Helyi választásokat tartottak vasárnap Észak-Koreában. A négyévenkénti voksolás csaknem formális jellegű, az önkormányzatokban csak az állampárt által kiválasztott jelöltek kapnak helyet.
A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője közölte hétfőn, hogy két segélyszervezetnek engedélyezték 300 tonna liszt szállítását észak-koreai bölcsődék, óvodák és gyerekkorházak részére.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Továbbra is autóbuszok viszik az utasokat a Budapest-Pécs vasútvonal Szakály-Hőgyész-Kurd közötti szakaszán, miután a vasárnapi eső nagy mennyiségű hordalékot és faágakat sodort a sínekre.
Konszenzusos vélemény a londoni elemzői közösségen belül, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsa változatlanul hagyja a 6,00 százalékos alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.
Két kínai céggel folynak tárgyalások vegyipari és logisztikai fejlesztésről - mondta el Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke a Napi Gazdaság hétfői számában megjelent interjúba...
Továbbra is fenntartja állítását a New Yorki-i szobalány, hogy Dominique Strauss-Kahn, az IMF volt vezérigazgatója erőszakot követett el rajta. Naffissatou Diallo több mint két hónap hallgatás után a nyilvánosság elé állt, exkluzív interjút adott az ABC News televíziónak és a Newsweeknek.
Csak az indokolt, a mindennapi munkavégzés hatékonyságát növelő beszerzéseket bonyolít a kormány, s az informatikai szerződések újratárgyalása 15 milliárd forint megtakarítást jelenthet. A Magyar H...
Csak az indokolt, a mindennapi munkavégzés hatékonyságát növelő beszerzéseket bonyolít a kormány, s az informatikai szerződések újratárgyalása 15 milliárd forint megtakarítást jelenthet. A Magyar H...
Beismerte tettét a norvég ámokfutó, Anders Behring Breivik, aki állítja: egyedül mészárolt, és szerinte a gyilkosságok „szükségszerűek voltak”. A rendőrség folytatja a nyomozást.
Egyenruhában akar megjelenni a bíróság előtt hétfőn, első meghallgatásán a csaknem száz halálos áldozatot követelő norvégiai kettős merénylet feltételezett elkövetője – közölte a gyanúsított ügyvédje.
Sportprogrammal, a VII. Szentandrás Kupával, a Szentandrás Íze Főzőversennyel és az "Egészség-sziget" elnevezésű szűrőprogrammal, életmód tanácsadással várják az érdeklődőket augusztus 6-án a III. Hernád Fesztiválon Hernádszentandráson.
Három fokozattal vágta vissza Görögország államadósságának besorolását a Moody's hétfő reggeli lépésével. A Moody's így jócskán a másik két hitelminősítő előtt jár. Az új besorolás "Ca" lett a...
Amy Winehouse önpusztító életmódja már előrevetítette végzetét. A világsztárok között azonban nem ő volt az egyetlen, aki a drog miatt idő előtt, pontosan 27 évesen ment el.
Módosították a honvédelmi törvényt. Kit hívhatnak be katonának? Leszerelt honvédek lesznek a jövő hivatalnokai? Meddig maradunk még Afganisztánban? Vendégünk Hende Csaba honvédelmi miniszter.
A nyertesek egy hónapig élvezhetik Szarvas vendégszeretetét. A munka pihenésből, blogolásból, városnézésből és gasztronómiai élményekből áll. A fizetés félmillió forint.
A jövő hétvégi Magyar Nagydíjon újra forma-1-es autót vezethet Bruno Senna – a Lotus Renault tartalékosa Nick Heidfeld helyett ül autóba a pénteki első szabadedzésen.
Csökkenés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon, miután a hétvégén holtpontra jutottak az adósságplafon megemeléséről folyó tárgyalások az Egyesült Államokban. Az olaj árfolyama az ázsiai kereskedés során 99 dollár alá csökkent.
Becslések szerint a Magyarországon forgalomban lévő gyógyszerek 3 százaléka hamisítvány - írja Világgazdaság. A lap úgy tudja: a gyógyszerhamisítás büntetésének márciusi szigorítása óta nyolc esetet derítettek fel a hatóságok 633 ezer forint értékben.
Jelentősebb mínuszban tartózkodnak az amerikai határidős részvényindexek, miután pénteken súlyos kudarcba fulladtak az amerikai adósságplafonról szóló egyeztetések és a hétvégén sem volt érdemi...
Már több száz rezidens felmondólevele gyűlt össze annál az ügyvédnél, akit a Magyar Rezidens Szövetség kért fel arra, hogy dolgozza ki azokat a formanyomtatványokat, amelyeket a szervezet által kilátásba helyezett év végi tömeges "felmondóakció" során kívánnak igénybe venni....
Bernek Péternek megálljt parancsolt a 100 m hát selejtezője, és Risztov Éva sem került döntőbe 1500 m gyorson a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek második napján.
A magyar Atoll Technologies Kft. készíti el az ománi kormány informatikai térképét - nyilatkozta a Világgazdaság hétfői számában a társaság ügyvezető igazgatója, Lengyel György. A magyar...
Parádés megmozdulással villant Kobe Bryant egy bemutatómérkőzésen. A Los Angeles Lakers csillaga durván megetette védőjét, majd lefordult róla, és bevágott egy kosarat.
Bernek Péternek megálljt parancsolt a 100 m hát selejtezője, és Risztov Éva sem került döntőbe 1500 m gyorson a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek második napján.
Az idén várhatóan a tavalyinál 30 százalékkal több, 50 ezer tonna körül lehet a kajszibaracktermés Magyarországon, míg Európában 18-20 százalékkal csökken, így jó exportpiaca van a magyar terméknek - ...
Már egy ideje vártuk, sőt tulajdonképpen már annyira nem is volt meglepetés minden idők legerősebb C-osztályos Mercedese. A teljes nevén C63 AMG Coupé Black Series 517 lóerőt tudhat magáénak, amelyet továbbra is a szívó, 6,2 literes V8-as motor szolgáltat.
Sokáig Szabó Zsófi, a Jóban Rosszban Bettyje vezetett a 186. Anna-bál szépeinek versenyében, ám a TV2 sztárja végül második udvarhölgy lett. A bálkirálynőnek a kiskőrösi Frei Nikolettet választották, első udvarhölgye a 18 éves balatonfüredi Csida Fanni.
Fél óra után lecserélte Mario Balotellit a Manchester City edzője a Los Angeles Galaxy elleni felkészülési mérkőzésen, mert komolytalanul viselkedett a pályán.
A cégautó beszerzésekről szóló döntések meghozatalakor a legtöbb figyelem a táblázatkezelő programokra összpontosul, holott a legprofesszionálisabb alkalmazás is csak a benne szereplő adatok alapján...
Számos helyen említi Magyarországot a norvég Anders Behring Breivik, a csaknem száz halálos áldozatot követelő hét végi norvégiai kettős merénylet feltételezett tettese abban az 1500 oldalas írásban, amelyet az oslói robbantás és a baloldali ifjúsági nyári táborban véghezvitt vérfürdő előtt töltött föl az internetre. A merénylő az elmúlt években többször járt Magyarországon.
Olyan javaslattal állt elő az Európai Bizottság, melynek értelmében az európai bankoknak a jelenleginél több információt kellene közölniük 1 millió eurónál többet kereső alkalmazottjaik létszámáról -...
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette az új Munka Törvénykönyvének tervezetét, melyben több változás is található: csak ötvenegy éves kortól jár harminc nap szabadság, az anya és az apa megosztva is kiveheti a gyerekek után járó pótszabadságokat, és a munkavállaló az új munkahelyén fél évig nem kérheti a munkáltatóját, hogy engedje szabadságra.
A Kecskemét magabiztosan, 4-0-ra győzött a vendég Kaposvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A két tréner a találkozó után értékelte a látottakat.
A 27 éves énekesnő hat órán át feküdt holtan londoni lakásában, mire testőre rátalált. Egy nappal korábban orvos is látta, s mindent rendben találtak nála.
Peking megtiltotta a rohamléptekben fejlődő városoknak a kötvénykibocsátást, így maradt a kreatív könyvelés. Elképesztő ütemben fejlődnek a kínai metropoliszok - a városi önkormányzatok kiadási oldalán mégis alig könyvelnek el beruházásokat, papíron még hitelt is alig vesznek fel ezek a városok. Ha a lufi kidurran, a kínai fejlődés évtizedekre behúzza a kéziféket - mi is megérezzük majd
A munkáltatók szerint korszerűsödik a Munka Törvénykönyve, az érdekvédők szerint egyre inkább a kizsákmányolás irányába mutatnak az új szabályok. Ami biztos: az elbocsátási pénz kevesebb lesz.