A korábbi hónapokhoz hasonlóan áprilisban is csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: a hónap végén összesen 65.173 állástalan szerepelt a statisztikákban - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja szerdán az MTI-vel.
Második amerikai mérkőzése vár – Byron Mitchell ellen – szombaton a veretlen félnehézsúlyú bokszolóra, Erdei Zsoltra, akinek felesége, Arabella ezúttal nem szurkolhat a helyszínen.
A Paci Doki Alapítványnál végeztek önkéntes munkát május 27-én a Raiffeisen Bank dolgozói. A pénzintézetnél már nagy hagyománya van az ilyen jellegű önkéntes tevékenységnek, számos helyen nyújtottak már nélkülözhetetlen segítséget.
Nem csökkent a hitellel rendelkezők aránya az elmúlt három évben Magyarországon, sőt a régió országai közül még mindig a legmagasabb szinten áll. A pénzügyi válság alapjaiban változtatta meg a magyarok gondolkodását a hitelekkel kapcsolatban. Kevesebben vásárolnának hitelből, mint korábban, de a megtakarítások vásárlásra való felélését is kisebb arányban tervezik az emberek - derül ki a GfK…
Görög lapértesülések szerint nem biztos, hogy az Olympiakosz Pireusznál marad a következő szezonban Németh Krisztián, ugyanis a fiatal magyar csatár irányt Spanyolországból, Olaszországból és Hollandiából is van érdeklődés.
A nyár az üdítő csobbanások mellett az autósok egyik legkedveltebb évszaka, ilyenkor esedékesek ugyanis a nagyobb márka- illetve tuningtalálkozók, amelyek gyakran több napot is felölelnek - láthatjuk a régi cimborákat, alkatrészeket cserélgethetünk, és megcsodálhatjuk mások ritkaságait illetve remekműveit. A Subaru idén június 18-19-ére szervezte nyári találkozóját.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. július 20. és 2011. augusztus 20. napja között ülésezési szünetet tart. A szünet előtti utolsó ülés időpontja várhatóan 2011. július 19., a sz...
A pénzügyi válság alapjaiban változtatta meg a magyarok véleményét a hitelekről: kevesebben vásárolnának hitelből mint korábban, de a megtakarítások felélését vásárlással is kisebb arányban tervezik - derül ki a GfK Csoport felméréséből.
Az OPEC akár 1,5 millió hordóval is emelhet napi termelési kvótáján a június 8-i ülésén - mondta a Reuters hírügynökségnek az egyik tagállam delegáltja csütörtökön.
Nincs semmi jele a Németországban halálos hasmenésjárványt okozó E.coli baktériumnak a spanyol uborkákon az elvégzett tesztek eredménye szerint - közölte José Luis Zapatero spanyol miniszterelnök csütörtökön.
A főpolgármester haladéktalanul kezdeményezi a KRESZ módosítását annak érdekében, hogy azok az autók, amelyekben három ember ül, használhassák a buszsávot. Közben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a fővárosi MSZP-frakció, mert szerintük "a legkevésbé sem megnyugtató" Tarlós István indoklása a Budaörsi úti buszsáv üzemeltetésének felfüggesztése ügyében.
Bántalmaztak egy óvónőt, illetve egy dadust a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén és Alsóvadászon, a rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást az elkövetőkkel szemben.
Justin Gatlin öt év után ismét nagy versenyen indul: a doppingolás miatt négy évre eltiltott atléta rajhoz áll szombaton a Gyémánt Liga-sorozat eugene-i állomásán.
A nigériai labdarúgó-válogatott 4-1-es győzelmet aratott Argentína felett, míg Mexikó háromgólos különbséggel múlta felül Új-Zélandot a szerdai barátságos mérkőzések során.
Nem szűnik meg a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását segítő Start-kártya, és a felnőttképzéseket csak átmenetileg állították le - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Czomba Sándor. A...
Az elmúlt napok gazdaságpolitikusi, illetve jegybankári nyilatkozatai abba az irányba mutatnak, hogy a 2009 elején a magyar (és régiós) pénzügyi krízis idején alkalmazott technikát is bevetik a most...
A munkavállaláshoz nélkülözhetetlen készségek elsajátításában segített halmozottan hátrányos helyzetű embereket a győri és a téti kistérségben uniós támogatással a győri United Way Kisalföld Alapítvány.
A humoros showmanként is bemutatkozó, nagyszerűen éneklő Per Gessle támogatása kellett ahhoz, hogy a Roxette ne csak nosztalgikus érzéseket keltsen az emberben, hanem jó házibuli helszínéve tegye tegnap este az arénát.
„Az állam és az egyház szétválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását” - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Gödöllőn szervezett Keresztény-zsidó-iszlám párbeszéd című kétnapos nemzetközi konferencián.
Lehet az régi vagy új, lehet gyenge vagy erős, lehet gázolajos vagy benzines, rövid vagy hosszú, de akár fapados vagy kényeztető extrákkal teletömött, egy dolog közös mindegyik Toyota Land Cruiser-ben: az évek során az összes kivitel legendás megbízhatóságról és elnyűhetetlenségről tett tanúbizonyságot.
Nem minden rendvédelmi szakszervezet képviselője vehet részt a mára meghirdetett, Orbán Viktor kormányfő részvételével zajló megbeszélésen. Eközben kirúgással fenyegette meg a rendvédelmi dolgozókat egy "fideszes ügyvéd" - írja a Népszava.
A bizonytalanság megszűnt, de sok kérdőjel maradt a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban, aki úgy érzi, hogy nem tud fizetni, annak érdemes belépnie a rendszerbe
A törvényi szabályozások nyomán megváltozott munkerő-piaci helyzetre való rendkívül gyors válaszként indítja el a JOB Kft. a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását segítő portálját.
Folytatódnak a rendvédelmi szakszervezetek és a kormány között az egyeztetések, de Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, azokat lehetőleg a hétvégéig zárják le - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője sajtótájékoztatón. Az érdekképviselet tájékoztatása szerint azoknak a már nyugdíjas rendvédelmi dolgozóknak, akik úgy döntenek, nem térnek vissza a szolgálatba, megadóztatják a…
Katonai tiszteletadás mellett, a katolikus egyház szertartása szerint kerül sor Mádl Ferenc állami temetésére. A volt köztársasági elnököt jövő kedden délután fél ötkor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezik örök nyugalomra, a temetésen búcsúztató beszédet mond mások mellett Schmitt Pál államfő.
A főpolgármester haladéktalanul kezdeményezi a KRESZ módosítását annak érdekében, hogy azok az autók, amelyekben három ember ül, használhassák a buszsávot. Cser-Palkovics András együttműködést ajánl az agglomerációs forgalom és a fővárosi tömegközlekedés problémáinak megoldására.
Nem akart iskolába menni, ezért dühből majdnem felgyújtotta tanyájukat a 10 éves András. A házban három család él, a lángoló tarlón álló tanyában öt kisgyerek aludt.
Hazánk helyzete a régióban makrogazdasági szempontból nem túl kedvező. Magas az infláció, a külső adósságunk, a munkaerő ára, a munkanélküliség. A kilátások azonban biztatóak, ami igen fontos egy...
Ismét erőteljes vételi érdeklődés mutatkozott a ma megtartott államkötvény aukciókon, amelyek közül az 5 és 10 éves kibocsátásnál összesen 12,5 milliárd forinttal a meghirdetett feletti eladás...
"Értetlenül állunk az előtt, hogy egy energiaforrás, ami a miénk, aminek az ára nem függ sem az orosz politikától, sem az arab világtól, ingyen van, a rendszerbe jól beilleszthető, az miért nem kell...
A Sony Corp. bejelentése szerint sikerült helyreállítani a Playstation Network játékhálózatát az Egyesült Államokban, Európában és Ázsia egyes részein, miután még áprilisban hackertámadás miatt a szolgáltatást le kellett kapcsolni.