Kormánykörökből származó információk szerint Hoffmann Rózsa államtitkár levélben jelezte a miniszterelnöknek, hogy támogatottság hiányában nem kívánja folytatni az oktatási terület irányítását....
Eséssel kezdhetik a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután nem enyhültek az elhúzódó görög adósságválság miatti aggodalmak.
Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára levélben jelezte a kormányfőnél, hogy támogatottság hiányában át kívánja adni feladatát – erősítették meg az Index.hu hétfő hajnali információit a Magyar Nemzet Online-nak a KDNP-ből.
Ma kezdődik a legnagyobb múlttal rendelkező légiközlekedési kiállítás és vásár, a párizsi Air Show, amely az elemzők szerint mérsékelten optimista hangulatban telhet még úgy is, hogy a magas olajár...
Az elmúlt napokban folyamatosan a görög-téma szolgáltatott alapot a nagyobb érzelmi kilengéseknek, melyek hevesebb piaci kilengésekhez vezettek. (Solar Capital)
Az eurózóna pénzügyminisztereinek ma hajnali jelzései és a Moody’s felőli figyelmeztetés az olaszoknak összességében mérsékelten negatív befektetői hangulatot okozott világszerte, amelyből...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,41 pontos, 0,39 százalékos csökkenéssel, 22.612,52 ponton nyitott hétfőn. A világban nem enyhültek az elhúzódó görög adósságválság miatti aggodalmak, ennek megfelelően gyengül a forint, és folytatódik a BUX index lecsorgása is.
Az energetikában az állam szabályozó szerepének költséghatékony növelésére a jövő év januárjában indulhat a csúcshatóság munkája, ha a parlament a sarkalatos törvények szeptemberi tárgyalása során dönt erről - nyilatkozta a Napi Gazdaság hétfői számában Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke.
A világ legidősebb balett-táncosa John Lowe még kilencvenegy évesen is vígan piruettezik, és aggódó családját rendre leinti. A brit apó ráadásul zöldfülű, nyolcvanévesen kezdte a táncot.
Az oktatási államtitkárság hétfőn megerősítette az MTI-nek, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek; részleteket nem közölnek.
Hihetetlen jelenet került fel az internetre egy kínai mérkőzésen elvégzett szabadrúgásról. Ki látott már olyat, hogy fejjel készítik le a labdát a rúgó játékosnak? Ráadásul nem is akárhogyan!
Technikai problémák következtében leállt a kereskedés a párizsi tőzsdén ma reggel - jelentette be a tőzsdét működtető NYSE Euronext. Technikai okok miatt nem indult el ma reggel a kereskedés a...
Az oktatási államtitkárság hétfőn megerősítette az MTI-nek, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek; részleteket nem közölnek.
A német hatóságok szerint nem kell járványtól tartani azután, hogy kólibaktériumot mutattak ki egy patakban, Frankfurt közelében. A helyieket nyugalomra intették, és azt kérték tőlük, hogy ne öntözzenek a fertőzött vízzel. A kólibaktérium eddig 39 ember halálát okozta, 700-an pedig még mindig életveszélyben vannak.
Az amerikai egészségügyi hivatal (FDA) 2000 augusztusában megjelent hivatalos iránymutatása szerint "az emberi őssejtekkel folyó kutatások új kezelési módok ígéretét hordozzák, gyógyíthatóvá tehetnek olyan betegségeket, mint például a Parkinson-kór, a tartós rokkantságot okozó sérülések, az egyes típusú cukorbetegség, a szklerózis multiplex, a szívbetegségek és az égési sérülések. A hatóság hisz…
A Moody's Investors Service péntek késő este leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Olaszország "Aa2" adósbesorolását, vagyis az S&P után már a Moody's is fontolóra vette Olaszország...
Három órát töltünk átlagosan internetezéssel naponta. Személyi számítógépek és okostelefonok után egyre népszerűbbek erre a célra az úgynevezett táblagépek. Idén 60 ezer ilyen gép találhat itthon gazdára, átvéve az internetezésre, levelezésre alkalmas netbookok szerepét....
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint egyszerre kell kezelni a HÉV- és a metrókocsik beszerzését, a következő közbeszerzésen pedig gyártási jogot is szerezni kell, mert az a legolcsóbb, ha „itthon tartjuk a gyártást”.
Ma indul a Business Telecom Kft. Kötvényeinek jegyzése. Az évi 12,5%-os fix kamatot kínáló kötvények jegyzése június 29-én zárul. 2006-ban alapított társaság 100%-os magyar tulajdonban lévő...
A Portfolio.hu következő délutáni szeminárium rendezvényén a devizakereskedés lesz napirenden. A gyakorlatorientált előadáson a devizakereskedés sajátosságain túlmenően a hatékony kereskedői...
Az oktatási államtitkárság megerősítette az MTI-nek, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek; részleteket nem közölnek.
Egy kínai bajnoki mérkőzésen érdekes szabadrúgás-kombinációt láthatott a közönség, az egyik játékos ugyanis láb helyett fejjel készítette le a labdát a kapura lövő társának.
A pénteki minimális emelkedést követően ma ismét lefelé vette az irányt a BUX, a globális befektetői hangulat romlásával összhangban. Az esésben viszont nincs lendület, a benchmark mindössze 0,4%-ot...
Hiába várta a tömeg Isztambulban Cristiano Ronaldot egy áruház megnyitására, a portugál éppen a miatta kialakult dugó miatt nem jutott el a helyszínre.
A szétesés határára került az eurózóna, miután a tagállamok egyre kevesebb hajlandóságot fognak mutatni, hogy újabb milliárdokkal segítsék ki az eladósodott országokat - figyelmeztetnek legfrissebb...
A világgazdaság problémái az arany malmára hajthatják a vizet: van esély egy újabb vásárlási láz beindulására. A technikai elemzés alapján viszont egy 10 százalékos zuhanást sem lehet kizárni
Ma délután 2 órakor hozza nyilvánosságra mai kamatdöntését a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, majd 3 órakor a friss inflációs jelentés főbb előrejelzéseit (GDP-növekedés, infláció), illetve...
Gyakran fordul elő cégeknél, különösen kis számú felvétel esetén, hogy a toborzási folyamat végére nem marad egy jelölt sem, aki betöltené a meghirdetett pozíciót. Az ehhez hasonló szituációk kiküszöbölésére a nagy számok törvénye lehet a megoldás, azaz érdemes több jelöltet állítani annál, mint amire szükség volna. A többszörös túlbiztosítással nagyobb esély van a sikeres toborzásra - állítja a…
Tavaly októberben érte el az USD/JPY stabil eső trendje a lokális mélypontját nem sokkal a kerek 80-as szint felett. Ezt a hosszú lejtmenetet több hónapos oldalazás követte, amely során a 84-80-as tartományt járta be az árfolyam több alkalommal. A márciusi időszak volt izgalmas, ekkor ugyanis a jen brutális erősödést mutatott a kulcsszint letörését követően és 77 alá esett. (Solar Capital)
A diákmunkából meggazdagodni nem lehet, de a ledolgozott órák fényében a legkitartóbbak szép zsebpénz-kiegészítésre tehetnek szert. A legtöbb pénzt az informatikai munkát végzők kereshetik, az ő órabérük minimum nyolcszáz forint, de egy programozó akár háromezer forint órabérért is dolgozhat - derül ki a Magyar Hírlap összeállításából.
A kínai jegybank az idei évben még 2-3-szor emelhet kamatot a növekvő infláció megfékezése érdekében - közölte a Shanghai Securities News hétfőn, egy vezető kormányzati elemzőt idézve.
Elemzői várakozások szerint ma sem emel alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Ha ez így lesz, a testület így már ötödik hónapja tartaná a 6 százalékos kamat szintjét.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint egyszerre kell kezelni a HÉV- és a metrókocsik beszerzését, a következő közbeszerzésen pedig gyártási jogot is szerezni kell, mert az a legolcsóbb, ha "itthon tartjuk a gyártást".
A pénteki minimális emelkedést követően ma ismét lefelé vette az irányt a BUX, a globális befektetői hangulat romlásával összhangban. Az esésben viszont nincs lendület, a benchmark mindössze 0,4%-ot...
A Hang Seng részvényindex határidős árfolyama fontos szintet tört le az elmúlt hét folyamán. Az idei évben a piaci mutató már nem tudta megközelíteni a tavalyi csúcsot, amelyet 25000 pont közelében ütött. (Solar Capital)
Az őszi parlamenti ülésszak idején Kósa Lajos, Debrecen polgármestere kezdeményezni fogja, hogy tíz évig ne legyenek újraválaszthatók azok az önkormányzati képviselők, polgármesterek és...
Az eurózóna pénzügyminisztereinek hajnali jelzései és a Moody's figyelmeztetése az olaszoknak összességében mérsékelten negatív befektetői hangulatot okozott világszerte, amelyből ismét profitál a svájci frank.
A természet orvosolta a problémát Igalon: a harmadszor ellett koca a kicsinyeinek esett, ezért el kellett választani tőle a malacokat. A család bullmasztiffja viszont vállalta az éhező röfik etetését.
Los Angeles - Az erőszak az életük, a piszkos pénz az istenük, a könyörtelen bosszú a védjegyük: ez teszi a Mara Salvatrucha (MS vagy MS-13) nevű szervezetet a világ egyik leghírhedtebb bandájává.
Kiderült, melyik hat csapatot kaphatja a Videoton a délben kezdődő szavazáson, ez alapján elmondhatjuk, kettőt kivételével rettentő nehéz ellenfelek várnak Elek Ákosékra.
A fukushimai atomkatasztrófa miatt a világ közvéleménye a nukleáris energia ellen fordult, míg a japánok többsége inkább tovább fejlesztené az atomerőműveket
Mobiltelefonos rövidfilm kategóriában a legjobb játékfilm díját nyerte el Till Attila Csicska című filmje a vasárnap zárult 14. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon (SIFF).