2011. június 6. hétfő

jún. 6
5:29
Gallóné: 30-40 ezer pedagógus állása szűnhet meg + videó (ATV)
A tüntetők a tíz százalékos béremelés mellett azt követelték, hogy az oktatási intézmények fenntartásáról ne a kormányhivatalok, hanem a fenntartók döntsenek.
jún. 6
5:36
Alekosz: Hármasban akarok szexelni! (Blikk)
Göröghonba utazik Veronikával, de máris másfelé kacsingat. A lány nem kér ebből!
jún. 6
5:36
Egyszerre haltak meg az ikrek (Blikk)
jún. 6
5:36
Mesterházy: ellentétben a kormány szavai és tettei (Alternatív Energia)
Ha van "kulcs" az Orbán-kormány tevékenységének megfejtéséhez, akkor az az, hogy "minden másképp van" - írta heti politikai összefoglalójában Mesterházy Attila.
jún. 6
5:38
Eljő a kutyák békésebb világa? (Alternatív Energia)
Számos területen szabad kezet kapnának az önkormányzatok, egyúttal a gazdák felelőssége is növekedne - legalábbis ez olvasható ki a közelmúltban nyilvánosságra került állatvédelmi törvény tervezetéből. Ez többek között önkormányzati ebadót, éves ebösszeírást, a kölyökkutyák kikötésének tiltását, kötelező chipezést, még magasabb bírságokat vezetne be, és veszélyes ebek helyett kockázatos…
jún. 6
5:40
Pótlóbuszok közlekednek a fogaskerekű helyett (Alternatív Energia)
Eltörött tengely miatt siklott ki a fogaskerekű vasút egyik szerelvénye Budapesten, személyes sérülés azonban nem történt. A BKV a történtek miatt átvizsgálja az összes kocsit - holnaptól is csupán minimális szolgáltatást biztosítanak az utasoknak. A járatok helyett azonban pótlóbuszok járnak a fogaskerekű teljes vonalán. Valószínűleg csak a jövő héttől áll helyre a megszokott közlekedési rend.
jún. 6
5:42
Emlékezés a nemzeti összetartozás napján (Alternatív Energia)
Itthon és sok határon túli településen is rendezvényt, megemlékezést tartottak szombaton a nemzeti összetartozás napján, a trianoni békeszerződés aláírásának 91. évfordulóján.
jún. 6
5:54
Gyilkosság áldozata lehetett Jimmy? (Blikk)
A vizsgálat szerint többféleképpen is történhetett a tragédia. Editet ez nem lepi meg
jún. 6
6:09
Enyhe javulás az új autók értékesítésében (Infostart)
Lassú kilábalás kezdődött meg az autóértékesítési piacon - olvasható a legfrissebb, május végi adatokban. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke azt mondta: továbbra is a flottaeladások húzzák a piacot, a most jellemző négyezer személyautó eladása nem elég ahhoz, hogy a szakma fenntartsa magát, további kereskedések zárhatnak be.
jún. 6
6:12
Orbán: Elfogadhatatlan, ha azok fenyegetőznek, akik a rendre esküdtek fel - hírösszefoglaló (Infostart)
A kormányfő szerint elfogadhatatlan, ha azok fenyegetőznek, akik a rendre esküdtek fel. Már a jövő héten a kormány elé kerülhetnek az otthonvédelmi jogszabálytervezetek. Növényi csírafajták terjeszthetik a németországi hasmenésjárványt. A nap legfontosabb hírei június 5-én.
jún. 6
6:12
A jobboldali ellenzék győzött Portugáliában (Infostart)
Az ellenzéki, jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) győzött a Portugáliában rendezett előre hozott parlamenti választásokon a vasárnap este nyilvánosságra hozott részeredmény szerint; José Sócrates szocialista párti miniszterelnök elismerte vereségét, a következő kormányfő Pedro Passos Coelho PSD-vezető lehet.
jún. 6
6:12
Zágrábban misézett XVI. Benedek pápa (Kripto Akadémia)
Mintegy 300 ezer hívő előtt mondott tegnap szentmisét Zágrábban XVI. Benedek pápa az úgynevezett Nemzeti Családi Napon. Ezt a családok, a házasságok erősítéséért hozta létre Horvátországban a katolikus egyház.
jún. 6
6:14
A korkedvezményes nyugdíjról dönthet a parlament (Infostart)
A tervek szerint hétfőn dönt a nyugdíjakat, valamint az Alkotmánybíróságot érintő, fideszes alkotmánymódosító javaslatról az Országgyűlés. A Ház három napos ülésén várhatóan határoz a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról is.
jún. 6
6:14
Ban Ki Mun főtitkár maradna (Kripto Akadémia)
Ban Ki Mun ma újrajelölteti magát az ENSZ főtitkári posztjára - közölte a Foreign Policy internetes kiadása. A világszervezet hivatalosan ugyan nem erősítette meg az értesülést, de az ENSZ-nél nyílt titok, hogy a dél-koreai diplomata a következő, 2012-2016-ig tartó időszakban is az ENSZ élén kíván maradni.
jún. 6
6:16
Helikopterekkel Líbiában (Kripto Akadémia)
Első ízben vetett be a NATO harci helikoptereket Líbiában. Szombaton Moamer el-Kadhafi katonai járműveit és eszközeit célozták - közölték Brüsszelben. Az észak-atlanti szövetség szerint a helikopterek bevetésére azért van szükség,hogy elkerüljék a polgári személyek elleni további támadásokat.
jún. 6
6:21
Hátfájás, nyaki panaszok, ízületek - Tíz gyakori kérdés a reumatológiában (WebBeteg)
Csokorba szedtük a leggyakrabban előforduló kérdéseket a reumatológia témakörében. Milyen kérdéseket intéznek a betegek a leggyakrabban a reumatológushoz?
jún. 6
6:27
Mi a közös Cristiano Ronaldoban, a sárkányszörfözésben és Kolombusz Kristófban? (Privátbankár)
Ha ehhez még a Madeira bort is hozzávesszük, kézenfekvő a megoldás. Európa egyik legegzotikusabb, legbiztonságosabb és természeti táját tekintve legvarázslatosabb szigeteiről van szó (x)
jún. 6
6:30
Kósa Lajos: Az aktív választók nem fordultak el a kormánytól (Infostart)
Az aktív választók nem fordultak el a jobboldali kormánytól - értékelte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a hajdú-bihari időközi választások előzetes eredményeit vasárnap este rendkívüli sajtótájékoztatóján.
jún. 6
6:33
100 milliárdos csomag a görögöknek, mi jöhet még? (Portfolio)
Az előttünk álló hét több szempontból is izgalmasnak ígérkezik. Azon túl, hogy itthon fontos adatok látnak napvilágot, újabb hírek érkezhetnek Görögország felől, pontosabban az újabb mentőcsomag...
jún. 6
6:39
Tízezer lakást árverezhetnek jövőre + videó (ATV)
Kevésnek tűnik az Eszközkezelő Társaságra szánt 5 milliárd forint.
jún. 6
6:45
A héten már a kormány elé kerülhetnek az otthonvédelmi jogszabálytervezetek (ProfitLine)
Első olvasatban már a jövő héten a kormány elé kerülhetnek az otthonvédelmi akcióterv jogszabályi hátterét megteremtő törvény- és kormányrendelet-tervezetek - értesült az MTI. Ha a lakást a bank és az ügyfél egyetértésével az eszközkezelőnek értékesítik, a hitelszerződés a bankok és a kormány megállapodásának megfelelően lezárul - erősítette meg a bankszövetség alelnöke.
jún. 6
6:48
Ismét előnyben a Miami - videó (Infostart)
A Miami 88-86-ra nyert a Dallas vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nagydöntőjének harmadik mérkőzésén. A floridai együttes 2-1-re vezet a négy sikerig tartó párharcban.
jún. 6
6:48
Légicsapásban meghalt több lázadó Pakisztánban (Blikk)
jún. 6
6:48
Csillagocskák születtek (Spa Trend Online)
Az RTL Klub egész műsorfolyamán, csak kis csillagocskák születtek. S nemcsak azért, mert a győztes László Attila, és a négyes döntő másik énekes résztvevője, Krizbai Teca sem lépte át a nagykorúság határát, hanem mert igazán nagy csillag, átütő tehetség csak egy mutatkozott a mezőnyben: Szabó Ádám.
jún. 6
6:50
Forró könyves utcaünnep éjjel is (Spa Trend Online)
Ez volt a 82. Ünnepi Könyvhét, a Vörösmarty téren 240 kiadó állított standot, és szerte az országban, de még Kolozsvárott is megrendezték. Szombaton a Vörösmarty tér este sem ürült ki, a könyvek éjszakáját Bródy János nyitotta meg, miután elénekelte a Nyugger-dalt, a Micimackó-dal ürügyén pedig arról beszélt, hogy szabad országban élünk, ahol mindenki olyan állat lehet, amilyen csak akar.
jún. 6
6:57
Ismét Izraelre támadtak + videó (ATV)
A májusi Nakba naphoz hasonlóan arab tüntetők ismét megpróbálták áttörni az izraeli határt. Ezúttal Szíriából akartak behatolni izraeli területre. A kialakult összecsapásokban szíriai források szerint 13 ember meghalt, de ezt Izrael nem erősítette meg.
jún. 6
6:59
Orbán: ha a hálószobámba költöznek is, végigcsináljuk (ATV)
A rendvédelmi dolgozók nyugdíjszabályait érintő változtatásokat higgadtan, nyugodtan, emberséges módon, de végrehajtják, jelentette ki a miniszterelnök, aki nem nézi a népszerűségi mutatókat.
jún. 6
7:03
Szijjártó: szó sincs a nyugdíjak megadóztatásáról (Privátbankár)
Azok az 57 év alatti, szolgálati nyugdíjban lévő rendvédelmi dolgozók, akik nem térnek vissza dolgozni, nem nyugdíjat, hanem valamilyen más, az adózás hatálya alá eső, nem a nyugdíjkasszából finanszírozott juttatást kapnak majd - mondta a kormányfő szóvivője
jún. 6
7:05
Tarlós ad egy utolsó esélyt az Alstomnak (Privátbankár)
Még egy lehetősége van az Alstomnak, függetlenül attól, hogy a hét közepén francia bíróság dönt a felmondott metrókocsi-szerződés bankgaranciája ügyében: Tarlós István főpolgármester Budapestre hívta ...
jún. 6
7:06
Cockerre tombolt az aréna (Blikk)
BUDAPEST ‒ Főleg legújabb lemezének anyagával szórakoztatta rajongót Joe Cocker (67), de régi slágerek is szóltak vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában.
jún. 6
7:06
Keveset utalnak a magánkasszák (HírTV)
Nagy csalódást érezhetnek majd az emberek a magánnyugdíjpénztáraktól érkező átutalások láttán az augusztus végéig esedékes kifizetésekkor. A Magyar Nemzet cikke bemutatja, hogy tizenhárom évi magánpénztári tagság és csaknem hárommillió forintnyi megtakarítás után csupán 35 ezer forintra számíthat egy volt magán-nyugdíjpénztári tag.
jún. 6
7:06
Tarlós Budapestre hívta az Alstom vezetőjét (Blikk)
jún. 6
7:09
Kiderült: ebben is lealázhatnak minket a románok (Portfolio)
November óta nem látott mélypontjára esett a 2018-ban lejáró román eurókötvény hozama, és egyúttal 37 bázisponttal alacsonyabb szinten áll, mint a jobb hitelminősítéssel rendelkező magyar állampapír...
jún. 6
7:18
Milliárdos károk négy magánnyugdíjpénztárnál (ProfitLine)
Az elmúlt napok sajtóhírei szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) négy magánnyugdíjpénztárnál is azt állapította meg, hogy befektetéseiknél nem a tagok érdekeit képviselték; a hírbe hozott pénztárak az ING, az Aegon, az AXA és az OTP magánkasszája, amelyeknél a tagokat milliárdos nagyságrendű kár érte - írta a Napi Gazdaság hétfőn.
jún. 6
7:21
Orbán: ha beköltöznek a hálószobámba, akkor is végigcsináljuk (Privátbankár)
A miniszterelnök szerint az ország nem tudja elfogadni, ha azok, akik felesküdtek a rendre, füstbombákat dobálnak, vízcsapokat törnek le, túllépik a törvény által megengedett határokat és fenyegetőznek. Ez azt jelenti, hogy dezertáltak, átálltak a rendetlenség oldalára - mondta Orbán Viktor. Hétfőn akár meg is születhet a döntés az alkotmánymódosításról a Parlamentben
jún. 6
7:24
Fáj a háta? Óvakodjon a depressziótól! (Infostart)
A fájdalom rontja a közérzetet, az erőnlétet, gátolja az alvást, kedvetlenné tesz, beszűkíti a figyelmet, és elszigeteli a szenvedő embert. Ezek a tünetek szinte természetesen elvezetnek a mozgásszegény életmódhoz, ami azonban tovább fokozza a fájdalmat. Hogyan lehet megtörni ezt az ördögi kör?
jún. 6
7:24
Tarlós meghívta az Alstom vezetőjét - lapszemle (Infostart)
Még egy lehetősége van az Alstomnak, függetlenül attól, hogy a hét közepén francia bíróság dönt a felmondott metrókocsi-szerződés bankgaranciája ügyében: Tarlós István főpolgármester Budapestre hívta a cég vezetőjét, akinek három tárgyalási időpontot ajánlott fel - írja a Magyar Nemzet.
jún. 6
7:24
Budapestre hívták az Alstom vezetőjét (HírTV)
Még egy lehetősége van az Alstomnak, függetlenül attól, hogy a hét közepén francia bíróság dönt a felmondott metrókocsi-szerződés bankgaranciája ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. A főpolgármester a városházára hívta a cég vezetőjét. Elutasítás esetén szinte bizonyos: a magyar igazságszolgáltatás elé kerül a Demszky-korszak egyik legbotrányosabb ügylete.
jún. 6
7:24
Polanski nem mer utazni (Blikk)
jún. 6
7:24
Országos szintű felmérés a cigányság élethelyzetéről (Alternatív Energia)
A romák várható élettartama jelentősen elmarad a többség várható élettartamától, a háztartások 55 százalékának egyetlen dolgozó tagja sincs, a felnőtt korú romák pedig a teljes népességet meghaladó arányban élnek házas- vagy élettársi kapcsolatban - egyebek mellett e megállapításokat tartalmazza a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet átfogó kutatása.
jún. 6
7:30
Martis István, a Profession.hu értékesítési vezetője (HR Portál)
Martis Istán 2008 óta a Sanoma Media Budapest által működtetett állásportál, a Profession.hu értékesítési vezetője. Szakmai életútja sokszínű, és fordulatokban gazdag, 2006-2007-ben az Év Dolgozójának választották Magyarországon.
jún. 6
7:32
A tökéletes áttelepülés négy kulcsa (HR Portál)
A gazdasági válságnak nevezett folyamat során a költségcsökkentés és racionalizálás miatt új trendek alakultak ki a relokáció piacán is.
jún. 6
7:33
Nehéz szülés: Ultrahangozzák a fogaskerekűt + videó (ATV)
Keddre derülhet ki, hány kocsit kell végleg kivonni a forgalomból.
jún. 6
7:34
A munkaszerződések széles választékára lenne szükség (HR Portál)
Dennis Pennel, az európai szociális párbeszédben a munkaerő-kölcsönzőket, munkaközvetítőket és más humánszolgáltatókat képviselő EuroCiett főtitkára nyilatkozott az EurActivnak a tipikus és atipikus foglalkoztatás fogalmáról kialakult félreértésekről, és arról, miként segítheti a magánélet és a cégek elvárásainak jobb kielégítését a rugalmasabb foglalkoztatás.
jún. 6
7:36
Számítógépes gyakorlat leendő könyvelőknek (HR Portál)
A Penta Unió és az Infotéka múlt héten bejelentett együttműködése lehetővé teszi, hogy a számviteli szakképzésből olyan szakemberek kerüljenek ki, akik nemcsak elméleti tudással, hanem gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek, így előnnyel indulnak a többiekkel szemben a munkaerőpiacon.
jún. 6
7:38
Benyújtották a módosító csomagot: így változik az Mt. (HR Portál)
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a munkaügyi módosító csomagot, amely több ponton is megváltoztatja a Munka törvénykönyvét (Mt.), így például a heti munkaidőt, a próbaidőt, valamint a szabadság kiadását.
jún. 6
7:39
Különadó és nyugdíjvagyon: rájár a rúd az alapkezelőkre (Privátbankár)
A dinamikusan bővülő bevételek ellenére 0,8 százalékkal csökkent a hazai alapkezelők adózott profitja, amiben nagy szerepet játszott a különadó
jún. 6
7:40
Német ipar: rekordütemben jönnek létre új állások (HR Portál)
A németországi iparban minden korábbinál több új munkahely jön létre a következő egy évben, a legnagyobb európai gazdaság ipara havonta több mint 10 ezer új állást kínál majd a munkavállalóknak a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége (DIHK) pénteken bemutatott felmérése szerint.
jún. 6
7:42
Közfoglalkoztatási program indulhat Gyöngyöspata környékén (HR Portál)
Várhatóan kiemelt kistérséggé nyilvánítja a Gyöngyöspatát és további négy környező települést magában foglaló térséget jövő keddi ülésén a kormány - tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott pénteken az MTI-t.
jún. 6
7:42
Többet ér az érettségi, mint a diploma? (HírTV)
Csak a pályakezdő pedagógusok keresnek rosszabbul a fiatal orvosoknál a diplomások körében; tanulás helyett jobban megéri érettségi után banki alkalmazottnak állni, vagy az informatikai, energetikai szektorban munka után nézni – derül ki a Fizetések.hu friss felméréséből. Pályakezdőként a kötelező nyolc osztály többet ér, mint a szakiskolai végzettség - írja a Magyar Nemzet.

Keresés