2011. június 8. szerda

jún. 8
14:00
Húszmilliós középpályást igazolt a Liverpool (Blikk)
jún. 8
14:01
A cégek többsége marketingre is használja a közösségi médiát (HR Portál)
Az utóbbi évben nőtt azon vállalatok száma, amelyek sikeresen szereznek új ügyfeleket a közösségi hálón keresztül, és egyre több cég fordítja marketing kiadásainak bizonyos részét erre a területre. Viszont a vezetők azzal is tisztában vannak, hogy a közösségi média önmagában még nem elég egy eredményes kampányhoz - derül ki a Regus legújabb felméréséből.
jún. 8
14:02
Vidámpark: Kína csaknem befejezte első repülőgép-hordozóját (HírTV)
Kína valóban saját repülőgép-hordozót épít, de a hajó még nem készült el - közölte a kínai hadsereg vezérkari főnöke egy szerdán megjelent interjúban. Csen Ping-tö az első kínai katonai parancsnok, aki hivatalosan is megerősítette, hogy Kína anyahajót fejleszt - írta a Global Times című pekingi pártlap.
jún. 8
14:03
Újabb IMF-hitelt igényelhet Ukrajna (Portfolio)
Újabb hitelt igényelhet Ukrajna a Nemzetközi Valutaalaptól, ha az importált gáz áremelkedése túlzottan kezdi kimeríteni a devizatartalékokat - mondta a Reutersnek szerdán Mikola Azarov ukrán...
jún. 8
14:05
Megint megtalálták a kispapírokat - Zuhan a Synergon (Portfolio)
Negatív hangulat uralkodik Európa szerte a részvénypiacokon, bár a BUX index mindössze 0,5% körüli csökkenést mutat, a hazai kispapírokban igen komoly eséseket láthatunk. A Synergon az elmúlt...
jún. 8
14:07
Drágább áramot hoz a német nukleáris exodus (Portfolio)
Németország döntött: gyorsított ütemben leállítják az atomerőműveket, és minél előbb átállnak a megújuló alapú energiatermelésre. A döntést a legtöbb elemző egyértelműen politikainak minősíti, igen...
jún. 8
14:09
Magyarország leminősítéséről beszél a Moody’s (ATV)
Ha lejjebb sorolják, a bóvli kategóriába kerül az ország.
jún. 8
14:12
Szociális kérdőív: mégsem volt ombudsmani egyeztetés? (Privátbankár)
Jóri András adatvédelmi biztos szerdán közölte: nem volt előzetes egyeztetés a szociális konzultáció kérdőívéről. A miniszterelnök szóvivője cáfol
jún. 8
14:14
A kitermelt olaj ötödével nőttek csak a kitermelhető készletek (Privátbankár)
A globális olajipar a tavaly kitermelt mennyiség ötödének megfelelő készletet fedezett fel tavaly - írja a BP éves olajipari statisztikai jelentése. A BP "Statistical Review of World Energy" évi rend...
jún. 8
14:15
5 millió embert megszólító pénzügyi edukációs program indul (ProfitLine)
A Front Page Communications-t választotta kommunikációs ügynökségének a Mindennapi Pénzügyeink Program (MPP) média és szakmai partnere, a Sanoma Media Budapest. Az MPP egy Magyarországon egyedülálló, pénzügyi szemléletformáló és tájékoztató program, amely az állami szféra és csaknem két tucat pénzügyi intézmény összefogásával jött létre. A Pénziránytű Alapítvány által életre hívott, a Magyar…
jún. 8
14:17
IMF - Ambícióusabb fiskális stratégiára van szükség Japánban (ProfitLine)
Japánban ambiciózusabb középtávú stratégiára lenne szüksége ahhoz, hogy az ország csökkenteni tudja adósságállományát és fenntartsa a közfinanszírozásba vetett bizalmat - közölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
jún. 8
14:18
Nyugdíjas szülőknek is mehetne az adó egy százaléka (Infostart)
Felajánlhatnák személyi jövedelemadójuk egy százalékát a nagykorú munkavállalók a már nyugdíjas szüleik javára - ez az egyik fontos változtatási javaslat a KDNP által koordinált új családvédelmi törvény tervezetében. Akinek több gyermeke van, több pénzt kaphatna.
jún. 8
14:18
Ecclestone szerint nem lesz Bahreini Nagydíj (Infostart)
Bernie Ecclestone szerint az idén nem rendezik meg az október 30-án esedékes Forma-1-es Bahreini Nagydíjat.
jún. 8
14:18
Halálos frontális karambol az 53-ason (HírTV)
A helyszínen életét vesztette az az idős férfi, aki frontálisan ütközött egy lovat szállító személyautóval szerdán a déli órákban az 53-as főúton, Tompa közelében.
jún. 8
14:18
Véglegesítették a Nabucco jogi kereteit (Gondola)
Aláírták a tranzit országok szakminiszterei és a Nabucco Gas Pipeline International GmbH a projekttámogatási megállapodásokat (PSA) szerdán a törökországi Kayseriben, ezzel véglegesítettek a Nabucco-gázvezeték jogi kereteit - közölte a Nabucco Gas Pipeline International GmbH szerdán az MTI-vel
jún. 8
14:18
Felmentették Koltay Gábort a József Attila Színház éléről (Blikk)
jún. 8
14:18
Filmközpontú Mediawave (Spa Trend Online)
A tavalyi költségvetés csaknem feléből, 55 millió forintból kellett kihozni az idei Mediawave zenei és filmfesztivált Szombathelyen. A pénztelenség miatt a június 2-11 között megrendezett fesztivál zenei programjában kevesebb a húzónév, ám a hétvége a legjobb időket idézi majd. A filmfesztivál pedig soha nem látott erősségű, ez persze köszönhető a szerencsének is, kiváló alkotók nevezték…
jún. 8
14:18
Táppénzügyek: apró gesztus a foglalkozatóknak, fricska a dolgozóknak (Adózóna)
Kinek és mennyi időre jár táppénz? Mi után kell járulékot fizetni avagy hogyan változtak a szabályok az elmúlt időszakban? Széles Imre, az Adózóna tb-szakértője összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
jún. 8
14:18
Fogamzásgátló tabletta férfiaknak (WebBeteg)
A kutatók azt állítják, hogy a férfiak néhány év múlva igénybe vehetik a női fogamzásgátló tabletta újabb változatát, amely nem jár mellékhatásokkal.
jún. 8
14:19
Június második felétől megindul a fogyasztóvédők 'rajzása' (ProfitLine)
A fogyasztóvédelmi felügyelők nyári idegenforgalmi főszezoni ellenőrzéseket tartanak országszerte június második felétől augusztus végéig - jelentette be Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője szerdán, a Kopaszi gát területén tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
jún. 8
14:20
Réthelyi: Kiemelt stratégiai ágazat a sport (Infostart)
Az idei költségvetés tervezésekor kiemelt stratégiai ágazatnak megfelelő elbírást kapott a sport - közölte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának ülésén, ahol a tárca egyéves munkájáról számolt be.
jún. 8
14:20
Menesztették Koltay Gábort a József Attila Színház éléről (Spa Trend Online)
Azonnali hatállyal felmentette Koltay Gábort a József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatói tisztségéből Tarlós István főpolgármester szerdán - közölte Csomós Miklós, a területért felelős főpolgármester-helyettes az MTI-vel. Koltay Gábor megdöbbenéssel vette tudomásul menesztését.
jún. 8
14:20
Korkedvezményes nyugdíj: elfogyhat a rendvédelmisek pénze (Adózóna)
Az utcai demonstrációk eddig összességen több tízmillió forintba kerültek a rendvédelmi szakszervezeteknek - állítják a hvg.hu forrásai.
jún. 8
14:21
Újra emelte a kamatot a lengyel jegybank (Portfolio)
Újból 25 bázisponttal emelte az irányadó ráta szintjét a lengyel jegybank, így az holnaptól 4,5%. A lépés megfelel az előzetes várakozásoknak. A kétnapos ülés eredményeképpen újból emelte az...
jún. 8
14:21
Gyanúsak a taxisok, gyanúsak a pecsenyesütők (Pénzcentrum)
A fogyasztóvédelmi felügyelők nyári idegenforgalmi főszezoni ellenőrzéseket tartanak országszerte június második felétől augusztus végéig - jelentette be Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője szerdán, a Kopaszi gát területén tartott sajtótájékoztatón, Budapesten....
jún. 8
14:27
Tarlós azonnali hatállyal tette utcára a direktort (ATV)
A József Attila színház igazgatójának elbocsátását bizalomvesztéssel indokolták.
jún. 8
14:29
Alig hozták ki a pszichiátriáról, máris színpadra lépne (ATV)
Détár Enikő pünkösd hétfőn visszatérhet a színpadra.
jún. 8
14:30
Csütörtöktől egyeztet a főváros a taxisokkal (Privátbankár)
A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön megkezdi az egyeztetést a taxisokkal - mondta Komáromi Endre, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. ügyvezetője azt követően, hogy átvette a fuvarszervezők p...
jún. 8
14:30
Eltűnt a volt válogatott kosaras (Blikk)
Nem találják tíz napja Orosz László korábbi válogatott  kosárlabdázót.
jún. 8
14:36
Menesztették Koltay Gábort a József Attila Színház éléről (Infostart)
Azonnali hatállyal felmentette Koltay Gábort a József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatói tisztségéből Tarlós István főpolgármester szerdán - közölte Csomós Miklós, a területért felelős főpolgármester-helyettes.
jún. 8
14:36
Bemutatták az olimpiai fáklyát - nézze meg! (Infostart)
Bemutatták azt a fáklyát, amellyel a jövő évi londoni olimpia váltófutása során viszik az olimpiai lángot.
jún. 8
14:36
Az olajról döntenek (HírTV)
Megkezdődött Bécsben a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezetének (OPEC) tanácskozása. Elemzők szerint a kitermelés növeléséről dönthetnek a tagállamok az OPEC-tanácskozáson, de úgy tudni: egyezség még nincs. Szaúd-Arábia a kvótaemelés mellett van, Irán azonban ellenzi azt. A bizonytalanság miatt 2 dollárral emelkedett a Brent kőolaj ára, amely megközelítette a 117 dolláros szintet. (lm)
jún. 8
14:36
GKI: az idén 2,5 százalékkal bővül a gazdaság (Gondola)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. továbbra is azzal számol, hogy az idén (a kormány által várt 3,1 százaléknál lassabban) 2,5 százalékkal bővül Magyarország gazdasága a tavalyi 1,2 százalék után
jún. 8
14:36
Taxisok demonstráltak a fővárosban (Blikk)
jún. 8
14:36
Dzsudzsák az Anzsi Mahacskalához igazol (Blikk)
Orosz és magyar sajtóértesülések szerint Dzsudzsák Balázs (24) megegyezett az orosz élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalával, s a 37-szeres magyar válogatott futballista jelenleg Olaszországban vesz részt az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.
jún. 8
14:36
Ombudsman: nem volt előzetes egyeztetés a konzultációs kérdőívről (Alternatív Energia)
Jóri András adatvédelmi biztos szerdán azt közölte az MTI-vel: nem volt előzetes egyeztetés a szociális konzultáció kérdőívéről.
jún. 8
14:36
Bernie Ecclestone szerint sem lesz Bahreini Nagydíj (Agroinform)
Bernie Ecclestone szerint az idén nem rendezik meg az október 30-án esedékes Forma-1-es Bahreini Nagydíjat.
jún. 8
14:38
Elevenen égtek halálra a buszban (HírTV)
Tízen bennégtek egy buszban Törökországban. A balesetet az okozhatta, hogy a sofőr elaludt a volánnál.
jún. 8
14:39
Újabb IMF-hitelért folyamodhat Ukrajna (Portfolio)
Újabb hitelt igényelhet Ukrajna a Nemzetközi Valutaalaptól, ha az importált gáz áremelkedése túlzottan kezdi kimeríteni a devizatartalékokat - mondta a Reutersnek szerdán Mikola Azarov ukrán...
jún. 8
14:41
Még senki nem szavazott ki a monetáris tanácsból (Portfolio)
A tavasszal belépett új tagok közül még senki sem "szavazott ki" a monetáris tanács többségi álláspontjából - derül ki a májusi kamatdöntő ülés ma megjelent rövidített jegyzőkönyvéből. A tanácstagok...
jún. 8
14:43
Újabb öt aláírással előrébb a Nabucco (Portfolio)
A mai napon a Törökországbeli Kayseriben a NABUCCO Gas Pipeline International GmbH (NIC) és a tranzit országok (Ausztria, Bulgária, Magyarország, Románia és Törökország) szakminiszterei aláírták a...
jún. 8
14:48
Egységes volt a Monetáris Tanács a legutóbbi kamatdöntő ülésen (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a legutóbbi, május 16-i kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvét. A dokumentumból kiderül, hogy a Monetáris Tanács tagjai a kamatdöntő ülésen egyhangúlag az...
jún. 8
14:48
Eltűnt a volt válogatott kosaras (Blikk)
Nem találják tíz napja Orosz László korábbi válogatott  kosárlabdázót.
jún. 8
14:48
Alsónadrágban táncolt Alekosz (Blikk)
jún. 8
14:48
IMF kölcsönre lesz szüksége Ukrajnának az emelkedő orosz gázár miatt (ProfitLine)
Ukrajna valószínűleg kölcsönt kér a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), ha tovább emelkedik az importált orosz gáz ára, ami komolyan csökkentené az ország devizatartalékát - jelentette ki az ukrán kormányfő szerdán.
jún. 8
14:50
Maradhat 1,25%-on az EKB kamatszintje (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülése várhatóan nem fog változást hozni, és a jegybankárok ismét megszavazzák a jelenlegi, 1,25%-os euró alapkamat szinten tartását. Az inflációs kilátásokat tekintve azonban még idén további kamatemelés várható, amely a többi európai jegybankot is alapkamat emelésre ösztönözheti - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési…
jún. 8
14:52
Szabics Imre karambolozott (Blikk)
Szabics Imre (30) a XIII. kerületben karambolozott luxus BMW-jével.
jún. 8
14:54
Húszmillióért igazolt a Liverpool (Infostart)
A Liverpoolnál folytatja pályafutását Jordan Henderson, a Sunderland 20 éves labdarúgója.
jún. 8
14:54
Dzsudzsák az Anzsi Mahacskalához igazol (Blikk)
Orosz és magyar sajtóértesülések szerint Dzsudzsák Balázs (24) megegyezett az orosz élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalával, s a 37-szeres magyar válogatott futballista jelenleg Olaszországban vesz részt az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.
jún. 8
14:54
Szívós, Balsai, Pokol, Szalay - ők a Fidesz jelöltjei (HírTV)
Szívós Mária, Balsai István, Pokol Béla és Szalay Péter neve biztosan szerepel a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjeinek névsorában – tudta meg több, egymástól független forrásból a Magyar Nemzet.

Keresés