Az első fordulóban aratott fölényes győzelem ellenére Benczés Miklós, a Diósgyőr vezetőedzője szerint csapata valódi erejét egyelőre nem lehet megmondani.
Mexikóváros ‒ Az álomesküvőt követően paradicsomi körülmények között töltötte a nászutat Vadócz Krisztián (26) és felesége, Vadócz-Bajner Dóra (25). A spanyol Osasuna labdarúgója és modell kedvese a tavaly nyári polgári esküvő után június 18-án a Szent István-bazilikában mondta ki a boldogító igent.
Igazán igényes, pontosabban ezen a szinten mérhető luxust nyújtó, egyedi városi kisautóval ritkán találkozunk, pedig régebben a Lancia Ypsilon cipelte büszkén a kategória zászlaját. Persze prémium magasságokba pozícionálható csöppséget gyártani nem egyszerű, hiszen árérzékeny szegmensről van szó, a Lancia ezt is figyelembe vette az új modell elkészítésénél.
Holtan találta hétfő reggel a vele együtt lakó két öccsét egy 31 éves ercsi férfi; az elsődleges orvosi vélemény szerint a 23 és 21 éves fiatalemberek halálát gyógyszermérgezés okozta.
Holtan találta hétfő reggel a vele együtt lakó két öccsét egy 31 éves ercsi férfi; az elsődleges orvosi vélemény szerint a 23 és 21 éves fiatalemberek halálát gyógyszermérgezés okozta - közölte a rendőrség az MTI-vel.
A lakosság nagy részének sajnos van hiányzó foga. Fogaink elvesztéséhez számos kiváltó ok vezethet. Ilyen az erősen szuvas fogazat, a fogágybetegség vagy esetleg baleset. A mai fogorvoslás igen eredményes a fogmegtartó kezelések terén, azonban bizonyos esetekben már csak a fogeltávolítás jöhet szóba.
Oaxaca — Súlyos bűncselekmények egész sorát követhette el a Mexikóban múlt héten letartóztatott magyar „drogbárónő", mielőtt a világ leghírhedtebb és legkegyetlenebb drogkartelljének, a Los Zetasnak a kisfőnöke lehetett!
A fővárosi önkormányzat szerint a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) alternatívája lehet a Hét Határ Önkormányzati Szövetség, amelynek kapcsán többször is egyhangú döntést hozott a Fővárosi Közgyűlés.
A múlt héthez hasonló pesszimista hangulatban ma sem találta a helyét a magyar parkett, mely végül 3,7%-os eséssel 16,4 milliárd forintos forgalom mellett zárta a hétfői kereskedést. A vezető négy...
A radikális iszlamista tálibok közzétettek egy videofelvételt, amelyen fegyvereseik kivégeznek tizenhat, fogságukban lévő pakisztáni rendőrt – közölte a pakisztáni hadsereg.
Holtan találta hétfő reggel a vele együtt lakó két öccsét egy 31 éves ercsi férfi. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a 23 és 21 éves fiatalemberek halálát gyógyszermérgezés okozta.
Az európai piacok alatt teljesített a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), ahol végre magas forgalom volt tapasztalható. Csendben, de annál látványosabban szenvedett ma az OTP
A Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagi fokozatát, a külföldieknek adható egyik legrangosabb francia állami kulturális kitüntetést vehette át hétfőn Budapesten Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.
A magyar válogatott és az MKB Veszprém jobbszélsője, Gulyás Péter a múlt héten sajkacsonttörést szenvedett: a két méteres játékosnak ezért hétfőn kés alá kellett feküdnie.
Semmilyen tájékoztatást nem kapott arról, hogy kit, mivel gyanúsítottak meg a 2006-ban történtekkel kapcsolatban – mondta Gulyás Gergely hétfőn az ATV Start című műsorában.
Teljesen tönkretettek egy magas rangú rendőrnyomozót, akinek összes bűne mindössze annyi volt, hogy találtak a mobilján egy zeneszámot. A rendőrt azóta kirúgták az állásából és családjával együtt utcára tették a lakásukból.
A Gallup nemzetközi felmérése szerint a fiatal, egyedülálló, iskolázott és anyagilag jobb helyzetben álló személyek azok, akik nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy külföldre költözzenek. Magas az elvándorlási kedv az alulfoglalkoztatottak körében is.
Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) vezetését gazdasági előnyök motiválják az érdekképviselet helyett - legalábbis ezt állítja több hallgató és professzor is a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). A hirtv.hu információi szerint az egyetemi diákvezetéssel kapcsolatban egy 690 milliós kollégiumbérlet, az egyetemi klubok üzemeltetése és az ösztöndíjak elosztása ügyében is felmerül a gyanú.
A gázai segélyflottilla egy francia hajója elhagyta a görög területi vizeket, és útban van a Gázai övezet felé, közölték hétfőn a palesztin területet sújtó izraeli zárlat elleni tiltakozó akció szervezői.
Kedden még meleg idő várható, de szerdán sok esővel és viharos széllel megérkezik a hidegfront. A kánikula egy ideig nem tér vissza, a sokévi átlagnál hűvösebb lesz - tájékoztatta Bozóki István, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa hétfőn az MTI-t.
Az argentin válogatott szövetségi elnöke kiállt a válogatott mestere mellett, így a csúfos kudarc ellenére Sergio Batista marad a nemzeti csapat edzője.
Az idei gabona minősége jó, az aratásnak kedvezett az időjárás, ugyanakkor az árak az utóbbi hetekben csökkenő tendenciát mutattak – közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Hasba szúrtak egy férfit a hétvégén Makádon; az ügyben életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt folytat büntetőeljárást egy budapesti nő ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.
Az európai piacok alatt teljesített a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), ahol végre magas forgalom volt tapasztalható. Csendben, de annál látványosabban szenvedett ma az OTP
Rendszeres játéklehetőségben reménykedik és kiugrási esélyt lát székesfehérvári szerepvállalásában a magyar bajnok Videoton FC labdarúgócsapatának új csatára, Evandro Brandao.
Két testvérét, 21 és 23 éves öccsét találta holtan hétfőn reggel Ercsiben egy férfi. A két fiatalember mellett üres alkoholos és gyógyszeres üvegeket találtak.
Az euróövezet válsága könnyen átterjedhet a régiónkra, hiába igaz, hogy a keleti tagállamok e tekintetben 2008 óta lényegesen jobb mutatókkal rendelkeznek, mint a Nyugat
A Chelsea futballistáit hatalmas tömeg várta hétfői érkezésükkör Malajziában, július 27-ig tartó - szezon előtti - távolkeleti turnéjuk első állomásán.
Magyarország — Újabb különleges számítógépház készül Böszörményi Szilárd, avagy Moddingboy műhelyében, aki tavaly már különdíjat nyert egy magyar versenyen mézeskalácsból álló gépházával.
Nem adhatnak ki többé a mozgáskorlátozott parkolási igazolványhoz szükséges igazolást a háziorvosok. A kormány ezzel megkezdte az úgynevezett rokkantkártyák kiadásának szigorítását. A háziorvosok megkönnyebbüléssel fogadták a módosítást.
Belefulladt a Sajóba egy nő a hétvégén. A 39 éves asszony a hetedik azok sorában, akik az idén haltak meg valamilyen vízi balesetben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – közölte a rendőrség az MTI-vel hétfőn.