A magánnyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadásával együtt a bevétel 5475 milliárd forint, a kiadás pedig 3273 milliárd forint volt az első negyedévben
Az elmúlt hat hónapban 1570 felszámolási kérelem érkezett a Pest Megyei Bíróságra, csaknem 300-al kevesebb, mint 2010. első félévében, miközben a folyamatban lévő felszámolási ügyek száma meghaladja a 4.200-at – közölte a gazdasági kollégium vezetőjének információi alapján a megyei bíróság szóvivője kedden az MTI-vel.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a tavalyi 25,834 milliárd forintos konszolidált adózás előtti veszteség után még az idén is 3,171 milliárd forintos mínusszal számol, mert a nagy hitelekkel kapcso...
Szerdától lehet kereskedni a telekommunikációs tevékenységgel foglalkozó Business Telekom Kft. (BTel) kötvényeivel és a kereskedés névértéken, 10 ezer forinton kezdődik - közölte a BÉT a honlapján kedden.
Az elmúlt időszakban egyértelműen romlottak a globális gazdasági növekedési kilátások. Különösen az Egyesült Államok gazdasága veszített a lendületéből, miközben a feltörekvő országok, élükön Kínával, határozottan fékezik a gazdasági növekedést. Ezt a képet tovább súlyosbítja, hogy az eurózóna adósságválságának megoldása is nehéz feladatnak ígérkezik - olvasható a K&H Alapkezelő…
Az elmúlt szezonban kevés játéklehetőséget kapott, ezért elhagyja az Arsenal labdarúgócsapatát, Nicklas Bendtner, a londoni együttes dán válogatott csatára
Nevet kaptak azok a kis tigrisek, amelyek hat héttel ezelőtt születtek a Fővárosi Állat - és Növénykertben. A vadmacskák nemét a gondozóik is csak tegnap tudták meg.
Több államtitkár ellen is eljárás indult bűncselekmény elkövetése miatt a kormányváltást követően, a Vidékfejlesztési Minisztérium egykori államtitkára ügyében már ítéletet is hirdetett a bíróság. Szilvásy György azonban az első olyan miniszter, akit őrizetbe vettek.
A készülő 2014-ig szóló középtávú fogyasztóvédelmi politika egyik alapvetése a magas szintű fogyasztóvédelem megteremtése – hangsúlyozta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottsága által szervezett nyílt napon.
A Budapesti Corvinus Egyetem díszpolgári címét adományozták Aliza Bin-Noun budapesti izraeli nagykövetnek kedden. A diplomata az ünnepségen azt mondta, Magyarországot és Izraelt nagyon különleges kapcsolat fűzi össze.
A Portfolio.hu egyedülálló Trader Mentor programja mindenki számára elérhetővé teszi a kiemelkedő színvonalú, gyakorlatorientált tőzsdei oktatást. Soron következő előadásunk alkalmával, július 11-én,...
Szeptember 1-től már csak legfeljebb 90 napig kapnak álláskeresési járadékot a munkanélküliek szemben a jelenlegi 270 nappal. Magyarország így az uniós államok közül a legrövidebb ideig támogatja a munka nélkül maradottakat. A lépés azért is aggályos lehet, mert a statisztikák szerint a munkanélküliség átlagos időtartama több mint másfél év. A munkanélküli-ellátás rendszere ugyanakkor nem…
Az E-Star tőkeemelését a mai napon a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság bejegyezte. A változás következtében a cég jegyzett tőkéje 26 400 000 Ft, a részvények száma és névértéke 2 640 ...
Az elmúlt évtizedben az Egyesült Államokban hihetetlen mértékben megnőtt a császármetszések aránya, leginkább Connecticutban és Rhode Islanden. A korábbi kutatások adatai csak a születési adatokat dolgozták fel, és nem tüntették fel a műtét specifikus indikációit vagy okait.
Geszti Péter új zenekara, a Gringo Sztár egy dal erejéig már bemutatkozott a Csillag Születik döntőjében, első koncertjüket viszont július 15-én tartják meg a siófoki Coke Clubban. A reggae, dzsessz, pop, rap, ska és balkáni népzene elemeit ötvöző formációban Gereben Zita és Sapszon Orsolya állnak Geszti mellett a színpadon. Játék!
Felminősítette az elsőrendű osztályzati sávon belül Észtországot kedden a Fitch Ratings, az igen jó észt növekedési és közpénzügyi helyzettel indokolva a lépést.
Tűzoltók mentették meg azt a kilenc embert, akik egy skóciai vidámpark meghibásodott hullámvasútján ragadtak. Volt, aki több mint nyolc órán át lógott húsz méter magasban.
Jövő ősztől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban, és ennek megvalósítását létesítményfejlesztési programokkal kívánja segíteni a kormány - jelentette be Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának július 5-ei ülésén.
Egy 2009-es egyiptomi fűszermag-szállítmány lehetett a forrása a tavasz végi németországi hasmenésjárványnak az Európai Unió élelmiszerbiztonsági ügynöksége (EFSA) szerint.
A belügyminiszter szerint nincs szükség sem önkormányzati rendőrségre, sem pedig csendőrségre, mert a fegyveres szervezetek el tudják látni közrendvédelmi a feladataikat.
Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatójának előzetes kiadatását, írja a Népszabadság több, egymástól független forrásra hivatkozva. Az ügyben...
Orbán Viktor szerint semmilyen jelentősége nincs annak, hogy az Európai Parlament (EP) képviselői milyen határozatot fogadnak el a magyar alaptörvényről, „ez egy jottányit sem befolyásolja a magyar parlamenti képviselők munkáját”.
Viszonylag rövid idő alatt sikerült a Dominique Strauss-Kahn (a francia sajtóban: DSK) nem túl dicső távozása miatt megürült IMF vezérigazgatói széket betölteni. A megválasztott új vezérigazgató,...
Felminősítette az elsőrendű osztályzati sávon belül Észtországot kedden a Fitch Ratings, az igen jó észt növekedési és közpénzügyi helyzettel indokolva a lépést.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén kedden elsöprő többséggel szavazták meg azt a javaslatot, miszerint az Európai Unió 4,54 milliárd eurót utal vissza a tagállamoknak a tavalyi EU-k...
A gépkocsik előéletét tartalmazó adatbázist hoz létre az Autós Nagykoalíció és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) - jelentették be a két szervezet vezetői az együttműködési megállapodás aláírásakor kedden Budapesten.
Owen Hargreaves, a Manchester United folyamatosan sérüléssel bajlódó középpályása fitneszvideókat rakott fel magáról a Youtube-ra, hogy így bizonyítsa, újra játékra kész.
Megkezdődött az idei kiemelt élelmiszerbiztonsági ellenőrzés - közölte Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási államtitkárságának helyettes államtitkára kedden Budapesten az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága élelmiszerbiztonsági albizottságának ülésén.