepen fedeztek föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban.
A katyni (Katiny) áldozatok hozzátartozói, akik az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB) keresik igazukat, csupán jelképes elégtételt várnak el Oroszországtól, és nem zárkóznak el a peren kívüli megegyezés elől - írta a szerdai lengyel sajtó.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzése szerint az államháztartás 2011-es eredményszemléletű hiánya a GDP 2,8 százaléka körül alakulhat – közölte a jegybank szakértője szerdán Budapesten az MNB sajtótájékoztatóján. A kormányzat idénre 2,94 százalékos hiányt tervezett.
A Ferencváros két légiósa, a brazil Felipe Félix és a norvég-szomáliai Liban Abdi a Vörös téren már bemutatták egyedi produkciójukat, most ismét egy új részletet láthatunk a két futballistától.
Komoly törvénykezési munkára lehet számítani a második félévben - hangsúlyozta a miniszterelnök szóvivője az MTV Este című másorában hétfőn. A politikus azt mondta, a nyugdíjakat nem akarják csökkenteni.
Az adófizetés gyenge pontjait, vagyis a kkv-kat érinti leginkább a héten elfogadott egészségügyi termékadó, félő, hogy üzembezárásokkal jár majd a közteher bevezetése. Szeptembertől a cégeknek új kalkluációt is kell készíteniük egy-egy termék áfavonzatára.
A Fidesz szerint Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány meggyanúsítása a jogállam hívei számára az igazság pillanata. Pintér Sándor 2010-ben még kételkedett abban, hogy Gergényi törvénytelenül járt volna el – bár a végső döntést az ügyészségre bízta.