Erdei Zsolt technikai KO-val legyőzte az amerikai Byron Mitchellt a közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán.
Eladta egyik veséjét egy kínai fiatalember, majd a pénzből vett magának egy iPad2 táblagépet és egy iPhone-t - terjedt el a kínai online médiában, miután az érintett a televízióban is bemutatta testén a friss heget.
A magas vérnyomásra hajlamos emberek vérnyomását egy jó erős kávé hirtelen megemeli, de ez a hatás nem tartós és nem növeli a szív-és érrendszeri kockázatot - derítették ki spanyol kutatók, akik az Amerikai Hipertónia Társaság kongresszusán ismertették eredményeiket.
Ami az elnök lemondását követelő békés tüntetésnek indult, véres harcokká fajult a jemeni főváros utcáin, a harcok során két befolyásos család fordult szembe egymással, és polgárháború réme fenyeget. Szombaton ezrek menekültek el a jemeni fővárosból – egy nappal azt követően, hogy az elnöki palotát támadás érte, s Ali Abdalláh Száleh államfő is megsebesült. A korábbi értesüléseknek ellentmondóan…
Budapest — A színész a börtön árnyékában úgy határozott, önéletrajzi könyvet dob piacra. Szakértőink szerint siker esetén ezzel akár 10 millió forintot is kereshet.
Erdei Zsolt technikai KO-val legyőzte az amerikai Byron Mitchellt a közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban Atlantic Cityben rendezett profi ökölvívógálán. A 10 menetesre tervezett félnehézsúlyú összecsapást a hatodik menetben zárta le a 37 éves magyar bokszoló, aki így 33. mérkőzése után is veretlen a profik között.
Ma van a pedagógusnap, az oktatási államtitkár ez alkalomból közzétett köszöntőjében azt írta, hogy hamarosan elkészül az új közoktatási törvény és annak részeként a pedagógus-életpályamodell. Öt közoktatási szakszervezet a minisztérium előtt demonstrál; azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat tárgyaljon velük a közoktatás változásairól.
Nemzetközi munkaerő-piaci vizsgálat szerint a magas munkanélküliség ellenére számos vállalkozás hiába keres embert, mert kevés a jól képzett, tapasztalt munkaerő. Az olyan országokban, mint Japán, India, Brazília vagy Ausztrália lenne a legnagyobb igény a munkavállalók képzettségére.
Holtan találták meg a tűzoltóbúvárok azt a 23 éves férfit, aki szombaton a matracáról a vízbe fordult és elmerült a Ráckevei Duna-ágban - erősítette meg a rendőrség az MTI értesülését
A Jones Lang LaSalle legfrissebb Hotel Befektetési Piac tanulmánya szerint a hotelpiac határozottan a fellendülés jeleit mutatja Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA). A kedvező piaci...
Az NHL szombat játéknapján a Vancouver Canucks másodszor is legyőzte a Boston Bruins csapatát a Stanley-kupa döntőjében, így összesítésben, már 2-0-ra vezet. A mérkőzés hőse Alex Burrows volt.
A terveknek megfelelően halad Budán a XII. kerületben megvalósuló Hegyvidék Központ kivitelezése. A csütörtöki alapkőletételen a fejlesztő WING Zrt. vezetői, valamint Pokorni Zoltán, a kerület első embere is méltatta, a hangsúlyosan nem egy új pláza, hanem egy környéki szolgáltató és kereskedelmi központ, amolyan "district center" megvalósulásának első lépéseit. A központot az előzetes tervek…
Az "eb ura fakó" tézis igencsak állhat arra a dühös brit nőre, akit azért perelt be a szomszédja, mert engedély nélkül építtetett kerítést, de csakis azért, nehogy megharapja kutyája a szomszédot, mint ahogy tavaly.
Itt a nyár, az osztálykirándulások, nyaralások, túrázások ideje. Cikkünkben összeszedtük, mi az a 8 dolog, ami nem hiányozhat egy alap elsősegély készletből, ám mégis elfér egy kis neszesszerben, hogy bármikor, bárhova magával vihesse.
Amerikai légicsapásban életét vesztette Mohammad Iljasz Kasmiri, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat egyik magas rangú tagja Pakisztán északnyugati részén - közölték pakisztáni titkosszolgálati tisztségviselők. Egy amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselő mindazonáltal nem erősítette meg Kasmiri halálhírét, és óva intett attól, hogy máris kész tényként kezeljék a férfi halálát.
Amerikai légicsapásban életét vesztette Mohammad Iljasz Kasmiri, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat egyik magas rangú tagja Pakisztán északnyugati részén - közölték pakisztáni titkosszolgálati tisztségviselők
Mára szinte minden brókercégnél és banknál elérhető a tartós befektetési számla, melyekhez kapcsolódó legfontosabb díjakat alábbi cikkünkben részletezzük. Általánosságban elmondható, hogy a kondíciók megegyeznek a normál befektetési számláéval, sőt egyes szolgáltatók az első évben még kedvezményeket is adnak. A törvény által előírt minimális 25 000 forintos kezdő befizetésnél csak néhány esetben…
Aki többet iszik, annak magas lesz a vérnyomása, akár nő, akár férfi, a mértékletes szeszfogyasztás azonban a nők vérnyomását inkább kissé csökkenti - ismertette Franz Messerli professzor az eddigi tanulmányok eredményeit az Amerikai Hipertónia Társaság kongresszusán.
A Magyarországon működő gyorséttermek kínálatának egészségesebbé tétele, elsősorban a gyermekek védelme érdekében a közeljövőben törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek Lázár János.
Kórházi kezelésre Szaúd-Arábiába érkezett vasárnapra virradóra Ali Abdalláh Száleh jemeni államfő, másfél nappal azután, hogy megsebesült a palotája elleni támadásban
A Magyarországon működő gyorséttermek kínálatának egészségesebbé tétele, elsősorban a gyermekek védelme érdekében a közeljövőben törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek Lázár János.
A Magyarországon működő gyorséttermek kínálatának egészségesebbé tétele, elsősorban a gyermekek védelme érdekében a közeljövőben törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek Lázár János
2011. június 6-ától újabb ülésszakkal folytatódnak az éghajlatváltozás elleni küzdelmet fókuszba helyező egyeztetések az ENSZ keretegyezményének égisze alatt. A bonni tárgyalásokon az Európai Uniót a...
A nemzeti kormányzás első éve címmel vasárnap tartják a kilencedik kötcsei találkozót, ahol Orbán Viktor kormányfő mellett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter értékeli majd a tavalyi választás óta eltelt időszakot.
Az igen súlyosan elhízott cukorbetegek esetében a gyomorműtét hatékonyabban javítja a cukorbaj anyagcserezavarát, mint ha a páciens súlytöbbletét más úton csökkentik.