A Hathármon megvalósított legújabb fejlesztéseknek köszönhetően Livescore aloldalunkon percről-percre követheted ma a magyar bajnoki meccsek alakulását.
A legendás Plateau de Beille várt a mezőnyre a Tour de France 14. szakaszán. A hegyi befutót a belga Vanendert nyerte, a francia Thomas Voeckler meglepetésre továbbra is megőrizte a sárga trikót.
A munkáltatók júniusban több mint 47.000 új álláslehetőséget jelentettek be, 14 százalékkal kevesebbet, mint májusban - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatokból. A bejelentett új állások csaknem kétharmada valamilyen támogatott foglalkoztatási konstrukció, nagyrészt közmunka.
Ünnepélyes keretek között végső nyugalomra helyezték szombaton Bécsben Habsburg Ottót. A július 4-én Németországban elhunyt politikust, egykori trónörököst a belvárosi Kapucinusok templomának kriptájában temették el.
Magyarország? Tekintélyelvű állam Európa szívében címmel kommentálta a magyar kormány intézkedéseit szerkesztőségi írásában a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent számában.
Az utolsó leheletig. Van az úgy, hogy az ember mindent megtesz, olykor erõn felül is - mégsem sikerül elérnie a célját. Az Opel Dakar Team szervizcsapata egész éjjel szemhunyásnyit sem aludt, dolgozott fáradhatatlanul, kicserélte az akkumulátort, az elektromos biztosítékot, átalakította a karter-gázkiömlõt és kétszer önindítót cserélt. Reggel mégsem indult be az Opel Antara.
A Toldi Iskola szülői szervezetének tagjai és támogatói szombattól kis csoportokban "Toldi" feliratú pólókban járkálnak Kaposvár frekventált területein, közülük páran éhségsztrájkba is kezdtek, hogy így tiltakozzanak az általuk megalapozatlannak és törvénytelennek tartott lépés ellen.
Tucatnyi hétköznapi jelenségről élnek tévhitek a köztudatban. Új, szombatonként jelentkező sorozatunkban ezeknek járunk utána. Elsőként a rettegett vérszívóval, a kullanccsal kapcsolatos városi legendákról esik szó.
Budapest – Golfleckét vett Babos Tímea (18)! A női tenisz világranglistán már a 176. helyen álló ifjú játékos a fővárosi Academy Golf Cubban ismerkedett meg a sportág alapjaival és hamar kiderült, van érzéke hozzá.
Biztosan nem nyerhet felvételt az államilag elismert egyházak közé a magyar szcientológiai közösség - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Péntek8 című műsorunkban. Bár az új egyházügyi törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a jogszabályból kimaradt vallási közösségek is felkerüljenek a 14 elfogadott egyház mellé, ha megfelelnek az előírt kritériumoknak, Semjén Zsolt szerint…
Ünnepélyes gyászmenetben kísérik végső nyughelyére szombaton délután Habsburg Ottót. A temetési menet a Szent István székesegyházból indult a belvároson át Kapucinus templomba.
Újabb demonstráció kezdődött a kaposvári iskolabezárás ellen: a Toldi Iskola szülői szervezetének tagjai és támogatói szombattól kis csoportokban "Toldi" feliratú pólókban járkálnak Kaposvár frekventált területein, közülük páran éhségsztrájkba is kezdtek, hogy így tiltakozzanak az általuk megalapozatlannak és törvénytelennek tartott lépés ellen.
A belga Jelle Vanendert nyerte szombaton a Tour de France országúti kerékpáros körverseny utolsó pireneusi szakaszát, míg összetettben a francia Thomas Voeckler megőrizte az élen állónak járó sárga trikót.
A Forbes magazin összeállítása szerint továbbra is az angol bajnok Manchester United a világ legértékesebb sportklubja. Az első tízben csak három labdarúgóklub található.
Az allergiás asztma az asztmás betegségek leggyakoribb típusa. Az asztmás gyermekek közel 90 százalékánál, a felnőttek 65 százalékánál jelentkezik egy időben szénanátha is. A tavaszi és nyári időszakban magas a levegőben található allergének száma, így különösen fontos, hogy a betegek megismerjék az asztmás rohamot provokáló tényezőket és a megelőzés lehetőségeit - közölte Dózsa Izabella, a Budai…
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó oldalát szombat késő délután, az autósokat a Gyöngyös-nyugati csomópontban leterelik az autópályáról. A Budapestre tartó oldalon a belső sáv van elkerítve.
Az amerikai külügyminiszter szombaton Isztambulban azt mondta: Törökországnak reagálnia kell azokra az aggodalmakra, amelyek szerint az országban visszaesés tapasztalható az emberi jogok és a világi hagyományok érvényesülésének terén.
Elfogták pénteken azt a férfit, aki rálőtt egy 33 éves férfira szerda este Pilisszentkereszt és Pilismarót között, az erdei úton - tudta meg rendőrségi forrásból szombaton az MTI.
Hetek óta aratnak a gazdák, az őszi búzának már körülbelül az egyharmadát betakarították Jász-Nagykun-Szolnok megyében is. A gazdálkodók erős közepesnek értékelik az évet, az árak azonban napról napra csökkennek. A vidékfejlesztési miniszter szerint jobban jár az, aki vár az értékesítéssel, mert a nepperek idén is az árak leverésére játszanak. A kunszentmártoni aratófesztiválon Fazekas Sándor azt…
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó oldalát szombat késő délután, az autósokat a Gyöngyös-nyugati csomópontban leterelik az autópályáról. A Budapestre tartó oldalon a belső sáv van elkerítve.
Roy Hodgson a West Bromwich Albion menedzsere kinézte a számukra legmegfelelőbb csatárt az új szezonra. Nem is akárkit! A Tottenham korábbi gólvágója, Robbie Keane érkezhet az Albionhoz.
Az Orlandóval a Chevrolet a fiatal, aktív családokat veszi célba, akik valami terepjárónak látszó, kicsit szögletes, kicsit az átlagosnál magasabb járművet szeretnének maguknak, amibe sokan beférnek. Emellett a márka a klasszikus, apa vezet, anya főz felállás mellett, komolyan számít a női vásárlókra is. Erre tesztautónk színéből és méretei ellenére könnyű manőverezhetőségéből következtethetünk.
A Balaton-parti önkormányzatok, üzemeltetők erőfeszítései tükröződnek a fürdőhelyek színvonalának megítélésében, amely néhány tizedszázalékkal tovább javulva az idén átlagosan 4,4-es érdemjegyet kapott a szavazóktól egy frissen zárult felmérés szerint.
Az amerikai külügyminiszter szombaton Isztambulban azt mondta: Törökországnak reagálnia kell azokra az aggodalmakra, amelyek szerint az országban visszaesés tapasztalható az emberi jogok és a világi hagyományok érvényesülésének terén.
Ózd — Ha egyáltalán behajtanak, akkor is csak gázpisztollyal felfegyverkezve – így vallott egy közmeghallgatáson Réti Zoltán, a Borsod Volán egyik gépkocsivezetője, amikor arról mesélt, hogy miért bojkottálják a buszsofőrök Ózdon a Bánszállás nevű városrészt.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője beszélt a legtöbbet, mintegy kilenc órát a parlamentben februártól júliusig. A legtöbbször, 116-szor a jobbikos Volner János szólalt fel a tavaszi-nyári ülésszakon.
Akár még több hónapig elhúzódhat a polgárháború Líbiában, mivel sokkal erősebbnek tűnik Kadhafi hátországa, mint azt korábban sejteni lehetett – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában Csejtei István nyugalmazott nagykövet, a Magyar Külügyi Társaság elnöke. A Budapesti Gazdasági Főiskola oktatója arról is beszélt, hogy megfordulni látszik az a korábbi helyzet, hogy csak lenézett új b...
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó oldalát szombat késő délután, az autósokat a Gyöngyös-nyugati csomópontban leterelik az autópályáról. A Budapestre tartó oldalon a belső sáv van elkerítve.
Alex Ferguson örökifjú. A Manchester United futballistáinak edzője bevallotta, minden idény ugyanaz, egyforma. Néha megfárad, de újra és újra energiával töltődik fel, amint látja a fiatal játékosai lelkesedését.