Az uruguayi válogatott, a Celeste híveinek alkalmasint el lehetett volna sütni hajnalban a régi pesti vicckezdetét, ami úgy szólt, van egy jó hírem és egy rossz. A jó hír, persze az volt, hogy a csapat végre nyert a Copa Américán, s ezzel biztosan továbbjutott. A rossz meg az, hogy a negyeddöntőben a rendező argentin válogatott vár Óscar Washington Tabárez csapatára.
A Horvátországba látogató magyar vendégek száma júniusban az egy évvel korábbihoz képest több mint 14 százalékkal emelkedett, a hazai utazásszervezők pedig júliusra és augusztusra a tavalyinál jóval több adriai utat értékesítettek – írja a Magyar Nemzet.
Az első negyedévben 2%-kal csökkent az üzemanyagfogyasztás mértéke Magyarországon, így a visszaesés közel két éve tart, derül ki a Magyar Ásványolaj Szövetség adataiból. Miközben a benzinfogyasztás...
A KBC Csoport kezdeményezte az Európai Bizottságnál a 2009. szeptember 30-án benyújtott és 2009. november 18-án jóváhagyott stratégiai tervének módosítását. A módosítást a KBC közleménye Bázel III....
Az idei első félévben mind a budapesti, mind a vidéki használt tégla lakások árai stagnáltak, és bár a panellakások árai a fővárosban 1, vidéken pedig 4 százalékkal estek, a piacon lassú...
A C-csoport első mérkőzésén Chile legyőzte Perut, és csoportja élén végzett, mögötte pedig a legyőzött gárda jutott tovább. A másik találkozón Uruguay Álvaro Pereira korai góljával győzte le Mexikót, így Argentínával találkozik a negyeddöntőben.
A jelenleginél jóval szigorúbb lesz és általában alacsonyabb induló nyugdíjat biztosít majd az a rendszer, amelyet szeptember elején tár a szélesebb nyilvánosság elé a kormány, ám amelynek néhány részlete már napvilágot látott - cikkezi a Világgazdaság.
Németországban a nagykereskedelmi árindex június folyamán a vártnál nagyobb mértékben lassult - számolt be erről a német szövetségi statisztikai hivatal.
Egy 2008-as alkotmánymódosítás értelmében négy hónappal a francia katonai szerepvállalás kezdete után kötelezővé vált a parlamenti szavazás. Az 577 fős nemzetgyűlésben 482 képviselő voksolt igennel, míg 27-en (a kommunisták és az ellenzékhez tartozó Zöldek) nem támogatják a líbiai akciót. A szenátus délután hasonló arányban szavazott. Líbia "sajnálatát" fejezte ki amiatt, hogy a francia parlament…
A vártnál kedvezőbb második negyedéves kínai GDP adatok az ázsiai régióban feledtetni tudták a befektetőkkel az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmakat.
Nálunk még újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk és hatékonyságuk miatt már rendkívül elterjedtek a tömegkályhák és a tömegtűzhelyek, melyek visszahozzák az egykor volt parasztházak hangulatát.
Gyanúsítottként hallgatta ki a Debreceni Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt - erősítette meg Gulyás Gábor ügyvéd szerdán a Magyar Hírlap információját.
Még közel sincsen beárazva minden kockázat az eurózóna adósságválságával kapcsolatban; ugyanakkor azt is mutatja, hogy a válság egy újabb, kritikusabb szintre lépett
Egy nap leforgása alatt több mint tíz forintot drágulva, 230 forint fölé került a svájci frank. Az ok: a befektetők attól tartanak, hogy Görögországhoz hasonlóan Olaszország is csődöt jelent.
Gyanúsítottként hallgatta ki a Debreceni Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt - erősítette meg Gulyás Gábor ügyvéd a Magyar Hírlap információját.
Gyanúsítottként hallgatta ki a Debreceni Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt - erősítette meg Gulyás Gábor ügyvéd szerdán a Magyar Hírlap információját.
Kína második negyedéves GDP-je és júniusi ipari termelése a vártnál nagyobb mértékben növekedett, felhajtva ezzel a részvények árát Ázsia-szerte, míg az infláció mérséklésére szolgáló monetáris...
Jelentősen megugrik a gyerekek száma az óvodai és iskolai beiratkozás idején bizonyos településeken, illetve kerületekben. A szülők egy része ugyanis lakcímtrükkökkel próbálja elérni, hogy gyermeke az általa legjobbnak tartott oktatási intézménybe járhasson....
A CAR és a MeinAuto.de létrehoztak egy indexet, amely megmutatja, átlagosan mennyit kell várni Németországban az újautók vásárlóinak a kiválasztott járművekre. Az index alapján jelenleg közel 4...
Az ide Tour de France első szakaszán egy 13 éves kisfiú okozott bukást a mezőnyben, Alberto Contador megbocsátott az őt komoly hátrányba hozó felelőtlen nézőnek.
Ugyan tegnap Amerika nem zárt valami fényesen, ám a kedvező kínai makroadatok egyelőre bizakodásra adnak okot a piacokon, mely eredőjeként óvatos optimizmust várhatunk a mai napon a magyar parketten...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,11 pontos emelkedéssel, 21.947,87 ponton nyitott. A keddi záró értékéhez képest 0,82 százalékkal erősödött.
Az autógyárak mindig is igyekeztek különlegeset alkotni, ha a termékük népszerűsítéséről van szó – ilyen téren pedig a BMW-t sem kell félteni. Legújabb ötletükhöz az 1-es új generációjának gyártósorából merítettek ötletet: az ott látható különböző folyamatokat elegyítették a jármű által produkált hangokkal, melynek eredménye az alábbi zene és videóklipp.
Tegnap a reggeli pofonokat követően gyorsan talpraállt a piac, egyes részvények a fordulás jeleit mutatják, míg másokat fontos támaszok tartottak meg. Az alábbiakban az OTP, a Richter illetve a DAX...
Idén visszatérhet a válság előtti szintre a reklámköltés a világban annak ellenére, hogy Európában és az Egyesült Államokban az adósságválság és a bizonytalan gazdasági növekedés miatt lassulás...
Óriási nap eleji zuhanást követően szárnyalni kezdett tegnap az UniCredit árfolyama, végül a bankapapírok 5,9%-os emelkedéssel zárták a napot. A hasonlóan viselkedő Intesa Sanpaolo árfolyama 3,3%-ot...
Fernando Alonso silverstone-i győzelme visszaadta a Ferrari-csapat önbizalmát, igaz, a spanyol szerint óvatosan kell kezelni a vb-esélyeiket, hiszen az abszolút favorit továbbra is a címvédő Sebastian Vettel.
Portugália és Görögország után Írország is „bóvli” kategóriába került a Moody's-nál. A hitelminősítő intézet arra hivatkozva vonta meg a szigetországtól a még befektetési ajánlású osztályzatot, hogy Írország várhatóan újabb külső pénzügyi segítségre szorul. A Moody's tegnap késő este, az európai piacok zárása után jelentette be a leminősítést.
Gyanúsítottként hallgatta ki a Debreceni Katonai Ügyészség Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt - erősítette meg Gulyás Gábor ügyvéd szerdán a Magyar Hírlap információját az MTI-nek.
A főügyészséghez fordul a Híd magyar-szlovák kormánypárt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) gyűlöletkeltő, magyarellenes óriásplakátjai miatt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Sajtóinformációk szerint Gergényinek azért kell felelnie, mert a 2006-os tüntetések alatt több rohamosztagos rendőrön nem volt szolgálati azonosítószám, amelyet parancsnoki utasításra vettek le magukról. Ez egy 2005-ös rendelkezés szerint törvénysértő.
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 májusában 37,6%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál - jelentette a KSH - ami kicsivel alacsonyabb az előző hónapokban jellemzőnél. Így összességében a...
Az egyre fokozódó európai adósságválság és egy esetleges további amerikai likviditásbővítés a legfőbb biztonságos menedéknek számító arany drágulását idézték elő, amely tegnap napközben alig 3...
Szerdán reggel is 230 forint felett jegyezték a svájci frankot, az euróval szemben viszont tartja magát a magyar deviza, az árfolyam nem törte át a 270 forintos szintet.
Roguy Meyé mellett Sherif El-Sadek, Aleksander Stanisavljevic és Bujor Vlad Alin engedélye is hiányzik, így hiányos lehet a zalaiak kerete a diósgyőri bajnoki rajton.