Sebestyén Péter a 22. helyen végzett a 125 kcm-es kategóriában vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei ötödik futamán, a Katalán Nagydíjon, Barcelonában.
Elítéltek is neveztek a „Te is filmes vagy!” II. országos drogprevenciós kisfilmkészítő versenyre. Az alkotók között voltak nevelőotthonban lakó fiatalok és egyetemisták is. Az eredményhirdetést szombaton tartották Budapesten, a legjobb filmek az iskolákban, valamint fesztiválokon is megjelennek.
Gera Zoltán és Vadócz Krisztián nem tudja vállalni a játékot a San Marino elleni, keddi labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn. Egervári Sándor szövetségi kapitány nem hív be új játékost a sérültek helyére.
Első olvasatban már a jövő héten a kormány elé kerülhetnek az otthonvédelmi akcióterv jogszabályi hátterét megteremtő törvény- és kormányrendelet-tervezetek
A nyugati világ eddigi legnagyobb képzőművészeti kiállítása a Kínai Szépművészeti Múzeumban - így hirdetik a június 14-én Pekingben nyíló Magyar művészet című tárlatot, ahol több mint háromszáz kortárs magyar műtárgyat állítanak ki. A nagyszabású kínai-magyar együttműködésről Tóth Norbert kurátor, a Forrás Galéria vezetője beszélt az InfoRádiónak.
Sikeres repülést hajtott végre hőlégballonon egyedül egy kilencéves amerikai fiú szombaton, így ő lett a hőlégballon történelmének legfiatalabb szereplője, aki önállóan emelkedett a levegőbe és szállt le
Négy településén rendeznek időközi voksolást. A Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban polgármestert és országgyűlési képviselőt választanak. A két posztot korábban Arnóth Sándor töltötte be, de ő március 16-án halálos autóbalesetet szenvedett. Pártja ezúttal más-más személyt jelölt polgármesternek, illetve országgyűlési képviselőnek.
Június 6-tól újabb ülésszakkal folytatódnak az éghajlatváltozás elleni küzdelmet fókuszba helyező egyeztetések az ENSZ keretegyezményének égisze alatt Bonnban.
Az ausztrál Casey Stoner nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katalán Nagydíját a királykategóriában a spanyol Jorge Lorenzo és az amerikai Ben Spies előtt.
Németország egy édesanyáért aggódik, aki a több hete tartó hasmenésjárvány egyik áldozataként életveszélyes állapotban fekszik az egyik lübecki klinikán. De még mielőtt az alattomos betegség elhatalmasodott rajta, az orvosok segítségével szinte az utolsó pillanatban császármetszéssel szülte meg kislányát.
A BMW kissé váratlanul már most lerántotta a leplet az 1-es új generációjáról, amely a nagyközönség számára csak a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be. Az újdonság hatékony turbómotorokkal, erőteljesen személyre szabható belbeccsel, fejlett technológiai arzenállal és friss külsővel igyekszik élre törni a vásárlók kegyeiért folytatott harcban.
Michelisz Norbert második helyen zárt a Túraautó-vb hungaroringi első futamán, majd a második versenyen egy ütközés miatt hátrébb szorult. A hazai közönség előtt versenyző pilóta elégedetten nyilatkozott a két futamot követően.
Aszaló ‒ Elfogta a rendőrség Helmeczi Barnabást (54), azt az aszalói önkormányzati képviselőt, akit pedofília miatt ítéltek el, azonban nem vonult be a börtönbe – tudta meg a Blikk.
Egy méter mély kerti tóba esett egy másfél éves gyermek Bocskaikerten. A csecsemőt újra kellett éleszteni, jelenleg a debreceni gyermekklinikán ápolják.
Első olvasatban már a jövő héten a kormány elé kerülhetnek az otthonvédelmi akcióterv jogszabályi hátterét megteremtő törvény- és kormányrendelet-tervezetek - értesült az MTI. Ha a lakást a bank és az ügyfél egyetértésével az eszközkezelőnek értékesítik, a hitelszerződés a bankok és a kormány megállapodásának megfelelően lezárul - erősítette meg a bankszövetség alelnöke.
Az Európai Unióban megújított eljárásrendű gazdaságpolitikai koordináció jegyében valamennyi tagállam számára országra szabott, egyedi ajánlásokat ad ki kedden az Európai Bizottság annak érdekében, hogy az unió minél összehangoltabb választ tudjon adni a nemzetközi gazdasági válság kivezetéséből eredő problémákra, illetve a lehető leggyorsabb növekedést és legszélesebb körű munkahelyteremtést…
Kihúzták a Hatoslottó 22. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény, így a következő játékhét várható főnyereménye 195 millió forint lesz....
Budapest - A pofátlanság netovábbja! Egy autós a tiltó táblára fittyet hányva olyan helyen parkolt le Mercedesével az Országos Onkológiai Intézet területén, ahol még a mentőknek sem lett volna szabad megállnia.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a délutáni, esti órákban a középső és északi tájakon nagyobb, másutt kisebb valószínűséggel várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is lehet
"Édesanyám agyi infarktust kapott, a bal agy fél kétharmada elhalt, jobb oldala lebénult. Két hónap után ott tartunk, hogy egy kicsit mozog a keze. Beszélni nem tud, csak baba nyelven, nem emlékszik dolgokra. Ön szerint van remény a felépülésre? - A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Tassy Márk, a fehérváriak ügyvezetője elmondta, nagyon komoly előírásai vannak az UEFA-nak, de reméli, hogy a fejlesztések meg fogják hozni a gyümölcsüket.
Közel ötszáz rajzot, festményt, kalligráfiát küldtek be Kína különböző részeiből arra a pályázatra, amelyet „Európa az én szememben” címmel hirdettek meg, a pályaművekből vasárnap nyílt kiállítás a pekingi Nemzeti Kincsesparkban.
Bor Barna nyerte vasárnap a +100 kg-os súlycsoport versenyét a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatának bukaresti állomásán. A 81 kilósok között Krizsán Szabolcs bronzérmes lett.
Nyíregyháza – Van aki örül a nyári viharoknak. Beni (6) a helyi állatkert orrszarvú hímje boldogan rohangál a sekély vízben, vagy éppen merül el a habokban.
Magyarország háborúban áll az államadóssággal és a munkanélküliséggel, amit csak úgy nyerhet meg, ha helyreáll a munka megbecsülése – jelentette ki Orbán Viktor A nemzeti kormányzás első éve című kötcsei találkozón vasárnap. A kormányfő elmondta, hogy a lépések között most első a rokkantnyugdíjazások jogosultságának felülvizsgálata, a korkedvezményes nyugdíjak rendszerének átalakítása és a k...
Megtorpant az emelkedés a részvénypiacon a múlt héten: csökkenő forgalom mellett minimális erősödéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, amelynek részvényindexe tartani tudta a 23.000 pont feletti szintet.