A kormány kedden fogadta el és szerdán ismertette az egészségügy átalakításának tervezetét. Az ágazat szereplői azonban nem elégedettek teljesen az egészségügyi csomaggal: a Rezidensszövetség szerint...
Az egyedüli jelöltként induló Joseph Blattert szerdán újabb négy évre megválasztották elnöknek a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi székházában zajló 61. kongresszuson.
Az egri kórház államosítását tartja szükségesnek az Egri Kórházvédők Egyesülete az után, hogy adósságrendezési eljárás indult az intézményt fenntartó Heves Megyei Önkormányzat ellen - jelentette be az egyesület alelnöke szerdán Egerben.
A hosszútávú emelkedő trendvonal pozitív irányba fordította az ezüst árfolyamát. A 39,5 dolláros ellenállás áttörése nagy teret nyitna felfelé (49,8 dollárig), ezért a szint leküzdése esetén vétel ajánlott - olvasható az Erste elemzésében.
Bélyegen is megörökítették azt az egészen döbbenetes gólt, amelyet Mikael Granlund, a finn jégkorong- válogatott csatára szerzett az oroszok elleni világbajnoki elődöntőben.
Átadták a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai épületét szerdán Budapesten. A részlegben a felújítás révén 237-tel nőtt a fogvatartotti férőhelyek száma.
Székesfehérvár polgármestere nyílt levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez a Budaörsi út megváltozott forgalmi rendje miatt. Cser-Palkovics András szerint a változás miatt a korábban is zsúfolt útvonal szinte járhatatlanná vált.
A hágai Nemzetközi Bíróság népirtással vádolja Ratko Mladicot - jelentette be a főügyész. A tizenhat év után elfogott szerb tábornokot szerdán helyezték el cellájában.
Futószalagszerű elbocsátások zajlottak az elmúlt napokban a Nemzetgazdasági Minisztériumban, kihasználva az indoklás nélküli felmondás lehetőségének utolsó napját - tudta meg az origo minisztériumi...
Bűncselekmény áldozata lett a közelmúltban Franciaországban a győri megyéspüspök, Pápai Lajos: a trükkös tolvajok az utazók minden pénzét ellopták. A magyar autópályáknál is érdemes vigyáznunk....
Magyarország egyelőre nem érintett a Németországból indult, súlyos szövődményekkel járó hasmenéses járványban – számolt be Paller Judit országos tiszti főorvos az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén.
Ma kezdődik a magánnyugdíjpénztárak vagyonának átutalása a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak. Borbély László, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese elmondta: a kormányrendelet szerint június 12-ig kell a teljes vagyonnak átkerülnie az államhoz. A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz kerülő magán-nyugdíjpénztári vagyonból a tagok reálhozamának visszautalását július…
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány még tárgyal a Bankszövetséggel az úgynevezett "elsétálási jogról", ami milliós tartozásoktól mentené meg a bedőlt adósokat. Gyuris Dániel, a Bankszövetség alelnöke szerint erről szó sincs
A cseh fővárosban több mint egyéves szünet után újra látogatható az Arany utcácska, a Prágai Vár és a város egyik legfestőibb és legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága.
A címvédő, korábbi ötszörös győztes Rafael Nadal bejutott a legjobb négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon: a spanyol világelső a szerdai negyeddöntőben fantasztikus játékkal, három szettben nyerte a tavalyi finálé "visszavágóját" a svéd Robin Söderling ellen.
Megszüntette a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság május 26-án a győri Audi-gyárbővítés miatt a Tiszántúli Természetvédők Társulata (TTT) által indított pert, mivel a zöldszervezet elállt a keresettől - erősítette meg az MTI-nek szerdán a Kisalföld.hu információját Boros Katalin sajtótitkár.
Nem hivatalos U21-es világbajnokságnak is nevezik, olyan sztárok tűntek fel története során, mint Passarella, Cafú, Zidane, Kaká, vagy Mascherano, Az 1967 óta megrendezésre kerülő Touloni Ifjűségi Fesztiválon idén a magyar U21-es válogatott reménységei is megmutathatják magukat, ráadásul komoly ellenfelekkel szemben bizonyíthatják tehetségüket.
Az MSZP pécsi közgyűlési frakciója szerint Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere az elmúlt időszakban lényeges tényeket hallgatott el a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi részvénycsomagjának értékesítésével kapcsolatban, ezért követelik: adjon teljes körű tájékoztatást a privatizáció valós állásáról.
A kamara szerint a kormány programja nem oldja meg az egészségügy problémáit. Az ellenzék szerint egyenesen káoszt és rombolást eredményez az áhazaton belül.
A nyitás óta negatív hangulat uralkodik a tengerentúli részvénypiacokon. Az amerikai tőzsdeindexek mindegyike már 1%-ot meghaladó veszteséget halmozott fel. A háttérben a legutóbbi gyenge amerikai...
Hosszú idő után ismét teljes holdfogyatkozás figyelhető meg június 15-én, ráadásul olyan, amely a földárnyék közepén halad át (centrális fogyatkozás), ennek megfelelően az árnyék a szokottnál is sötétebb lesz, viszont a nyári napfordulóhoz közeli időpontnak köszönhetően égi kísérőnk végig alacsonyan lesz látható.
Akár 5-10 évig is eltarthat az a folyamat, amelynek a végén Skócia esetleg függetlenné válhat az Egyesült Királyságtól – erről Gálik Zoltán külpolitikai szakértő beszélt kedden az ATV Start című műsorában.
A kedvező tapasztalatok és a Konyhakert Program iránti élénk érdeklődés nyomán az eddigi kettő után további 8 megyében kaptak vetőmagadományt rászoruló családok a Magyar Vöröskereszt szervezésében - közölte a szervezet szociális vezetője, egyben az akció koordinátora az MTI-vel.
A taxi-vállalatok szakemberei és a Huss Kiadó „taxi heute“ magazinjának olvasói az „Egyterűek és nagyméretű taxik” kategóriában a Volkswagen Caravelle-nek szavazták a 2011-es „Év Taxija” díját. A Volkswagen népszerű modellje elsősorban széles körűen variálható ülésrendszerével, illetve korszerű kettős tengelykapcsolós sebességváltójával (DSG) győzte meg tesztelőit. A szakmai zsűri két nap alatt…
Szavazást tettek közzé az FHM férfimagazinban, melyben az olvasók arra adhatták le voksukat, ki a 100 legszexisebb nő. Az eredményen azonban még a lap munkatársait is megdöbbentek, a 98 helyen ugyanis egy férfi végzett.
Szerdai térdműtéte után várhatóan 2-3 hónap pihenőre kényszerül Carles Puyol, a spanyol bajnok és friss Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgócsapatának kapitánya.
Több szocialista politikus, országgyűlési képviselő számolt be sértett tanúként a Budaházy-per szerdai tárgyalásán az otthonuk elleni Molotov-koktélos támadásokról.
A hétvégi meglepetés után újabb sokk érheti azokat az autósokat, akik Budaörs felől akarják majd megközelíteni a fővárost. Azt követően ugyanis, hogy az autósok tudta nélkül buszsávot alakítottak ki a Budaörsi úton, újabb szakaszok kijelölése várható. Ha a tervek végére érnek Zuglóból egészen a külvárosi áruházakig vezethet buszfolyosó.
Az MSZP elnöke szerint senki nem vindikálhatja magának a jogot, hogy a párt megújítójának kizárólagos szerepében tetszelegjen, és a legfontosabb az egység.
A Nokia szerdán cáfolta azt a média értesülést, hogy eladná mobiltelefon gyártó üzletágát a Microsoftnak. "A híresztelés minden alapot nélkülöz" - közölte a Nokia szóvivője szerdán.
A bajor klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy megegyezett a Schalke 04 válogatott kapusával, Manuel Neuerrel és a Genoától érkező brazil szélsőhátvéddel, Rafinhával.
A devizahiteleseket megsegítő intézkedéscsomag várhatóan nem fogja érdemben élénkíteni a belső keresletet Magyarországon - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Míg sok nő azért sír, mert súlyfölösleg van rajta, és dekákban vagy milliméterekben számolja a leadni kívánt zsírpárnákat, addig Goddess Patty a világ legkövérebb pornószínésznőjét cseppet sem zavarják terebélyes idomai, sőt…
A MÁV-START Zrt. népszerű szolgáltatását, a kerékpárszállítást évről évre egyre több utas veszi igénybe. A legtöbben a magyarországi tavakhoz utaznak biciklivel, így a személyszállító vasúttársaság júniusban és júliusban a Tisza-tó állomásaihoz kedvezményes, 400 forintos kerékpárjegyet kínál.
A száraz bőr abban az esetben is okozhat viszketést, ha egyéb bőrelváltozással, például kiütéssel nem társul. A viszketés hátterében azonban komoly bőrgyógyászati vagy egyéb betegség is állhat.
Képviselői önálló indítványként nyújtotta be Sebestyén László fideszes képviselő a környezetvédelmi termékdíj rendszerének teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek célja az indoklás...
Már csak tíz napjuk maradt azoknak, akik a kedvezményes bérletárakon szeretnék meglátogatni az idei szolnoki EFOTT fesztivált: június 10-ig 16.990 Ft, június 11-től 18.990 Ft a heti bérlet....
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A fiatalok által legnépszerűbbnek tartott hungarikumokra és a nyolc év kihagyás után ismét meghirdetett Voltfolio Médiadíj jelöltjeire is szavazni lehet az idén június 29. és július 2. között jelentkező VOLT Fesztivál honlapján, amelynek eredményeként a hungarikumokból fotókiállítást, a jelöltek számára pedig díjátadót rendeznek a soproni rendezvény keretében - mondta el az InfoRádiónak Loebenwein…