2011. június 16. csütörtök

jún. 16
9:12
MOL részvény - miért volt ilyen csattanós a pofon? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,74 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 22.823,59 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével estek az előző napi záráshoz képest. A 3,2 százalékos Mol árfolyamcsökkenés hátterében egyrészt a Credit Suisse alulsúlyozásra ajánlása, másrészt a Bank of America Merrill Lynch változó…
jún. 16
9:12
Alex McLeish elfogadta az Aston Villa ajánlatát (Agroinform)
A skót szakember ellen már tüntetnek a Villa szurkolói, ugyanis a legnagyobb rivális, Birmingham City menedzsere volt eddig.
jún. 16
9:14
Veszteséges volt a gáztársaságok egy része tavaly (ProfitLine)
A csak egyetemes gázszolgáltatással foglalkozó gáztársaság, az E.ON Energiaszolgáltató Kft. a 2010. évet veszteséggel zárta, és veszteséges volt a földgáz-kereskedő E.ON Földgáz Trade is - derül ki a Magyar Gázipari Egyesülés 2010. évi jelentéséből.
jún. 16
9:15
Gyurcsányért misézett a pap (BorsOnline)
Gyurcsány Ferencért imádkoztak a Rózsák téri görög katolikus templomban. Erről a volt kormányfő platformjának egyik tagja is beszámolt a kapcsolat. hu-n. Az egyház szerint provokáció történt.
jún. 16
9:15
Másként gondolkodó petíciós honlapját támadják a kínaiak (hirado.hu)
Washington aggodalmát fejezte ki Pekingnek amiatt, hogy feltehetőleg Kínából több támadás ért egy amerikai petíciós honlapot, amelyen Ai Wei-wei kínai másként gondolkodó szabadon engedését követelik.
jún. 16
9:15
Díjazták a legjobb plázákat (Portfolio)
Szerdán kiosztotta az International Council of Shopping Centers (ICSC), vagyis a Nemzetközi Bevásárlóközpont Tanács az év bevásárlóközpontjainak elismeréseit, a 2011 European Shopping Centre...
jún. 16
9:15
Fájjon a fejed, ha táppénzen vagy! Csalsz, börtönbe kerülsz (Pénzcentrum)
Csak akkor lehet börtönbüntetéssel sújtani azokat, akik jogosulatlanul veszik igénybe a táppénzt, ha bebizonyosodik róluk, hogy szándékosan rövidítették meg az államot. Jelenleg elenyésző számú visszaélésre derül fény az OEP tájékoztatása szerint....
jún. 16
9:17
222 forint felett a svájci frank (hirado.hu)
Csütörtök kora reggel gyengült a forint.
jún. 16
9:17
Gyengén debütáltak a tőzsdén a Samsonite részvényei (Portfolio)
Ma debütáltak a Samsonite részvényei a hongkongi tőzsdén, amelyek végül eséssel zárták első kereskedési napjukat. A bőröndöket és táskákat gyártó társaság részvényei 11%-os mínuszban is jártak ma...
jún. 16
9:18
KSH: folytatódott az építőipari termelés visszaesése (Infostart)
Az építőipar teljesítményének hosszabb ideje tartó visszaesése az év negyedik hónapjában is folytatódott: 2011 áprilisában az építőipari termelés volumene mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 15,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
jún. 16
9:19
Óvatosan a napozással - már 17 perc alatt leéghet (hirado.hu)
Az ország teljes területén nagyon erős, a 7,5-ös értéket is elérő UV-B sugárzás várható csütörtökön.
jún. 16
9:19
Stark támogatná az "önkéntes" görög csomagot (Portfolio)
Jürgen Stark, az Európai Központi Bank Igazgatótanácsának német tagja nincs ellene annak, hogy egy olyan új segélycsomagot kapjon Görögország, amelyből a magánbefektetők is kiveszik részüket, hacsak...
jún. 16
9:21
Puccs történhetett: több száz katona nyomult be a parlamentbe (ATV)
Chinvaliban, az észak-kaukázusi Dél-Oszétia fővárosában egy védelmi miniszter-helyettes, valamint a kormányőrség vezetőjének irányításával szerdán több százan behatoltak a parlamentbe, s követelték az alkotmány módosítását, hogy az államfő harmadszor is indulhasson a választásokon - jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című lap csütörtökön.
jún. 16
9:21
Kitaszított (Metropol)
Sybilla harmincas éveinek elejét tapossa. A hajléktalan nő úgy jut élelemhez és vetett ágyhoz, hogy hotelekben csavarja el a férfiak fejét.
jún. 16
9:21
Videó - Utcai zavargások Vancoverben az elvesztett hokidöntő után (Sport365)
Dühödt vancouveri hokiszurkolók balhéztak csapatuk Stanley Kupa-döntőbeli veresége után az utcán. A rendőrség könnygázzal fékezte meg az autókat borogató és felgyújtó, üzleteket fosztogató huligánokat. A Stanley Kupa győztese a Boston Bruins lett.
jún. 16
9:21
A PSZÁF 6 millió forintra büntette az Equilort (Portfolio)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete átfogó vizsgálatot tartott az EQUILOR Befektetési Zrt.-nél, ahol különböző szabálytalanságokat talált. Számos probléma esetében a felügyelet csak...
jún. 16
9:23
Fradi: Schembrit már a Serie A-ból is vinnék (Sport365)
Olasz lapértesülések szerint a Serie A-ban szereplő Chievo együttese is szeretné megszerezni André Schembrit, a Ferencváros június végén lejáró szerződésű csatárát.
jún. 16
9:23
Nagy baj nincs - Technikai elemzés (Portfolio)
Egyre nagyobb küzdelmet láthatunk a medvék és a bikák között a fontos támaszszintek közelében ahol a tegnapi napon épp a medvék kerekedtek felül. Az alábbiakban az S&P 500, a BUX, és a MOL...
jún. 16
9:24
Több ezer embert várnak a mai tüntetésre, melyen a rendőrök nem vehetnek részt (HR Portál)
Több ezer embert várnak az országos szakszervezeti tüntetésre a mai napon; négy érdekképviselet 15 megyeszékhelyen autós figyelemfelhívó demonstrációt tart, négy megyeközpontban pedig tüntetések lesznek. Ezzel egy időben tartják a „bohócforradalmat” is. Közben a fokozott készültségre hivatkozva az ORFK váratlanul a teljes rendőri állományt berendelte, ezzel számukra megszűnt a demonstráció…
jún. 16
9:25
Építőipar: ez már nem zuhanás, hanem összeomlás (Portfolio)
Áprilisban az előző hónaphoz képest hatalmas, 6 százalékos volt a visszaesés az építőiparban. Az ágazat helyzete még annál is elkeserítőbb, mint amire év elején számítani lehetett: a termelés...
jún. 16
9:27
Nincs megállás? Egyre siralmasabban fest az építőipar (Privátbankár)
Az építőipar hosszabb ideje tartó hanyatlása áprilisban is folytatódott, a lakásépítések nagyarányú visszaesése mellett a nagyértékű munkák is hiányoznak
jún. 16
9:27
KGHM: a vártnál is nagyobb az osztalék (Equilor) (Portfolio)
Elfogadta a kormány által javasolt nagyobb osztalékhányad kifizetését a KGHM részvényesi közgyűlése, így a társaság által javasolt papíronkénti 8 zloty helyett 14.9 zlotyt juttatnak vissza a tavalyi...
jún. 16
9:30
Teljes hosszán jár a 3-as metró (HírTV)
Elhalasztották a mától tervezett vágányzárat a 3-as metró vonalán.
jún. 16
9:30
Zavargások Vancouverben az elveszített hokidöntő után (Metropol)
A rendőrség könnygáz bevetésével próbálta megfékezni a randalírozó szurkolókat, akik autókat borítottak és gyújtottak fel a mérkőzés után.
jún. 16
9:33
A csillagközi határnál járhat a Voyager-1 (hirado.hu)
Az új adatok szerint a Voyager-1 bármikor átlépheti a csillagközi űrbe vezető határt.
jún. 16
9:33
Négy ajánlattevő a Lotos csomagra (Portfolio)
A lengyel pénzügyminisztérium mai bejelentése szerint négy ajánlat érkezett a Lotos 53%-os állami csomagjára, mely piaci áron 1 milliárd dolláros értéket képvisel. A kötelező vételi ajánlatok...
jún. 16
9:35
Air France-katasztrófa: Bayonne-ba érkezett az áldozatokat szállító hajó (hirado.hu)
Április vége és június eleje között 104 holttestet találtak meg, a baleset után közvetlenült meglelt 50 áldozaton kívül.
jún. 16
9:35
Nem fognak unatkozni a képviselők a Parlamentben (Portfolio)
Huszonnégy kormányzati előterjesztés mielőbbi elfogadásának szükségességével indokolta elsősorban a közigazgatási tárca az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívására vonatkozó kezdeményezését...
jún. 16
9:37
300 ezer közmunkás lesz (Portfolio)
Külön kormányrendelet fog rendelkezni arról, milyen bérek vonatkoznak majd a közmunkásokra - mondta Nagy Anna az MTV Ma Reggel című műsorában -, a kormányszóvivő szerint korai aggódni amiatt, hogy...
jún. 16
9:39
"Kitartok az egyeztetések mellett" Interjú Szócska Miklóssal (ATV)
A "nagytérségi" energia-közbeszerzésen milliárdokat spórolhat az egészségügy, ebből finanszírozható a rezidensi életpálya; a kistérségi kórházak jövőbeni feladatán pedig dolgoznak a szakmai kollégiumok: interjú az egészségügyért felelős államtitkárral.
jún. 16
9:39
Megérkezett a bejelentés Svájcból! (Portfolio)
A várakozásokkal összhangban nem nyúlt az irányadó ráta 2009 márciusa óta érvényben lévő szintjéhez a svájci jegybank. A 3 hónapos LIBOR-célsáv így továbbra a 0 és 0,75%-os szintek között maradt, 0...
jún. 16
9:45
Uniós ajánlások: meglátjuk, mi lesz belőle (Privátbankár)
Pénteken tárgyalják az európai uniós tagországok munkaügyi miniszterei azokat az ajánlásokat, amelyeket az Európai Bizottság június elején fogalmazott meg az egyes tagállamoknak a következő hónapokban...
jún. 16
9:45
Tőzsdekörkép - eltűnt az optimizmus (ProfitLine)
Eltűnt az optimizmus a piacokról, amely a hét elejét jellemezte és tegnap komoly eladások rázták meg a piacokat. (Solar Capital)
jún. 16
9:47
Devizapiac: EUR/USD - hatalmas pofont kapott az euro (ProfitLine)
Hatalmas pofont kapott az euró a tegnapi napon és valamennyi főbb devizával szemben gyengült. Különösen nagy és markáns volt a mozgás a dollárral szemben, hiszen az EURUSD kis híján 2%-ot, azaz 300 pipet esett egy nap alatt. (Solar Capital)
jún. 16
9:48
A közjogi méltóságok fejet hajtottak a Vértanúk terén (+videó) (HírTV)
Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg csütörtök reggel a Parlament épülete melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt fejet hajtott Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
jún. 16
9:48
Halálra éheztette, majd a vécébe dobta gyermekét (Blikk)
Egy 23 éves anya tette Iaşi megyében nemcsak a hozzátartozókat, hanem a nyomozókat is elborzasztotta: egyedül megszülte gyermekét, halálra éheztette, majd bedobta a ház udvarán álló favécébe - írja a Manna.ro.
jún. 16
9:48
Google-logót tervezett (Metropol)
Tegnap egész nap Kovács Illés rajzát láthatta mindenki, aki ellátogatott a www.google.hu oldalra. A 14 éves salgótarjáni fiú nyerte ugyanis a hazánkban első alkalommal meghirdetett Doodle 4 Google nevű pályázatot, melyre több mint 18 ezren jelentkeztek. Arányaiban pedig ez a legjobb eredmény a világon.
jún. 16
9:48
Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg a Vértanúk terén (Alternatív Energia)
Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg csütörtök reggel a Parlament épülete melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt fejet hajtott Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
jún. 16
9:48
Doppingellenes tájékoztató a pilótáknak (Agroinform)
A Nemzetközi Automobil Szövetség levélben emlékezteti a különböző kategóriákban, így a Forma-1-ben szereplő versenyzőket a doppingellenes harc fontosságára.
jún. 16
9:51
Belehal a bánatba a Playboy alapítója? (hirado.hu)
A 85 éves Hugh Hefnert padlóra küldte, hogy 60 évvel fiatalabb menyasszonya négy nappal tervezett esküvőjük előtt szakított vele.
jún. 16
9:51
Tovább szenved az OTP (Portfolio)
A hét eddigi részében látott gyengeség jellemzi a BUX mai teljesítményét, ahol a hazai benchmark jelenleg 0,7%-os csökkenést mutat. A piac irányát tekintve továbbra is a kinti események és a fontos...
jún. 16
9:51
Ha megszakadunk, se tudunk megtakarítani (Pénzcentrum)
A magyarok döntő többsége pénzügyi analfabéta, amely a gazdaság felemelkedése szempontjából hátráltató tényező. Hogy lehetne növelni a pénzügyi tudatosságot? - erre keresték a választ a Tanítható- e a pénzügyi kultúra? című konferencia....
jún. 16
9:53
Megint vette magát a Rába (Portfolio)
A Rába tegnap a Budapesti Értéktőzsdén 5362 darab saját részvényt vásárolt 800 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt. A tranzakciót...
jún. 16
9:54
Mínuszban nyitott a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,05 pontos csökkenéssel, 22.607,54 ponton nyitott csütörtökön.
jún. 16
9:57
Hogyan érintik a kölcsönzést a tervezett munkajogi változások? (HR Portál)
A munkavégzés feltételrendszere, a munkajogi szabályozás az egész társadalmat érinti, nem meglepő, hogy a Munka Törvénykönyve (Mt.) tervezett módosításai hetek óta foglakoztatják a közvéleményt. A nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslat-csomag az előzetes hírek ellenére nem tartalmaz drasztikus módosításokat, sőt, néhány régóta rendezésre váró kérdést továbbra is érintetlenül…
jún. 16
9:57
Bemutatkozott az új Toyota Yaris - októberben jön (Auto Pult)
Európába is megérkezett a Toyota városi kisautójának legújabb generációja, a gyártó hivatalosan is közzétette a teljes egészében megújult, az öreg kontinensre szánt Yaris fotóit, valamint az azzal kapcsolatos, legfontosabb információkat.
jún. 16
9:59
Módosult a SZÉP-kártya felhasználásának szabálya (HR Portál)
A kormány 1,5 százalékban rögzítette a Széchenyi Pihenő Kártya használatánál a kapcsolódó szolgáltatások után fizetendő jutalékot, és módosította a társkártyák igénylésének feltételeit is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
jún. 16
10:01
Putyin összehangolja a munkahelyteremtést a szociálpolitikával (HR Portál)
Az orosz miniszterelnök egy genfi konferencián méltatta kormánya munkahelyteremtő erőfeszítéseit, egyúttal felszólította a gazdasági élet szereplőit, hogy ne feledkezzenek el szociálpolitikai felelősségükről.
jún. 16
10:03
Felnőttképzések indulnak Békés megyében (HR Portál)
Békés megye öt kulturális szervezete, intézménye konzorciumot alakított, és egy az unió által támogatott projekt keretében felnőttképzést indítottak a munkanélkülieknek - közölte a program felnőttképzési asszisztense szerdán Békéscsabán az MTI-vel.
jún. 16
10:06
Megvan az afganisztáni tragédia oka (HírTV)
Lezárult a két halálos áldozatot követelő afganisztáni baleset vizsgálata - írja a Magyar Nemzet. A tragédia közvetlen oka durrdefekt, közvetve viszont a vezérkari főnök szerint túl sok szerencsétlen körülmény együttese. Például az, hogy a sofőr éppen nagyobb sebességgel előzött, amikor a jármű defektet kapott. A vezérkari főnök azonnali intézkedéseket rendelt el emiatt.

Keresés