2011. július 8. péntek

júl. 8
18:57
Feladta: lemondott a szocialista pártvezető (ATV)
Feladta a meddő próbálkozást, és felajánlotta lemondását a belga királynak az a vallon szocialista pártvezető, akit II. Albert legutóbb bízott meg a holland nyelvű flamand és a franciaajkú vallon pártok közti ellentétek áthidalásával, kormánykoalíció létrehozásával.
júl. 8
19:06
Barroso elismeréssel szólt a magyar elnökségről (BorsOnline)
Rendkívül sikeresnek értékelték az Európai Unió miniszterei a magyar elnökség eredményeit. Számos fontos kérdésben történt előrehaladás, többek között az új költségvetési szabályok kialakításában és azok elfogadtatásában.
júl. 8
19:06
Fia született Czippán Anettnek (Blikk)
Budapest — Megszületett Czippán Anett kisfia! A FEM 3 műsorvezetője péntek reggel 9-kor adott életet kisfiának, aki az Olivér Noel nevet kapta.
júl. 8
19:06
Továbbra sincs vége (HírTV)
Több ház is életveszélyes állapotba kerülhet a Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörsön, ahol 1 évvel a tavalyi árvíz után, a talajvíz visszahúzódása következtében repedeznek a falak, süllyednek az épületek. A Cuhai-Bakony-ér kiöntése miatt az ezer lelkes település kétszer úszott el, 78 házban keletkeztek kisebb-nagyobb károk. Az áradás mértékére jellemző, hogy 14 hónappal az árvíz után is több…
júl. 8
19:06
Mit érdemes tudni a B3-vitaminról (a niacinról)? (WebBeteg)
A niacin többnyire koenzimek (NAD és NADP) formájában található meg az élelmiszerekben. Felszívódása már a gyomorban megkezdődik, nagy része azonban a vékonybélből vehető fel. Alacsony koncentrációban a felszívódása nátriumfüggő.
júl. 8
19:09
Shanghai már a 6. a globális pénzügyi központok rangsorában (ProfitLine)
A csúcsra tör Sanghaj a globális pénzügyi központok rangsorában, az idén már a hatodik legversenyképesebb a világon. A városvezetés célja, hogy 2020-ra a Sanghaj váljon Kína fő pénzügyi központjává.
júl. 8
19:12
Cavendish újra szakaszt nyert, Boonen és Wiggins feladták (Agroinform)
A brit Cavendish idei második sikerét aratta a Tour de France-on, melynek pénteki szakaszán a norvég Thor Hushovd megőrizte az összetettben élen állónak járó sárga trikót.
júl. 8
19:15
"Embertelen és aránytalan" - demonstrálnak a szakszervezetek (ATV)
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szinte teljes egészében lezárta a csoportos létszámleépítésről szóló előzetes értesítések átadását – nyilatkozta az MTI Hírcentrumnak az MTVA szóvivője pénteken. Az érdekképviseletek szerdán demonstrációba kezdenek, az elbocsátás újratárgyalását követelve.
júl. 8
19:15
Davis Kupa - Kellner Ádám kikapott, vezetnek a fehéroroszok (Sport365)
Kellner Ádám nagy csatában, öt játszmában kikapott pénteken Uladzimir Ignatyiktól, ezzel a vendég fehérorosz csapat 1-0-ás vezetéshez jutott a magyarok elleni tenisz Davis Kupa-találkozón, az euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában.
júl. 8
19:24
Saját meccsébe csörgött bele a teniszezőnő mobilja (BorsOnline)
A francia teniszező, Alizé Cornet egy életre megtanulta, a fontos mérkőzések előtt ki kell kapcsolni a mobilját. A bastadi versenyen ugyanis ellenfele, Caroline Wozniacki meccslabdájába csörgött bele a telefonja.
júl. 8
19:24
Gyümölcsös vadhússaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: kb. 40 dkg sült szarvashús 20 dkg szőlő 20 dkg ribizli (fagyasztott is jó) 20 dkg alma (tisztítva) 1 kis fej saláta 5 dkg mogyoró 2 evőkanál almaecet (esetleg málnaecet) frissen őrölt bors csipet só 3 evőkanál olívaolaj
júl. 8
19:24
Nézőpont: a kormányfő megvédte a nemzeti érdekeket (Infostart)
A Nézőpont Intézet legfrissebb országos közvélemény-kutatásában a beszédet ismerők hetven százaléka szerint Orbán Viktor miniszterelnök sikeresen védte meg a nemzeti érdekeket kedden az Európai Parlament előtt.
júl. 8
19:24
Lemondásra szólította fel Simort a Jobbik (HírTV)
Lemondásra szólította fel a Magyar Nemzeti Bank elnökét a Jobbik. Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő szerint a jegybank kamatpolitikája káros a gazdaságra.
júl. 8
19:24
Korrekció az amerikai piacokon (Portfolio)
A pénteken délután közzétett, és a vártnál lényegesen rosszabb amerikai munkanéklüliségi adatra komolyabb esés bontakozott ki a piacokon. Egyelőre tehát nem látszik növekedés az amerikai...
júl. 8
19:26
Tormás-mustáros vadragu (Mindmegette)
Hozzávalók: 80 dkg kicsontozott vadhús (vaddisznó, szarvas) 1 fej hagyma pár szem borókabogyó kakukkfű olaj 2 evőkanál ecetes torma 2 evőkanál mustár 2 dl főzőtejszín 2 dl húsleves (akár kockából is jó)
júl. 8
19:28
Gombás hal (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 kg ponty vagy egyéb édesvízi hal 3 dl tejföl 25 dkg gomba 1 kg főtt burgonya 15 dkg vaj bors só
júl. 8
19:30
Halnyársak (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg tengeri halfilé 40 dkg paradicsom 0,5 dl olívaolaj 30 dkg sárga paprika 20 dkg vöröshagyma só őrölt bors oregánó
júl. 8
19:33
Egy napig tartott a forint hegymenete (hirado.hu)
A tegnap délutáni 15 hónapos csúcshoz gyengült a forint az euróval és a svájci frankkal szemben: az eurót délután 4 óra körül 263,97 forinton, a frankot 217,69 forinton jegyezték.
júl. 8
19:33
Viharos idő: több embert agyoncsaptak a villámok, egy megégett (ATV)
A halottak mellett egy férfi súlyos égési sérüléseket szenvedett egy villámcsapástól, orvosi források szerint állapota súlyos.
júl. 8
19:35
Elvetemült adócsalók: több tízmilliárd euró nyomában a hatóságok (ATV)
Legelvetemültebb adócsalói nyomába ered Görögország, hogy több tízmilliárd euró visszaszerzésével és általában is a nagyobb behajtási szigorral javítson az államháztartás helyzetén.
júl. 8
19:42
Csónakos lett a Hooligans dobosából (Blikk)
Budapest - Alig két hét múlva megszületik Kiss Endi (40) harmadik kislánya, így a Hooligans dobosa még megpróbál minden percet kihasználni, hogy kedvesével, Verával és közös gyermekükkel, Kiarával (3) még hármasban együtt töltsenek időt.
júl. 8
19:42
Lezuhant egy repülőgép (HírTV)
Több tucatnyian meghaltak, mert egy repülőgép pénteken lezuhant a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kisangani nemzetközi repülőterén.
júl. 8
19:42
Újabb tömegtüntetések Szíriában (Metropol)
Több mint 450 ezer ember vonult az utcákra pénteken az észak-szíriai Hama városában, amely az utóbbi hetekben a kormányellenes felkelés egyik központjává vált.
júl. 8
19:42
Megerősítette Horvátország adósságbesorolását az S&P (Portfolio)
Az S&P megerősítette Horvátország BBB- hosszú távú valamint A -3 rövidtávú adósságbesorolását, a kilátás továbbra is negatív, írja a Reuters. A hitelminősítő véleménye szerint a jelenlegi besorolás...
júl. 8
19:42
A dohányzó nők előbb kezdenek sántikálni, mint a férfiak (ProfitLine)
A dohányzás egyik súlyos következménye, az alsó végtagi érszűkület gyakran akár mindkét láb elvesztéséhez vezethet. Egy új amerikai vizsgálat azt igazolta, hogy a betegség nőkben korábban jelentkezik, mint a férfiakban.
júl. 8
19:44
Így fest Kokó a kórházban (Blikk)
Budapest - Ecsettel a kézben vonultak kórházba a sztárok! A Mosolygó Kórház Alapítvány meghívására ugyanis piktornak álltak, hogy kifessék a Heim Pál Gyermekkórház egyik kórtermét.
júl. 8
19:44
Az ellenzékiek szerint is sikeres volt Orbán (HírTV)
Még az ellenzéki pártok híveinek is csaknem fele úgy gondolja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök sikerrel védte meg a nemzeti érdekeket az Európai Parlamentben - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.
júl. 8
19:44
Megint 220 forint felett a frank (ProfitLine)
Az euróhoz képest tartotta délutáni árfolyamát a forint péntek este, a svájci frankhoz képest viszont közel 4 forintot gyengült: az eurót kora este 263,90 forint körül, a svájci frankot kissé 221 forint felett jegyezték a bankközi devizapiacon.
júl. 8
19:46
Összeomolhat Lady Gaga (Blikk)
Los Angeles - Botránykönyvet ad ki Lady Gagáról (25) a Star magazin oknyomozó újságírója, aki szerint az énekesnő bármikor összeomolhat.
júl. 8
19:46
Megvan a szabadedzés győztese (HírTV)
Felipe Massa nyerte a Forma–1-es brit nagydíj esőben megtartott második szabadedzését.
júl. 8
19:46
Már biztos, hogy bezár az összes atomerőmű Németországban (ProfitLine)
A Bundestag után a Bundesrat is áldását adta a németországi atomerőművek bezárásához. A parlament felsőháza pénteken szavazta meg az új "atomtörvényt", amely gyökeres energiapolitikai fordulatot irányoz elő Németországban.
júl. 8
19:48
ÉLŐ: Szuperkupa döntő, Videoton-Kecskemét (Sport365)
A bajnok Videoton és a Magyar Kupa-győztes Kecskemét csapata mérkőzik a Szuperkupáért. Élő szöveges tudósítás.
júl. 8
19:48
Román utánpótlás-válogatott csatárt szerződtetett a Zalaegerszeg (Agroinform)
A ZTE négyéves szerződést kötött Vlad Bujorral, aki kétszer kapott lehetőséget a román U21-es válogatottban.
júl. 8
19:50
2x45 perc helyett 3x30 percet játszanak Katarban? (Agroinform)
Egyelőre szentségtörésnek tűnne, de az extrém meleg miatt elképzelhető, hogy a 2022-es katari vb-n a labdarúgó mérkőzések időtartama is módosul.
júl. 8
19:51
A hőségriadó első napja - vízosztás és feloldott kamionstop + képek (hirado.hu)
Közzétették a klimatizált épületek listáját, több helyen vizet osztanak, felfüggesztették a kamionstopot és tűzgyújtási tilalom van.
júl. 8
20:00
Törlesztett az énekesnő: 131 millió forint fizetett (BorsOnline)
A hírhedt Arkan felesége, Svetlana Ražnatović Ceca és nővére 500 ezer eurót fizetett be a szerb állami büdzsébe. Ez még csak a kívánt összeg egyharmada.
júl. 8
20:00
Bálint Ádám hónapokra lecseréli az Operettszínházat (Blikk)
Mivel a nyáron anyaszínháza, a Budapesti Operettszínház „szabadságra megy", Bálint Ádám (29) több hónapig munka nélkül marad, de ő sokakkal ellentétben nem pihenésre használja ezt az időszakot.
júl. 8
20:00
Meglepetés: nem Mona Lisa a legszebb (Infostart)
Miss Italia szépségkirálynő-választást tartottak az olasz képzőművészet nőket ábrázoló alkotásai között. Meglepetésre nem Mona Lisa fejére került a legszebbnek járó korona.
júl. 8
20:00
Kémregény - Civil kaszinó (videó) (HírTV)
Kémregény - de kiderül-e a végén, ki a tettes?
júl. 8
20:00
Egyenlítettünk a Davis Kupában (Metropol)
Balázs Attila három szettben legyőzte Szjarhej Betaut, ezzel a házigazda magyar válogatott a pénteki második egyes után egyenlített a fehéroroszok ellen a Gödöllőn zajló tenisz Davis Kupa-találkozón, az euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában.
júl. 8
20:00
Két embert megölt a villámSzentpéterváron (Metropol)
Szentpétervár belvárosában két embert megöltek, Moszkvában egy férfit súlyosan megsebesítettek az özönvízszerű esőzést kísérő villámok pénteken.
júl. 8
20:09
Hogyan gyógyítsunk orrszarvút – A nap képekben (hirado.hu)
Sikeresen startolt az Atlantis, autós üldözés volt az M7-esen és katamaránok lepték el a Balatont.
júl. 8
20:11
Csíkszeredában is igényelhető a magyar útlevél (hirado.hu)
A csíkszeredai konzulátuson arra számítanak, hogy a magyar állampolgárság után a magyar útlevél iránt is nagy lesz az érdeklődés.
júl. 8
20:13
Megmentett műkincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban - képekkel (hirado.hu)
Római lószerszámok, Mohács-korabeli nyereg, századfordulós kalitkás akvárium is látható szombattól a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán.
júl. 8
20:15
A júniusi amerikai payrolls adat betett a BÉT-nek is (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,28 pontos, 0,76 százalékos csökkenéssel, 22.314,15 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott, a Mol és az OTP gyengült, míg a Magyar Telekomnak és a Richternek emelkedett az ára az előző napi záráshoz képest.
júl. 8
20:18
Zamárdiba megy minden partiarc - képgaléria (BorsOnline)
Szexis csajok, trendi bulik, hőség és Balaton, semmi mással össze nem hasonlítható hangulat: ez várja azokat, akik Zamárdiba utaznak a tegnap kezdődött Balaton Sound Fesztiválra.
júl. 8
20:18
A Balaton Soundon kevert az X-Faktor sztárja (Blikk)
Zamárdi – Dukai Reginával (27) és Horváth Évával (32) "kavart" pénteken délután Vastag Csabi (28) és öccse, Tomi (19) a Balaton Soundon.
júl. 8
20:18
Nézze meg a veterán autócsodákat! (Infostart)
Több mint nyolcvan szemkápráztató autóritkaság gördül be szombat délután az idei Donau Masters nemzetközi veteránautós túra célállomását jelentő budapesti Széchenyi térre.
júl. 8
20:18
Népszavaztatna az LMP (HírTV)
Újra benyújtotta népszavazási kérdéseit az Országos Választási Bizottságnak (OVB) az LMP.
júl. 8
20:18
Visszaüt Svájcra az erős frank (Portfolio)
A legutóbbi svájci munkanélküliségi adatok azt mutatják, hogy tart a munkaerőpiaci helyzet javulása, azonban az erős frank várhatóan hamarosan negatív hatással lesz a munkahelyteremtésre az előttünk...

Keresés