BIATORBÁGY – Eltávolodott a szakmájától, a családjának él Görbe Nóra, aki öt évvel ezelőtti esküvője óta eltűnt a nyilvánosság elől. Most, hogy ismétlik a tévében egykori legendás sorozatát, a Lindát, a színésznő betekintést engedett új életébe.
Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy a múlt hét Európában a kínaiakról szólt. Ven Csia-paót (Wen Jiabaot) miniszterelnök Budapest után Berlinben is nagy visszhangot kiváltó látogatást tett. Utánanéztünk, mit köszönhet a világ a távol-keleti országnak.
A médiatörvény hatálya az internetes sajtótermékekhez fűzött kommentekre, blogbejegyzésekre, fórumokra nem terjed ki, és az internetes vagy nyomtatott sajtótermékek esetében eleve csak a június 30-át követően megjelent tartalommal kapcsolatban alkalmazható - mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja az MTI-nek.
Az ukrán óriás legyőzte a brit David Haye-t a hamburgi Imtech-Arenában tartott mérkőzésen, így a WBA bajnoki címét is megszerezte eddigi három öve mellé.
Ma tartja XXIV. kongresszusát a Fidesz; a Millenáris Parkban rendezendő tisztújító tanácskozáson várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.
Az ukrán Vlagyimir Klicsko legyőzte a brit David Haye-t a hamburgi Imtech-Arenában szombaton tartott mérkőzésen, így a Nemzetközi Bokszföderáció, a Boksz Világszervezet és Nemzetközi Bokszszervezet nehézsúlyú világbajnoki címe mellé megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) bajnoki címét is.
A színházba járók rémálmának számít elbóbiskolni, ne adja az ég, még horkolni is. Egy londoni társulat azonban megtöri a tabut, Altató című előadásával szó szerint álomba ringatja nézőit.
100 millió dolláros (kb. 18 milliárd forintos) bankbetétről tanúskodó számlakivonat-cetlit hagyott valaki egy New York-i pénzkiadó automatánál. A megtaláló igencsak meglepődött, annyira, hogy lefotózta és közzétette a világhálón.
Májusban az Európai Unió 19 országában csökkent a munkanélküliség az egy évvel korábbihoz képest. A legnagyobb javulást a balti országok érték el, akik igen magas, 20% körüli munkanélküliségi rátáról...
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) egyik legjobb irányítója, Michael Vick csúcsszerződést kötött a világ egyik legmeghatározóbb sportszergyártó cégével a Nike-val. Az amerikai cég négy év után kötött ismét szerződést a futballistával.
Ma tartja XXIV. kongresszusát a Fidesz; a Millenáris Parkban rendezendő tisztújító tanácskozáson várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.
Videóhíradó A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Leszállásra kényszerített az amerikai légierő egyik vadászgépe egy kis repülőt, amely áthaladt a Camp David-i elnöki rezidenciát övező tiltott légi zónán szombat délután.
A médiatörvény hatálya az internetes sajtótermékekhez fűzött kommentekre, blogbejegyzésekre, fórumokra nem terjed ki, és az internetes vagy nyomtatott sajtótermékek esetében eleve csak a június 30-át követően megjelent tartalommal kapcsolatban alkalmazható - mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja az MTI-nek.
Szinte fele-fele arányban oszlik meg a franciák véleménye arról, hogy visszatérjen-e Dominique Strauss-Kahn a politikai életbe, miután egy manhattani fellebbviteli bíróság óvadék nélkül megszüntette a politikus házi őrizetét pénteken.
Az Alkotmánybíróság (Ab) következő elnökéről dönthet az Országgyűlés jövő heti, egynapos ülésén; a képviselők emellett összesen tíz törvényjavaslatról, illetve jogszabály-módosításról is szavazhatnak hétfőn.
A médiatörvény hatálya az internetes sajtótermékekhez fűzött kommentekre, blogbejegyzésekre, fórumokra nem terjed ki, és az internetes vagy nyomtatott sajtótermékek esetében eleve csak a június 30-át követően megjelent tartalommal kapcsolatban alkalmazható - mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja az MTI-nek.
A pénteki polgári esküvő után, szombaton vallási ceremónián is örök hűséget fogadott egymásnak a monacói herceg és Charlene Wittstock dél-afrikai úszónő. A szertartásra és az azt követő gálára celebeket és sportolókat, európai uralkodókat, államfőket hívtak meg, köztük Schmitt Pál köztársasági elnököt is.
Az ukrán Vlagyimir Klicsko legyőzte a brit David Haye-t a hamburgi Imtech-Arenában szombaton tartott mérkőzésen, most megnézheted az utolsó, 12. menetet.
Az ukrán Vlagyimir Klicsko legyőzte a brit David Haye-t a hamburgi Imtech-Arenában szombaton tartott mérkőzésen, így a Nemzetközi Bokszföderáció, a Boksz Világszervezet és Nemzetközi Bokszszervezet nehézsúlyú világbajnoki címe mellé megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) bajnoki címét is.
A 81 kg-os súlycsoportban szereplő Nagysolymosi Sándor bronzérmet szerzett a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatának Miamiban rendezett viadalán.
Belgiumban 20 eurócent, azaz csaknem 53 forintot lehet leírni kilométerenként, Hollandiában 40 forintot, Nagy-Britanniában pedig mérföldenként 35 forintot adnak.
Nem sok esélyt ad Obama elnök újraválasztásának Karl Rove, George W. Bush egykori legfőbb politikai tanácsadója, a 2000-es és 2004-es választási kampányok fő tervezője. Az „Építész” szerint ennek elsődleges oka a gazdaság gyenge helyzete, ezen belül is a magas munkanélküliség. A Hetek elemzése.
Mint egy hatalmas labdát hurcoló csontváz, mondják Victoria Beckhamről barátai, akik roppant mód aggódnak a várandós sztármamáért. A focista neje ugyanis egy dekát sem hízott terhessége alatt.
Az autóipar állandóan három-négy éves lemaradásban van a szórakoztatóelektronikai ipar újításainak integrálásában, ennek a hosszadalmas tesztidőszak az oka. Lukács József, a Dension Kft. műszaki igazgatója szerint a megoldás az lenne, ha az autógyárak lemondanának a beépített lejátszók használatáról, ám ezzel jelentős bevételtől esnének el.
Az Argentínában zajló Copa Américán, az A csoport második mérkőzésén a kolumbiai válogatott 1-0-ra nyert a 23 éven aluli játékosokkal felálló Costa Rica-i csapat ellen. A találkozó sorsát alapvetően befolyásolta, hogy a chilei játékvezető a 23. percben kiállított egy futballistát a közép-amerikaiak közül.
Tavaly a megelőző évinél 10 százalékkal több cégnél, gyakorlatilag minden vállalatnál volt 3 és 5 százalék körüli bérfejlesztés, és a béren kívüli juttatást adó munkáltatók száma is nőtt - derül ki a DGS Global tanácsadó cég és az Ernst and Young közös felméréséből, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatták....
Tavaly a megelőző évinél 10 százalékkal több cégnél, gyakorlatilag minden vállalatnál volt 3 és 5 százalék körüli bérfejlesztés, és a béren kívüli juttatást adó munkáltatók száma is nőtt - derül ki a DGS Global tanácsadó cég és az Ernst and Young közös felméréséből, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatták.
Ahhoz, hogy hajunk mindig szép legyen nem elegendő pusztán kívülről megfelelően ápolni. A dús és ragyogó haj főleg belső tényezőkön múlik, így többek közt azon, hogy milyen ételeket fogyasztunk.
A médiatörvény hatálya az internetes sajtótermékekhez fűzött kommentekre, blogbejegyzésekre, fórumokra nem terjed ki, és az internetes vagy nyomtatott sajtótermékek esetében eleve csak a június 30-át követően megjelent tartalommal kapcsolatban alkalmazható - mondta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja az MTI-nek.
Az ukrán Vlagyimir Klicsko legyőzte a brit David Haye-t a hamburgi Imtech-Arenában szombaton tartott mérkőzésen, így a Nemzetközi Bokszföderáció, a Boksz Világszervezet és Nemzetközi Bokszszervezet nehézsúlyú világbajnoki címe mellé megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) bajnoki címét is.
A Bellville Rodair, nemzetközi szállítmányozási cég 200 m2-es loft stílusú irodaterületre írt alá bérleti szerződést a GVA Robertson által képviselt RiverPark Irodákban. A brit-kanadai gyökerekkel...
A Röszke Autópálya-határállomás előtt átkelésre várakozó járművekbe rohant egy személyautó, amelyet egy görög állampolgár vezetett. A hajnalban történt balesetnek hat sérültje van.