A tegnapi kereskedés során érdekes módon kimaradtunk a rosszabbá váló tőkepiaci hangulatból, mely azóta kissé tovább is romlott a világban. Ennek az eredőjeként hazánkban is esésre számít a nap...
Alig néhány órával azt követően, hogy Naoto Kan, japán miniszterelnök jelezte, hogy a katasztrófakárok rendezését követően hajlandó lemondani, az alsóházi képviselők a várakozásokkal ellentétben...
Elégedett a csapatánál folyó munkával és egy jó hétvégét vár Catalunyában Sebestyén Péter a gyorsasági motoros világbajnokság 125 kcm-es kategóriájában szerepelő versenyzője.
Idén sincs magyar csapat a férfi vízilabda Euroliga legjobb négy csapata között, csakúgy mint az elmúlt három évben. Mi megkerestük a magyarázatot, hogy miért is van ez így? Lássuk, megtaláltuk-e!
A magyarok 62 százaléka gondolja úgy, hogy állami nyugdíja kevés lesz a megélhetésre, mégsem fialtatja a pénzét. A többség havi ötezret tesz félre, de ez mit sem ér, ha a párna alatt pihen.
Elsőként a Santos jutott a Libertadores Kupa döntőjébe, miután az 1-0-ra megnyert hazai odavágót követően idegenben 3-3-as döntetlent ért el a Cerro Porteno otthonában.
Még csak kezdődnek a kalkulációk a német "atomstop" program hatásairól, egyelőre a sajtót főleg a felhasználási oldalról, illetve az energiaforrások átszervezéséről szóló elemzések töltik el, de egy...
Márciusban az előzetesen közölt adatoknál hajszálnyival magasabb lett az export és az import értéke is, a változások együttes hatásának eredményeként kicsivel nagyobb, 839,7 millió eurós többlet...
Jelentős csökkenéssel kezdhetnek csütörtökön a mértékadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután az előző napi kedvezőtlen amerikai adatok hatását súlyosbíthatja Görögország újabb leminősítése.
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2011. június 1-én a Budapesti Értéktőzsdén 5.000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 798 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt. A tranzakciót követően a RÁBA Nyrt. saját tulajdonában lévő törzsrészvények állománya 912.863 darabra emelkedett - olvasható a BÉT honlapján.
A Google szerdán bejelentette: több száz Gmail postafiókot törtek föl Kínából – közöttük több fiók amerikai kormányzati, valamint katonai vezetőké volt.
Rögtön három újdonsággal is szolgálhatunk: az európai védjegyhivatal képein lebukott a Honda Civic új generációja, amely a négyajtós szedán mellett kupé verzióban is megérkezik hozzánk. És a harmadik újdonság? Nem más, minthogy nincs újdonság.
Május 20. pénteki záróáráról 23.-a hétfőn 60 pontos réssel nyitott a német index kereskedése. Ezzel, ez év áprilisi támasz szintje alá hullott az árfolyam. Már, a megelőző 20 napos időszakban is megfigyelhető volt az eladói hullám, ezt csak tetézte ezen réssel nyitás.
2011 első negyedévében a külkereskedelmi termékforgalom volumene jelentősen nőtt, az exporté 18, az importé 16 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 562 milliárd forintot (2071 millió eurót) tett ki, 174 milliárd forinttal (614 millió euróval) többet, mint 2010 azonos időszakában
Az előzetesen közöltnél is kissé magasabb lett, rekordnak számító, 2,071 milliárd eurót ért el a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma az első negyedévben, a márciusi többlet megközelítette a 840 millió eurót, miközben az export és az import dinamika is jelentősen lassult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatokat csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,39 pontos csökkenéssel, 23.084,95 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,92 százalékkal gyengült. Az árfolyamok kis mértékű ...
Tarlós István főpolgármester utasítására műszaki problémák miatt haladéktalanul felfüggesztik a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetését, és a problémák megoldásáig megnyitják a forgalom előtt - tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal.
A 2009-ben kiürített lepusztult börtön most a fogvatartottak munkájával újult meg. A hónap végéig több mint kétszáz rabot költöztetnek ide. Bejártuk a börtönt, nézze meg Katona László fotóit a képgalériában!
A kormány elfogadta a Semmelweis Tervet, így elindulhat az egészségügy strukturális átalakítása. Az egészségügyi dolgozók számára homogén csoportokra alkalmazott életpályamodell kialakítását tűzték ki célul. A szakmai vélemények megoszlanak, többségben az egészségügyi dolgozók bérrendezését hiányolták.
Márciusban az előzetesen közölt adatoknál hajszálnyival magasabb lett az export és az import értéke is, a változások együttes hatásának eredményeként kicsivel nagyobb, 839,7 millió eurós többlet...
Szerdán az interneten szétküldött nyílt levélben kért választ Orbán Viktor miniszterelnöktől Kiss Gábor, a NÁD MPS-H Kft. ügyvezetője, aki évek óta szorgalmazza egy energianád program beindítását. Egyebek közt azt kérdezte, miért nem kell az országnak 70-80 ezer új munkahely.
Zuhantak májusban a japán autógyártók amerikai értékesítései - derül ki az Autodata legfrissebb statisztikáiból. A mélyrepülés oka, hogy a márciusi japán katasztrófa következtében elapadtak néhány...
Egyre jobban fokozódik a társadalmi egyenlőtlenség a világon, amihez hozzájárul a korlátlan növekedés eszméjéhez való ragaszkodás - hangzott el a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által Genfben rendezett 100. Munkaügyi Értekezlet szerdai megnyitóján.
A Daimler duplájára bővítené a jelenleg is épülő üzemét Kecskeméten - értesült a Napi Gazdaság piaci forrásokból. Arról a lapnak egyelőre nincs információja, hogy mit gyártanának az új üzemben. A...
Könnyű azt mondani, hogy tartsuk a kapcsolatot a munkahelyünkkel, legyen határozott elképzelésünk arról, mit szeretnénk, amikor visszatérünk a szülés után dolgozni. De mindezt hogyan, ha az otthon töltött idő alatt a vállalat(vezetés) egy része kicserélődöttt és esetleg hónapokkal a szülés után sem férünk bele a ruhatárunkba? Íme 15 tanács, hogyan maradhatunk a munkáltató látkörében.
A pécsi "magasház" vizsgálatait végző Marosterv Mérnöki Iroda Kft. ügyvezetője szerint egymilliárd forintba is kerülhet az épület bontása és elemeinek, törmelékeinek elszállítása, úgy tűnik azonban,...
Erősen kezdték a hetet és szépen alakultak az indexek és a részvények grafikonjai, de a tegnapi rossz hangulatú amerikai zárások elrontották a kedvező technikai összképet. A pénteki napon érkező...
Májusban éves szinten 4,5 százalékkal, az áprilisi 8,1 százaléknál kisebb mértékben esett az áramfogyasztás Japánban - derül ki a Thomson Reuters, a japán hálózatüzemeltető vállalat adatai alapján vég...
Orbán Viktor miniszterelnök eddig még nem fizetett be az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba - írja a Népszabadság. A miniszterelnök szóvivőjének napilapnak adott válaszleveléből kiderül: a...
Tarlós István főpolgármester utasítására haladéktalanul felfüggesztik a Budaörsi úton május 30-án kialakított buszsáv üzemeltetését. A Főpolgármesteri Hivatal MTI-hez eljuttatott csütörtöki közlemé...
Sarah Jessica Parker agyonterhelt, munkamániás, kétgyermekes anyát alakít új filmjében. Egy olyan nőt, aki már túl fáradt ahhoz, hogy a házastársi kötelességét is teljesítse, így igen gyér nemi életet él férjével.
Több pontban sem tudtak megegyezni a kormánnyal a bankok; az egyik ilyen az úgynevezett elsétálási jog, vagyis az, amely eltörölné a hitel mögötti fedezet értékén felüli tartozást - magyarázta az InfoRádió Aréna című műsorában Harmati László. Az FHB vezérigazgatója elmondta azt is, hogy aki jelenleg tudja fizetni a devizahitelét és vannak tartalékai, ne törlesszen rögzített árfolyamon.