Meghalt Mihalisz Kakojannisz, a Zorba, a görög című 1964-ben készült filmklasszikus rendezője. A 89 esztendős Kakojannisz hétfő hajnalban szívinfarktust követő komplikációk következtében halt meg - közölte az athéni kórház, ahol ápolták.
Már nem biztos, hogy színház lesz a volt Mikroszkóp, a Kabaré24 helyén nyilatkozta a fővárosi önkormányzat illetékese. Korábban még azt is biztosra mondták, hogy a kabaré hagyományait megőrző intézmény marad a Nagymező utcában, aztán legalább annyi volt tuti, hogy színház.
A koszovói rendőrség különleges egysége megpróbált elfoglalni két átkelőt kedd hajnalban a zömmel albánok lakta fiatal állam északi részén, a Szerbiával közös határon - közölte Bajram Rexhepi koszovói belügyminiszter. Az egyik átkelőt, Brnjak határállomást a koszovói rendőrök ellenőrzésük alá vonták, de a másikhoz, Jarinje határátkelőhöz nem jutottak el, mert feldühödött helyi szerbek állták…
Még az MSZP-s vezetésű Baranya megyei önkormányzat döntött arról, hogy magánkézbe adja a megyei kórház gyógyszertárát; a nem működő gyógyszertár miatt a következő években 223 millió forintot kell visszafizetni a HospInvest Rt. jogutódjának, a Donátus Pharma Kft.-nek.
Nem nyugodhat egy sírban szeretteivel V. István, aki egy késsel megölte szerelmét, édesanyját, nagymamáját, majd saját magával is végzett. A fiú rokonai értetlenül állnak a tragédia előtt
A tengeri szélerőművek támogatása a célja Németországnak azzal, hogy leállítja az atomerőműveit – fejtette ki Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója.
A hosszabb távú kilátásokat pozitívnak tartja, ennek ellenére meredeken, újabb három fokozattal rontotta a görög államadósság besorolását a Moody's hitelminősítő. A csütörtökön bejelentett uniós segélyprogram a Moody’s szerint azt jelenti, hogy a görög csőd esélye gyakorlatilag 100 százalék. Ez, és az amerikai adósságplafon rendezése körüli bizonytalanság ma ismét erősítette a frankot, és…
Tovább tart a bizonytalanság az egy hét múlva kezdődő Sziget Fesztivál körül: az oda bejelentett tüntetésen túl a tíz emelet magas toronynak továbbra sincs engedélye.
Bombafenyegetés miatt feltartóztatták a TAM brazil légitársaság frankfurti járatát a Rio de Janeiró-i repülőtéren. A gép már felszállásra készült a riói nemzetközi repülőtérről helyi idő szerint hétfő este, amikor egyik utasa közölte, hogy pokolgép van a fedélzeten.
Vizsgálatot kért az amerikai képviselőház etikai bizottságától egy szexbotrányba keveredett demokrata képviselő ellen Nancy Pelosi, a ház demokrata kisebbségének vezetője - közölte hétfőn a CNN.
A Fehér Ház ma nyilvánosságra hozta a Harry Reid vezetésével elkészült tervet, mely szerint 2700 milliárd dollárral csökkentenék az amerikai deficitet a mostani évtizedben. Reid tervében szerepel...
Pályázati úton csaknem tizenhatmilliárd forintot fordít a kormány 2013-ig nagy létszámú bentlakásos szociális intézmények átalakítására és felújítására.
Egész éves napsütés, kétszámjegyű árnövekedés évente, stabil hozamtermelés. A válság előtt ezek az érvek lebegtek a Floridában ingatlant vásárló magyar és más európai kisbefektetők szeme előtt. A...
Az új munka törvénykönyvében olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja, ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni - mondta az MTI-nek hétfőn Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által közzétett…
Összesen 224 politikusnak kell 98 százalékos különadót - hozzávetőleg összesen 75 millió forintot - fizetnie a 2010-ben kapott végkielégítése után a törvényben előírt július 31-i időpontig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlése szerint.
A magyar államháztartási hiány jövőre jóval nagyobb lehet a kormány által vártnál, mert a lassuló gazdasági növekedés veszélyezteti a fiskális terveket
Hollywoodi szuperprodukció készül a tavaly 69 napra a föld alatt rekedt chilei bányászok történetéből, a film mögött a Fekete hattyú és a Viharsziget című kasszasikerek producere áll majd.
Mint vakmerőségüket fitogtató, egymás felé robogó autóval közeledő fiatalok, úgy vetélkednek egymással a washingtoni politikusok az adósságplafon kérdésében: aki nem rántja félre a kormányt az augusztus 2-i, végső határidő előtt, az nyer. Csakhogy az ő esetükben a kockázatos presztízsjáték tétje nem a saját testi épségük, hanem az Egyesült Államok fizetőképessége.
Oslo-Budapest - Magyarországon is keresik a titkosszolgálatok, a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a rendőrség a norvég mészáros, Anders Behring Breivik (32) összeesküvőtársait!
Kifogyott a papírból a brit adóhivatal, ezért aztán több százezer lakosnak nem tud küldeni idejében az adóbefizetés esedékességére emlékeztető levelet.
Újabb fajsúlyos politikusok szállhatnak ringbe közel fél évvel a republikánus előválasztások kezdete előtt, így akár még alapvetően is módosulhatnak a mostani esélyek – derül ki a Gallup legújabb kutatásából. Bár még nagyon sok van hátra a választásokig, de az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a republikánus tábor egyelőre a végletekig megosztott az „elnökjelölt-jelöltek” megít...
A sanghaji vizes vb kedd délelőtti - budapesti idő szerint hajnali - selejtezős úszóprogramjában fél tucat magyar indult három számban: testvériesen elosztva valamennyiben ketten próbálkoztak, és egy híján mindegyikük igyekezetét siker koronázta, hiszen továbbjutottak az előfutamokból. Ráadásul Kis Gergő országos csúcsát megjavítva lett döntős 800 m gyorson.
Újabb tíz bélyegből álló sorozatot bocsát ki a Brit Királyi Posta a londoni olimpia alkalmából, amely szerdán, napra pontosan egy évvel a megnyitó előtt jelenik meg.
Hollywoodi szuperprodukció készül a tavaly 69 napra a föld alatt rekedt chilei bányászok történetéből, a film mögött a Fekete hattyú és a Viharsziget című kasszasikerek producere áll majd.
Az E.ON-nak az elmúlt évben 11 milliárd forint kárt okozott az áram és földgáz szabálytalan vételezése, azaz lopása. A Magyar Nemzet keddi száma beszámol arról, hogy az előző évben, 2009-ben még 1...
Összesen 224 politikusnak kell 98 százalékos különadót fizetnie - tudta meg a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy az E.ON-nak az elmúlt évben 11 milliárd forint kárt okozott az áram és földgáz lopása.
A koszovói rendőrség különleges egysége megpróbált elfoglalni két átkelőt kedd hajnalban a zömmel albánok lakta fiatal állam északi részén, a Szerbiával közös határon - közölte Bajram Rexhepi koszovói belügyminiszter.
Alig csordogál a pénz az államadósság elleni alapba, a kormány mégis elutasított egy 200 milliós felajánlást, amely a Magyarországi Református Egyháztól érkezett. A Bors megtudta, ki utalta eddig a legtöbb pénzt.
Magyarország egyáltalán nem szorul külföldön előállított vetőmagra, ezért legalábbis gyanús, hogy a minimális mennyiségű importon belül milyen arányban talált génmódosított tételekkel szennyezett vetőmagot a hatóság – mondta el a Magyar Nemzetnek Obreczán Ferenc, a gazdakörök főtitkára. Felvetődött a gazdák beszerzési szokásainak felülvizsgálata is. (lm) Magyar Nemzet
Bulgáriában 9,56 százalékra csökkent a munkanélküliség júniusban az előző havi 9,87 százalékról, elsősorban a szezonális munkaerő iránti kereslet növekedésének hatására - közölte az ország munkaügyi minisztériuma hétfőn.
Hollywoodi szuperprodukció készül a tavaly 69 napra a föld alatt rekedt chilei bányászok történetéből, a film mögött a Fekete hattyú és a Viharsziget című kasszasikerek producere áll majd.