Kifulladóban a gőz a vezető indexek motorjából, legalábbis a hét nagy részét jellemző tingli-tangliból és a pénteki esésből erre következtethetünk. A hetet az S&P500, a DAX és OTP grafikonokkal...
A Videoton támadója úgy véli, sokkal nehezebb dolguk lenne, ha a sorsoláskor a Partizan Belgrád vagy a Dinamo Zágráb került volna a nevünk mellé a Sturm Graz helyett.
A legfrissebb hírek szerint öt halottja - köztük két nő és egy kislány - és 100 eltűntje van a vasárnapi volgai hajóbalesetnek, de az orosz hatóságok szerint minimális a remény arra, hogy túlélőket találjanak.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legjobb centere, Yao Ming a visszavonulását tervezi. Sérülések miatt a kínai sztár az elmúlt két évben csak öt mérkőzésen lépett pályára. Ming ügynöke elmondta, hogy a játékos július 20-án tart egy sajtótájékoztatót.
A Jobbik szerint a Fidesz választási reformja a kompenzáció eltörlésével még igazságtalanabbá tenné az eddig is aránytalan választási rendszert, és gyakorlatilag "megpuccsolná" a többpártrendszert.
Nem mindennapi helyszínt választott házasságkötésére egy pár. A Barcelona stadionjában, a Camp Nouban mondták ki a boldogító igent. Ez a lehetőség pedig ezentúl mindenkinek elérhető! Házasodni vágyók, irány Barcelona!
"Nehéz héten vagyunk túl, hiszen nemrég még Jerevánban játszottunk, most Moszkvában vagyunk, csütörtökön pedig már újabb EL-meccs vár ránk otthon" - mondta az FTC szakmai igazgatója.
A hazai közönség előtt szereplő John Isner nyerte az egyesült államokbeli Newportban rendezett 442.500 dollár összdíjazású, füvespályás férfi tenisztornát, miután a döntőben két játszmában legyőzte a belga Olivier Rochust.
Vasárnap este rendezik meg a TNA következő előfizetéses adását a Destination X-t. Az adásban egy bajnoki öv kerül terítékre. Hulk Hogan kedvencének, Abyss-nak a titulusára pályázik, Brian Kendrick.
Egy anyagias Európának szüksége van egy spirituális Európára is - jelentette ki Nagyváradon tartott előadásában Tőkés László európai parlamenti alelnök, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke.
A táskák bepakolva várakoznak a lépcsőházban, én pedig gondolatban kábé ötödször ellenőrzöm a listát - fizikailag leírni és kipipálni ugyanis lusta vagyok -, így aztán marad az ismételgetés.
Lassan 10 éve, hogy a Mindmegette.hu oldalra felkerült az első recept! Akkor még nem gondoltuk volna, hogy ekkora sikere lesz az oldalnak, és hogy valaha is elérjük ezt a hatalmas számot!
Budapest - Orrfacsaró bűz, beteg, gennyesre fertőzött macskák, elhullott társaik zacskóban- ez fogadta az állatvédőket, amikor bejelentés után kimentek egy apró viskóhoz.
Budapest - A magyarországi focifogadási botrány hét, előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottja közül talán Kenesei Zoltán (38) van a legnehezebb helyzetben.
Budapest - Szíj Melinda (42) eleinte ódzkodott attól, hogy sok koncertet vállaljon el, így a menedzsmentje tudtára adta: havi egy fellépésnél többet nem szeretne.
Ismét rászállt az adóhatóság azokra a magánszemélyekre, akik a különböző internetes aukciós oldalakon értékesítik ingó vagyontárgyaikat. Tény: a bevétel után adót kell fizetni, a kérdés csak az, hogy mennyit. Az adóhatóság és az adószakértő álláspontja között óriási a különbség, a döntő szót a bíróságnak kell kimondania....
Budapest ‒ Nagy frakció, nagy büntetés. A legtöbb fegyelmit és bírságot a Fidesznél szabták ki az elmúlt egy évben, 3,5 millió forintot fizetett be 24 képviselő a 225-ből.
Milliárdokkal gyarapodhat tovább Pintér Sándor üzleti körének bankszámlája: a belügyminiszter excége ugyanis ismét állami megrendelést nyert, méghozzá "kirívóan" drága pályázattal. Ezentúl a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt. védheti a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő összes budapesti fürdőt is.
Mindenkit utcára tesz a Fidesz, aki nem hajlandó őt kiszolgálni. Mindenkit, aki saját szakmája szempontját kívánja érvényesíteni, és nem akar kormányzati ukázok szellemében hanem dolgozni. Vegyük észre: nem csak tisztogatás folyik, megfélemlítés is. Ha nem állsz be a sorba, akkor repülsz - írta honlapján heti politikai értékelésében Mesterházy Attila.
A Köztársasági Őrezred helyett néhány hete már a honvédség vigyázza a Szent koronát a Parlamentben. A civil biztonságiak helyett az őrezred felügyel viszont a koronázási palástra a Nemzeti Múzeumban. Jövőre az államfő hivatalát kívülről a katonák, belülről a kormányőrség védi, az elnököt pedig a Terrorelhárítási Központ. A hírek szerint további változások is várhatók egyes épületek védelmében.
Bebetonozná a Fidesz a két nagy párt hatalmát, ezért tárgyalási alapnak sem fogadja el a választási rendszerre vonatkozó elképzeléseket az LMP – írja a közleményében Karácsony Gergely frakcióvezető helyettes. A szocialisták viszont az egyfordulós rendszerről egyeztetnének. Az ATV-nek nyilatkozó választási szakértő szerint a Fidesz addig jutott el, hogy megnehezíti a jelöltállítást a kispártoknak,…
Nyilvánosságra kellene hoznia az ügyészségnek a volt titkosszolgálati vezetőket érintő vádakat - jelentette ki Lendvai Ildikó. A szocialista politikus szerint ugyanis amíg ez nem történik meg, és még a vádat sem ismerheti meg a nyilvánosság, "sötét gyanúval" kell élni az Orbán-kabinet ellen, hogy csak volt kormánytagokon próbálnak fogást találni.
Újabb melegrekordok születtek tegnap, a napi legalacsonyabb hőmérséklet országos és budapesti rekordja mellett a napi maximum hőmérséklet rekordja is megdőlt.
A természet egyik legtökéletesebb eledele lehet az ember számára a tojás. Amellett, hogy kiváló fehérje-, zsír-, vitamin- és ásványianyag-forrás, most antioxidáns tulajdonságaira is fény derült - írta a Science Daily című ismeretterjesztő portál.
Lengyel házaspárt gyilkolt meg egy perui bennszülött indián - adta hírül a La republica perui napilap. A 70 éves Jaroslaw Frackiewicz és felesége, az 58 éves Celina Mróz április 28-án kezdte meg a kajaktúrát a dél-amerikai Amazonas folyó egyik mellékágán, az Ucayalin.
A fülgyulladásról azt gondoljuk, hogy az őszi-téli évszakok betegsége. Fülfájdalom azonban nyáron is jelentkezhet. Gyakran a tavaszi elhúzódó náthás megbetegedések, vagy allergia szövődményeként, de a panaszokat a medencék, tavak, tengerek vize is okozhatja.
Elbúcsúzott olvasóitól Nagy-Britannia legnagyobb, 168 éve megjelenő vasárnapi bulvárlapja, a News of the World, miután múlt héten az ország legsúlyosabb médiabotrányának célkeresztjébe került, s emiatt az anyavállalat vezetősége úgy döntött: megszünteti a lapot.
Chipsadó, választási törvények és a köztársasági elnök javadalmazása - a többi között erről szavazhat hétfőn, a nyári szünet előtti utolsó ülésen az Országgyűlés.
Szlovákiában egy éve vette át az ország irányítását Robert Fico kezéből az Iveta Radicova vezette, jobboldali kabinet. Az Sme című szlovák napilapnak adott értékelő interjújában a szlovák kormányfő beszélt az elmúlt 12 hónapról.
Egy kártyaparti során vesztett, és szexet követeltek fizetségül Oláh Ibolyától. Végül megúszta egy bohóctetoválással: tudták, hogy fél tőle. Az énekesnő félévente új életet kezd, de már belefáradt a bizonytalanságba.
A múlt héthez hasonlóan, amikor pénteken jelentek meg a legfontosabb makrogazdasági adatok, az előttünk álló héten is ugyanez a helyzet: pénteken délután érkeznek olyan statisztikák az Egyesült...
Nyolcmilliárd forintnyi adócsalási ügy részese – az adóhatóság szerint – a kémügy negyedik, titokzatos figurája, akit fényképünk részletén éppen Szilvásy György mögött kísérnek a rendőrök.
Hétfőn kezdi tárgyalni a magánnyugdíj-pénztári rendszer átszervezése miatt benyújtott felülvizsgálati kérelmeket az Alkotmánybíróság. Lapinformációk szerint határozattervezetről egyeztetnek majd. Az ATV által megkérdezett alkotmányjogász szerint ez azt jelenti, hogy a testület több kérdésben is helyt adhat a jelenlegi jogszabály módosítását indítványozó kérelmeknek.
Harcolt a délszláv háborúban az a szerb férfi, aki egy hete hat lövéssel kivégezte volt barátnőjét. Szakértők szerint a tegnap előzetes letartóztatásba helyezett gyilkos valószínűleg szervezett bűnözői köröket segíthetett Magyarországon.
A Peter Davies vezette Child Exploitation and Online Protection Centre vezetője úttörő kutatásuk eredményeiről számolt be. A kutatás a fiatalkorúakat szexuálisan zaklatók körét kívánta feltérképezni az Egyesült Királyságban.
Újabb melegrekordok dőltek meg a négynapos hőségriadó harmadik napján. Új rendelkezések lépnek életbe a jövő héten a dinnyetermesztés és a -piac szabályozására. Brüsszelben tanácskoznak a Görögországnak nyújtandó újabb hitelcsomagról az euróövezet pénzügyminiszterei. A nap legfontosabb hírei július 10-én.