2011. június 7. kedd

jún. 7
11:31
"Megelégszem azzal, hogy a nyugdíjrendszer figyelembe veszi a gyermeknevelést" (Adózóna)
Nyugdíjkedvezményre lennének jogosultak a gyermeket vállalók az egyszázalékos felajánlásokhoz hasonló rendszerben a jelenleg egyeztetés alatt álló családvédelmi törvény tervezete szerint - tudta meg az MTI kormányzati forrásból. A javaslat újragondolná a család fogalmának definícióját is, és külön említik a legalább három kiskorú gyermeket nevelőket. Harrach Péter azt mondta, a normaszöveg…
jún. 7
11:36
Hány évesen mehetnek nyugdíjba a rendőrök Európában? (Infostart)
Lassan két hónapja tartanak a kormány és a rendvédelmi szakszervezetek között azok a tárgyalások, amelyek a nyugdíjrendszer, illetve a korkedvezményes nyugdíjak átalakításáról folynak a felek között. Mivel a magyar médiában egymásnak ellentmondó állítások fogalmazódtak meg az elmúlt hetekben, a tisztán látás érdekében a Századvég Alapítvány európai kitekintésben igyekszik bemutatni a nemzetközi…
jún. 7
11:36
Eszméletlenre verték a 14 éves fiút diáktársai (HírTV)
Megtámadta, s eszméletlenre verte az egyik csornai általános iskola 14 éves diákját két iskolatársa az intézmény előtt. A súlyosan megsérült fiút kórházba szállították, a bántalmazókat elfogták a rendőrök.
jún. 7
11:36
Mátyás-szobor: a kolozsvári RMDSZ-esek képtelenségnek tartják a román liberális honatya javaslatát (Kripto Akadémia)
Képtelenségnek, politikai fogásnak minősítik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári tisztségviselői az egyik román liberális honatya javaslatát, amely szerint a város önkormányzata fizesse vissza azt a 400 ezer eurót, amivel Magyarország hozzájárult a Mátyás-szoborcsoport restaurálásához.
jún. 7
11:36
Britney Spears szeptember 30-án Budapesten lép fel (Spa Trend Online)
Új lemezéhez, a Femme Fatale-hoz kapcsolódó turnéján Magyarországon is fellép Britney Spears; a popzene történetének egyik legsikeresebb énekesnője szeptember 30-án a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik.
jún. 7
11:36
Nagyszerűen éreztem magam a WBA-nál - Gera Zoltán (Agroinform)
"Amikor a Fulham játékosaként visszatértem Birminghambe, a szurkolók csodálatosan fogadtak" - mondta a West Bromwich Albionba tartó középpályás.
jún. 7
11:38
Nagyon fontos kérdések, ezért is szerepelnek a szociális konzultációban (HírTV)
A miniszterelnök szóvivője szerint a mozdonyvezetők által felvetett kérdések nagyon fontosak, ezért is szerepelnek ilyen kérdések a szociális konzultációban, amelynek végéig nem születnek döntések az érintett területeken.
jún. 7
11:38
A svéd foci legenda szobrát gyalázták (Agroinform)
A svéd labdarúgás történetének egyik legjobbja Gunnar Gren volt, az ő szobrát gyalázták meg a múlt héten – vélhetően egy diákcsíny szereplői.
jún. 7
11:39
Vihar várható Mádl Ferenc temetésének idején (hirado.hu)
A volt államfő temetésén vihar és jégeső is előfordulhat, a szervezők felkészültek a rossz időre.
jún. 7
11:39
Ebből profitálhatsz! - Befektetési stratégiák viharos időkre (Portfolio)
Hónapok teltek már el a japán katasztrófa óta, így a Nomura eheti globális stratégiájában megvizsgálta, hogy a szigetországban azóta milyen változások mentek végbe makro-és vállalati fronton. A...
jún. 7
11:39
Lapítanak a gazdagok, kispénzűek csökkentik az államadósságot (Pénzcentrum)
Mindössze 37,34 millió forint folyt be eddig az áprilisban életre hívott Összefogás az Államadósság Ellen Alapba - tudta meg a Portfolio.hu Horváth Tihamértól, az alap irányító testületének leendő elnökétől. Az összeg 340 önkéntes hozzájárulótól (magánszemélytől és vállalkozástól) érkezett, ami átlagosan alig több mint százezer forint....
jún. 7
11:41
Szikla omlott a szerelmespárok ösvényére (hirado.hu)
A lábunk alatt omlik össze Capri - írta egy olasz napilap, miután harmadszor is kövek omlottak a szigeten az egyik legszebb sétányra.
jún. 7
11:43
Jobbik: több munkáért, több bért - emelni kell a pedagógusok bérét (hirado.hu)
A pedagógusok óraszáma húsz százalékkal nőtt az elmúlt tíz évben, jövedelmük negyvennel csökkent – mondta a Jobbik szóvivője.
jún. 7
11:45
Hasmenésjárvány Németországban (WebBeteg)
Az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek kedden tehetetlenséggel és késlekedéssel vádolták a kormányt, mindenekelőtt a mezőgazdasági és az egészségügyi minisztert.
jún. 7
11:45
Pedagógusok: nem kell félrevezetni senkit a nemzeti konzultációval (ATV)
Galló Istvánné szerint az össznépi párbeszédnek semmi köze az óraszámokhoz és az iskolák fenntartásához.
jún. 7
11:45
Minden jegy elkelt a Nova Rock Fesztiválra (Metropol)
Telt ház ígérkezik az idei Nova Rock Fesztiválra: nem egészen egy héttel a rendezvény kezdete előtt minden jegy elkelt.
jún. 7
11:47
Videó: itt a fejes, ami miatt kiestek a magyarok (ATV)
U21-es labdarúgó válogatottunk Franciaországban szerepelt egy tornán.
jún. 7
11:48
Jön az első kötvénykibocsátás Szerbiában (Privátbankár)
Az év második felében várható Szerbia első kötvénykibocsátása - jelentette be az ország pénzügyminisztere. Nebojsa Ciric szerint szeptemberben, vagy októberben 300-400 millió euró értékben terveznek á...
jún. 7
11:48
Lányt kényeztetett Rihanna (BorsOnline)
Rihanna mostanában nem válogatós, férfival és nővel is szívesen keveredik közelebbi kapcsolatba.
jún. 7
11:50
A GVH irányításszerzésekről döntött (Privátbankár)
A Videoton Holding  Zrt. egyedüli irányítást szerezhet a Ventifilt Légtechnikai Zrt.  felett, az Olajterv Vagyonkezelő Zrt. pedig a HP Team Ipari és Energetikai Szolgáltató Kft. felett szerezhet irány...
jún. 7
11:50
Szamárral szexelő férfiről készült videót küldtek szét (BorsOnline)
jún. 7
11:51
Webber: Montrealban is jó lesz a Red Bull (F1világ)
Új kihívások várnak a Forma-1 mezőnyére Kanadában, a Red Bull alakulatának azonban egyáltalán nincs félnivalója – véli a gárda ausztrál versenyzője, Mark Webber.
jún. 7
11:51
Tovább lassulhat az ipar növekedése - elemzők (ProfitLine)
Naptárhatások is lassították az ipari termelés bővülését áprilisban az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik a következő hónapokban a növekedés ütemének további mérséklődését várják.
jún. 7
11:52
Vesztesége ellenére sikeres év áll az MNB mögött? (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank a 2010-es évet 41,6 milliárd forint veszteséggel zárta, amit azonban a korábbi évek eredménytartalékából fedeztek - derül ki az MNB éves jelentéséből
jún. 7
11:53
Simor: 2006 óta reálértéken folyamatosan csökkennek a jegybank működési költségei (ProfitLine)
A jegybank működési költségei 2006 óta reálértéken folyamatosan csökkennek, a 2010-es működési ráfordítások a 2001. évi költségeknek az 53 százalékát teszik ki ugyancsak reálértéken számolva - hangsúlyozta Simor András jegybankelnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 7
11:54
Orbán elvárja a rendvédelmisektől, hogy ne álljanak a rendbontók oldalára (Infostart)
A rendvédelmi szakszervezetek elégedettek lehetnek az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott tárgyalás eredményével, hiszen a kormány fenntartható nyugdíjrendszert hoz létre - mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. A rendvédelmisek azonban nem elégedettek, és mégis demonstrálnak.
jún. 7
11:54
Két támadóval San Marino ellen - a kezdőcsapat (Infostart)
Két csatárral, Szabics Imrével és Németh Krisztiánnal áll fel kedd este a magyar labdarúgó-válogatott a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
jún. 7
11:54
Sorsdöntőek lesznek a következő hetek (HírTV)
Újabb megszorításokra van szükség Görögországban, hogy biztosítsák a további külföldi pénzügyi segítséget. Ezt a görög miniszterelnök közölte azon a maratoni kormányülésen, amelyen a takarékossági csomag részleteiről vitáztak. A kormányfő szerint a következő hetek sorsdöntőek lesznek országa számára.
jún. 7
11:54
Vihar és jégeső lehet Mádl Ferenc temetésén (Blikk)
jún. 7
11:54
Két csatárral kezdünk San Marino ellen (Metropol)
Két csatárral, Szabics Imrével és Németh Krisztiánnal áll fel ma (kedd) este a magyar labdarúgó-válogatott a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn.
jún. 7
11:54
Pekingben tárgyal a líbiai külügyminiszter (Kripto Akadémia)
Kínában kezd tárgyalásokat a líbiai külügyminiszter - tudatta egysoros közleményében a pekingi külügyminisztérium szóvivője kedden.
jún. 7
11:54
Megdöbbentő kijelentést tett Orbán Viktor: üzent a rendvédelmiseknek (Alternatív Energia)
Orbán Viktor kormányfő elvárja, hogy a rendvédelmi dolgozók minden körülmények között a rend oldalán álljanak, biztosítsák a rend fenntartását, és semmilyen módon ne álljanak át a rendbontók, a rendetlenséget szítók oldalára - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt.
jún. 7
11:54
A svéd focilegenda szobrát gyalázták (Agroinform)
A svéd labdarúgás történetének egyik legjobbja Gunnar Gren volt, az ő szobrát gyalázták meg a múlt héten – vélhetően egy diákcsíny szereplői.
jún. 7
11:55
Két új pályázat jelent meg a tudomány-innováció programban (ProfitLine)
Újabb pályázati kiírásokkal gazdagodott a Tudomány-Innováció Program. Az újonnan megjelent felhívások kutatás-fejlesztést és technológiai innovációt támogatnak.
jún. 7
11:56
Orbán elvárása: a rend oldalán álljanak (HírTV)
Orbán Viktor kormányfő elvárja, hogy a rendvédelmi dolgozók minden körülmények között a rend oldalán álljanak, biztosítsák a rend fenntartását, és semmilyen módon ne álljanak át a rendbontók, a rendetlenséget szítók oldalára - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt. A nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos parlamenti döntések ősszel, hatálybalépésük pedig január 1-jével…
jún. 7
11:56
Veszélybe kerülhet a Pécs feljutása Lovrencsics szereplése miatt? (Agroinform)
Egy rejtélyes telefonáló szerint a PMFC hibázott, mert nem nyújtott be az MLSZ-be egy új Lovrencsiccsel kötött szerződést, így a támadó jogosulatlanul játszott az SZTK ellen.
jún. 7
11:57
Budapestre jön Britney Spears (hirado.hu)
A világhírű énekesnő hét év után tér vissza Magyarországra; ezúttal új, Femme Fatale című lemezét népszerűsíti.
jún. 7
11:57
Jól figyelj! Korábban érkeznek a fontos magyar adatok (Portfolio)
A szokásoktól eltérően nem délután 5-kor, hanem már 4 órakor megismerhetjük a májusi (előzetes) költségvetési számokat, amelyek friss képet adhatnak az idei költségvetési folyamatokról. Információink...
jún. 7
11:58
A Szabics-Németh támadóduóval kezd Egervári San Marino ellen (Agroinform)
A San Marino elleni Eb-selejtezőn két csatárral áll fel a magyar válogatott, Egervári Sándor ígéretéhez híven több helyen is változtatott a pénteki kezdőcsapaton.
jún. 7
11:59
Képeken az emberben megbújó állat (hirado.hu)
Diplomamunkákból szervez tárlatot a KREA Kortárs Művészeti Iskola.
jún. 7
12:01
Lassan ölő méreg az ivópalackokban (hirado.hu)
Júniustól tilos a tömegesen használt, és az egészségre káros BpA vegyületet tartalmazó műanyag cumisüvegek használata az Európai Unióban, csakhogy a káros anyag ivópalackban, konzervben, fogtömésben, CD-kben is jelen van.
jún. 7
12:03
Kövér beszólt: minden szlovák politikusban nacionalistát lát (ATV)
A magyar Országgyűlés elnöke ezt a cseh Hospodářske noviny hétfői számában közölt interjúban mondta.
jún. 7
12:05
Orbán elvárja, hogy a rend oldalán álljanak a rendvédelmisek (ATV)
Orbán Viktor kormányfő elvárja, hogy a rendvédelmi dolgozók minden körülmények között a rend oldalán álljanak, biztosítsák a rend fenntartását, és semmilyen módon ne álljanak át a rendbontók, a rendetlenséget szítók oldalára - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt.
jún. 7
12:06
Próbaidő: jól is elsülhetett volna a 6 hónap (Privátbankár)
A munkaerőpiac rugalmasságának további javítását szolgálhatta volna, ha a próbaidő maximális tartamának hat hónapra történő bővítését nem kötik kollektív szerződéshez, illetve a kkv-kra is kiterjesztik - írja elemzésében a BDO
jún. 7
12:06
Hopkins látta el jó tanácsokkal Erdei zsoltot (BorsOnline)
Erdei Zsolt a vasárnap hajnali, Atlantic Cityben aratott győzelme előtt világbajnok bunyósba botlott.
jún. 7
12:06
Ugrásszerű árbevétel és létszámnövekedés az L-SOFT-nál (HR Portál)
Közel 24 százalékos árbevételnövekedést könyvelhetett el a humánpolitikai szoftverek fejlesztésével, értékesítésével és az ezen alapuló bérszámfejtési szolgáltatással foglalkozó társaság a 2009-től 2010-ig terjedő időszakra - tudatta a cég közleményében.
jún. 7
12:08
Befektetőt keres a Rába 150 milliárdos ingatlanfejlesztéshez (Privátbankár)
Egy-másfél évtized alatt megvalósuló, mintegy 150 milliárd forintos győri ingatlanfejlesztéshez keres befektetőt a Rába Holding - hangzott el a társaság és a megyei jogú város vezetésének keddi közös ...
jún. 7
12:12
Délután megint záporokra és jégesőre kell számítani (Infostart)
Várhatóan kedden kora délután kezdődnek majd a záporok - akár jégeső és erős szél is lehet - és éjfélig tarthatnak az ország egész területén - mondta Pátkai Zsolt, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
jún. 7
12:12
100 milliárdot pumpál az OTP a középvállalkozásokba (HírTV)
Június 1-jétől elindult az OTP Széchenyi 500 Vállalati Hitelprogram, amelynek 100 milliárd forintos hitelkeretét döntően középvállalkozásoknak ajánlja fel a bank – jelentette be az OTP.
jún. 7
12:12
Döbbenetes felvételek a chilei vulkánkitörésről (Blikk)
Ötven év után ismét hallatja hangját a Chile déli részén található Puyehue vulkánegyüttes. A tűzhányók olyan aktívan ontják a füstöt és a hamut, hogy a térségből több ezer embert kellett kitelepíteni.

Keresés