A félelem és a kirekesztés miatt a láthatatlan kisebbségek hazája épül Magyarországon; az LMP hisz abban, hogy szexuális orientációtól függetlenül minden magyar állampolgár a nemzet teljes jogú és értékű tagja - közölte a párt.
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a DigiSport Reggeli Start című műsorában elmondta, a 197 centis brazil csatárt, Felipe Felixet nagy eséllyel szerződteti a klub, de ezzel nem érnek véget az igazolások, hiszen a klubvezetésnek még lesz egy meglepetés igazolása egy magyar játékos személyében.
Ingatlanszakértők szerint újra élénkül az adriai apartmanok iránti magyar érdeklődés - írja Napi Gazdaság. A cikk szerint a saját használatra vásárlók mellett a befektetni szándékozók is megjelentek, ...
Július elsején bezárja négyszáz embert foglalkoztató debreceni húsüzemét a szlovákiai Penta-csoport, ám várhatóan nem zárkózik el attól, hogy más befektető tovább működtesse a kapacitásokat, ami viszont csak akkor lehetséges, ha az állam is szerepet vállal a munkahelyek megőrzésében - közölte a Magyar Nemzettel Papp László stratégiai alpolgármester.
Ami Amerikában nem működött, az Magyarországon sikeres lehet, Széll Kálmán után újabb lépések jönnek, a vállalatok hitelezési szintje egy-két év múlva állhat vissza, illetve fél karral is lehet triatlont nyerni: interjú a miniszterelnökséget vezető államtitkárral.
A 8,5 milliárd forintos beruházás révén Magyarország harmadik BAUHAUS barkács szakáruháza nyílik meg szombaton - hangzott el a pénteki átadáson Maglódon. Az áruház 20 ezer négyzetméteren 120 ezer terméket köztük jelentős részben magyar árut - kínál, átadásával 130 új munkahely jött létre közvetlenül.
Az első négy hónapban a bruttó átlagkeresetek 2,6 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Pénteken Gyurcsány Ferencet hallgatja meg az Országgyűlés az államadósság 2002-2010 közötti alakulását vizsgáló albizottsága, amelynek ülésén már felszólalt Bajnai Gordon korábbi kormányfő is. Szijjártó Péter, az albizottság fideszes alelnöke akkor azt mondta: az eddigi bizottsági meghallgatásokból még nem derült ki, hogy 2002-2010 között melyik volt az pillanat, amikor az államadósság drámaian…
Tagjai közé választotta a Budapesti Gazdasági Főiskolát (BGF) az Európai Egyetemek Szövetsége (EUA). Európa legjelentősebb felsőoktatási szervezete 47 ország több mint 850 intézményét tömöríti. A döntés ugyan korábban született, arról a főiskolát a napokban tájékoztatták.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,24 pontos csökkenéssel, 22.664,42 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,05 százalékos gyengülést jelent.
Egy év alatt 47 ezer fővel nőtt a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál az alkalmazottak január-áprilisi átlagos létszáma, a 2,6 százalékos emelkedéssel létszámuk 1 millió 833 ezer főt tett ki - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Igazgatótanácsa a jövő héten hallgathatja meg a vezérigazgatói székre pályázó két jelöltet - közölte az ügyet jól ismerő forrás a Dow Jones üzleti hírügynökséggel. A IMF...
A világ legfejlettebb országait tömörítő G20 országcsoport a fő gabonafélék piacainak globális ellenőrzésére készül, hogy ezzel akadályozza meg a spekulációs árfelhajtást. A gabonapiacok globális ell...
Habár a Volkswagen egy kicsit későn tette le voksát a hibridezés mellett, a németek mégis ambiciózusan vélekednek a benzin-elektromos hajtás fejlesztését illetően és ígérik, hogy belátható időn belül minden modelljükben viszontláthatjuk a takarékos és környezetkímélő hajtásláncot.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (székhelye: 1033 Budapest, Flórián tér 1.; cégjegyzékszáma: Cg.01-10-045857; a továbbiakban: „Társaság”) ezúton értesíti tisztelt részvényeseit és a tőkepiac szereplőit, hogy Gecser Ottó a Társaság felügyelőbizottságának tagja a 2011. június 15-én tőzsdei kereskedésben eladott 64.500,- db (hatvannégyezer-ötszáz darab) CIGPANNONIA részvényt 897,55 Ft.-os átlagáron…
Az Ipsos júniusi felmérése szerint a tavalyi parlamenti választások óta most a legkisebb a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben: az előbbi mögé a választókorúak 23 százaléka, az utóbbihoz 13 százaléka sorakozik fel - írja a Népszabadság. A kormánypártnak jelenleg 800 ezerrel több szimpatizánsa van, mint a szocialistáknak, ez a szám fél éve még két millió fő volt.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 125 millió forint többletforrást kap a vadplakát- és falfirka-mentesítési programra, ha a Fővárosi Közgyűlés a jövő szerdai ülésén elfogadja az erről szóló előterjesztést. Játszótéri átalakításokra plusz 460 millió forint juthat.
Az európai Konfuciusz Intézetek harmadik konferenciáját tartják tegnaptól szombatig Budapesten. Kína nyelvi-kulturális intézeteinek hálózata az ország egyik prioritásként kezelt projektje, amely az ország nemzetközi ismertségét és elfogadottságát növeli.
Budapesten és 26 nagyvárosban válik elérhetővé júliustól a GPS-alapú parkolás. A helymeghatározásnak köszönhetően egyetlen gombnyomással megoldható az adott zónának megfelelő, kényelmes, percalapú díjfizetés, mivel a számláló abban a pillanatban leáll, hogy újra gyújtást adnak az autóra.
Hozzávetőleg félmilliárd forintos költségvetéssel vág neki a következő bajnoki idénynek a labdarúgó élvonalba az NB II Keleti csoportjának megnyerésével visszajutott Diósgyőr.
Komoly baki árnyékolta be a Partizan Belgrád ünnepélyes mezbemutatóját. A jövő évi dressz prezentációjakor a mezt tartó próbababa felsőteste ugyanis egyszer csak leesett, nem kis döbbenetet okozva.
Korábban hírt adtunk már az ország keleti felében megvalósuló kínai beruházásokról, melyek több száz munkahelyet teremthetnek. A Népszabadság utánajárt, mit is terveznek a befektetők, és hol tartanak a beruházások. Az ügynek súlyt ad, hogy a jövő hét második felében Magyarországra látogat Wen Jiabao kínai miniszterelnök.
Lemondott az internetes szexbotrányba keveredett amerikai képviselő. A demokrata politikusról nemrég derült ki, hogy az elmúlt három év során ismeretlen nőknek küldözgetett magáról szeméremsértő fényképeket, valamint erotikus üzeneteket az interneten.
Megtartotta első ülését az Összefogás az Államadósság Ellen Alap Irányító Testülete - közölte a testület csütörtökön az MTI-vel. A testület tagjai - Horváth Tihamér elnök, Rédly Elemér katolikus plébá...
Nem egyszer tett szándékosan magában kárt egy három éves kisfiú Shropshire-ben. A kicsi folyamatosan megsebzi magát anélkül, hogy bármit is érezne a fájdalomból - írja a Manna.ro.
Összesen 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphat a budapesti Heim Pál Gyermekkórház a június és december közötti működési költségeire. Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes javaslatáról jövő szerdán szavaz a Fővárosi Közgyűlés.
Áprilisig a bruttó átlagkeresetek 2,6, a családi adókedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó keresetek pedig 4,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit
Az utóbbi hónapok budapestieket érintő intézkedései közül a közterületek átnevezése a legnépszerűtlenebb, a hajléktalanok kitiltása a legnépszerűbb - áll a Policy Solutions új kutatásában. A politikai elemző intézet az utóbbi időszak legnagyobb figyelemmel kísért fővárosi ügyeit vizsgálta.
A világszerte legtöbb halálesetet okozó kór, a szív-és érrendszeri betegségek megelőzésére kidolgozott kombinált gyógyszer folyamatos szedésével az infarktus vagy az agyi katasztrófa kockázata felére csökkenthető. A szer első nemzetközi vizsgálatának eredményeit a PLoS One szakfolyóirat közölte.
Az euróövezeti államoknak fontos reformokat kell meglépniük annak érdekében, hogy a közös valuta térsége jobban hasonlítson az Egyesült Államok szövetségi rendszeréhez - mondta Jean-Claude Trichet, az...