Ismét eseményekben gazdag hetet tudhatunk magunk mögött: folytatódott az öregségi nyugdíj teleregénye (még Gesztesi Károly is megszólalt az ügyben), rákos betegek gyógyszerein nyerészkedő orvosok álltak (majdnem) bíróság elé, a hamburgeradó ismét terítékre került, a vasárnapi vásárlás történetének végére sem pontot, hanem inkább kérdőjelet tettek az illetékesek. Overdose, a mi csodalovunk…
A MINI fél évszázados története nem volt minden nehézségtől mentes. A márkát már a megszűnés réme fenyegette, de átkerült a BMW céghez, s azóta újra erőre kapott a kisautó.
Fényképes szurkolói igazolványok és elektronikus beléptetés segítheti a jövőben a sporthuligánok távoltartását az egyes rendezvényektől. Ha a parlament megszavazza a belügyminiszter által jegyzett törvény-javaslatot, a jövőben akár 2 év börtönre is ítélhetik a rendbontókat.
Elmeorvosi kezelésnek veti alá magát Anthony Weiner demokrata képviselő, aki a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során hat nőnek küldött szeméremsértő, nem egyszer a saját fotóit tartalmazó üzeneteket az interneten - írta vasárnapi számában a The New York Times.
Pünkösdi királyt választanak hétfőn a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő múzeumfalujában, ahol felelevenítik az ünnep régi hagyományait, közte a termékenységvarázslást is.
Svájci frankban vagy euróban is engedélyezné a reorganizációs hitelek felvételét Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a csődbe ment önkormányzatoknak. A fideszes politikus a közrádióban elmondta, hogy az új önkormányzati törvény megalkotásáig szükség van a régi szabályok felfrissítésére, hogy az átmeneti időre kezelni lehessen a súlyos gondokkal küszködő önkormányzatok helyzetét.
Elmeorvosi kezelésnek veti alá magát Anthony Weiner demokrata képviselő, aki a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során hat nőnek küldött szeméremsértő, nem egyszer a saját fotóit tartalmazó üzeneteket az interneten - írta vasárnapi számában a The New York Times.
Elfogtak és őrizetbe vettek egy sátrakat fosztogató tolvajt a rendőrök a várpalotai Pannónia Fesztiválon; a román állampolgárságú férfi több fesztiválozótól telefont, készpénzt és fényképezőgépet lopott el - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
A második kajak-kenu válogató után négy olimpiai számban továbbra sem dőlt el, hogy kik indulhatnak a jövő heti belgrádi Európa-bajnokságon, és az augusztusi világbajnokságon, így ezeken a távokon a versenyzők között hétfőn szétlövés lesz. A szövetségi kapitány ezután, kedden jelöli ki az utazó keretet.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid futballcsapatának portugál világsztárja átigazolása fejében egy évre 20.8 millió angol fontos fizetést kér a Manchester Citytől - legalább is a londoni Sunday Mirror szerint.
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) döntőjének hatodik mérkőzését rendezik meg hétfőn Miami-ban. Amennyiben a Dallas Mavericks megnyeri az összecsapást, akkor története során először emelheti magasba a Larry O'Brien bajnoki trófeát.
Menopauzát követően javul a nők memóriája akkor, ha hat hónapon át naponta tesztoszteront használnak bőrön keresztül, derült ki egy kutatás első adatai alapján.
Gabrielle Giffords demokrata képviselő Június végén elhagyhatja a houstoni kórház rehabilitációs osztályát; a politikust az év elején lőtte fejbe egy merénylő az Arizona állambeli Tucsonban.
Svájci gazdasági vezetők attól tartanak, hogy a frank tovább erősödik, és akár paritásba is kerülhet az euróval szemben, vagyis 1 frank pontosan 1 eurót érhet, ami visszafoghatja a svájci exportot és...
A pünkösdi népszokások felelevenítésére invitálják a gyerekeket, míg szüleik megismerkedhetnek a gyógyító természet értékeivel, köztük az ünnepkör hagyományos gyógynövényével, a bodzával a pünkösdhétfői családi programon a Pannonhalmi Bencés Főapátság levendulás és gyógynövénykertjében.
Nagy motivációval vág neki az oroszországi útnak az Anzsi Mahacskalához igazoló Dzsudzsák Balázs. A magyar válogatott szélső elmondta, hogy meggyőzte a klub profizmusa és ambiciózus tervei. A 24 éves játékos szerint a hollandnál erősebb bajnokságba kerül, ahol fizikálisan fejlődhet. Dzsudzsák Balázs arról is beszélt, mennyire felzaklatta, hogy a kritikák a családját sem kímélték.
Az izraeli hadsereg és a hírszerzés vezetésének "robusztus ellenállása" akadályozta meg tavaly, hogy az izraeli kormány katonai támadást indítson az iráni nukleáris létesítmények ellen - írta a The Sunday Times.
Elmeorvosi kezelésnek veti alá magát Anthony Weiner demokrata képviselő, aki a hét elején bevallotta, hogy az elmúlt három év során hat nőnek küldött szeméremsértő, nem egyszer a saját fotóit tartalmazó üzeneteket az interneten - írta vasárnapi számában a The New York Times.
Június végén elhagyhatja az őt kezelő houstoni kórház rehabilitációs osztályát Gabrielle Giffords demokrata képviselő, akit az év elején lőtt fejbe egy merénylő az Arizona állambeli Tucsonban - jelentette be vasárnap a politikus szóvivője.
A szociáldemokrata pártok hagyományosan vitázók és sokszínűek, az önromboló vitáknak azonban azonnal gátat kell szabni – írta vasárnap honlapján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. Mint arról korábban beszámoltunk: Gyurcsány Ferenc szerint Szanyi Tibor tévedett, amikor őt vádolta az őszödi beszéd nyilvánosságra hozásával, míg a szocialisták „fenegyereke” úgy látja, a frakciót az e...
Tűz ütött ki egy VIII. kerületi, Dugonics utcai lakás egyik szobájában vasárnap délután. A tűzoltók egy középkorú férfit menekítettek ki, aki füstmérgezést szenvedett - közölte Kisdi Máté, a fővárosi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
A Kanadai Nagydíj nyolcadik körében Jenson Button, a McLaren pilótája ráhúzta az autót az őt megelőzni próbáló csapattársára, Hamiltonra, aki a betonfalnak ütközött.
Kevesebb mint 50 százalékos eredménnyel aratta zsinórban harmadik győzelmét a törökországi parlamenti választásokon Recep Tayyip Erdogan és az Igazság és Fejlődés Pártja. Az előzetes várakozások kétharmados többségről és egy iszlám fordulatról szóltak. Erdogan most alázatot, és konszenzust ígért.
A szociáldemokrata pártok hagyományosan vitázók és sokszínűek, az önromboló vitáknak azonban azonnal gátat kell szabni - írta honlapján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.