Pokorni Zoltán megfontolandónak tartaná, ha rövidebb lenne a jövőben az iskolai nyári szünet. A Fidesz alelnöke az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, illőbb lenne a téli és tavaszi helyett a karácsonyi és húsvéti szünet kifejezést használni.
A hatszoros wimbledoni bajnok svájci Roger Federer négy játszmában nyert az orosz Mihail Juzsnyij ellen hétfőn és ezzel bejutott a negyeddöntőbe az angol nyílt teniszbajnokságon.
A jobbikos Novák Előd hétfőn este hangosbeszélőn szólalt meg a Parlament üléstermében frakciótársa felszólalása közben, az ülést levezető Latorcai János ezért egész napra megvonta tőle a szót.
A gazdasági válság nem kedvez egy kreatív költségvetési vitának: a jelek szerint a Bizottság a status quo megőrzése mellett csak szerény mértékű növekedést javasol majd az uniós kiadásokban, amikor a...
Bíróság elé áll kedden az erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügy mind a tizenhárom strómanja, vagyis azok, akiket a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) többrendbeli közokirat-hamisítással vádolt meg – írja a Magyar Nemzet.
A tripoli kormány visszautasítja a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsát Moammer Kadhafi, egyik fia és a líbiai titkosszolgálat vezetője, Abdullah asz-Szenuszi ellen.
Társasági-adókedvezményt kaphatnak az öt látvány-csapatsport valamelyikét támogató vállalkozások, valamint sportolók is választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szerinti...
A Nemzeti szociálpolitikai koncepcióhoz hasonló tervezet alapján képzelné a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) a rokkantnyugdíjasok egy részének visszavezetését a munkaerőpiacra, ennek célja, hogy minél több megváltozott munkaképességű ember helyezkedjen el a nyílt munkaerőpiacon - írta keddi számában a Világgazdaság.
Vegyesen alakulnak az ázsiai piacok a keddi kereskedési nap folyamán az amerikai piacok hétfőn mutatott jelentős emelkedése után. Enyhült a görög válsággal kapcsolatos aggodalom, miután hétfőn Franciaországban megállapodásra jutott a kormány a bankokkal arról, hogy miként vegyenek részt a magánhitelezők a görög államadósság-válság kezelésében.
"A magyarok egy kicsit jobban szeretik az Európai Uniót, de ezt még nem nevezném szerelemnek, az több időt igényel" - jelentette ki hétfőn Brüsszelben Martonyi János külügyminiszter abból az...
A foglalkoztatási-programok (közmunka) szervezése népszerű az önkormányzatok körében, az ehhez nyújtott költségvetési támogatás azonban az idén jelentősen csökkent, a feltételek szigorodtak, ezért jóval kevesebb önkormányzat tervezi közmunka indítását, mint korábban - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,81 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 22.484,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,42 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak a pénteki záráshoz képest. A pozitív tartományban való zárást a BÉT a tengerentúli piacnak köszönheti, az amerikai tőzsdenyitást követően mozdult az index felfelé
A népegészségügyi termékdíjból befolyó összeget először a legfontosabb hiányterületekre, köztük a bérekre fordítaná az ágazat, ugyanis a népegészségügyi területen a harmadik negyedévben uniós pályázatokat is kiírnak - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság hétfőn az MTI-vel.
A sztrájk mellett szavazott hétfőn a Verdi szakszervezeti szövetség felhívására az Easyjet németországi légi személyzetének a többsége. Ez azt jelenti, hogy a jövő héttől sztrájkot kezdhetnek a brit fapados légitársaság németországi pilótái és légiutas-kísérői.
A jordániai Hold völgye, a kolumbiai "Kávéút" és a Kárpátokban, Szlovákia és Ukrajna határmenti területein fekvő ősbükkösök, a kenyai Jézus-erőd, a vietnámi Ho-dinasztia fellegvára és az etiópiai Konso kulturtáj is felkerült több más jelölt mellett az UNESCO világörökség-listájára.
Nem túlzás azt állítani, hogy talán az év legszebb gólpasszát adta Diego Guastavino, a Brann Bergen uruguayi támadója a Sarpsborg ellen. A parádés cselsorozat mellett a kommentátor előadására is érdemes figyelni. A meccset egyébként 5-3-ra nyerte végül a Brann, Korcsmár Zsolt fejesgóllal járult hozzá a sikerhez.
Hamarosan kifizetik az elmaradt béreket a Saabnál, az üres kasszába Kínából érkezik a pénz - közölte a svéd autógyártó hétfőn. A bejelentés szerint Kínából 582 darab Saab kocsit rendeltek, és hamarosan megérkezik az autókért járó 13 millió euró (4,5 milliárd forint), amiből ki lehet fizetni a béreket.
Minden korábbinál több külföldi sztárral, minden korábbinál több embert várnak a szerdán kezdődő VOLT Fesztiválra. A soproni esemény egyben a magyar EU-elnökség hivatalos záróbulija is, amihez több program is kapcsolódik. Itt debütál a tavaly még csak kísérleti jelleggel működő, a készpénzt kiváltó Fesztiválkártya, és először kapnak külön karszalagot a 18 év felettiek.
A Fidesz alelnöke szerint illőbb lenne a téli és tavaszi helyett a karácsonyi és húsvéti szünet kifejezést használni és megfontolandónak tartaná, ha rövidebb lenne a jövőben az iskolai nyári szünet
Nincs érdemi mozgástere a kormánynak, amikor az érdekképviseletekkel tárgyal - mondta a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Palócz Éva szerint a fogyasztás a második félévben nőhet.
Először jutottak le bányamentők abba az új-zélandi tárnába, amelyben tavaly novemberben robbanások történtek és 29 bányász meghalt - közölte kedden az illetékes polgármester.
Elfogadta a parlament az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását. Ennek értelmében megszűnik a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. Az indítvány...
A kormány továbbra is törekszik arra, hogy erősítse az állam szerepét stratégiai ágazatokban, illetve stratégiai vállalatokban - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Elmondása szerint "...
A nyitáskor látott feszültség a nap során oldódott a tengerentúli piacokon, így a befektetők nekiálltak megmászni a félelem falát. Ennek köszönhetően a vezető indexek közül a Dow és az S&P 500 0,9, a...
Rabolták már ki önt a Facebook-profilja miatt? Reméljük, hogy nem, bár a jövőben ez is könnyen előfordulhat, ha megosztjuk másokkal, hogy mondjuk éppen nyaralunk
Milyen papírt, nyilatkozatot kell kitöltenie a nyugdíj előtt álló 40 éves nőnek ahhoz, hogy megállapítsák a nyugdíját? Olvasói kérdésre Viszló László, az Adózóna munkajogi szakértője válaszol.
Az egészségügyi államtitkárság szerint a termékadóról szóló törvénytervezetnek az az egyik célja, hogy a fogyasztóknak sugallja, milyen termékeket célszerű fogyasztaniuk
Három hónapos folyamatos mérséklődést követően májusban is tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: áprilishoz képest 8,3 százalékkal kevesebben, összesen 59.794-en szerepeltek a nyilvántartásban - közölte honlapján a megyei kormányhivatal munkaügyi központja hétfőn.