Múlt szombaton egy nem mindennapi eseményre kapott meghívást szerkesztőségünk: a Magyar Kit Car Klub Egyesület meginvitált minket a szervezet által immár tízedszerre megrendezett országos épített autó találkozóra, ahol számos érdekes masinával találkoztunk.
Kijelenthetem, hogy mi már jól ismerjük a Mitsubishi elektromos büszkeségét, az együtt töltött napok alatt ugyanis nem csupán részletesen leteszteltük a praktikus kisautót, hanem 220 km-es hatótáv-rekordot is döntöttünk vele.
Az izraeli debkafile nevű biztonságpolitikai elemzőportál szerint Nicolas Sarkozy francia és Barack Obama amerikai elnök azon dolgozik, hogy szeptemberben a palesztinai arab állam egyoldalú ENSZ elismerése helyett újraindítsa a Ramallah és Jeruzsálem között megfeneklett béketárgyalásokat.
Minden bizonnyal mindenki hallott már Rosalia Lombardoról, arról az olasz kislányról, akinek holttestét 1920-ban balzsamoztatta be az édesapja, így a teste szinte teljesen ép maradt.
Két koncepció készült az igazságügyi reform keretében a bíróságok külső igazgatásának átalakításáról: a fideszes Áder János készítette modell szerint "vegyes" lenne az igazgatás egy független hivatal és a szakminisztérium közreműködésével, míg egy másik elképzelés szerint visszaállna az 1997 előtti állapot, amikor az igazságügy-minisztérium igazgatta a bíróságokat. A témáról szombaton tárgyal a…
A ma megtartott négy és fél éves hátralévő futamidejű változó kamatozású államkötvény (2015/B) aukcióján a meghirdetett 5 milliárd forintnyi mennyiségre összesen 15 milliárd forintnyi vételi...
Az ízületet az egymás felé néző csontvégek alkotják, melynek felületét a porc simává teszi megkönnyítve az ízületi mozgást. Az ízület sokféle mozgásban vesz részt hajlítás-feszítés, közelítés-távolítás, és forgó mozgás.
Az osztrák Wirtschaftsblattnak adott interjújában az UniCredit bankcsoport vezérigazgatója megismételte tavalyi állítását, miszerint 2015-ig 120 új bankfiók megnyitását tervezik Magyarországon. Az...
Letették az Audi új győri gyárának alapkövét, az ünnepségen Orbán Viktor azt mondta, ez a cég olyan, amilyennek Magyarországot látni szeretnénk: van jövője, modern, és sok-sok magyar embernek ad munkát
Először emelkedett a lélektani határnak tekintett ezer bázispont fölé a portugál államadósság törlesztéskockázati biztosítási tranzakcióinak (CDS) árazása a csütörtöki londoni kereskedésben, és több m...
Veszélyt hoz-e kiskorú gyerekeinkre a virtuális forradalom? Van-e félnivalónk, ha családi képeket töltünk fel egy fotótárhelyre? Nőtt-e a pedofilok száma az internet megjelenése óta? Megannyi kérdés.
Nagy örömmel jelentjük be, hogy az 125 éves Triumph, negyedszerre megrendezett tehetségkutató versenyén Bódis Boglárka első helyezést ért el, az általa megálmodott fehérneművel.
Lódz - A magyar miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön adta át ünnepélyes keretek között az Európai Unió igazságügyi elnökségét lengyel kollégájának.
Bár a vonatkozó jogszabály csak 2012. január 1-től tiltja a dohányzást a középületekben, az Országgyűlés elnöke már augusztus közepétől megszünteti a cigarettázási lehetőséget az Országházban. Kövér László a parlament elnöke ezt csütörtökön, a házbizottság ülésén jelentette be - tájékoztatta az MTI-t Altorjai Anita.
Nincs összefüggés a kémbotrány és Földesi-Szabó László áfacsalási ügye között – nyilatkozta a hírTV-nek az Egymásért Alapítvány kuratóriumi elnökének védője, Berényi András.
Az Országgyűlés elnöke kidolgoz egy olyan szabályzatot, amely világos, kiszámítható rendelkezéseket és szankciókat is tartalmaz a parlamenti képviselők plenáris ülésen való viselkedésével kapcsolatban.
Az erősödő inflációs kockázatok miatt és a lassuló növekedés, illetve az enyhülés jeleit nem mutató adósságválság ellenére 25 bázisponttal 1,5 százalékra emelte irányadó rátáját az Európai Központi...
A teljesen magyar fejlesztésen alapuló Metapay Fesztiválkártya szponzora a világ legelismertebb és leginnovatívabb kártyatársasága, a MasterCard, amely pénzügyi támogatást nyújtott a készpénzmentes fizetési megoldás megvalósításához.
A hamarosan a kormány elé kerülő Nemzeti Energiastratégia szerint 2030-ra 30 százalékkal nő Magyarország villamos energia igénye - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára csütörtökön, a paksi atomerőműben tartott sajtótájékoztatón.
Mintegy 1,5 milliárd euró hitelre lesz szükség, ha a Nemzeti Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben lefektetett célok megvalósulnak - állapítja az ING Bank az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
Az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank ismét kamatemelés mellett döntött, amelynek nyomán az euró alapkamata 25 bázisponttal 1,5%-ra emelkedett.
Ma este 20 órától a Ferencváros az Ulisses FC ellen lép pályára az örmény fővárosban. A keret ma délelőtt megnézte a várost. Nézd meg te is, ahogyan Félixék várostnéztek.
Mesébe illő dolog történt a hétéves angol Kai Fifielddel, akire egy nyaralás alkalmával figyeltek fel a Barcelona játékos megfigyelői. A jóval idősebbek közül is kitűnő fiút azonnal meg is hívták a katalán óriásklubhoz egy próbajátékra, és jó esélye van, hogy a Barca akadémiájára kerüljön.
Ismét kamatot emelt az Európai Központi Bank (EKB). A bank kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal, 1,5 százalékra növelte az irányadó euróövezeti kamatot.
A MOL-részvények kapcsán nem lehet kémkedésről beszélni, az oroszok nem olyan hülyék, hogy azt higgyék, egy KGB-sből magyar hírszerző főnököt csinálhatnak – interjú Földi Lászlóval, a hírszerzés egykori műveleti igazgatójával.
Amerikai katonai szakértők szerint az Irán által támogatott iraki fegyveresek egyre kifinomultabb fegyverekkel és egyre hatásosabban hajtanak végre merényleteket katonai célpontok ellen, a civileket sem kímélve. Hétfőn 5, kedden pedig 35 ember halt meg, sok nő és gyermek.