Eltörölné a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben Matolcsy György – derül ki a nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek beterjesztett törvénymódosító javaslatcsomagból.
Politikai üggyé vált a hasmenésjárvány Németországban. Az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek tehetetlenséggel és késlekedéssel vádolták kedden a kormányt, illetve annak két miniszterét, a mezőgazdaságit és az egészségügyit.
A magyar kormány által idén bejelentett konszolidációs intézkedések ellensúlyozzák a tavalyi kedvezőtlen folyamatokat - mondta hétfőn Londonban az MTI-nek a Fitch Ratings illetékes igazgatója, miután a hitelminősítő a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról stabilra javította a magyar szuverén adóskockázati besorolások kilátását.
Irán nukleáris programja súlyos gondokat okozhat a későbbiekben az Amerikai Egyesült Államoknak, ha nem sikerül eltéríteni a fegyvergyártási terveitől.
A Széll Kálmán Terv és a konvergenciaprogram bemutatása után indokolt volt, hogy a Fitch negatívról stabilra javította a magyar kilátásokat - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők, akik arra...
Az otthonvédelmi akcióterv és a közmunkaprogram témája mellett az operaház ügye is napirenden lesz a kormány mai ülésén - tudósít az MTI. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi...
Kedd reggel hét óra után megkezdődött az újbóli egyeztetés az Országházban Orbán Viktor kormányfő és a rendvédelmi szakszervezetek képviselői között a rendészeti dolgozókat érintő nyugdíj átalakítások ügyében.
Nyugdíjkedvezményre lennének jogosultak a gyermeket vállalók az egyszázalékos felajánlásokhoz hasonló rendszerben a családvédelmi törvény tervezete szerint
Szexistennővé változott az egykori tinisztár, Lola. Az énekesnő sokat láttató bőrfűzőben lép színpadra az év egyik legnagyobb hazai díjátadóján, a VIVA Cometen.
Csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, ha pedig az igénybe vevő munkaképes, megszüntethető az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátás
Tarlós István főpolgármester megállapodna a francia Alstom vezetőjével a metrókocsikkal kapcsolatos vitás kérdésekről - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. A főváros ellenzék már csak egy halvány esélyt lát a megállapodásra.
A Kiss Péter volt kancelláriaminiszter vezette Baloldali Tömörülés Platform sem támogatja Gyurcsány Ferenc MSZP-vel kapcsolatos elképzeléseit – írja a Magyar Nemzet.
A várható intenzív záporok, zivatarok miatt az ország több régiójára keddre is narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Erős robbanások rázták meg kedd reggel Tripolit, ami arra utal, hogy a NATO ismét intenzív légitámadást hajtott végre a líbiai főváros ellen - közölték hírügynökségek szem- és fültanúkra hivatkozva.
Az Eurócsoport elnöke egyetért Jean-Claude Trichet európai pénzügyminiszteri poszt létrehozására vonatkozó javaslatával, de nem tartja keresztülvihetőnek azt. A pénzügyi biztos szerint előbb meg kell...
A holnap, az maga a jövő. Mert tegnap éjjel megtudtuk az Apple Worldwide Developer Conference élő adásában, hogy a jövő divatját diktáló Apple milyen új technológiákkal bombázza világot. Lion – számítógépekre, iOS 5 táblára és mobilra, iCloud mindenhová. Tudósítunk.
A növekedési kilátásokkal és bankok tőkemegfelelési szabályainak szigorításával kapcsolatos aggodalmak miatt a tengerentúli befektetők továbbra is pesszimisták, a vezető amerikai tőzsdeindexek tegnap...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) nem vonja vissza a szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát, de várnak napirendre tűzésével. Ezt a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője mondta hétfőn az MTI-nek...
Az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek kedden tehetetlenséggel és késlekedéssel vádolták a kormányt, mindenekelőtt a mezőgazdasági és az egészségügyi minisztert. A két ellenzéki párt rendkívüli parlamenti tanácskozást követelt a több hete tartó, súlyos járvány elleni harc koordinálására.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt a brit médiának nyilatkozva hétfőn elárulta, készen állnak arra, hogy újragondolják a Bahreini Nagydíj 2011-es visszatérését, amennyiben úgy találják, hogy a verseny idei megrendezése túlságosan kockázatos lenne.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,25 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 23.036,76 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak a pénteki záráshoz képest. Nagyon alacsony forgalomban, kicsi érdeklődés mellett alig változtak az árfolyamok. Az OTP részvények ára 15 forinttal, 0,25 százalékkal 5.990 forintra nőtt,…
„Soha nem jutott eszembe, hogy fogadjak, pláne nem egy lóversenyen, mellyel csak olvasmányaim során és filmeken találkoztam. Ám a témában nem jártas ember számára is érezhető, hogy ez valami külön világ, legalábbis azok számára mindenképp, akiknek a zsokék, totalizatőrök hozzátartoznak a mindennapjaikhoz. Krúdy Gyula segítségével ezúttal magam is járhattam a városligeti és az alagi lóverseny...
A tegnapi amerikai esést követően vegyes elmozdulások jellemezték az ázsiai piacokat, melyek a nyitáskor látott mínuszaikból a nap végére sokat ledolgozták. A vállalati hírek közül kiemelhető, hogy...
Érdemes várniuk a nyaralást tervezőknek az euróváltással. Nem lesz ugyanis jelentősen gyengébb a forint a nyár folyamán, az euró árfolyama várhatóan nem lépi át a 270-es határt - írja az Index....
Nem lát okot a kormány átalakítására június-július végén a miniszterelnök, ám a Népszabadság forrásai azt valószínűsítették, hogy év végén-január elején hozzányúl a kormány jelenlegi szerkezetéhez....