Májusban 50 ezerrel 11,772 millióra csökkent a három magyarországi mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma, a forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 6 ezerrel lett több, így közel 10,947 millió volt a vizsgált hónapban – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kedden.
A Fujitsu Technology Solutions Kft. 22,1 százalékos euróban számolt bevétel-növekedést vár az áprilisban kezdődött idei pénzügyi évében, majdnem a kétszeresét az 2010-es pénzügyi évben elért 12,5 százalékos bővülésnek, a cég a terveit elsősorban a vállalati üzletág megrendeléseinek emelkedésére alapozza.
Az elkövetkező pár napban eldől, hogy az AS Romában folytatja e pályafutását a Bajnokok Ligája győztes FC Barcelona 20 esztendős tehetsége, Bojan Krkic
Reálhozamot hozott a posta - énekelhetik hamarosan egyre többen, de nem mindenki. Hogyan kapják meg az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők a reálhozamot és hogyan ellenőrizhetik azt?
Egy ember sérült meg abban a balesetben, ami kedd kora délután történt a 442-es úton, Szandaszőlősön egy buszmegállóban, amikor egy személyautó megállt, hogy átengedjen egy gyalogost, egy mögötte érkező pedig belerohant.
Politikai kapcsolatokat várt litván államporgárságú vádlott-társától az önkormányzati korrupcióval vádolt Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester - derült ki Alexandr Szkvorcsinszkij vallomásából a Fővárosi Bíróságon kedden.
A Pannon-Váltó tegnap 49 darab Pannon-Váltó részvényt vásárolt 1400 Ft-os áron a Budapesti Értéktőzsdén. A Pannon-Váltó által megvásárolt saját részvények száma ezzel 128 130 darab (7,30 %)...
Tizenkilenc civil vesztette életét a NATO legutóbbi líbiai légicsapásában, a fővárostól nem messze. A kormány továbbra is azzal vádolja a nemzetközi erőket, hogy szándékosan lőnek polgári célpontokra. Közben Moammer Kadhafi serege is civilekre támadt Miszrátában.
A kormánypártok alkotmánybíró-jelöltjeiről Nyilvános Jelentést készített a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT).
Extrém, 8,1-es értéket is elérő UV-B sugárzás várható szerdán az ország szinte egész területén - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden.
A jövőben szigorúan fellépnének a "pártdemokráciával visszaélő tagok és szerveződések" ellen az MSZP-ben - hangzott el az ellenzéki párt keddi sajtótájékoztatóján, amelyen a szocialisták alapszabály-szerkesztő bizottságának elnöke azt mondta: az MSZP nem új alapszabályban, hanem a jelenlegi határozott és átfogó megújításában gondolkodik.
Barátai és családtagjai ünnepelték meg Raoul Moat, Nagy-Britannia egyik legismertebb gyilkosának születésnapját. A barátok annak a helynek a közelében tartottak megemlékezést, ahol a gyilkos körülbelül egy évvel ezelőtt maga is véget vetett életének.
Botrányba fulladt belgrádi koncertjét követően Amy Winehouse törölte teljes európai koncertkörútját - jelentette be menedzsere kedden. A Sziget fesztiválra sem jön az énekesnő.
Extrém, 8,1-es értéket is elérő UV-B sugárzás várható szerdán az ország szinte egész területén - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) kedden.
Az énekes régóta küzd drog- és alkoholproblémákkal, koncertkörútjának első helyszínén kifütyülték, miután tántorgott a színpadon, és többször elrontotta a szöveget.
Már 6 halottja és több mint 20 sérültje van a reggeli tömegbalesetnek, amely a Zala megyei Csörnyeföld közelében történt. Egy életveszélyes sérült a nagykanizsai kórházban vesztette életét.
Június elejétől Magyarországon is megkezdte tevékenységét az Iveco házi pénzügyi szolgáltatója az Iveco Capital. Az olasz haszonjármű specialista az új finanszírozási megoldásokat a magyarországi...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) felhívja a lakosság figyelmét, hogy szerdán a riasztási értéket meghaladó, 8,1-es, extrém UV-B sugárzás várható.
Alighogy az iskolákban kicsengettek, már kezdődik is egy újabb suli. Csakhogy ennek a diákok sokkal jobban örülnek: kedvenc állataikkal foglalkozhatnak, etethetik, dédelgethetik őket.
Extrém, 8,1-es értéket is elérő UV-B sugárzás várható szerdán az ország szinte egész területén - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága keddi ülésén támogatta az alkotmánybíró-jelöltek kinevezését. Pokol Béla, Szalay Péter és Szívós Mária egyhangú támogatást kapott, míg Dienes-Oehm Egon és Balsai István jelölését két tartózkodás mellett támogatták. Az MSZP és az LMP bizottsági tagjai az ülés közben kivonultak, míg a Jobbik részéről Gyüre Csaba, a bizottság alelnöke részt vett a testület…
A lengyel kormány jelentős mértékben visszafogja az autópályák és gyorsforgalmi utak építését, készülve a 2014-2020 közötti EU-költségvetés radikális kiadáscsökkentésére - jelentette kedden a Gazeta Wyborcza című lengyel lap.
Emléktáblát avattak a XIV. kerületben Varga Zoltán labdarúgó olimpiai bajnok tiszteletére kedden. A Ferencváros néhai kiválósága tavaly áprilisban hunyt el azt követően, hogy összeesett egy öregfiúk-mérkőzésen.
Fülöp Sándor szerint ellentétes Magyarország áprilisban kihirdetett új alkotmányával az ombudsmanról szóló törvényjavaslat; Fülöp Sándor ebbéli véleményének abban a levélben adott hangot, amelyet kedden küldött az országgyűlési képviselőknek.
A fiatalabb orvosok gyakrabban javasolnak gyógyszeres kezelést - a legújabb gyógyszerek felírásával - , míg idősebb kollégáik inkább a megfelelő étrendet, rendszeres testmozgást és a dohányzás abbahagyását ajánlják gyakrabban pácienseik figyelmébe – állapították meg olasz orvosok, amikor a betegeik ellátása és a kezelőorvos életkora közötti összefüggéseket vizsgálták.
Zavargás tört ki hétfő éjszaka az észak-írországi Belfast keleti részén, a rendbontók Molotov-koktélokat, festékbombákat és téglákat hajítottak a Short Strand nevű kerületben élő katolikusok otthonaira - közölte a The Irish Times északír napilap internetes kiadása.
Kétszeres túljegyzés mellett zajlott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukciója: a meghirdetett 50 milliárd forint értékű 3 hónapos diszkont kincstárjegyre 102,04 milliárd forint értékben nyú...
Már nincs életveszélyben a hétfő hajnali, az M15-ös autóúton történt buszbaleset legsúlyosabb sérültje; a karambolt okozó szlovák kamionsofőr részeg volt.
Politikai kapcsolatokat várt litván állampolgárságú vádlott-társától az önkormányzati korrupcióval vádolt Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester – derült ki Alexandr Szkvorcsinszkij vallomásából a Fővárosi Bíróságon kedden.
Tizennyolc ezren várták keddre virradóan a leghosszabb nappal hajnalát a Stonehenge-nél, Nagy-Britannia ősi kőkörénél, ám nem sokat láttak belőle, mert zuhogott az eső.
Az egyik tanú körözését rendeli el a Kecskeméti Városi Bíróság a Kolompár Orbán és nyolc társa ellen folyó perben, mert a tanú a szabályszerű idézésre nem jelent meg, s a rendőrség sem tudta őt elővezetni.
A délelőtti optimista nyitás követően megromlott a hangulat a pesti parketten, mely főnek a MOL mai gyenge teljesítményének tudható be, mellyel a fontos 22 000 Ft-os támasz szignifikáns letörése felé...