A volt köztársasági elnököt a sírkert 28-as számú parcellája első sorának 40. sírhelyén temették el. Elhunyt elődjét Schmitt Pál államfő erős jellemű embernek nevezte.
Megemlékezést és emléktábla-avatást tartottak az 50 éves Csepeli strand területén, a helyiek ezen a napon 50 százalékos kedvezménnyel látogathatták a fürdőt.
A Magyar Állami Operaház tevékenységéről szóló tájékoztatást meghallgatta a kormány tegnapi ülésén, ám személyi kérdésekben nem született döntés - tudtuk meg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sajtóosztályától.
A kínai Lenovo számítógépkonszern 630 millió dollárt kínál az esseni székhelyű Medion részvényeinek 51 százalékáért. Ha az üzlet létrejön, a kínai vállalat mintegy 7 százalékos részesedésre tesz szert az európai PC-piacon.
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. május végi hiánya 724,2 milliárd forintra teljesült, mely az éves előirányzat 105,4 százalékát jelenti. 2010-ben az államháztartás központi alrendszerének május végi deficitje 736,2 milliárd forint volt, mely az éves teljesítés 84,6 százaléka. 2010 május hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 99,2 milliárd...
Bár a devizahitelesek törlesztő részletei az elmúlt években akár több tízezer forinttal is emelkedtek, mégsem jelenthető ki egyértelműen, hogy jobban jártak volna, ha forint alapú kölcsönt igényelnek.
Kormányzati segítségre várnak a Békés megyei Méhkerék őstermelői, mert nem tudják értékesíteni az idén megtermett uborkát - közölte a több mint 2.100 lelket számláló község független polgármestere az MTI érdeklődésére kedden.
Eddig közel 1500 darab kárbejelentés érkezett az elmúlt napok viharai miatt az Allianz Hungária Zrt.-hez, így az idei összes viharos időjárással összefüggő bejelentések száma megközelíti a 6 800 darab...
Kicsi az esély a nukleáris fegyverek globális csökkentésére a következő években - figyelmeztetett kedden a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI). A nyolc nagy- és közepes atomhatalomnak (Oroszország, Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína, India, Pakisztán és Izrael) együttesen több mint 20 ezer 500 nukleáris fegyvere volt 2010 végén.
Madagaszkáron az elmúlt tizenegy évben 615 új fajt azonosítottak, ezen belül 385 növényt, 42 gerinctelen állatot, 17 halat, 69 kétéltűt és 41 emlősfajt – közölte jelentésében a WWF természetvédelmi szervezet.
Világméretű teszttel teszik próbára az internetforgalmat kezelő hálózati protokoll adatforgalmi rendszerének változását a világ tartalom- és internetszolgáltatói a szerdára hirdetett World IPv6 Day-en.
23 halálos áldozata van a németországi hasmenéses járványnak - írja legfrissebb számában a hamburgi Bild. A napilap arról is beszámol, hogy a tudósok kudarcot vallottak a csírát termelő üzem meggyanúsításával is. A lap szerint lehet, hogy soha nem derül ki: honnan ered a halálos fertőzéseket kiváltó kórokozó.
Rekordnagyságra, több mint 17 dollárra szökött az amerikai WTI könnyűolajfajta és az északi-tengeri Brent hordónkénti árának különbözete a keddi kereskedésben.
A pénzügyi felügyelet küldetésének meghatározó eleme a pénzügyi fogyasztók érdekeinek következetes és megelőző jellegű védelme, pénzügyi tudatosságuk növelése, ehhez kíván hozzájárulni a PSZÁF a Facebookon megnyitott információs felülettel.
11 csatornafedőt loptak el ismeretlenek a múlt héten Szegeden. A rendőrség néhány nap alatt felderítette a bűncselekményt, egy embert elfogtak, testvére ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Az ötvenedik életév különösen fontos egy nő életében: ekkor valószínűleg már találkozik a klimax tüneteivel. Dr. Demjén László, nőgyógyász, a korszak jelentőségéről és azokról a betegségekről beszélt, amelyeknek ekkortájt megnőhet a kockázata.
Közép-Ázsiában még csak most távolítják el a közterekről és a középületekről a szovjet múlt emlékeit. Nemrég a grúzok döntöttek úgy, hogy megszabadulnak a szintén grúz származású Sztálin emlékét őrző szobroktól, most viszont Tádzsikisztánban döntötték le Közép-Ázsia legnagyobb Lenin-szobrát. Az emlékművet 1974-ben, Lenin halálának ötvenedeik évfordulóján emelték.
35 percen belül háromszor fogtak meg a rend - épp tüntetni készülő - éber őrei egy sofőrt gyorshajtás miatt. A rekord bírságot érő manőverről videófelvétel is készült....
Az OTP Bank elemzési osztályának vezetője szerint Magyarország túlvan a nehezén, újra elindult a gazdaság növekedése; a két fő kérdés az, hogy a kormány a tervezett strukturális átalakításokat végre tudja-e hajtani, valamint az, hogy a belső kereslet az országban mikor kezd el növekedni.
Az előző évekkel ellentétben szombat este Győr helyett Budapesten rendezik meg a DumDum fesztivált. Az idei buli húzónevei többek közt Zabiela, The Advent vagy Extrawelt.
Világszerte mintegy 42 millióan kényszerültek lakhelyük elhagyására 2010-ben a természeti katasztrófák miatt, vagyis több mint kétszer annyian, mint az előző évben - hívták fel a figyelmet szakértők Oslóban, egy klímaváltozásról és az emberek helyváltoztatásáról tartott nemzetközi konferencián.
Talajlabor épül Szegeden. Az új üzemegységben egy Közép-Európában egyedülálló berendezéssel tudják majd a talajban zajló folyamatokat modellezni. A szakemberek a környezetszennyező anyagok felszín alatti terjedéséből kidolgozhatják a lehetséges kármentesítési eljárásokat, megbecsülhetik a semlegesítés költségét, és a beavatkozás idejét. Hol tart most az építkezés? Mikorra várhatjuk az első…
Az Aegon és az Allianz biztosítóhoz is ezerötszáz kárbejelentés érkezett kedd délutánig a hét végi viharok miatt, a károk becsült összege az Aegonnál 154 millió, míg az Allianznál 95 millió forint – közölték a biztosítók az MTI-vel.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos hátrálással kezdett, de előzetes adat szerint 0,005 százalékos napi többlettel 1.105,03 ponton végzett.
Két gyerekkorú áldozatát kényszerítette orális közösülésre a perverz óvóbácsi. A húszéves fiatalember az interneten is áldozatokra vadászott, zsarolással szexuális játékokra kényszerítette a gyanútlan lányokat.
Kiskunlacháza - Összeállt a száguldó páros! A túraautó-világbajnokság hét végi Magyar Nagydíján második helyet szerző Michelisz Norbert (26) és a GP3-kategória Spanyol Nagydíján néhány hete futamgyőzelmet arató Kiss Pál Tamás (20) elvitte egymást néhány igazán gyors körre.
Brazíliában a 12 havi fogyasztói árindex májusban 6,55 százalékra gyorsult az áprilisban mért 6,51 százalékról - közölte a brazil statisztikai hivatal (IBGE).
A betegek és a látogatók mobiltelefonjainak háromnegyedén kimutatható volt a Staphylococcus baktérium - idézett egy törökországi tanulmányt a Scientific American ismeretterjesztő folyóirat online kiadása.