2011. július 22. péntek

júl. 22
19:27
Munkáltatók: A foglalkoztatás rugalmasságát segíti az új tervezet (Infostart)
A foglalkoztatás rugalmasságát segíti a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint az új Munka törvénykönyvének tervezete, amelyet pénteken hozott nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium.
júl. 22
19:27
Előzetesben a prostitúcióra kényszerítő bűnbanda (HírTV)
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Szekszárdi Városi Bíróság annak a családnak valamennyi tagját, akiket szerdán hajnalban fogtak el egy összehangolt rendőri akció keretében a Tolna megyei kommandósok és a Terror Elhárítási Központ munkatársai.
júl. 22
19:27
Robbanás Oslóban (Kripto Akadémia)
Nagy erejű robbanás rázta meg a norvég fővárost péntek délután, a miniszterelnöki hivatal épületénél. Legalább két ember meghalt és több tucatnyian megsérültek. Jen Stoltenberg, norvég kormányfő épségben van.
júl. 22
19:27
Mi lesz, ha nem emelik az amerikai adósságplafont? - Már készülnek rá (Portfolio)
Az amerikai pénzügyminisztérium szóvivőjének elmondása szerint Timothy Geithner tárcavezető és Ben Bernanke jegybankelnök pénteken egyeztettek az adósságplafon emelésének esetleges elmaradásáról és a...
júl. 22
19:30
Garancsi köszönetet mondott a Vidi-szurkolóknak (Agroinform)
Garancsi István, a Videoton tulajdonosa a klub hivatalos oldalán közzétett levélben mondott köszönetet a szurkolóknak a Sturm Graz elleni visszavágó után.
júl. 22
19:36
Eséssel zárult a pénteki kereskedési nap a BÉT-en (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsdén az enyhén optimistán induló kereskedés végére elfogyott a lendület, s a tőzsde részvényindexe, a BUX 36,99 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 21.890,70 ponton zárt pénteken.A részvénypiac forgalma 15,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.
júl. 22
19:36
A nap fotója: Tömeges "plank" a DC United meccsén (Sport365)
A DC United szurkolói a csapat meccse előtt tömegesen "plankeltek" a lelátón, miközben a pálya szélén álló rendőr nyugodtan nézte őket
júl. 22
19:39
Újabb támogatás az Audi-beruházáshoz (Infostart)
Az Audi-gyárbővítés korábban bejelentett 11,2 milliárdján túl 2,1 milliárd forintos támogatást ad az állam a nemrég bejelentett karosszéria-présüzem létesítéshez - idézte Becsey Zsoltot, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkárát a nyugathír.hu.
júl. 22
19:45
Megnyílt a Művészetek Völgye (Infostart)
Megnyílt a 21. Művészetek Völgye Fesztivál pénteken a Balaton-felvidéken lévő Kapolcson; 10 napon át 90 helyszínen mintegy 1800 programon vehetnek részt az érdeklődők - mondta Márta István, a fesztivál igazgatója az ünnepélyes megnyitón.
júl. 22
19:45
Az EU és az USA is elítélte az Oslóban történteket (Infostart)
Kemény szavakkal ítélték el a pénteki oslói merényletet az Egyesült Államokban, illetve Brüsszelben, az Európai Unió részéről.
júl. 22
19:45
Máris túladott Melón a Juventus (Infostart)
A Juventus egy évre kölcsönadta a török Galatasaraynak brazil labdarúgóját, Felipe Melót.
júl. 22
19:45
Döbbenetesen növekszik a Facebook merénylője (HírTV)
Példátlan iramban növekszik a Google június végén indított új közösségi oldalának népszerűsége: három hét alatt húszmillió látogató fordult meg a Google+ oldalon - derült ki a comScore felméréséből.
júl. 22
19:45
Felvételik - Valamivel nehezebb volt a bejutás az egyetemekre, főiskolákra (Alternatív Energia)
Valamivel nehezebb volt az idén bekerülni a felsőoktatási intézményekbe, mint tavaly: 2010-ben a bejutási arány 70 százalékos volt, ez most 69,4 százalékra csökkent. A felvételi adatok alapján számított top 20-ba - akárcsak tavaly - négy műszaki és öt gazdaságtudományi szak került.
júl. 22
19:48
Arturo Vidal orvosi vizsgálaton van a Juventusnál (Agroinform)
A Leverkusentől érkező chilei válogatott középpályás 12 millió euróért csatlakozik a Serie A-ban szereplő Juventus keretéhez.
júl. 22
19:51
Elfogták a krakkói pokolgépes támadót (ATV)
A lengyel rendőrség elfogta azt a férfit, akit a Krakkóban elkövetett pokolgépes robbantásokkal és gyújtogatásokkal gyanúsítanak - jelentették lengyel hírforrások pénteken.
júl. 22
20:03
Takács Nikolasnál beindult a szekér (Blikk)
Egyre fényesebben ragyog Takács Nikolas (25) csillaga, az X-Faktor ezüstfiújának ugyanis négy saját dala is felkerült a Mahasz listájára.
júl. 22
20:03
Veszélyesebb a kórházi kezelés, mint a repülés (Infostart)
Évente több millió ember hal meg orvosi hibáktól, a betegségek kezelésével kapcsolatos fertőzésektől, és ezért kockázatosabb egy kórházi tartózkodás, mint a repülés - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által közzétett adatokból.
júl. 22
20:03
Panetta: Nem enyhíthető a nyomás az al-Kaidára (Infostart)
Az Egyesült Államoknak továbbra is nyomást kell gyakorolnia az al-Kaida terrorszervezetre - hangsúlyozta Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter, aki Joe Biden alelnök előtt tette le az ünnepélyes hivatali esküt.
júl. 22
20:03
Jeszenszky is megkapta kinevezését (HírTV)
Jeszenszky Géza lesz Magyarország új norvégiai nagykövete; a volt külügyminiszteren kívül kilenc másik új külföldi képviselet-vezetőnek adta át a megbízólevelet a köztársasági elnök.
júl. 22
20:03
Merkel szerint az adósságválság még nem ért véget (Kripto Akadémia)
Minden szempontból sikeresnek nevezte az euróövezeti országok csúcstalálkozóját a német kancellár, figyelmeztetett azonban arra, hogy a válság még nem ért véget.
júl. 22
20:03
Gyöngyöspata - Konzervált békétlenség? (Alternatív Energia)
Polgármesternek választották vasárnap a Jobbik helyi képviselőjét a Heves megyei Gyöngyöspatán. Akik követték a településen zajló eseményeket, nyilván tudják, hogy március óta a település a társadalmi konfliktus, a feszültségek mellett politikai harc színtere is.
júl. 22
20:03
A vállalati számok mozgatják az amerikai tőzsdéket (Portfolio)
A kereskedés felénél járva vegyes teljesítményt mutatnak a vezető amerikai tőzsdeindexek. Úgy tűnik, hogy a görög mentőcsomag egy napig tudta fűteni a befektetői hangulatot. Makrogazdasági adatok...
júl. 22
20:05
Egyre több a megerősített áldozat Norvégiában (Infostart)
Norvégiában a rendőrség szerint 9-10 halálos áldozata van az Oslo melletti ifjúsági táborban elkövetett támadásnak. Egy rendőrnek öltözött férfi kezdett lövöldözni a norvég fővárostól 40 kilométerre fekvő Utoya szigetén, ahol a kormányzó norvég munkáspárt ifjúsági szekciója ülésezett. Nem tudni, hogy hányan sebesültek meg. Egy embert őrizetbe vettek, ő is megsérült.
júl. 22
20:05
A keresztény hit és az összefogás diadala volt (HírTV)
A keresztény hit és az összefogás diadalának nevezte az 1456-os nándorfehérvári diadalt Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára, aki pénteken megnyitotta a 9. Duna-ünnepet a pesti alsó rakparton.
júl. 22
20:06
Villámrajtot vett a Debrecen: a ZTE ellen is nyertek (Agroinform)
A DVSC-TEVA gól nélküli első félidő után Kulcsár és Yannick góljaival nyerni tudott Zalaegerszegen, ezzel két mérkőzés után hat ponttal áll az OTP Ligában.
júl. 22
20:09
Javuló eredmények a Pannunionnál (ProfitLine)
A Pannunion Csomagolóanyag Nyrt. az első félévben éves összehasonlításban 13,6 százalékkal 8,17 milliárd forintra növelte konszolidált árbevételét, nettó nyeresége pedig az előző évi 24 millió forintról 540 millió forintra emelkedett.
júl. 22
20:09
Megsérült a volt kormányfő, még a bőrszíne is megváltozott (ATV)
Sanader bokája még Ausztriában sérült meg, ahol kiadatási őrizetben volt. A volt kormányfőt Salzburg környékén vették őrizetbe decemberben, Ausztria hétfőn adta ki Horvátországnak.
júl. 22
20:09
Negyeddöntőben a vízilabdások, Webber a leggyorsabb a Nürburgringen - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le...
júl. 22
20:21
Tehetségeket keres Fásy Ádám (Blikk)
Budapest – Tehetségeket keres Fásy Ádám. A mulatós zene koronázatlan királya évek óta szórakoztatja a közönséget műsorával, ez idő alatt pedig legalább hatezer olyan hanglemezt kapott, melyen tehetséges fiatalok próbálnak betörni a zeneiparba Fásy Ádámban látva a lehetőséget, Ádám pedig úgy döntött, nem hagyja cserben közönségét és tehetségkutatót hirdet.
júl. 22
20:21
A Debrecen ismét nyert (Infostart)
A 2010-es bajnok Debrecen 2-0-ra nyert a Zalaegerszeg otthonában a labdarúgó NB I 2. fordulójában.
júl. 22
20:21
A miniszterelnök lehetett a célpont (+videó) (HírTV)
Összehangolt terrortámadás érte a norvég kormányt, Oslóban pokolgép robbant a belvárosban, egy kormánypárti rendezvényen - ahová hivatalos volt Jens Stoltenberg miniszterelnök - lövöldöztek. Arról ellentmondásos információk érkeztek, hogy hány halálos áldozata van a két akciónak. A kormányfő rendkívül súlyosnak minősítette a helyzetet.
júl. 22
20:21
Vajna mentette meg a filmeseket (Blikk)
Budapest - Fellélegezhetnek a filmproducerek, akik a Magyar Mozgókép Közalapítvány becsődölése miatt kerültek bajba új filmjeik munkálatai közben.
júl. 22
20:21
LMP: a kormánynak komoly nehézségei vannak a költségvetési hiánnyal (Alternatív Energia)
Az LMP szerint a kormánynak komoly nehézségei támadtak a költségvetési hiánnyal, ezt támasztja alá, hogy pénteken "belengették" a MOL-részvénycsomag értékesítését.
júl. 22
20:23
Laár a görögöknél pihent (Blikk)
Santorini - Görögországban nyaralt Laár András és felesége, Katalin, mielőtt a nyári szünet után újra belevágnak a decemberi nagykoncertjük, az Ufóshow próbáiba.
júl. 22
20:24
Schmitt Pál fogadja a szemlebizottságot (Agroinform)
A jövő héten Budapestre és Gödöllőre látogat a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének delegációja. A szemlebizottságot fogadja Schmitt Pál köztársasági elnök.
júl. 22
20:39
Vajna mentette meg a filmeseket (Blikk)
Budapest - Fellélegezhetnek a filmproducerek, akik a Magyar Mozgókép Közalapítvány becsődölése miatt kerültek bajba új filmjeik munkálatai közben.
júl. 22
20:39
Az állványzatáról zuhantak le a munkások (HírTV)
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a két munkást, akik egy szombathelyi ház felújításakor, az állványzatáról zuhantak le, péntek délután.
júl. 22
20:41
Tevegelni vitte párját Kökény Attila (Blikk)
Tunisz - Villámlátogatáson járt Tunéziában a Kökény házaspár.
júl. 22
20:41
A gyerekszobában is marihuánaültetvényt neveltek (HírTV)
A gyerekszobában is marihuánaültetvényt nevelt az a pár, akit reggel fogott el Makón a Terrorelhárítási Központ és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, közös akciójában.
júl. 22
20:42
Számít az EU a görög kötvények ideiglenes leminősítésére (ProfitLine)
Az euróövezeti illetékesek számára nem meglepetés, hogy Görögország kormánykötvényeit az újabb támogatási csomagról szóló csúcsszintű megállapodás után leminősítik.
júl. 22
20:42
A Westerlo szélsője nem tudott az üres kapuba gurítani - videó (Agroinform)
Bár még nem indult el a belga bajnokság, de Lens Annab, a Westerlo szélsője feltehetően a szezon egyik legnagyobb helyezetét hagyta ki a TPS Turku elleni felkészülési mérkőzésen.
júl. 22
20:42
Nem tudta kihúzni a Debrecen méregfogát a ZTE (Sport365)
Hiába vették ki remekül a játékból Coulibalyt a ZTE játékosai. Társai levették róla a terhet és a második félidőben egy perc alatt eldöntötték a találkozót.
júl. 22
20:57
Tóth Vera anyukája: Mitől van a lányom padlón? (Blikk)
Budapest - A Blikk úgy tudja, hogy egy belvárosi kórház pszichiátriáján kezelik Tóth Verát (26). Mint ahogyan azt pénteken megírtuk, az énekesnő lelkileg és fizikailag is teljesen összeomlott, ám a TV2 Aktívjának adott interjújában Vera édesanyja próbálta bagatellizálni lánya problémáját.
júl. 22
20:57
Csökkent Obama támogatottsága (Infostart)
Részben a baloldali szavazók kiábrándultsága miatt 45 százalékra csökkent Barack Obama amerikai elnök támogatottsága - állapította meg a CNN és az Opinion Research Corporation pénteken közzétett közös közvélemény-kutatása.
júl. 22
20:57
Óva intenek az alkotmányos kiskapu kihasználásától (HírTV)
Az újraválasztásra készülő amerikai elnök várhatóan nem vállalja magára az adósságplafon megemelésének felelősségét, és egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy a politikai döntést a kormányzó demokraták és az ellenzéki republikánusok közösen hozzák meg.
júl. 22
20:57
Munka törvénykönyve - A VOSZ szerint segíti a foglalkoztatás rugalmasságát (Alternatív Energia)
A foglalkoztatás rugalmasságát segíti az új Munka törvénykönyve (Mt.) tervezete, amely korábbinál kevesebb szabályt tartalmaz, ugyanakkor több lehetőséget kínál a munkaadók és munkavállalók közti kölcsönösen előnyös megállapodásra - közölte Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
júl. 22
20:59
Elsőbbséget élvez a fiatalok itthon tartása (HírTV)
A kormány intézkedéseinek egyik prioritása, hogy Magyarország olyan hely legyen, ahol a fiataloknak érdemes tanulniuk és dolgozniuk, és ahonnan nem akarnak elvándorolni - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára a debreceni Campus Fesztiválon pénteken az MTI-nek.
júl. 22
21:00
Messi egy kretén a Napoli elnöke szerint (Agroinform)
Aurelio de Laurentiis úgy véli, óriási hibát követett el az aranylabdás argentin azzal, hogy elutazott a Copa Américára.
júl. 22
21:03
Oslo: nem tud magyar áldozatokról a Külügyminisztérium (ATV)
A Külügyminisztérium nem tud magyar áldozatokról az Oslóban történt péntek délutáni robbanás kapcsán.
júl. 22
21:05
45 százalék: tovább csökkent Obama támogatottsága (ATV)
Részben a baloldali szavazók kiábrándultsága miatt 45 százalékra csökkent Barack Obama amerikai elnök támogatottsága - állapította meg a CNN és az Opinion Research Corporation pénteken közzétett közös közvélemény-kutatása.

Keresés