2011. július 1. péntek

júl. 1
15:50
Drogterjesztőket fogtak Székesfehérváron (Metropol)
Kábítószer átadása-átvétele közben ütöttek rajta két férfin a Fejér Megye Rendőr-főkapitányság nyomozói Székesfehérváron a Palotavárosi garázssoron.
júl. 1
15:51
Az MSZP szolidaritást vállal a köz- és kormánytisztviselőkkel (Alternatív Energia)
A szocialisták közleménye úgy fogalmaz: "a köztisztviselők és kormánytisztviselők igazán nagy napja az lesz, amelyen végleg megszűnnek a politikai alapon, mondvacsinált indokkal történő elbocsátások, a hatalom általi kizsákmányolások, a szerzett jogokat korlátozó törvények, és a köz érdekében végzett munkáért tisztes megélhetést biztosító javadalmazás jár majd".
júl. 1
15:53
MSZP - A Demokratikus Koalíció szerint sikeres a pártszavazás (Alternatív Energia)
A Gyurcsány Ferenc vezette platform közleménye szerint az MSZP történetének legnagyobb hatású belső szavazásán van túl. Úgy fogalmaznak, hogy a pártszavazáson megjelentek mintegy 80 százaléka egyértelműen szavazott: gyökeres változást akarnak a Magyar Szocialista Pártban.
júl. 1
15:54
Túlfűtve: Magyarország jól teljesít (Privátbankár)
A magyar gazdaságot fenyegeti a legkevésbé a túlfűtötté válás kockázata a felzárkózó térségen belül a The Ecomomist pénteken közölt kimutatása szerint
júl. 1
15:54
Az Inter végleg megvásárolta Nagatomót (Agroinform)
A 24 éves védő tavasszal 19 mérkőzésen lépett pályára a Nerazzurriknál, két gólt szerzett. A Cesena a vételáron kívül a milánóiak két fiatal tehetségének fele játékjogát is megkapta.
júl. 1
15:57
Tornádó vagy tuba? – fotók a keleti viharokról (hirado.hu)
Ma főleg az ország keleti részén alakultak,illetve alakulhatnak ki zivatarok és viharok.
júl. 1
15:57
Vitaminok és ásványi anyagok: Miért fontosak? (WebBeteg)
Minden életkorban fontos egészségesen étkezni, és a szervezet vitamin- és ásványi anyag igényét kielégíteni.
júl. 1
15:57
Tornádó tombolt Magyarországon + fotó (ATV)
Hidegfront érkezik hazánk fölé - szeles időre, helyenként akár tornádóra is számítani lehet.
júl. 1
15:59
Debreceni húsüzem - 400 dolgozónak marad meg a munkahelye (hirado.hu)
Sikerült új befektetőt találni a szlovák Penta csoport tulajdonában lévő Debreceni Csoport Húsipari Kft. debreceni üzemének további működtetésére.
júl. 1
15:59
Drogterjesztőket fogtak el Székesfehérváron (ATV)
Kábítószer átadása-átvétele közben ütöttek rajta két férfin a Fejér Megye Rendőr-főkapitányság nyomozói Székesfehérváron a Palotavárosi garázssoron - közölte a rendőrség pénteken.
júl. 1
16:01
Fegyveres bankrablót keresnek az osztrák és a magyar rendőrök (hirado.hu)
A tettes, aki egy határ közeli osztrák bankfiókból próbált pénzt szerezni, egy szemtanú állítása szerint egy magyar rendszámú kisteherautóval menekült el.
júl. 1
16:01
Videó: így táncol Crouch, ha azt hiszi, senki nem látja (ATV)
Az angol válogatott játékos magában beszélt és táncolt.
júl. 1
16:03
Vége: átvette Orbántól a soros elnöki teendőket Tusk (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban átadta az európai uniós elnökséget jelképező zászlót és stafétabotot Donald Tusknak, a soros elnöki teendőket Magyarországtól átvevő Lengyelország miniszterelnökének.
júl. 1
16:06
Csak ötször szexelhet egy nap a miniszterelnök (BorsOnline)
74 éves kora ellenére is elképesztő energiával rendelkezik Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök. A kormányfő orvosa szerint azonban ügyelnie kell magára, ezért legfeljebb napi öt szexet engedélyez neki.
júl. 1
16:06
Kicsko álomösszeget kaphat (Blikk)
Hamburg — Az Imtech Arenában 57 ezer, a világon pedig több százmillió drukker várja az év meccsét, a szombati, (Duna TV, 22.45) Vlagyimir Klicsko (35)–David Haye (30) profi nehézsúlyú címegyesítő találkozót.
júl. 1
16:06
Hova kerül az országzászló? (Infostart)
Mégsem a Petőfi híd budai hídfőjénél, a jelenleg a Zöld Pardon szórakozóhelynek teret adó parkban áll majd az országzászló; Újbuda polgármestere egy helyi közvélemény-kutatás után úgy döntött, máshol keresnek méltó helyet az emlékműnek.
júl. 1
16:06
Augusztus közepétől lesz elérhető a fix árfolyam (HírTV)
Péntektől ismét szabad a jelzálogalapú devizahitelezés, valamint részlegesen megszűnt az árverezési és kilakoltatási moratórium. A nemrég elfogadott törvény értelmében október 1-ig csak 2 százalékát lehet elárverezni a harmincmillió forintnál értékesebb, legalább húszmillió forint tartozással bíró ingatlanoknak.
júl. 1
16:06
Fegyveres bankrablót keresnek az osztrák és a magyar rendőrök (Metropol)
Fegyveres rablás elkövetőjét keresik az osztrák és a magyar rendőrök. A tettes, aki egy határ közeli osztrák bankfiókból próbált pénzt szerezni, egy szemtanú állítása szerint egy magyar rendszámú kisteherautóval menekült el.
júl. 1
16:06
Parfüm ajánló: A nyár legtrendibb illatai! (Joy)
A nyár az új élmények- és a könnyed illatok évszaka. Ha ezidő alatt is szeretnéd megőrizni friss, illatos önmagadat, akkor az alábbi öt ellenállhatatlanul nőies parfümöt Neked állítottuk össze! A gyümölcsös, virágos esszenciák kifejezetten a nyarat idézik, hogy amikor magadra fújod egyikőjüket, biztos legyél abban, hogy: „Nyár van!!”
júl. 1
16:06
Enyhén lefelé módosították a Michigani fogyasztói indexet (Portfolio)
Júniusban 74,3 pontról 71,5 pontra csökkent a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének értéke. Az előzetesen közzétett értéket 0,3 ponttal módosították lefelé, ami minimális negatív meglepetést...
júl. 1
16:06
A Mol-ügylet tranzakciós költsége nem haladja meg a 75 millió forintot (ProfitLine)
A Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásával összefüggő teljes ügyvédi megbízási díj legfeljebb 235 ezer euró (62,2 millió forint) lehet, a teljes tranzakciós költség pedig nem haladja meg a 75 millió forintot - derül ki a nemzeti fejlesztési miniszter ellenzéki parlamenti képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából.
júl. 1
16:08
Jogerős ítélet az MTV-székház egyik ostromlójának ügyében (HírTV)
Jogerősen is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság a 2006-os tévészékházostrom egyik elkövetőjét.
júl. 1
16:08
Mango már nem csak nőknek (Joy)
Újból megnyitotta kapuit a felújított belvárosi spanyol világmárka, a Mango. Ezzel egyidejűleg bevezették a H.E. By Mango férfikollekcióját is, így szeretettel várják azokat a férfi vásárlókat akik nyitottak az újdonságokra és szeretik élvezni az életet.
júl. 1
16:08
75 millióba került az államnak a MOL-tranzakció (Portfolio)
A MOL 21,2 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásával összefüggő teljes ügyvédi megbízási díj legfeljebb 235 ezer euró (62,2 millió forint) lehet, a teljes tranzakciós költség pedig nem haladja...
júl. 1
16:08
Jobbik: nem szabad 'hitből' az Európai Unió tagjának maradni (ProfitLine)
A Jobbik szerint csak akkor szabad az Európai Unió tagjának maradnia Magyarországnak, ha az a költség-haszon elemzésben egyértelműen pozitív egyenleget mutat, ami jelenleg nem mondható el - jelentette ki az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján.
júl. 1
16:10
Praktikus, szuper zöld és divatos táskák! (Joy)
A JOY-ban már találkozhattunk ezzel a praktikus és környezetbarát táskával. Most még több érdekességet és választékot mutatunk be, hogy kedvet csináljunk hozzá!
júl. 1
16:12
A MAL korszerűsít és próbál egyenesbe jönni (Privátbankár)
Változatlan a cég tulajdonosi szerkezete, és a jövőben sincs szó "közeli cégek" beszállásáról - hangsúlyozta Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt. vezérigazgatója
júl. 1
16:12
Szilágyi lett a legjobb magyar vívó a New York-i kupán (Sport365)
New York-i kard Világkupa-versenyen szép játékkal az ötödik helyen végzett a magyar férfi válogatott, egyéniben azonban van még hova fejlődniük a hazai vívóknak.
júl. 1
16:12
Sebestyén a 22. és 32. helyet szerezte meg a pénteki szabadedzéseken (Agroinform)
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz Nagydíján Sebestyén Péter a délelőtti első szabadedzésen a 32., majd délután a 22. leggyorsabb időtt futotta a 125 kcm-es kategóriában.
júl. 1
16:12
Íme az Emporio Armani nyári strand kollekciója! (Joy)
Ami a ruha helyett kötelező nyáron!
júl. 1
16:14
Szalmaláng az euró heti erősödése? (Privátbankár)
Az euró jelentősen erősödött a héten annak a hatására, hogy a görög parlament elfogadta a mentőcsomag újabb részlete folyósításának feltételéül szabott megszorító csomagot, sok szakértő szerint azonba...
júl. 1
16:14
Gulácsi elhagyja a Liverpoolt (Sport365)
Több mint valószínű, hogy a Hull City együtteséhez igazol a Liverpool magyar válogatott hálóőre, Gulácsi Péter.
júl. 1
16:14
Copa América 2011 - Argentína (Agroinform)
Csoportok, mérkőzések időpontjai, helyszínek. Minden a 2011-es Copa América küzdelmeiről.
júl. 1
16:14
Ünnepelj a Niveával és Rihannával! (Joy)
Századik születésnapját ünnepli a Nivea, amelynek hivatalos arca a hamarosan hazánkba is ellátogató Rihanna.
júl. 1
16:15
Legfeljebb 75 millió forint lehet a MOL-ügylet költsége (hirado.hu)
A MOL-részvénycsomag visszavásárlásánál nem vettek igénybe pénzügyi tanácsadót, vagy befektetési bankot, ami drágította volna a tranzakciót.
júl. 1
16:15
A Demokratikus Koalíció szerint érvényes volt a pártszavazás (ATV)
Az MSZP pártszavazásán voksoló 9200 ember mintegy nyolcvan százaléka szavazott arra, hogy gyökeres változást akarnak a Magyar Szocialista Pártban - írja a Demokratikus Koalíció Platform az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A platform véleménye szerint a június 22-e és 28-a között tartott pártszavazás érvényes és eredményes volt. A hivatalos eredményt az MSZP szombati választmányi ülésén…
júl. 1
16:17
Lassan növekedtek a távoli galaxisok (hirado.hu)
Az eredmények szerint a „legelő” galaxisok egyenletesen táplálkoztak több százmillió éven át, és hatalmas csillagok szokatlan mennyiségét hozták létre.
júl. 1
16:17
Simor: a kényszerű béremelés miatt kevesebb ember kap munkát (ATV)
A jegybank elnök szerint a vártnál kisebb lesz a gazdasági növekedés, a görög válság miatt hosszú hónapokig még kiélezett helyzet lesz a piacon, a kamatszintnek pedig hat százalékon kell maradnia.
júl. 1
16:24
Messire vadászik Neymar (BorsOnline)
A 43. Copa América valószínűleg ezúttal is a dél-amerikai kontinens két ősi riválisa, a rendező Argentína és a legutóbbi öt kiírásban négyszer(!) aranyérmes Brazília döntő meccsével zárul július 24-én.
júl. 1
16:24
Arcátültetés után folyik az orra (Blikk)
Boston - Allergia miatt folyik az orra, mégis csak örülni tud a jelenségnek az első amerikai arcátültetett. Dallas Wiens-nek (26)  pár hónapja ugyanis még orra sem volt, miután egy súlyos balesetben gyakorlatilag az egész arcát leégette egy magasfeszültségű vezeték.
júl. 1
16:24
Demokratikus Koalíció: érvényes és eredményes volt a pártszavazás (Infostart)
Az MSZP pártszavazásán voksoló 9200 ember mintegy nyolcvan százaléka szavazott arra, hogy gyökeres változást akarnak a Magyar Szocialista Pártban - írja a Demokratikus Koalíció Platform közleményében. A platform véleménye szerint a június 22-e és 28-a között tartott pártszavazás érvényes és eredményes volt. A hivatalos eredményt az MSZP szombati választmányi ülésén jelentik be.
júl. 1
16:24
Parkolópálya helyett át kell törni a szomszédságpolitika korlátait (HírTV)
Középtávon „parkoló pálya” helyett az Európai Unióhoz való csatlakozást lehetővé tevő integrációs folyamattá alakítható át az unió keleti szomszédságpolitikája. Ez Ukrajnát is érinti – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a XIX. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem tanácskozásán.
júl. 1
16:24
Meglepően jó adat az USA-ból (Portfolio)
Júniusban a várakozásokkal ellentétben nem csökkent tovább az ISM feldolgozóipari indexének értéke, hanem enyhén, 1,8 ponttal 55,3 pontra emelkedett. A konszenzus 51,1 pont volt. Rossz hír viszont...
júl. 1
16:24
Közmunka mintaváros lesz Gyöngyöspata: így dolgozunk jövőre? (Pénzcentrum)
Közmunka mintaprogram indul Gyöngyöspatán a Belügyminisztérium irányítása alatt, várhatóan még nyáron - tudta meg az MTI....
júl. 1
16:26
Pandává alakítják a kutyát (Blikk)
Peking - Pandát szerezni házi használatra Kínában sem egyszerű, pedig a jellegzetes, fekete-fehér mintás erszényes medve egyedül ott őshonos.
júl. 1
16:26
Még több Danubius részvényt vett a nagytulajdonos (Portfolio)
A CP Holdings Ltd. elnöke, Sir Bernard Schreier 2011. június 28-án tőzsdei ügyletek keretében, 2011. július 1-jei teljesítéssel, több tranzakcióval összesen 3508 darab Danubius Hotels Nyrt....
júl. 1
16:27
Változatlan marad a MAL tulajdonosi szerkezete (Alternatív Energia)
Változatlan a cég tulajdonosi szerkezete, és a jövőben sincs szó "közeli cégek" beszállásáról - hangsúlyozta Bakonyi Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek adott interjújában.
júl. 1
16:30
Berlusconi fiának Iniesta a vágya, a BL-győzelem a célja (Agroinform)
Az AC Milan tulajdonosának a fia kifejtette, ő Andrés Iniestának adta volna az Aranylabdát, akit szívesen látna a Milanban.
júl. 1
16:32
Daniel Ricciardo váltja Narain Karthikeyant a Hispaniánál (Agroinform)
Az ausztrál pilóta eddig a Toros Rosso tartalékpilótája volt, a spanyol csapat "kölcsönvette" a szezon végéig. A jövő hétvégén, a Brit Nagydíjon mutatkozik be.
júl. 1
16:39
USA - Csökkenés helyett emelkedett a feldolgozóipari ISM index (ProfitLine)
A várt csökkenés helyett emelkedett júniusban az amerikai feldolgozóipari aktivitás az ISM felmérése alapján. Az ISM feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke a májusban mért 53,5 százalékról 55,3 százalékra emelkedett.

Keresés