Leélt lépcsőházak és lakások, több száz ezer forintos hátralékok és szemetes környezet. Ez jellemző Győrben 5-6 olyan környékre, ahol önkormányzati bérlakások vannak. Az ezekben élők egy része, mintegy 40 család, több száz életét keseríti meg.
ŐSZINTÉN - Miközben hivatalosan is eldőlt, hogy a Híd Akvizíciós Zrt. lett a Vasas focicsapatának új tulajdonosa, Markovits László, a klub ügyvezető elnöke beszámolt a befektetőkeresés nehézségeiről. Elárulta, hemzsegtek a szélhámosok az együttes körül.
Írország megkapta az euróövezeti mentőalapból odaítélt hitelcsomag első, 3,6 milliárdos részletét - tudta meg a dpa és a Reuters hírügynökség vasárnap, közelebbről meg nem nevezett brüsszeli forrásokból.
Egy magyar hegymászó meghalt, kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett vasárnap délután a Magas-Tátrában - közölte a magas-tátrai hegyi mentőszolgálat.
Bajnai Gordon és Oszkó Péter is visszautasítja a nemzetgazdasági minisztérium állítását, amely szerint hamis tényeken alapult a tavalyi költségvetés. A volt miniszterelnök és a volt pénzügyminiszter azután adott ki erről közleményt, hogy a tárca pénteken azt közölte: önkritikát vár a Nemzetközi Valutaalaptól a 2010-es költségvetéssel kapcsolatban mivel 2009 első félévében nem hívta fel a figyelmet…
Csehország és Belgium válogatottja is bejutott az elődöntőbe a női tenisz Fed-kupa világcsoportjában. A pozsonyi tornán a csehek 3-1-re győzték le a szlovákokat. A szombati mérkőzéseken mindkét egyest megnyerték, a mai visszavágón Kvitova két szettben győzött, Safarova ugyan feladta, de ezzel is négy között vannak a csehek.
Románia új, 5 milliárd eurós, elővigyázatossági hitelmegállapodást köt az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - jelentette be vasárnap a román államfő
Az iráni állami tévé alelnökét idézve közölte vasárnap az Aftabnews nevű iráni hírportál, hogy a médiafelügyeleti hatóság megtiltotta a médiának a külföldi konyhákat népszerűsítő főzőműsorok sugárzását. Az alelnök bejelentése szerint „mostantól nem szabad tanítani a nem iráni ételek elkészítését”.
„Tudtuk, hogy komoly visszhangja lesz a médiatörvénynek, láttuk azokat a pontokat, amelyek az újdonság erejénél fogva vitát válthatnak ki” – nyilatkozta L. Simon László. A parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke nehéz, de szükséges feladatnak tartja az internetszabályozást, viszont a legnagyobb érdeklődéssel Gyurcsány Ferenc évértékelőjét várja.
Lendvai Ildikó MSZP-s képviselő szerint Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára még mindig csak az egyházak önállóságáról igyekszik megnyugtatni a közvéleményt, de egy szót sem szól arról, mi garantálja a laikus állam függetlenségét és semlegességét a világnézettel kapcsolatban
Az amerikai álom újrateremtőjére, a 100 éve született Ronald Reagenre emlékeztek a Városligetben kereszténydemokrata politikusok és az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének tisztviselői. A hét éve elhunyt elnöknek elvitathatatlan érdemei voltak a hidegháború lezárásában, és a kommunizmus bukásának elősegítésében.
Az Európai Unió és az IMF jóváhagyta a 2009-ben megkötött, csaknem 20 milliárd euró értékű többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás utolsó, ötmilliárd eurós összegének lehívását - jelentette be Traian Basescu román államfő vasárnap. A román kormány egy újabb hitelmegállapodásról is meg akar egyezni az IMF-fel valamint az EU-val.
15 évre csökkentette egy jordániai fellebbviteli bíróság egy 64 éves férfi életfogytiglani börtönbüntetését - közölték vasárnap az ammani hatóságok. A vádlott tavaly megölte feleségét és két lányát, mert szerinte helytelenül viselkedtek.
A szocialista politikus Rétvári Bence közleményére reagált, amelyben az államtitkár kifejtette, az új alkotmány kimondaná az állam és az egyház szétválasztását
Az FC Liverpool némi meglepetésre elhozta a három pontot a címvédő Chelsea otthonából az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Fizikailag is védeni kellene az örökségvédelmi hatóságoknak Magyarország fontos régészeti lelőhelyeit - egyebek mellett erről beszélt Lassányi Gábor régész vasárnap az Aquincumi Múzeumban tartott előadásában.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint már legalább 14 ember halt meg a Srí Lankán pusztító áradásokban. A monszunesők okozta áradások miatt már több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.
Delfinek drámájának volt szemtanúja a hétvégén Új-Zéland: a szigetország déli részén kétszer is partra vetődtek gömbölyűfejű delfinek, az állatok java részét vasárnap sikerült visszaterelni, de legalább 14 példány elpusztult.
A BBC vasárnapi közlése szerint 58 éves korában elhunyt Gary Moore, rock- és blues-gitáros. Moore a legendás ír együttes, Thin Lizzy tagja volt és szólókarrierjében is nagy sikereket ért el.
Ezer ember egy hónapi élelmezéséhez elegendő alapélelmiszert, valamint kétszáz, tanfelszereléssel teli iskolatáskát adott át Indonéziában Kövér László a Merapi vulkán kitörése miatt kitelepített embereknek; az Országgyűlés elnöke ötnapos hivatalos látogatáson tartózkodik az országban
Ezer ember egy hónapi élelmezéséhez elegendő alapélelmiszert, valamint kétszáz, tanfelszereléssel teli iskolatáskát adott át Indonéziában Kövér László a Merapi vulkán kitörése miatt kitelepített embereknek; az Országgyűlés elnöke ötnapos hivatalos látogatáson tartózkodik az országban.
Egyiptomban elkezdődtek a tárgyalások az alelnök és az ellenzéki csoportok, köztük a legnagyobb erőnek számító Muszlim Testvériség között. Már megegyeztek az alkotmány reformjáról. Az amerikai külügyminiszter óvatosan üdvözölte a politikai párbeszédet.
Vasárnap estére 17 órára csökkent a várakozási idő a teherforgalomban Záhonyban. Szombaton ilyenkor még kereken egy napot kellett vesztegelniük a vámvizsgálatra váró, Ukrajnába tartó kamionoknak.
Erre a társadalom általános összeomlásának megelőzése miatt, az ország magasabb rendű érdekei védelmében van szükség - indokolta a döntést a belügyminiszter
Ján Slota, az SNS elnöke szerint ostobaság, hogy bármilyen kár is esett a faliújságtenderrel kapcsolatban. „Nem tudom, miért hazudnak. Mindannyian hazudnak” – mondta az ellenzéki pártelnök a Szlovák Televízióban.
Második hónapja lényegében stagnál a felszámolásra jutó társaságok száma Magyarországon. Decemberben 2-vel kevesebb, januárban pedig 32-vel több céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás, mint egy évvel korábban. Januárban a tavalyinál lényegesen több cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, de több új céget is alapítottak....
Hazugnak és tisztességtelennek nevezik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter állítását, amely szerint a 2010-es költségvetés hamis számokra épült, illetve azt a vélekedést, hogy azokat az előző kormány meghamisította.
Hoszni Mubarak államfő 30 éves elnöksége alatt soha nem látott koncessziókra tettek ígéretet vasárnap. A tárgyalást azonban beárnyékolja, hogy a legnagyobb ellenzéki szervezet, a Muzulmán Testvériség bevonásával több komoly kérdés is felvetődik az iszlámista szervezet jövőbeni szerepét illetően.
Holnap tartja idei első évértékelő beszédét a miniszterelnök, Orbán Viktor a Millenárison szólal majd fel. Elemzi az elmúlt év legfontosabb eseményeit, majd beszél idei terveiről is. Ez lesz a 13. évértékelő beszéde.