A nemzetközi közösség nyomásával szemben Izrael PR szakemberei minden lehetséges módszert bevetettek: a biztonsági helyzetről érveltek, a szűk határok veszélyeiről, a stratégiai fenyegetésről. Egyelőre azonban úgy fest: a világ nem figyel. Amikor Izrael így érvel, a világ mindig igyekszik „megoldást” találni a kérdésre: műholdak bevetése, kamerák, elektronikus kerítés, nemzetközi erők,…
Társadalmi felelősségvállalás - ha a cégek és a civil szevezetek, illetve azok vezetői, alkalmazottai, munkatársai komolyan gondolják, igenis rengeteg tartalom lehet e szókapcsolat mögött
A továbbjutás reményében vág neki a holnap kezdődő Európa-bajnoki pótselejtezőnek a magyar női kosárlabda válogatott. Székely Norbert szövetségi kapitány úgy véli van esély a soproni tornán.
A Honvédelmi Minisztériumnál (HM) végzett átvilágítás eredménye szerint összesen 1,773 milliárd forint kár érte a tárcát 2005 és 2010 között - közölte Hende Csaba miniszter csütörtökön Budapesten, hozzátéve: ez a már megismert ügyeket jelenti, a valós anyagi kár ennél is nagyobb lehet.
Bruttó 160 ezer forint a pályakezdők havi átlagbére - állapították meg a Workania internetes állásportál által működtetett Fizetések.hu kutatói. Elgondolkodtatóak a végzettség szerinti összehasonlítás alapján kapott adatok, és nagyok a különbségek a különböző ágazatokban is.
Magas túljegyzés fogadta a két hosszabb lejáratot, amit megemelt értékesítéssel nyugtázott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki 3-, 5- és 10 éves kötvényaukcióján. A hozamok emelkedtek az előző aukcióhoz képest a két hét alatt végbe ment másodpiaci hozamnövekedésnek megfelelően.
Az Iveco után a Mercedes is cáfolta azt a mai lapértesülést, miszerint Magyarországon bővítenék kapacitásaikat. Ma megjelent lapértesülések szerint az Iveco egy üzem létrehozását tervezi...
Az Otthonteremtési Akcióterv bejelentésére mind a pénzintézetek, mind az ingatlanpiac már nagyon várt. "A bizonytalanság egy nagyon hosszú időszaka látszik most megszűnni, bár a bejelentéssel a kérdések száma nem csökkent. Az irány már ismert, sőt jó is, de az ördög itt is a részletekben rejlik." - kommentálta a mentőcsomag bejelentését Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője....
A görög kormány, illetve az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank alkotta hármas pénteken zárhatja le a tárgyalásokat az ország újabb, középtávú költségvetési csomagjáról, amely 6,4 milliárd eurós kiigazítást hozhat a görög költségvetésben - mondta a Reuters hírügynökségnek egy, az ügyet jól ismerő vezető beosztású kormányzati forrás.
A szerdai kereskedéshez hasonlóan a BUX ma is nagyon jól teljesít a kedvezőtlenebbé váló nemzetközi befektetői környezet ellenére is, így a hazai benchmark a reggel látott 1% körüli veszteségeket...
Raffael Sándor egyedül tartozik felelősséggel Marian Cozma haláláért - mondta Németh Győző ügyvédje, aki védencének az életfogytig helyett határozott idejű szabadságvesztést kért.
Sajtójelentések szerint valószínűleg július elejére halasztódik az európai banki stresszteszt eredményhirdetése, mivel az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) néhány pénzintézetnél elégtelennek találja a benyújtott adatokat, ezért pótlást, illetve korrekciót kér az adatszolgáltatásban.
Ha csak az euró/dollár árfolyamot nézzük, azt hihetnénk, hogy 12 óra alatt megfordult a világ, pedig a gyakorlatban nincs így, csak éppen most annak örül a piac, hogy bizonyára lélegeztető gépen...
Azoknak a rendvédelmi dolgozóknak, akik most nyugdíjba vonulnak az adóváltozások miatt még nő is a nyugdíja - Orbán a parlamentben nyugtatta a tiltakozókat
Az emelkedő üzemanyagárak, a szigorodó károsanyag-kibocsátási normák és a gazdasági változások hatása, illetve az ennek következtében érkező downsizing jelensége leginkább az Amerikai Egyesült Államok piacát formálta át. Most újabb, elsőre meredek hírrel gazdagodunk: a Ford Mustang következő generációja már négyhengeres motorral is piacra kerülhet.
A központi bankoknak már nem a maginflációt kellene figyelembe venniük az inflációs célok teljesítésének értékelésekor - írja Lorenzo Bini-Smaghi, az Európai Központi Bank (EKB) Igazgatótanácsának tagja a Financial Times hétfői számában.
Minden idők egyik legbátrabb skót katonájának titulálták temetésekor Stephen Monkhouse-t, aki tavaly 28 évesen halt meg az afgán hadszíntéren. Monkhouse a terepjárójával az egyik sebesült bajtársát mentendő hajtott ki a félelmetes golyózáporban, ám a tálibok szitává lőtték.
Tizenöten meghaltak a kormányerők és egy törzsi vezető hívei közötti éjjeli összecsapásokban a jemeni fővárosban, Szanaában - közölték kórházi források csütörtökön.
Az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata szerint az értékbecslésben szereplő ár alatt értékesítették a taszári repülőteret; Budai Gyula ezt a reptér privatizációjával kapcsolatban folytatott vizsgálata során állapította meg.
Ha csak az euró/dollár árfolyamot nézzük, azt hihetnénk, hogy 12 óra alatt megfordult a világ, pedig a gyakorlatban nincs így, csak éppen most annak örül a piac, hogy bizonyára lélegeztető gépen...
A nemzetközi részvénypiacokat érintő legfőbb kérdés továbbra is az maradt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed milyen ütemben és időzítéssel kezd majd neki a hatalmas többletlikviditás...
A válságot követően a makrogazdaság javulásával természetesen javult a vállalatok működése is, és 2010-ben már fokozódott a felvásárlási tevékenység is az egész világon. Hazánk azonban e téren nem...
A Honvédelmi Minisztériumnál (HM) végzett átvilágítás eredménye szerint összesen 1,773 milliárd forint kár érte a tárcát 2005 és 2010 között - közölte Hende Csaba miniszter csütörtökön Budapesten, hoz...
Az MLB szerdai játéknapján rendezték meg a Los Angeles Dodgers – Colorado Rockies mérkőzést. A találkozó után egy ismeretlen tettes lövöldözni kezdett, szerencsére senki sem sérült meg.
A Belügyminisztériumban folytatja az egyeztetést Pintér Sándor miniszter csütörtök délután a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteivel - ezt Árok Kornél, a rendvédelmi dolgozók demonstrációs bizottságának vezetője jelentette be a délelőtti tárgyalások után a budapesti Kossuth téren.
Siralmas az építőipar helyzete az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) értékelése szerint. A szövetség csütörtöki, a június 3-i Építők Napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Tolnay Tibor elnök azt emelte ki: az ágazat 2006 óta csökkenő volumennel dolgozik, érdemi változás a tavalyi állapothoz képest nem történt.
Már a napokban bejelenthetik Fabio Coentrao Real Madridba való szerződését. A Benfica portugál válogatott balhátvédjét már régóta emlegetik a királyiakkal kapcsolatban, a Marca szerint 22 millió euróért vált klubot.
A világ egyik vezető energetikai vállalata, a Shell másfél szintre írt alá bérleti szerződést a GVA Robertson által képviselt Office Garden II irodaházban, ahol már olyan jó nevű bérlők találhatóak, mint a TATA Consultancy és a Syngenta, a Prímagáz, illetve a Geberit. Ezzel a tranzakcióval a ház bérbeadottsága elérte a 85 %-ot - olvasható a GVA Robertson sajtóközleményében.
Egy szolgáltató munkatársának adja ki magát, vagy telefonon azt állítja, hogy súlyos baleset érte a sértett családtagját - ezek a legygyakoribb trükkök, amikkel az időseket csapják be.
Az Iveco cáfolja, hogy beruházást tervezne Magyarországon és a Daimler sem erősítette meg a kapacitásbővítésről szóló híreket. A Napi Gazdaság csütörtöki számában azt írta, hogy Kecskeméten építe...
Folytatódnak a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány közötti egyeztetések, de Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, lehetőleg a hétvégéig zárják le a tárgyalásokat.
A görög kormány, illetve az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank alkotta hármas pénteken zárhatja le a tárgyalásokat az ország újabb, középtávú költségvetési csom...