Szörnyű égési sérüléseket szenvedett egy férfi, aki rézhuzalokat próbált meg ellopni egy állomás elektromos szekrényéből. 22 ezer volt áram csapta meg.
Egy franciaországi beteg esetében megerősítették, hogy kólibaktérium okozta hasmenésben szenved, egy további személy pedig fertőzésgyanús - erősítették meg szerdán francia egészségügyi források.
Budapest XIII. kerületében a Reitter Ferenc utca és Kucsma utca kereszteződésében két személyautó ütközött össze. Az egyik, német rendszámú nagy értékű járművet Szabics Imre válogatott labdarúgó vezette.
Hivatalosan is bejelentették, hogy Tom Gores lett az észak-amerikai profi kosárlabdaligában szereplő Detroit Pistons új tulajdonosa. A milliárdos üzletember Karen Davidson-tól vette meg a csapatot.
Felfüggesztette a tárgyalást a Pest Megyei Bíróság abban a perben, amelyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök indítottak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen jó hírnevük megsértése miatt. A bíróság nem jogerős végzéséről Budai Gyula tájékoztatta szerdán az MTI-t.
Hétfő este rendezték meg a Raw újabb adását, amely John Cenáról és Stone Cold Steve Austinról szólt. Az adás előtt jelentették be, hogy ki nyerte meg a WWE tehetségkutató versenyét, a győztest rengeteg meglepetés érte.
Negatív hangulat uralkodik Európa szerte a részvénypiacokon, bár a BUX index mindössze 0,5% körüli csökkenést mutat, a hazai kispapírokban igen komoly eséseket láthatunk. A Synergon az elmúlt fél...
Az NBA keddi játéknapján rendezték meg a nagydöntő negyedik mérkőzését, amelyet az utolsó negyedben a Dallas Mavericks nyert meg a Miami Heat ellen, ezzel kiegyenlített az összesítésben.
A szakminiszter a jövőjét firtató ellenzéki kérdésre válaszolva az Országgyűlés sportbizottságának ülésén elmondta, továbbra is vezeti a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot.
Az amerikai piacon tegnap megerősítést nyert az 1295 pontos támasz letörése, így egyáltalán nem meglepő, hogy ma is kedvezőtlen hangulat lengi be a világ tőkepiacait. Ennek eredőjeként a Dow 36, az...
Carlos Tévez egy interjújában elmondta: a közönségnek köszönheti, hogy bekerült az argentin labdarúgó-válogatott bő keretébe, amely a július 1-jén rajtoló Copa Americára készül.
Felfüggesztette a tárgyalást a bíróság abban a perben, melyet Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők indítottak Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen.
Réthelyi Miklós a leváltását firtató kérdésre szerdán azt mondta, hogy továbbra is vezeti a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, az egy éve kapott megbízatásának tartalma ugyanis továbbra is fennáll és...
Legkésőbb két héten belül megalakulhat a gyöngyöspatán történtek feltárására és az úgynevezett egyenruhás bűnözés felszámolásának elősegítésére hétfőn létrehozott parlamenti eseti bizottság.
A házigazda amerikai válogatott 2-0-ra győzte le Kanadát, míg Panama 3-2-re nyert Guadeloupe ellen az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Arany Kupa C csoportjának nyitófordulójában, magyar idő szerint szerda hajnalban.
Májusban irányt váltott és figyelemre méltóan gyorsult a felszámolások növekedési üteme. Ezzel párhuzamosan jelentős mértékben enyhült a végelszámolások eddig tapasztalt nagy sebességű növekedése
Újabb állítólagos szerető bukkant fel Ryan Giggs életében. A Manchester United nős futballsztárját a brit lapok már Tiger Woodshoz, a kanos golfsztárhoz kezdik hasonlítani.
A pünkösd hétfői ünnepnapra várható utasforgalom zavartalan kiszolgálásának érdekében módosított menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok június 12-én és 13-án - közölte a vasúttársaság...
Budapest - Különleges szereplők lépnek színpadra a MÜPA-ban. Wagner Lohenrien operájának esti premierje után még 3 alkalommal, látható a két németjuhász kutya, Gina (10) és Díva (5) akik nagyon komoly feladatot látnak el a színpadon: az esküvői ceremónia előtt, és a nászszobát kell átkutatniuk bombát keresve.
Az ír válogatott 2-0-ra legyőzte az olasz csapatot a Liege-ben kedden este rendezett barátságos labdarúgó-mérkőzésen, ugyanakkor a világbajnok spanyolok könnyedén nyertek Venezuelában.
A hétvégén rendezik a Maty-éri pályán a jövő heti, belgrádi Európa- és az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság hazai válogatójának második fordulóját a kajakosoknál és kenusoknál.
A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön megkezdi az egyeztetést a taxisokkal - mondta Komáromi Endre, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. ügyvezetője azt követően, hogy átvette a fuvarszervezők petícióját a Városházán.
Budapesten a Reitter Ferenc utca és Kucsma utca kereszteződésében két személyautó ütközött össze. Az egyik járművet Szabics Imre válogatott játékos vezette.
Jövő szerdán kerül sor a múlt szombatra tervezett Newell's Old Boys-San Lorenzo argentin bajnoki labdarúgó-mérkőzésre, amelyet azért halasztottak el, mert a találkozó előtt meglőttek egy rendőrt.
Újból 25 bázisponttal emelte az irányadó ráta szintjét a lengyel jegybank, így az holnaptól 4,5%. A lépés megfelel az előzetes várakozásoknak. A kétnapos ülés eredményeképpen újból emelte az...
Ki tud halni valaha is a sárga csekk? Sokba kerül, macerás, mégis népszerű. Pedig kőkorszakinak tűnik a többi fizetési módozathoz képest, hiszen a banki utalás, csoportos beszedés mind olcsóbb és biztonságosabb. Egyedül csak a Posta kaszál a régi hóborton, annyira, hogy egy tavalyi akciót élesztett fel idén is a népszerűsítéséért. Megéri nekünk a SzerenCSEKK? Inkább vegyünk egy lottót!...
A mai napon a Törökországbeli Kayseriben a NABUCCO Gas Pipeline International GmbH (NIC) és a tranzit országok (Ausztria, Bulgária, Magyarország, Románia és Törökország) szakminiszterei aláírták a...
Az orosz bajnokságban a Szpartak Moszkva meccsén egy berohanó szurkoló tizenegyest rúgott, persze nem kérte meg rá senki, mellesleg a technikája dicséretes. Védhetetlen!
A mai napon a Törökországbeli Kayseriben a NABUCCO Gas Pipeline International GmbH és a tranzit országok (Ausztria, Bulgária, Magyarország, Románia és Törökország) szakminiszterei aláírták a Projekttámogatási Megállapodásokat (PSA), mellyel véglegesítettek a Nabucco Gázvezeték jogi kereteit.
Sokan töltik egész napjukat a számítógép képernyője előtt a munkahelyükön, majd hazaérve kezdődik az újabb fejezet: közösségi oldalak, online játékok és egyéb érdekes honlapok nézegetése. Az eredmény gyakran a fáradt és fájdalmas szem.
Egy franciaországi beteg esetében megerősítették, hogy kólibaktérium okozta hasmenésben szenved, egy további ember pedig fertőzésgyanús – közölték szerdán francia egészségügyi források.
Pert indított Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest vezetője szerdán a Fővárosi Bíróságnál miután két kérdésben közérdekű adatigényléssel fordult a Magyar Államkincstárhoz még április végén, válasz azonban nem érkezett - közölte az intézet szerdán az MTI-vel.
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatdöntő ülése várhatóan nem fog változást hozni, és a jegybankárok ismét megszavazzák a jelenlegi, 1,25%-os euró alapkamat szinten tartását. Az inflációs k...
Magyarország - Ingerültek, fáradékonyak lehetnek kedvenceink is ebben a bolond időben, hisz a kisállatok szervezetét is megviseli, hogy szinte egyik percről a másikra változik az időjárás. Király Péter állatorvos, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója abban segít olvasóinknak, hogyan előzzük meg a viharkárokat a kedvenceik esetében.
Éves csúcsot ért el az új felszámolási eljárások száma májusban, a hónapban 1.600 új eljárást indítottak, csaknem 14 százalékkal többet az előző havinál, és sok kis- és középvállalkozás (kkv) kényszerült bezárásra - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból, amelyeket szerdán juttatott el az MTI-nek.