Szerdán nulla órától literenként bruttó két forinttal csökken a gázolaj és szinten marad a benzin ára. A gázolaj árának csökkenését a forint árfolyamának erősödésének köszönhetjük, hiszen a dollárban mért jegyzésár a héten stagnált....
Épp egy, a motoros bukósisak kötelező viselése ellen szervezett tüntetésről hazafelé tartott egy New York-i férfi, mikor a kormányon átrepülve az aszfalthoz csapódott a feje, és a helyszínen meghalt.
Megkaphatja visszatartott állami támogatásait a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), mivel igazolta, hogy megfizette tartozásait - összegezte a szövetséget érintő vizsgálatáról szóló jelentésében az elszámoltatási kormánybiztos.
A meglepetésszerű fordulat Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutalap volt főigazgatójának New York-i büntetőügyében továbbra is a francia lapok címlapján szerepel: a hétfői szerkesztőségi cikkek a francia szocialista politikus elnökjelöltként való visszatérésének lehetőségét, illetve az amerikai igazságszolgáltatás működését kommentálták.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) korrupcióellenes tevékenysége az integritás, a helyes magatartás kultúrájának erősítésével, és az ellenőrzések szerepének növelésével válhat hatékonyabbá, a korrupció elleni küzdelemben pedig az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre - derül ki az ÁSZ Kutató Intézetének (ÁSZKUT) legújabb tanulmányából.
A múlt pénteken megindultak volna az első visszaigénylések a magánnyugdíjpénztáraktól az állami rendszerbe visszalépett tagok reálhozamánál. A rendszer teszteléseként tervezett kisebb kisebb tételű kezdeményezések azonban elmaradtak - írja a Napi Gazdaság.
Orbán Viktor a demokráciát és a munkát ünnepli a szociális konzultáció eredményeinek ismertetésekor. A Jobbik parasztvakításról beszél, az LMP pedig arról, hogy a kabinet gyáva egy népszavazáshoz.
A koreográfus Harangozó Gyula megbetegedése miatt elmarad a Győri Balett Zorba bemutatója ősszel, premier nélkül azonban nem marad a társulat és a közönség a következő évad elején.
A Virgin Racing alakulata hétfőn délelőtt hivatalos közleményben tudatta, hogy technikai megállapodást írt alá a Forma-1 egyik élcsapatával, a McLaren-Mercedesszel.
A magyar beszállítóktól származó termékek értéke és mennyisége évek óta növekszik az étteremláncnál: 2009-ben 13,9 milliárd forint értékben 18.670 tonnányi magyar árut vásárolt a gyorsétteremlánc Magy...
Elismerte a hadsereg az új thaiföldi kormányt. A hétvégi szavazáson jelentős többséget szerzett Jingluck Shinavatra közölte: koalíciós kormányt alakít. Az ország történetében először került nő a miniszteri székbe.
Megkaphatja visszatartott állami támogatásait a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), mivel igazolta, hogy megfizette tartozásait - összegezte a szövetséget érintő vizsgálatáról szóló jelentésében az elszámoltatási kormánybiztos.
Elfogtak a rendőrök három tizenéves fiatalt, aki kirabolt egy 87 éves nőt Tiszatarjánban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel hétfőn.
Budapesten a kilakoltatási és árverezési moratórium feloldásával egy időben, mintegy 152 újlakás projekt áll értékesítés alatt, melyben 3056 már felépült, de még el nem adott újlakás található, ez...
Az EU gazdasági kormányzását megújító, hat jogszabályból álló törvénycsomagot várhatóan csak a nyári szünet után, szeptemberben fogadja el az Európai Parlament - mondta Kármán András, a Nemzetgazdaság...
Az EU gazdasági kormányzását megújító, hat jogszabályból álló törvénycsomagot várhatóan csak a nyári szünet után, szeptemberben fogadja el az Európai Parlament - mondta Kármán András a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén.
Mintegy 300 millió euró értékű problémás hitelügylettel küszködik az Arab-félszigeten a Raiffeisen Bank International - tudta meg az osztrák Die Presse. Ez az összeg nagyobb, mint a bankcsoport idei...
Jövőre a MotoGp-ben szeretne szerepelni Stefan Bradl, a Moto2-es gyorsasági motoros géposztály listavezetője. A német versenyző elmondása szerint egy élcsapattal tárgyal.
Sokfélét lehet kezdeni a divatdiktátor Naoto Fukusawa netbookjával, csak észrevétlennek maradni lehetetlen vele. Tíz tesztből kilenc dicséri: ami bennünket illet, képtelenség volt bárhol úgy elővenni, hogy ne kapjunk válogatott beszólásokat.
Lerobbant egy mentőhelikopter a 8111-es számú úton Tabajd és Vál között miután ellátott egy fejsérült gyereket, és fel akart szállni. A legutolsó tájékoztatás szerint a szerelők már úton vannak Budapestről.
Placerville - Megdöbbentő részletekre derült fény a 18 évig szexrabszolgaként tartott Jaycee Lee Dugard (31) most megszerzett vallomásából, a bírósági papírokhoz a The Sunday Times újságírója jutott hozzá.
A külügyminiszter szerint sok tekintetben erősebb lett Európa, mint amilyen hat hónappal korábban volt. Az MSZP ugyanakkor úgy látja, bár a szakmai feladatokat valóban jól látta el a magyar soros EU-elnökség, a „negatív politikai elemek” miatt összességében nem volt sikeres.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) felmérése szerint több mint hatezer szakorvos és rezidens hagyhatja el jövőre az országot, ha a következő fél évben nem dolgoznak ki olyan életpályamodellt, amely itthon tartaná őket.
Optimista várakozások és bizakodásra okot adó első öt hónap után megtorpant a magyarországi újautó piac 2011 júniusában. Ettől az évtől minden érintett többet, jobbat várt, mint amilyen a 2010-es...
Az új, széleskörű svéd kísérlet szerint a mammográfiás vizsgálat még annál is nagyobb mértékben csökkentheti az emlőrák okozta halálozást, mint a legtöbb szakértő korábban gondolta.
Peking - Kérdő tekintettel néz anyjára sokszor a szamár apától, és zebra mamától született kis „szambra", vagy „zebmár" gyerek, honnan lett ilyen divatos csíkos harisnyája.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök és a libanoni külügyminiszter a június végén tartott teheráni „Terrorizmus Ellenes Nemzetközi Konferencián” a térséget fenyegető veszélyekről értekezett. A felek megállapodtak abban, hogy Izrael komoly fenyegetés a térségre, valamint a Hezbollah terrorszervezet által hatalomra segített bejrúti kormányra.