Őrizetbe vette a rendőrség azt a közmunkást, aki miután elhagyta tiszabői munkaterületét, és ezért nem kapott napi bért, bement a polgármesteri hivatalba, ordítozott az ott dolgozókkal, majd a polgármestert késsel fenyegette.
Dokumentumfilmet forgatott Martin Scorsese amerikai rendező George Harrison életéről. A film Harrison életének történetét tárja fel a liverpooli szerény kezdetektől a Beatlesben megélt sztármagasságokig, majd bemutatja a zenész későbbi filmrendezői és emberbarát tevékenységeit is.
Magony Zsolt, a Los Angeles-i Bánk bán-előadások társproducere megerősítette az MTI-nek, hogy a Los Angeles-i Opera igazgatói bejelentették, törölték a négy novemberi Bánk bán-előadást.
Grúz Tamás a Ferencváros frissen szerződtetett középső védője tisztában van vele, hogy az Európa Ligában és a bajnokságban egyszerre nagyon nehéz lesz helytállni.
A tavalyi lassulás ellenére az idén a feltörekvő gazdaságok növekedése dinamikus marad, a Coface 5,7 százalékos ütemet vár (a fejlett országok ezzel szemben csak 1,8 százalékkal bővülnek). A gazdasági növekedés együtt jár az üzleti környezet javulásával. Ezt a folyamatot tükrözik a mostani felminősítések.
A hőségnek köszönhetően 40 százalékkal megugrott a ventilátorok és klímák forgalma a Praktiker áruházakban. A legtöbben a mobilklímákat keresik, ami nem igényel különösebb beszerelést, de népszerűek a léghűtők, a ventilátorok és a jó ár-érték arányú split klímák is.
Mintegy 16 milliárd forintot fordít a kormány pályázati úton a következő két évben nagy létszámú bentlakásos szociális intézmények átalakítására és felújítására.
Az európai uniós előírások megsértésének gyanúja miatt eljárást indított az Európai Bizottság a 27-ből 20 tagállam, köztük Magyarország ellen, mert szerinte ezek az országok nem ültették át nemzeti jogukba a távközlési ágazatra vonatkozó új szabályokat.
Eltűnt egy amerikai segélyszervezet nyolc pakisztáni munkatársa az ország délnyugati részén; tartani lehet attól, hogy a segélymunkásokat elrabolták – közölte kedden egy helyi tisztségviselő.
Az európai uniós előírások megsértésének gyanúja miatt eljárást indított az Európai Bizottság a 27-ből 20 tagállam, köztük Magyarország ellen, mert szerinte ezek az országok nem ültették át nemzeti jogukba a távközlési ágazatra vonatkozó új szabályokat.
A közelmúltban négyen kerültek előzetes letartóztatásba azért, mert magukat rendőrnek kiadva bejutottak idősek otthonaiba, ahonnan értékeket, ékszereket, pénzt tulajdonítottak el.
Az euróövezet bankjainak megadóztatása, valamint az államkötvények futamidejének meghosszabbítása szerepelhet Görögország megmentésének lehetséges megoldásai között - tudta meg a Reuters a kedden...
A hőségnek köszönhetően 40 százalékkal megugrott a ventilátorok és klímák forgalma a Praktiker áruházakban. A legtöbben a mobilklímákat keresik, ami nem igényel különösebb beszerelést, de népszerűek a léghűtők, a ventilátorok és a jó ár-érték arányú split klímák is - tájékoztatta lapunkat a barkácslánc....
Az egy részvényre jutó eredmény szintjén az elemzői várakozásoknak teljesen megfelelő, a bevételek tekintetében viszont azokat felülmúló eredményt tett közzé a Bank of America. A társaság részvényei...
A trükkös tolvajok áldozatai többnyire idős emberek, de akadt olyan bűnbadna is, akik több millió forintot csaltak ki emberektől külföldön megbetegedett szeretteik gyógyítására.
Továbbra is csökkenő tendenciát mutat az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon. A Magyar Ásványolaj Szövetség első féléves adatai szerint a benzineladás több mint hat százalékkal csökkent, míg a gázolajé másfél százalék körül emelkedett.
Az utóbbi két évtizedben a haditengerészet és a Forradalmi Gárda tengeri erői jelentősen fejlesztették kapacitásukat és ütőerejüket. Nagy erőkkel vannak jelen a Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szorosban, ahol a közel-keleti térségből származó olaj jelentős része halad keresztül.
Számos gyártó képes évtizedekig is elmolyolni egyetlen formával, amit apró ráncfelvarrások segítségével igyekeznek a felszínen tartani. A Carroll Shelbyvel való névrokonság kedvező hullámait ügyesen meglovagló Jarod Shelby egészen másként vélekedik
Álrendőröket, álorvosokat és trükkös tolvajokat fogtak el a fővárosban - hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtótájékoztatóján kedden.
"Valóban nem az a normális helyzet, hogy előbb leépítik a munkatársakat, s aztán készítenek műsorstruktúrát, ám hozzátette: a korábbi rendszer szerint finanszírozhatatlan volt a közmédia, ezért végre kellett hajtani a karcsúsítást."
Van olyan magánnyugdíjpénztár, amelyik már megindította a kifizetést a tagok részére. Akik másként nem rendelkeztek, azok szeptember 16-ig a Magyar Posta közvetítésével juthatnak a kiutalt összeghez - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A fesztiválszervezők még nem ismerték fel a kollektív balesetbiztosításokban rejlő lehetőségeket, holott ezek miatt még az amúgy borsos jegyárakat sem kellene emelniük
Ibiza - Suzanne Cassidy (26) skót turista csónakázni indult barátaival, majd, hogy megmártózzon, a tengerbe ugrott. Pechjére, amint a vízbe ért, a motorcsónak lapátja azonnal beszippantotta.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) magára vállalta azt az akciót, amelynek keretében Kolozsváron egy négynyelvű műanyag felirattal takarták le a helyi polgármesteri hivatal által májusban a Mátyás király szoborcsoport elé elhelyezett vitatott táblát.
Nem valószínű, hogy a parlamenti választások előtt feloldódna az Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap közti ellentét - vélik orosz elemzők. Így a 2012 októberére tervezett választásokig maradna...
A hőségnek köszönhetően 40 százalékkal megugrott a ventilátorok és klímák forgalma a Praktiker áruházakban. A legtöbben a mobilklímákat keresik, ami nem igényel különösebb beszerelést, de népszerűek a léghűtők, a ventilátorok és a jó ár-érték arányú split klímák is - tájékoztatta lapunkat a barkácslánc....
London - Újabb, ezúttal tragikus fordulatot vett a brit közvéleményt lázban tartó lehallgatási botrány. Sean Hoarse-t, az eljárás miatt immár megszüntetett News of the World című hetilap egykori szerkesztőjét holtan találták watfordi lakásán.
Változnak a múzeumi látogatókat megillető kedvezmények. Július 26-tól szűkül azoknak a köre, akik díjtalan belépésre jogosultak, ugyanakkor új kedvezmények lépnek életbe a családok számára.
Újabb fergeteges videóval rukkolt elő a spanyol Marca napilap. A Marcatoons sorozat legújabb videójában Messi, David Villa, Andrés Iniesta és Piqué énekli Shakira, a kolumbiai énekesnő Loca Loca című dalát, amely verekedésbe torkollott.
Kétmilliárd forint keretösszegű közbeszerzési eljárásokat írt ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) állami tulajdonú ingatlanok, és műemlékek helyreállítására.
A múlt heti aukciónál jelentősebb érdeklődés mellett zajlott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mai 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciója. Ennek is köszönhetően az átlaghozam 3 bázisponttal csökkent az előző héten kialakulthoz képest.
A korábbi tervekkel ellentétben nem évente, hanem 2014 végéig venne 5 ezer ingatlant a bajbajutott hitelesektől az eszközkezelő. Október a legújabb céldátum
Befejeződött a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában elöntött mezőgazdasági területek mentesítése. A folyómedrek és a halastó kotrásának kivételével minden területet megtisztítottak az ajkai térségben.
Tizenegy hazai előadó két-két dalának nagyzenekarra hangszerelt változatát mutatja be a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara augusztus 9-én este, a Sziget Fesztivál "nulladik" napján a világzenei nagyszínpadon.