A belügyminiszter szerint nincs szükség sem önkormányzati rendőrségre, sem pedig csendőrségre, mert a fegyveres szervezetek el tudják látni közrendvédelmi feladataikat.
Nem sikerült David Haye-nek a trónfosztás, továbbra is Vladimir Klicsko a nehézsúly királya. A brit edzője, Adam Booth sem bízik már sportolójában, azt ajánlja a bunyósnak, vonuljon vissza, mielőtt újra péppé verik a ringben.
A kormány a múlt héten tárgyalta és a következő hetek egyeztetései után döntést hoz arról, hogy milyen ütemezéssel, milyen megállapodásokkal váltsák ki a jelenlegi PPP-szerződéseket – közölte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kedden az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságában.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint Horvátország nem terjesztett elő kiadatási kérelmet, amit az Európai Kiadatási Egyezmény alapján tehetne meg - közölte a Mol elnök-vezérigazgatójának ügyével kapcsolatban az MTI érdeklődésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kommunikációért felelős államtitkársága kedden.
A magyar állam határozott tulajdonosi álláspontja az, hogy a Mol és az INA közötti szerződés semmilyen módosításához nem járul hozzá - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban, sajtótájékoztatón. Korábban egy horvát lap arról írt, hogy a horvát kormány akár fel is mondhatja a Mol-INA-szerződést.
2011. július 4-én több internetes portálon félrevezető információ jelent meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével kapcsolatban, amikor arról írtak, hogy az idei költségvetési hiányt növelő 12 milliárd forint zömét a PSZÁF kapja - olvasható a felügyelet sajtóközleményében.
A magyar állam határozott tulajdonosi álláspontja az, hogy a Mol és az INA közötti szerződés semmilyen módosításához nem járul hozzá - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Strasbourgban, sajtótájékoztatón. Korábban egy horvát lap arról írt, hogy a horvát kormány akár fel is mondhatja a Mol-INA-szerződést.
Több internetes portálon félrevezető információ jelent meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével kapcsolatban, amikor arról írtak, hogy az idei költségvetési hiányt növelő 12 milliárd forint zö...
Lábon talált egy gyermeket egy légfegyverből leadott lövés Miskolcon. A műanyag lövedéket egy 16 éves fiú lőtte ki az egyik közintézmény tetejéről - értesült a HavariaPress.
Traktorral ütközött egy vonat a Kaposvár és Siófok közötti vasútvonalon, két ember megsérült - közölte az MTI-vel a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense kedden.
Szergej Lavrov bejelentette, hogy a közel-keleti közvetítő kvartett július 11-én, Washingtonban ül össze. Erről az orosz külügyminiszter kedden Moszkvában, egy palesztin küldöttséget fogadva számolt be.
A MOL-os pletykák és cáfolatok határozzák meg eddig a mai napon a hazai parkett fő csapásirányát, ahol a még mindig érezhető bizonytalanság jeleként a BUX 0,3%-os csökkenést mutat 8,8 milliárd...
A közúti közlekedésben részt vevő - majdnem - minden jármű számára kötelező jelleggel írja elő a jogszabály a felelősségbiztosítás meglétét. Mivel ilyen tartalmú papír nélkül még működőképesek a motorral hajtott járművek is, így az üzemeltetőik egy része hajlamos megfeledkezni ezen szerződés megkötéséről. Az általuk okozott károkat - közvetve - a többi, szerződéssel rendelkező és a díjat szabály…
A belügyminiszter szerint nincs szükség sem önkormányzati rendőrségre, sem pedig csendőrségre, mert a fegyveres szervezetek el tudják látni közrendvédelmi feladataikat.
Hoszni Mubarak távozása óta egyre rosszabbul mennek a dolgok az egyiptomi gazdaságban. A problémák enyhítése érdekében az Egyesült Arab Emirátusokon túl több más Öböl-ország is felajánlotta...
Romániában 150 ezer pályázat érkezett be a Szülőföldön magyarul nevű oktatási-nevelési program keretében - közölte Burus Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke.
A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács vezetője szerint semmiféle tárgyalások nem voltak a rezsim képviselőivel, így az oroszok által sürgetett tűzszünetet sem vitathatták meg. A moszkvai vezetés szerint a líbiai helyzet kizárólag úgy stabilizálható, ha haladéktalan tűzszünet jön létre, és külföldi közvetítéssel tárgyalások kezdődnek a konfliktusban érintettek között.
A Magyar Posta Zrt. Igazgatósága június 29-i ülésén megvitatta és elfogadta a társaság új stratégiáját, amivel a 2013-ban esedékes piacnyitás következményeire készül fel a társaság. Az új üzletstraté...
Júniusban és az első félévben egyaránt időszaki csúcsot döntött a felszámolások száma Magyarországon - közölte az Opten céginformációs szolgáltató keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
A tavalyi évhez hasonlóan alakulnak a magyarok nyaralási tervei: a 18-64 évesek háromnegyede gondolkodik pihenésben, azoknak a fele, akik utazást is terveznek, külföldre is menne.
A Daxban most már jó pár napja láthatunk egy elég erős menetelést. Most jelenleg a Fibo expansion 161.8%-nál jár, ami már egyszer megállította a menetelését. A 7500-as szint is olyan pszichológiai szint, ami nagyon erős, tehát ha valakinek kötés kényszere van, akkor itt lehet egy jó beszállási lehetősége. Arra mindenképpen figyeljünk, hogy ha ezt a szintet átviszi, akkor 7610-ig lehet meg sem fog…
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2011. július 4-én 1.887 darab törzsrészvény került értékesítésre az OTP Bank Nyrt. Bankcsoporti Javadalmazási Politikája keretében - olvasható a BÉT honlapján.
Pintér Sándor szerint az elmúlt egy évben 40 százalékkal csökkent a tulajdon elleni szabálysértések száma. Az ellenzéki pártok szerint azonban a belügyminiszter nem tett rendet két hét alatt. Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága elmúlt éves tevékenységéről hallgatta meg a tárcavezetőt.
A tervezettnél nagyobb mértékben emelkedik a bioetanol jövedéki adója. Így az E85-ös bioüzemanyag után fizetendő adó összege literenként 40 forint lesz az eredetileg tervezett 12 forint helyett.
Gyilkosság áldozatává vált gyermek mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét is feltörte és lehallgatta az egyik legnagyobb brit bulvárlap, amely ellen évek óta vizsgálat folyik hasonló - főleg politikusok és a showvilág sztárjainak sérelmére elkövetett - cselekmények miatt. Az ügyben kedden a brit kormányfő is megszólalt.
Az eurózóna adósságválsága a görög helyzet ideiglenes rendezésével nincs még megoldva, sőt, meglehetősen borús kép tárul elénk, ha végiggondoljuk, hogy mi is jön azután, hogy a görögöket az Európai...
Júniusban és az első félévben egyaránt időszaki csúcsot döntött a felszámolások száma Magyarországon - közölte az Opten céginformációs szolgáltató keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.