A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint akár többnapos sztrájkot is tarthatnak a pedagógusok szeptemberben, ha a kötelező óraszámok esetében a rosszabbik forgatókönyv valósu...
Martonyi János szerint „több mint jó esély van” arra, hogy még a magyar EU-elnökség alatt, ebben a hónapban eredményesen lezáruljanak Horvátország EU-csatlakozási tárgyalásai.
José Manuel Barroso, az EU-Bizottság elnöke kedden annak a véleményének adott hangot, hogy az európai költségvetéséből is el kellene különíteni összegeket Görögország növekedési pályára állításának finanszírozására.
A dohányzás káros szenvedély, s a legtöbb dohányzó ezzel tisztában is van. Sokan képtelenek leszokni a káros szenvedélyükről, annak ellenére, hogy tudják, ezzel a környezetükben élők egészségét is veszélyeztetik.
A két héttel ezelőtti előzetes számoknak megfelelően májusban 58 milliárd forintos lyuk keletkezett az államháztartás központi alrendszerében májusban, így az első 5 hónap összesített hiánya 724,2...
A választási év után is folytatódnak a tömeges elbocsátások a közszférában. Ezt jelzi, hogy 2010. december 30. óta már összesen 697 magánszemélynek kellett különadót fizetnie a munkaviszonya megszűnése okán kapott jövedelmei után - tudta meg a Pénzcentrum.hu az adóhatóságtól. A négy hónapos adat több mint a fele a tavalyi egész évinek....
A megkérdezettek többsége szerint egy év alatt sokat nőtt a jegybank függetlensége, és kiegyenlítettebbé vált a kormány befolyását támogatók és ellenzők tábora
Aláírták az első támogatási szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkahelyteremtési célú pályázata keretében; Eke István ózdi egyéni vállalkozó 25,2 millió forintot nyert el, amelyből 12 új munkahelyet hoz létre.
Lemondott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben (FIFA) betöltött alelnöki, illetve az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) elnöki posztjáról Jack Warner, akivel szemben ezen lépései után ejtették a vesztegetési vádakat.
Bizonyára sokan nem lelkesednek a nyaralás előtti pakolásért, ám ha nem szeretnénk kellemetlenségeket, érdemes alaposan végiggondolnunk, mit pakoljunk a bőröndbe. Most adunk egy kis seg ítséget, íme!
Emléktáblát avattak a XIV. kerületben Varga Zoltán labdarúgó olimpiai bajnok tiszteletére kedden. A Ferencváros néhai kiválósága tavaly áprilisban hunyt el azt követően, hogy összeesett egy öregfiúk-mérkőzésen.
A líbiai állami televízió képeket mutatott kedden egy helikopter roncsairól, állítólag egy Apache-éról, amelyet a Tripoli fővárostól 160 kilométerrel keletre lévő Zlíten közelében lőttek le reggel a kormányerők. A NATO azt közölte, hogy egy pilóta nélküli helikoptert vesztett.
Lakatos István után a 64 kg tavalyi ezüstérmesének, Káté Gyulának sem sikerült bejutnia a legjobb négy közé kedden az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon.
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - 2011. évi első öt havi hiánya 724,2 milliárd forintra teljesült, amely az éves előirányzat 105,4 százalékát jelenti - közölte az államháztartás végleges adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Kormány.hu oldalon.
A jövőben szigorúan fellépnének a „pártdemokráciával visszaélő tagok és szerveződések” ellen az MSZP-ben – hangzott el az ellenzéki párt keddi sajtótájékoztatóján, amelyen a szocialisták alapszabály-szerkesztő bizottságának elnöke azt mondta: az MSZP nem új alapszabályban, hanem a jelenlegi határozott és átfogó megújításában gondolkodik.
A két héttel ezelőtti előzetes számoknak megfelelően májusban 58 milliárd forintos lyuk keletkezett az államháztartás központi alrendszerében májusban, így az első 5 hónap összesített hiánya 724,2...
Sajtóhírek szerint Hernan Crespo iránt érdeklődik a Videoton. A 35 éves, korábbi argentin válogatott labdarúgó állítólag már megkapta az ajánlatot a magyar bajnokcsapattól.
Miközben a hazai nagyobb papírok mindegyike a pozitív tartományban tartózkodik, a MOL 4%-os eséssel a 21 100 forintos szintekig esett jóval átlag feletti, 4 milliárd forintos forgalom mellett. Az...
Radikális fordulatot vett Hillary Clinton, amerikai külügyminiszter egykori gyakornokának karrierje, aki manapság már inkább a felnőttfilmekkel keresi a kenyerét.
Június 23-án, csütörtökön Esztergom várja a vendégeket határon innen és túl, hogy egy rendhagyó program keretében ünnepeljék és erősítsék a magyar-szlovák partneri kapcsolatot. A Közös Technikai Titkárság szervezésében az összefogást célzó pályázatokból épp úgy ízelítőt kapnak majd a látogatók, mint közös kulturális értékeinkből.
A magyar válogatott Szalai Ádámot és Stieber Zoltánt foglalkoztató Mainz az ezüstérmes Bayer Leverkusent fogadja a német labdarúgó-bajnokság 2011/12-es idényének augusztus 5-én kezdődő első fordulójában.
Budapest - Az egyik szállítmányozási világcég munkatársaként dolgozó fiatalember kedden szerkesztőségünk előtt vette át a motort, amely élete egyik nagy álma volt.
A kormány keddi döntésével kilenc év után először jelentősen csökkentette Magyarország államadósságát, és ezzel megnyitotta a stabil és tartós államadósság-csökkentés korszakát - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, és kijelentette: Magyarország ezzel fordulóponthoz érkezett.
Folytatódik a Stohl-tárgyalás, a bíróság egy órakor az orvosszakértő meghallgatásával kezdett. Az atv.hu helyi tudósítója szerint a színészcsapat megcsappant - Sváby András valamint Alföldi Róbert azonban továbbra is a tárgyalóteremben van.
Az előzetesen közöltekkel megegyező májusi hiányszámokat tett közzé a nemzetgazdasági tárca. A pénzforgalmi hiányprognózist ugyanakkor felülírta az olajcég tulajdonrészének megvásárlása
Meglehetősen beszűkült az ezüst kereskedési sávja az elmúlt napokban. Sok apró gyertya sorakozik a charton és érdemi elmozdulás nem látszik. Jelenleg 36,745 környéke jelent ellenállást a termékben, míg lefelé erős támaszt 33,565 nyújt. (Solar Capital)
Erősödött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) imázsa a lakosság körében a GfK Hungária felmérése szerint, ami arra is rámutatott, hogy jegybankot a lakosság jelenleg függetlenebbnek tartja, mint egy évvel ezelőtt.
A pedagógusok akár többnapos sztrájkot is tarthatnak szeptemberben, ha a kötelező óraszámok esetében a rosszabbik forgatókönyv valósul meg. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az InfoRádióban elmondta: meglátása szerint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem tudja megfelelően képviselni a közoktatást, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium érvei rendre lesöprik a…
A Magyar Bírói Egyesület álláspontja szerint az eljáró bíróság ügyész általi "kiválasztása" sérti a törvényes bíróhoz való jogot, ezért a törvénymódosító javaslat rendelkezéseinek felülvizsgálatát indítványozza az érdekképviselet.
Miközben a hazai nagyobb papírok mindegyike a pozitív tartományban tartózkodik, a MOL 4%-os eséssel a 21 100 forintos szintekig esett jóval átlag feletti, 4 milliárd forintos forgalom mellett. Az...