Németország ebben az évtizedben három atomerőművet zár be az atomenergiából való gyorsított kiszállás jegyében - közölte Angela Merkel kancellár pénteken. A német tartományi miniszterelnökökkel...
A magyar női kosárlabda-válogatott 68-39-es győzelmet aratott Hollandia legjobbjai felett a Sopronban zajló Európa-bajnoki pótselejtező-torna pénteki nyitónapján.
Több mint 27 milliárd forintot tesznek ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által okozott károk felszámolásának és az újjáépítésnek május végén összegzett költségei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint ebből április végéig 12,5 milliárd forintot már kifizettek az érintett költségvetési szerveknek és cégeknek a központi költségvetésből.
A lakossági befektetők 326 millió forint értékben jegyeztek az E-Star energiaszolgáltató kötvényeiből a pénteken zárult jegyzési időszakban. A korábban befejeződött intézményi értékesítéssel együtt összesen 2,2 milliárd értékű kötvényre érkezett jegyzés - közölte a tőzsdén jegyzett vállalat a BÉT honlapján pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,97 pontos, 1,28 százalékos csökkenéssel, 23.076,01 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Júliusban juthat hozzá Görögország a mentőcsomag következő részletéhez, amit az elkövetkezendő hetekben tárgyalások előznek majd meg a kormányzat programjáról - közölte ma az EU, az EKB és az IMF. ...
Óbuda - Senki sem fog unatkozni nyáron Óbudán. Az utcák és a terek megtelnek zenével, jókedvvel, június 17-től augusztus 27-ig a III. kerület igazi kulturális központtá válik.
A Balatoni Hajózási Zrt. 22 tulajdonos önkormányzatának 8-10 százalékos forgalomnövekedésről szóló elvárásait a személyhajó és a kompágaztában a tavalyi árakon is lehet teljesíteni, ha elmaradnak az idén a rendkívüli viharok - mondta Horváth Gyula, a cég vezérigazgatója a hajózási társaság pénteki siófoki kikötőavató és szezonnyitó ünnepségén.
A kiábrándító délutáni amerikai makroadatokat követően a kockázatkerülés erőteljes jelei mutatkoztak a globális pénz-és tőkepiacokon, a részvényindexek hanyatlásnak indultak, a menedéknek számító...
Évente, világszerte 4,5 billió dollárt költenek az egészségügyre. Az egészségügyi kiadások minden évben több mint 100 millió embert taszítanak a szegénységbe. Ráadásul világszerte két milliárdan élnek alapvető egészségügyi szolgáltatások nélkül. A leginkább bevált modern módszerek szerinti ellátást mindössze az esetek felénél alkalmazzák. És ez csupán a kezdet. Súlyos problémát jelent még az…
Európa - Vadásszuk az olcsó repülőjegyeket, böngésszük az utazási irodák kedvező ajánlatait, s közben hajlamosak vagyunk elfeledkezni a fagyi, a sör, a kávé, a nyugágybérlés, a naptej áráról. Pedig a költőpénz korántsem lényegtelen tétel a vakációs költségvetésben.
Kétnapos magyarországi látogatásra érkezik hétfőn a Kirgiz Köztársaság elnöke. Roza Otunbajeva vendéglátójával, Schmitt Pál köztársasági elnökkel folytat megbeszéléseket, találkozik Kövér László házelnökkel, megtekinti a Terror Háza Múzeum kiállítását, és a múzeumban részt vesz a Mészáros László- és Csingiz Ajtmatov-emlékesten - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken.
Továbbra sincs megállapodás a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány között, a tárgyalások hétfőn folytatódhatnak. Rémhírnek nevezte a kormányszóvivő, hogy államosítanák a bankbetéteket, az ügyben vizsgálat indult. Először állt bírái elé Hágában a népirtással és más bűncselekményekkel vádolt Ratko Mladic.
A munkavállalóknak és az egész társadalomnak nagy áldozatába fog kerülni, mire az ország visszanyeri gazdasági függetlenségét, vagy legalábbis viszonylagos stabilitását – közölte Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke pénteken sajtótájékoztatón Zalaegerszegen.
Négy nemzetközi karitatív lovagrend lovagavatással egybekötött találkozóját tartják szombaton Sümegen; a lovagok az elmúlt másfél évben megközelítőleg 45 millió forintot adományoztak a térség rászorultjainak.
Meredek csökkenéssel zárta a hetet Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása, miután egy hónapig tartó felülvizsgálat után megállapodás született az EU, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Athén között azokról az intézkedésekről, amelyek révén a görög kormány várhatóan teljesíteni tudja konszolidációs kötelezettségvállalásait.
Magyarország - A Blikk Bumm kutyabajnokságára sokféle ebet neveztek be a lelkes gazdik, akik próbálták bebizonyítani, hogy kedvencük legalább olyan okos, mint Mázli a Blikk Bumm reklámban, vagy épp ellenkezőleg: égetnivaló rosszcsont!
Fákat csavart ki és házak tetőszerkezetét bontotta meg a heves széllel és esővel érkezett vihar péntek este Ibrány környékén - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.
A rendvédelmi dolgozókat képviselő szakszervezetek vezetőinek egy jelentős része a megoldásokat keresi és nem az utcai lehetőségeket – vélekedett Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
A belgrádi Partizan nyerte a zágrábi Mladost ellen a férfi vízilabda Euroliga Final Fourjának első elődöntőjét Rómában, ahol szombaton rendezik a négyestorna fináléját az első napi két győztes között.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ügyfélbejelentés alapján értesült arról: ismeretlenek olyan hamis üzeneteket terjesztenek egy nyilvános levelezőlistán, amely szerint az Európai Bizottság Magyarország ellen várható valamiféle intézkedése nyomán a kormányzat államosítani akarná a 2 millió forint feletti hazai bankbetéteket.
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott Luxemburgban barátságos mérkőzésen. A mérkőzés egyetlen gólját Szabics Imre szerezte az 53. percben Dzsudzsák Balázs átadásából. A Sturm Graz csatára 2006 után volt ismét eredményes a nemzeti tizenegyben.
Drágulna a cigaretta és a biobenzin is, ha elfogadják a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatait. A gazdasági tárca vezetője hét törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlés elé.
Több bűncselekménygyanús ügyben is érintett az a két producer, akik jövőre egy több száz millió forintba kerülő Nemzetközi Filmfesztivált akarnak rendezni Budapesten.
A kiábrándító délutáni amerikai makroadatokat követően a kockázatkerülés erőteljes jelei mutatkoztak a globális pénz-és tőkepiacokon, a részvényindexek hanyatlásnak indultak, a menedéknek számító...
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya szűkszavúan értékelte a Luxemburg elleni 1-0-ás győzelmet. Egervári Sándor szerint felkészülésnek jó volt ez a meccs.
Savas refluxról, vagy gastrooesophagealis refluxról (GERD) akkor beszélünk, ha a nyelőcső alsó záróizma nem megfelelően zár, így a gyomor savtartalma visszaáramlik a nyelőcsőbe. Ennek egyik legfőbb tünete az égető érzés, illetve az emésztési zavarok. Azonban bizonyos élelmiszerekkel, megfelelő étrenddel enyhíthetők a tünetek.
A horvát labdarúgó-válogatott egygólos hátrányból fordítva győzte le Grúzia legjobbjait az F csoportban az Európa-bajnoki selejtezősorozat pénteki játéknapján.