A brit korhatár bizottság betiltotta az Emberi százlábú 2 forgalmazását, mondván, annyi jelenetet ki kellene vágni a horrorból, hogy semmi sem maradna a filmből
Idén július-augusztusra szinte "minden csillag együtt áll majd ahhoz", hogy a kormány "piackonform" módon próbálja visszaállamosítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret - olvasható a Heti Válasz cikkében.
Ismét házkutatást tartottak a kaposvári nyomozó ügyészek Szekszárdon a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) központi irodájában - erősítette meg az MTI-nek a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője a szakszervezet honlapjára szerda kora délután felkerült hírt.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2010. évi tevékenységéről szóló jelentés tárgyalásával kezdte meg szerdai munkáját az Országgyűlés, amely a nap folyamán további hét előterjesztés általános vitáját folytatja le. Közpénzügyekről és az önkormányzatok helyzetéről is beszéltek az általános vitában az egyéni felszólalók szerdán a parlamentben.
Nagy Ervint nevezte ki országos főépítésznek a kormány. Az új országos főépítésznek saját bevallása szerint nagyon kevés dologra van hatásköre, konkrét ügyekbe nem igen szólhat bele, de nem is akar,...
A sérült, illetve az érzelmileg kiszolgáltatott gyerekek egytől egyig potenciális áldozatok. Ráadásul kevesebb képzésre futja majd, és így bizony kevesebb vészhelyzetet ismernek fel a szakemberek.
A K&H Bank táviraton értesítette az ügyfelét, hogy személyi kölcsönének felmondása miatt keresse a bankot - a PSZÁF szerint banktitkot sértettek, 800 ezer forint a büntetés
Budapest - Incze János (45) életébe berobogott a szerencse, méghozzá szó szerint, hiszen olvasónk megnyerte a Blikk Bumm nyereményjátékán felkínált öt robogó egyikét.
Nem változtatott termelési kvótáján az OPEC. Ez nagy meglepetés, miután számos elemző, és az olajkartell több tagországának a képviselője is azt mondta korábban, hogy a napi termelés növeléséről döntenek
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) arra kéri a kormányt, hogy a betegképviseletek intézményes bevonásával "jöjjön létre nemzeti konzultáció az egészségügyről"
Magyarországon 5-7 százalékkal lehetne csökkenteni az állami újraelosztás mértékét, ennél kevesebből egyszerűen nem tudnánk működni - hangzott el egy szerdai konferencián
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) arra kéri a kormányt, hogy a betegképviseletek intézményes bevonásával "jöjjön létre nemzeti konzultáció az egészségügyről". Cser Ágner az InfoRádiónak azt mondta: a Semmelweis-terv nem más, mint egy kétlépcsős, burkolt privatizáció előkészítése.
Kiemelt fontosságúnak nevezte a foglalkoztatottság növelését Orbán Viktor szerdán egy bécsi konferencián. A magyar miniszterelnök a Világgazdasági Fórum bécsi regionális tanácskozásán hangsúlyozta: tíz év alatt legkevesebb tíz százalékkal kell növelni Magyarországon a foglalkoztatási rátát.
Három hónapja megküldte a Magyar Állami Operaház gazdálkodásáról szóló több száz oldalas jelentését Horváth Ádám, volt miniszteri biztos az intézményt felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak. A jelentés számos gazdasági ügylettel kapcsolatban felvetette a hűtlen kezelés gyanúját - olvasható szerdán az index.hu internetes hírportálon.
Nem kapott egyetlen forint állami támogatást sem a péti Nitrogénművek Zrt., kizárólag piaci alapú és feltételű hiteleket vett fel a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) - közölte a cég az MTI érdeklődésére szerdán.
Az ausztrál foci karrier után éles váltással az NFL-ről álmodik Scott Harding, aki nem punter akar lenni, hanem a kőkemény erőpróbát jelentő wide-receiver posztot célozza meg magának.
A hódmezővásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat sikkasztással vádolt elnöke ellen szerdán kezdődött meg a bírósági eljárás az alföldi városban; Ajtai Évát azzal vádolják, hogy nem számolt el az önkormányzattól gyerekek nyári üdültetésére kapott támogatással.
Az egyes lengyelországi stadionok építésében tapasztalható késedelem ellenére az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) továbbra is hisz a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság lengyel projektjének sikerében.
Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszter szerint Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének egy hétfőn megjelent lapinterjúban megfogalmazott állításai meggondolatlanok és nem helyénvalóak voltak, de Szlovákia számára nem jelentenek veszélyt, figyelemelterelésről van szó.
Áttörésnek nevezte a Nabucco történetében a szerdai projekttámogatási megállapodások aláírását a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás szerint ezzel az aláírással eladhatóvá válik a projekt. A Nabucco Projekttámogatási Megállapodásokat öt tranzitország képviselője írta alá Törökországban.
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal arra kéri a kormányt, hogy a betegképviseletek intézményes bevonásával "jöjjön létre nemzeti konzultáció az egészségügyről". A NEK egy videófelvételt küld Orbán Viktornak, amelyben emlékeztetik, hogy a Semmelweis Terv nem az az út, amelyet korábban képviselt. A Fidesz szerint tabudöntögető az új törvény, míg az MSZP válaszokat várna
Idén július-augusztusra szinte "minden csillag együtt áll majd ahhoz", hogy a kormány „piackonform" módon próbálja visszaállamosítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret - erről ír a csütörtök...
Német közgazdászok támogatják Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter kezdeményezését magánhitelezők bevonására a görög adósság átalakításába. Az EKB-nek minden eshetőséggel számolnia kell
Három hónapja megküldte a Magyar Állami Operaház gazdálkodásáról szóló több száz oldalas jelentését Horváth Ádám, volt miniszteri biztos az intézményt felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak. A jelentés számos gazdasági ügylettel kapcsolatban felvetette a hűtlen kezelés gyanúját - olvasható szerdán az Index.hu internetes hírportálon.
Karambolozott Szabics Imre. A San Marino ellen tegnap gólt szerző labdarúgó Budapesten, a XIII. kerületben ütközött össze terepjárójával egy személygépkocsival.
Mérsékelt gyengülést mutatott ma a forint a vezető devizákkal szemben, amely a Moody’s felől ma érkező, nem kifejezetten optimista magyar jelzéssel, másrészt a továbbra is alapvetően borús...
Lázadnak szomszédai Csipa, polgári nevén Ördög Tibor ellen. A Hooligans frontembere ugyanis több mint egy éve nem fizet közös költséget. Tartozása mostanra meghaladta a negyedmillió forintot is. Óvatos becslés szerint az újépítésű többlakásos lakóingatlanok legalább negyede már a társasházzá alakulás előtt jelentős mértékben eladósodik....
Eladósorba kerülhet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a vevő akár a magyar állam is lehet - írja a Heti Válasz internetes oldalán a lap holnap megjelenő számára hivatkozva. A Budapest Airport...
Elfogadta a menedzsment 1,05 eurós részvényenkénti osztalékra vonatkozó javaslatát a Raiffeisen Bank International mai éves közgyűlése. A társaság összesen 204,3 millió euró osztalékot fizet június...
Az Escherichia coli (E.coli) általában veszélytelen törzsei a természetes emberi bélflóra részét képezik. Ezek a baktériumok röviddel a születés után telepszenek meg az újszülött béltraktusában. Ezt követően kölcsönösen előnyös kapcsolat alakul ki a gazdaszervezet és a baktérium között, amely élethosszig megmarad.
Rendhagyó napon van túl a magyar autósport két fenegyereke. A GP3 barcelonai futamgyõztes Kiss Pál Tamás és Michelisz Norbert, aki múlt hétvégén a Hungaroringen megrendezett WTCC futamon a dobogó második fokára állhatott, kipróbálták a leggyorsabb utcai autóként számon tartott Ariel Atom autót.
Tabudöntögető intézkedéseket tartalmaz a Fidesz szakpolitikusa szerint a Semmelweis Tervhez kapcsolódó első törvénycsomag, az egészségügyi salátatörvény, amelynek kedden kezdődött meg a parlamenti vitája.
Szerdán gyengült kissé a forint: az eurót délután háromnegyed ötkor 265,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 265,20 forint után. Az árfolyam 265 és 266 forint között mozgot...
Budapest — Gőzerővel készül decemberi nagykoncertjére a KFT együttes. Laár András, Bornai Tibor, II. Lengyelfi Miklós és Márton András heti öt alkalommal csap a húrok közé a próbateremben, a nagy hajtás után azonban hamarosan nyári szünetet tart a csapat, hogy rápihenjenek a születésnapi koncertre, és ihletet merítsenek.
A Muzulmán Testvériséget fennállásának 80 éve óta először ismerték el hivatalos politikai pártnak – így már nincs akadálya, hogy a népszerű iszlamista szervezet induljon az őszi egyiptomi parlamenti választásokon.
New York - Egyre zaftosabb részletek kerülnek napvilágra Anthony Weiner amerikai politikus szexbotrányáról. A 2013-as választásokon eddig a legesélyesebbnek tartott New York-i főpolgármester-jelölt,több nőnek is küldött magáról pikáns képeket az egyik közösségi oldalon.
Levélben fordult Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a magyarországi közoktatási intézményekhez, annak érdekében, hogy a Himnusz és a Szózat diákok által "szívesebben fogadott, könnyebben énekelhető változatát" eljuttassa még az évzáró ünnepélyek előtt az iskolákba.